…mozgásban bravúrosak, mimikában lenyűgözően eredetiek.

Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő és Keresztes Tamás / Schiller Kata felvétele

Georg Büchner, a német irodalomnak ez a különleges zsenije, akit Petőfinél is ifjabban, nem egészen 24 éves korában ragadott el a kiütéses tífusz, a Woyzeckben nemcsak egy máig is gyakran játszott, meg is zenésített remekművet alkotott meg, hanem egy halhatatlan archetípust is, a Hamletek és Othellók, Fülöp királyok és Jegor Bulicsovok, Gretchenek és Luluk sorába illeszkedő, az elidegenedett társadalomban önmagától is elidegenedett, önpusztításba hajszolt kisember tragikus alakját.
Számtalan változatban láttuk, hallottuk történetét. Tom Waits és Robert Wilson minden bizonnyal egy merőben újszerűt alkotott (természetesen nem láttam), de látatlanban is úgy gondolom: nevük, sőt Waits zenéje is elhangozhat ugyan, ez azonban Ascher Tamás Woyzeckje, a maga nemében úgyszintén merőben új. A szöveg majdnem autentikus, Thurzó Gábor klasszikus fordításának egy enyhén modernizált változata, amelyet viszont, részben nyilván a songokra szánt játékidő kedvéért, alaposan meghúztak; Büchner mintegy huszonnégy szereplőjéből éppen egyharmada, nyolc maradt meg: a felvázolt átfogó társadalmi körképből a kőkemény példabeszéd hordozói. (Ilyenné válik a Bolond is, akinek Büchnernél két jelenetben van szűkös megszólalása, itt azonban jóindulatú, kíváncsi, de passzív kívülállóként végigkíséri a cselekményt.) Nem egyedül üdvözítő, de abszolút érvényes megoldás: a zene és a brechti indíttatású, ráadásul angolul előadott, feliratozott song-szövegek (az angolban még átütőbbek), Horváth Csaba remek koreográfiájával kiegészítve elidegenítik, a művészi-teátrális fikció régiójába absztrahálják a történetet.
Csakhogy, hic Rhodus, hic salta, mindez ellentmondásosan és egyszersmind harmonikusan, tökéletesen megfér az ascheri mikrorealizmussal. Minden prózai perc a legmagasabb fokon kidolgozott, a némákat is beleértve: a fókuszban álló Woyzeck és Marie vonzásból és taszításból ötvözött viszonya a hosszú csendekben is értelmezi magát gesztusokkal, mimikával, lelki és idegállapotok villanásaival. Mint ahogy a nézőben is megfér a művészi tökély hűvösebb élvezete a felkavaró, nyugtalan megrendüléssel. Ilyen kettős állapotban éljük át például Woyzecknek az Ezreddobos általi megalázását, amelynek csúcspontján az utóbbi megsemmisítő gúnnyal homoszexuális aktust imitál, egy csókkal tetőzve be nyomorult ellenfele megsemmisítését; vagy a döbbenetes, az ölést közösüléssel kombináló gyilkossági jelenetet, amelyben minden döfés egyszersmind egy újabb löket is. De hasonlóan kidolgozottak a két másodrendű szólistával, a Kapitánnyal és a Doktorral lefolytatott jelenetek is: a fel-felhorgadó megkínzott pária sorozatos konfrontációi a társadalmi közönyt és megvetést mibe sem kerülő jóindulattal és zizegően üres álfilozofálgatással álcázó hadfival és az áltudományosságot szadizmussal elegyítő kóklerral.

És mindezt a Katona mesterszínészei húzzák magukra: mozgásban bravúrosak, mimikában lenyűgözően eredetiek, emberábrázolásban takarékos eszközökkel komplettek. (Még a magyaros lejtésű angol kiejtés is a legtöbb, amit az átlag-magyar, ha még oly kitűnő színész is, elérhet.) Bezerédi Zoltán (Kapitány) és Fekete Ernő (Doktor) nem lepnek meg hibátlan és szellemes karaktereikkel; Kovács Lehel mint Andres nemcsak önmagát, hanem barátját, Woyzecket is jellemzi céltalan kóborlásával, semmiből semmibe vándorlásával, közhelyekbe való menekülésével. Nagy Ervin (Ezreddobos) az előzőeknél absztraktabb figurát hoz: a macho pamfletjét tölti ki markáns egyéniségével (a megemberesedést azonban most kéne abbahagynia). Elek Ferenc (Bolond) némileg ismert eszközeivel, de persze hitelesen lényegül át tohonya Kórussá. A két főszereplő, Keresztes Tamás és a Szakács Györgyi által szuggesztíven öltöztetett Jordán Adél jelenlétét és játékát nehéz tömören summázni. Gyönyörködtetően eredetiek, összjátékuk (ami adott esetben talán könnyen megy, vagy éppen komplikáltabb) tökéletesen összehangolt. Keresztes a slemilséget a megalázottságban krisztusivá szublimálja, akrobatikában még a Cabaret-ra is rátesz, magakelletés nélkül kelt empátiát, Jordán Adél pedig mint színésznő maga a nő.
Egyetlen kritikai gondolat (még ez sem biztos, hogy helytálló): a fináléra talán érdemes lenne ráerősíteni.
Hű, de nehéz lesz, hogy az évad a továbbiakban felülüsse ezt a Woyzecket (valamint Kováts Adél Blanche-át). Az aschercaféban mi szerencsés fogyasztók vagyunk, de némelyek csak az ablakon át leskelődhetnek.

Georg Büchner: Woyzeck
Zene és dalszövegek: Tom Waits, Kathleen Brennan. Díszlet: Khell Zsolt m.v.
Jelmez: Szakács Györgyi m.v. Fény: Bányai Tamás m.v. Mozgás: Horváth Csaba m.v. Zenei vezető: Philipp György m.v. Dramaturg: Radnai Annamária. Asszisztens: Tiwald György. Rendező: Ascher Tamás.
Szereplők: Keresztes Tamás, Jordán Adél, Bezerédi Zoltán, Fekete Ernő, Nagy Ervin, Kovács Lehel, Elek Ferenc, Kiss Eszter.

Katona József Színház, 2011. november 4.