…mitől provokálódnék?

Sokféle indulatot kiválthatna belőlem a Duda Éva Társulat RetourAuNoir című előadása, de a provokált, pukkasztani akart polgárét biztosan nem. Lionel Hoche, francia vendégkoreográfus szürreális álomvíziói ugyanis olyan klisékből építkeznek, amelyek már gyerekkoromban a „modern művészetek” jól ismert, unos-untig ismételt fogásai voltak (pedig nem tegnap születtem). Akkor meg mitől provokálódnék?

Jelenet az előadásból / Koncz Zsuzsa felvétele

Ha meg a látottak provokálni már nem képesek a közönséget (és újszerűséggel sem szolgálnak), akkor mi értelme is van az esernyő és varrógép találkozásának a műtőasztalon? Megmondom: semmi. Vagyis csak egy: az alkotónak nem kell törnie a fejét, hogy mi hogyan következzen a darabjában, mert mint régóta tudjuk, az álomvilágban minden és mindennek az ellenkezője megtörténhet, és a sorrend sem lényeges. Ezért a RetourAuNoir gyakorlatilag elemezhetetlen. Teljesen mindegy ugyanis, hogy Csuzi Márton elektromos orgonán billentyűzik-e, vagy éppen nagybőgőzik, Jónás Zsuzsa pedig bejöhetne akár égszínkék úszódresszben is, és elénekelhetné a Pancsoló kislányt franciául. De az is csak emelné az „izgalmas” szürrealitás fokát, ha jómagam (bármelyik nézőtársammal) fekete ruhában fekete festőlétrával a hónom alatt négyszer-ötször átsétálnék a színpadon.
A RetourAuNoirhoz hasonló opusok megtekintése közben már egy ideje mindig azon töröm a fejem, hogy vajon mi motiválja a téma és az ábrázolási mód kiválasztását. Az alkotó talán elhiszi, hogy ez még mindig izgalmas, hogy ebben az álmatag szürrealizálásban van még lehetőség művészileg kommunikálni bármit is? Vagy egyszerűen cinikus, és gondolkodást, beleérzést, invenciót mellőzve a legkönnyebb megoldást választja? De miért feltételezném bárkiről is ez utóbbit? Viszont nem értem, hogyan lehet azt hinni, hogy egy kábé százéves, artisztikus világlátási mód, aminek legfőbb értelme a születésekor az volt, hogy újszerűségével provokáljon és elgondolkoztasson, száz év múlva is betölti ezt a funkcióját, vagyis még mindig újszerűségével provokál, sőt, most aztán ráeszméltet: a világ nem olyan egyszerű ám, mint amilyennek eddig gondoltam, a rend mellett, mögött, alatt, fölött bizony ott bujkál a káosz is. Hú, de jó, hogy ezt végre megtudtam Monsieur Hoche-tól! Szavamra! A RetourAuNoir óta megváltozott az életem: egészen máshogy látom a világot. És ebben nem kis szerepe volt a hintázó csillárnak és a fentről belógatott, megvilágított csontváznak!

Táncműfajban elfogadható lenne e „feketeségbe visszatérő” szürreális hablatyközeg, ha valamilyen újszerű, bravúros vagy csak izgalmas testnyelven mozdulnának meg benne a táncosok, de a RetourAuNoir mozdulatnyelve, maga a koreográfia a legnívósabb pillanataiban is maximum jó közepes szintet ér el, sokszor meg érthetetlenül invenciótlan és szegényes. Még az utolsó percekben is reménykedtem, hogy az őszi terepszínű balett-trikóba öltöztetett Jónás – Csuzi kettős legalább most ellejt egy értékelhető kortárs pas de deux-t, de rövidke jelenetükben inkább csak támasztották egymást. Pedig Lionel Hoche életrajza bővelkedik impozáns személy- és intézménynevekben (úgy látszik, koreográfusi kreativitását ezúttal külföldön hagyta), és a Duda Éva Társulatban igazán remek táncosok vannak (ez már számos előadásukban bizonyítást nyert).
Meggyőzhetne az előadás, ha egyértelmű humor, vagy legalább finom, de tetten érhető irónia jellemezné. A fehér ruhás alakok szövegelésében, furcsa viselkedésükben feltételezhető is az alkotó ironizáló szándéka (nyomokban még villiparódia is megjelenik), de eredménye mérhetővé nem válik. Mint ahogy extrém, frivol, franciás (test)látványvilág sem fűszerezi az estet.
A premier utáni éjszakán lidérces álmom volt: láttam, amint Lionel Hoche vészjóslóan hullámzó fekete balettszőnyegek között búcsúzik a Duda Éva Társulattól, majd Ferihegyre érkezvén, „retour” jegyet vált.

RetourAuNoir (Duda Éva Társulat)
Zene: Sebastian Roux, montázs. Hang- és fénytechnika: Fledrich Péter. Koreográfusasszisztens: Jónás Zsuzsa. Produkciós asszisztens: Czveiber Barbara. Produkciós menedzser: Arató Balázs. Művészeti vezető: Duda Éva.
Jelmez, díszlet, fényterv, rendezés, koreográfia: Lionel Hoche.
Előadók: Gulyás Anna, Jónás Zsuzsa, Lázár Eszter, Bora Gábor, Csuzi Márton, Grecsó Zoltán, valamint Csák Beatrix, Mezei Bence és Zsíros Gábor

MU Színház, 2011. október 21.