A monotánc fogalma a monodráma etimológiájára jött létre, melynek szabályai szerint egyetlen szereplő ad elő drámai hatású, színpadra írt művet.

(A jelenség‎)

A színpadon egyedül‭ ‬álló táncos,‭ ‬színész,‭ ‬előadó helyzete egyszerre szerencsés‭ ‬és kiszolgáltatott.‭ ‬Megadatik számára a lehetőség,‭ ‬hogy egymaga teremtsen meg‭ ‬és‭ ‬építsen fel egy teljes,‭ ‬fiktív világot.‭ ‬Ennek a világnak a miliőjét‭ ‬és minden történését,‭ ‬változását,‭ ‬rezdülését‭ ‬önmaga határozza meg.‭ ‬A szólótáncos saját kreációjának egyszerre lesz alfája‭ ‬és‭ ‬ómegája,‭ ‬főszereplője‭ ‬és minden háttéralakítása.‭ ‬Soha ennyire nem múlik csupán a játszó személyiségén a közönséggel való kapcsolatba lépés lehetősége,‭ ‬egy‭ (‬vagy több‭) ‬információ,‭ ‬üzenet‭ ‬átadása.‭ ‬Az előadón,‭ ‬a kommunikációs csatorna fővezetékén‭ ‬át az alkotói gondolat kikényszeríti az intenzív figyelmet,‭ ‬melyet a táncos‭-‬ néző alaphelyzet determinál.‭ ‬Ebben a párbeszédben a befogadói fél ugyan‭ ‬„néma‭”‬,‭ ‬de nonverbális visszajelzései intenzíven hatnak az előadóra‭ ‬és ezáltal az előadás egészére.‭ ‬Itt lép‭ ‬életbe az előadói képesség,‭ ‬a‭ ‬szuggesztivitás tehetségének kérdése,‭ ‬melyben az V.‭ ‬Monotánc Fesztivál fellépői heterogén képet mutatnak‭ ‬- ugyanakkor egyetlen előadás sem válik‭ ‬érdektelenné.‭

(A történet‎)

A monotánc fogalma a monodráma etimológiájára‭ ‬jött létre,‭ ‬melynek szabályai szerint egyetlen szereplő ad‭ ‬elő drámai hatású,‭ ‬színpadra‭ ‬írt művet.‭ ‬Bár a monodráma megszokottabb,‭ ‬bevett műfaj a színházművészetben,‭ ‬Magyarországon fesztivált csak‭ ‬2006-ban Egerben‭ ‬kapott‭ (‬melyet‭ ‬2012-től a budapesti Pinceszínházba‭ ‬helyeztek‭ ‬át‭)‬,‭ ‬míg az első Monotánc Fesztivált már‭ ‬2005-ben megrendezték Dunaújvárosban.‭ ‬Ekkor még a‭ ‬„monotánc‭”‬ fogalom szinte teljesen ismeretlen volt a‭ ‬táncművészet szaknyelvében‭ (‬is‭)‬,‭ ‬pedig valószínűleg‭ ‬a‭ ‬modern kori színházi táncelőadások megszületésével egy időben jött létre annak szólóváltozata‭; ‬specifikusan‭ ‬mégsem különítette el a több táncos‭ ‬által bemutatott előadásoktól egyetlen szakíró sem.‭ ‬Az‭ ‬ötlet‭ ‬Énekes István,‭ ‬a Bartók Táncszínház művészeti vezetőjének fejéből pattant ki,‭ ‬aki‭ ‬úgy gondolta,‭ ‬hogy a szólisták‭ ‬által előadott‭ (‬és túlnyomó többségében‭ ‬maguk‭ ‬által koreografált-rendezett‭) ‬produkciók is‭ ‬megérdemlik a fesztiválon való bemutatkozás lehetőségét.‭ ‬A fogalomalkotás kölcsönhatásba léphetett az alkotói ambíciókkal,‭ ‬mert‭ ‬2005-től egyre több színvonalas‭ ‬szólóelőadás,‭ ‬vagy ha‭ ‬úgy tetszik:‭ ‬monotánc született hazánkban.‭
A jó néhány‭ ‬éve Szögi Csaba irányításával működő szervezőgárda‭ ‬„a személyes vallomás meglétét‭”‬ teszi központi elvárássá a fesztiválprogram‭ ‬összeállításában,‭ ‬egyébként a szabályok nincsenek kőbe vésve.‭ ‬A‭ ‬fesztiválon olyan produkciókkal is találkozhatunk,‭ ‬amelyekben más alkotók‭ ‬- például zenészek vagy statisztaértékű szereplők‭ ‬- is részt vesznek.‭ ‬2012-ben Kántor Kata‭ ‬és a Bélaműhely rekordot döntött az‭ ‬öt szereplővel színre vitt‭ ‬Origóval,‭ ‬őt követte Góbi Rita‭ ‬Rejtőzködőkje három karakterrel,‭ ‬de Gera Anita is‭ ‬hozta a maga zenészét,‭ ‬nem beszélve Gergye Krisztiánról,‭ ‬aki az‭ ‬Adaptáció‭ ‬trikolorból kivágott szólójához teljes rezesbandával‭ ‬érkezett.‭ ‬A fesztivál mindhárom napjára jutó TranzDanz‭ ‬Jövőtánc-sorozatban pedig elmaradhatatlan volt a zenész‭-‬táncos dialógus további‭ ‬boncolgatása.‭ ‬Énekes István‭ ‬2005-ben elhangzott‭ ‬mondatát idézve tehát‭ ‬„majdnem szóló‭”‬ előadásokat is láthattunk idén,‭ ‬szám szerint hatot.

‎(‏Zentán‭)

Ettől a kivételeket megengedő szabálytól viszont a‭ ‬műfaji határok nagyon elvékonyodnak,‭ ‬valójában meg is szűnnek,‭ ‬mert ugyan ki az,‭ ‬aki meg tudja‭ ‬ítélni a‭ ‬„személyes‭ ‬önvallomás‭”‬ meglétét egy többszereplős performanszban‭? ‬Hogyan lehet megmondani,‭ ‬hogy csupán egy főszerepről van-e szó,‭ ‬ami történetesen egyéni vallomás,‭ ‬vagy egy kollektívan létrehozott‭ ‬üzenetről‭? ‬A hiba abban rejlik,‭ ‬hogy szubjektív mércével a világirodalom sok művét‭ ‬- akár a‭ ‬Hamletet is‭ ‬- tekinthetjük egy nagy személyes‭ ‬önvallomásnak,‭ ‬melyben a többi szereplő csak hátteret ad a főszereplő‭ ‬által képviselt világnézet kibontakoztatásához.
Talán túl szigorúnak tűnne a válogatás,‭ ‬ha a hangfalakból szóló zenét nem válthatnák fel hús-vér muzsikusok,‭ ‬akik mellett egyetlen táncos vall színt,‭ ‬de akár tetszik,‭ ‬akár‭ ‬nem,‭ ‬az egynél több szereplő színpadi jelenléte megváltoztatja az‭ ‬önkifejezés lehetőségét.‭ ‬Már egyetlen zenész aktív színpadi közreműködése mellett sem‭ ‬érzem a‭ ‬monotánc kifejezést helyesnek‭; ‬az‭ ‬önmagától elváló műfajt sokkal inkább‭ ‬nevezném zenés-táncos performansznak vagy röviden inkább csak‭ ‬zentánnak.‭ ‬Ha a színpadon megjelenik a zenész,‭ ‬akarva-akaratlan valamiféle kontaktus alakul ki a szereplők között,‭ ‬és a fókusz már nem egy,‭ ‬hanem kettő,‭ ‬három,‭ ‬több előadóra,‭ ‬a köztük kialakuló viszonyra vagy viszonyrendszerre‭ ‬és az‭ ‬általuk közösen létrehozott darabvilágra koncentrál.‭ ‬A teljesen magára hagyott játszónak nincs más lehetősége,‭ ‬csak a közönséggel kapcsolatba lépni.‭ (‬Esetleg teljesen‭ ‬önmagába záródni,‭ ‬de erre nem volt példa a fesztiválon.‭)

Gergye Krisztián (Adaptáció trikolor). Koncz Zsuzsa felvétele

Kántor Kata az‭ ‬Origóban négy férfi zenész között az egyetlen nő,‭ ‬aki táncol.‭ (‬Ez máris feltételez egy nemi‭ ‬alapon felálló alaphelyzetet.‭) ‬A körben elhelyezett‭ ‬székek,‭ ‬a centrumban sokat mozgó táncos‭ ‬és kelléke,‭ ‬a‭ ‬nagy parabolaantennára emlékeztető‭ ‬óriás gong,‭ ‬a négy férfi‭ ‬égtáj/évszak szimbolikával beállított kezdő póza,‭ ‬majd körkörös,‭ ‬helycserélős mozgásuk mind a cím folyamatos‭ ‬újraértelmezése.‭ ‬Bár Kántor Kata az előadás első perceiben megsérül,‭ ‬hősiesen küzdi végig a bő egy‭ ‬órát,‭ ‬végig kommentálva a kimaradó részeket.‭ ‬Ennek ellenére az előadás‭ ‬élvezeti‭ ‬értéke nem veszít sokat az erejéből.‭ ‬Bár sok táncos rész kimarad,‭ ‬az előadás‭ ‬éppen amiatt működik,‭ ‬mert a táncosnő‭ ‬nem egyedül‭ ‬áll a színpadon.‭ ‬A zenészek intenzív jelenléte továbbgörgeti a jeleneteket.‭ ‬Kántor Kata formanyelvet kényszerül váltani,‭ ‬a verbalitás,‭ ‬valamint a zenészek‭ ‬és közte kialakuló párbeszéd‭ ‬és a szokatlanul kiszolgáltatott szituáció‭ ‬észrevétlenül további jelentésárnyalatokkal gazdagítja az előadást.‭ ‬A koreográfiáról az említett okok miatt nehéz‭ ‬érdemben véleményt formálni,‭ ‬egyetlen jelenet azonban emlékezetes.‭ ‬Kántor Kata hosszú kálvária után végül beér‭ ‬a játéktér középpontjába,‭ ‬az‭ ‬origóba,‭ ‬s‭ ‬úgy tűnik,‭ ‬mintha a világmindenség közepévé válna jelképesen.‭ ‬A‭ ‬fémdobban kezét,‭ ‬lábát annak‭ ‬éléhez feszítve egyensúlyoz a lehulló zuhanófényben.‭ ‬A jelenet emlékeztet Frenák‭ ‬Fiúkjának egy nagyon hasonló etapjához,‭ ‬de más kontextusban más jelentésük lesz a látványos kellékben tett mozdulatoknak.‭ ‬A különféle instrumentumokon játszó férfiak‭ ‬- az‭ ‬általuk kreált nagy hangszereikkel‭ ‬és némi fehér krétával‭ ‬- először körbe-körbe rajzolják a gongot elhagyni nem bíró‭ ‬és láthatóan nem is akaró táncosnőt,‭ ‬majd vizet merítve szájukba,‭ ‬felhúzott lábakkal az‭ ‬üst széléhez fekszenek,‭ ‬és miközben kezükkel‭ ‬óvatosan körbeforgatják az‭ ‬üstöt,‭ ‬halk gargarizálással vízcsobogásszerű hangot hallatnak.‭ ‬Egészen misztikus,‭ ‬spirituális‭ ‬élmény‭; ‬egy pillanatig azt gondolom,‭ ‬hogy egy‭ ‬óriás finnugor sámán-varázsdob szélén‭ ‬ülök,‭ ‬beleszédülve a rítus csúcspontjának eksztázisába.‭ ‬Kántor Kata eksztázisát a ráömlő víz emeli még magasabbra‭ ‬- a férfiak,‭ ‬akikkel addig kacérkodott,‭ ‬akik addig a háta mögött‭ ‬álltak,‭ ‬akiknek kiadott hangjaikkal feleselt,‭ ‬akik‭ ‬óvták,‭ ‬most‭ ‬fürösztik.‭ ‬Ez a momentum a megtisztulás mellett‭ ‬némi erotikus felhangot is lop a jelenetbe.‭ ‬Kántor Kata‭ ‬és a‭ ‬Bélaműhely‭ ‬Origója minden,‭ ‬csak nem monotánc.‭ ‬A‭ ‬férfiak mozgásos feladatokat is kapnak,‭ ‬tehát még a szó szoros‭ ‬értelmében sem beszélhetünk egyéni táncos produkcióról.‭
A szépen komponált‭ ‬Phainóban Gera Anita már-már klasszikusnak mondható zenész‭-‬táncos‭ (‬zentán‭) ‬klisét követ.‭ ‬A dobon közreműködő Miklós Szilveszter szintén nem háttérben maradó zenei segítő,‭ ‬maga‭ ‬nyitja a produkciót:‭ ‬a középen fekvő táncos körül‭ ‬fémedényt húz körbe,‭ ‬ezzel‭ ‬ébresztve fel‭ ‬álmából a főhőst,‭ ‬aki különböző lépcsőfokokat végigjárva,‭ ‬megmutatva valódi arcát,‭ ‬végül‭ ‬„láthatóvá válik‭”‬ – a‭ ‬„phaino‭”‬ szó jelentéséhez híven‭ ‬[a vallásos irodalomban‭ ‬„fényhozó‭”‬,‭ ‬az Isten allegóriája‭ ‬- A szerk.‭]‬.‭ ‬Az arc,‭ ‬amelyre‭ ‬„fény derül‭”‬,‭ ‬megzabolázhatatlan‭; ‬izmait ernyesztve‭ ‬tombol,‭ ‬magabiztosan uralja a világot,‭ ‬amelyben a dobos az alattvaló,‭ ‬és‭ ‬ő maga az istenség,‭ ‬a fény.‭ ‬Provokatívan rácsap a dobra,‭ ‬lépéseivel visszabeszél a partnerévé felnövő férfinak,‭ ‬aztán a fémedényt is eltulajdonítja,‭ ‬melyet arca elé tartva válik végül furcsa lénnyé.‭(Fejetlenség‎ ‏és egyéb deformitások‭)

Gera Anita az arcára tartott fémdobbal túlvilági jelenséggé válik,‭ ‬de nem‭ ‬ő az egyetlen a fesztiválon,‭ ‬aki elveszíti a fejét.‭ ‬Réti Anna a‭ ‬Vis-à-vis-ban egészen professzionális szintre fejleszti a fejetlenség színpadi‭ ‬megjelenítését.‭ ‬A valóban mélyről jövő,‭ ‬személyes‭ ‬önvallomásra‭ ‬épülő produkció sokféle emberi frusztrációt villant fel.‭ ‬Például a megszólalni nem tudás pillanatait vagy egy fontos ebéd,‭ ‬vacsora közbeni zavartságot leplezni próbáló ember bevett gesztusait.‭ ‬Ez‭ ‬utóbbi alkalmával lép‭ ‬életbe a bravúros megoldás,‭ ‬amikor a táncosnő belefejel tányérjába,‭ ‬haját előrefésüli,‭ ‬ruhája gallérját feje fölött begombolja‭ (‬hogy a hatás még hitelesebb legyen‭)‬,‭ ‬majd késsel-villával elkezdi felfalni egész káposztára emlékeztető fejét.‭ ‬Remek,‭ ‬eredeti‭ ‬és meghökkentő‭ ‬ötlet,‭ ‬kiváló kivitelezés.‭ ‬Réti Anna meggyőz arról,‭ ‬hogy a mozgásban‭ ‬és a táncban való jártassága mellett nagyszerű színészi képességekkel is rendelkezik.‭
Kántor Kata egy szekrény méretű dobban maga is egy pár pillanatra fő nélkül marad,‭ ‬ekkor mindössze törzse‭ ‬és végtagjai a kifejezés eszközei‭ ‬- bár az‭ ‬ő esetében,‭ ‬sérülése miatt a darab egészében sajnos inkább lábatlanságról beszélhetünk.

Kántor Kata (Origo). Koncz Zsuzsa felvétele

Virág Melinda valamennyire enyhíti a láb‭ ‬és fej hiányát a fesztiválon,‭ ‬hiszen‭ ‬ő idén extra adottságokkal,‭ ‬hatalmas pocakkal lép színre.‭ ‬Az anyai‭ ‬örömök elé néző táncosnő megragadja‭ ‬állapota kínálta adottságát,‭ ‬és az előadás csúcspontján sztetoszkópot helyez hasára,‭ ‬és megosztja születendő gyermekének szívhangját‭ ‬a jelenlévőkkel.‭ ‬Felemelő‭ ‬élmény.‭ ‬Az előadás mégsem‭ ‬itt a legerősebb,‭ ‬hanem a kezdő képben.‭ ‬Virág Melindát‭ ‬hatalmas,‭ ‬nehéz bunda alá rejti a rendező,‭ ‬Debreczeni‭ ‬Márton,‭ ‬és a térdelve végzett‭ ‬mozgásokkal egy torz,‭ ‬félelmetes‭ ‬szörnyet kreál a leendő‭ ‬édesanyából.‭ ‬Az utána következő‭ ‬jelenet,‭ ‬a bunda alól kibújó félmeztelen,‭ ‬terhes táncosnő‭ ‬látványa hatalmas kontraszt.
Gergye Krisztián Bacchusra‭ ‬emlékeztető‭ ‬ördögi figurájának háta erős kontrakcióban van a‭ ‬szólója egészében.‭ ‬Elrajzolt‭ ‬groteszk-mesei parasztember karaktere fel-le járkál mindenféle,‭ ‬főként nemzeti‭ ‬és‭ ‬álnemzeti‭ ‬kellékkel telerakott káosz-színpadán.‭ ‬Közben kisgatyában‭ ‬és nemzeti színekkel bevont rendőrkalapban húzza a‭ ‬rezes a karzaton‭ ‬- aki nem ismeri a teljes művet,‭ ‬az‭ ‬Adaptáció‭ ‬trikolort,‭ ‬talán megemészthetetlenül túlzónak találja az ironikus reflektálást.‭(Múlttánc‎)

A‭ ‬Jövőtáncnak elnevezett TranzDanz-sorozat minden fesztiválnapon a két színháztermi előadás közé‭ ‬ékelődő program,‭ ‬amelyben táncosok‭ ‬és koreográfusok szabad kezet kapnak a Bethlen Téri Színház bejárásához.‭ ‬Ilyenformán‭ ‬előadói térré lép elő a közönségváró teljes aulája,‭ ‬a folyosók,‭ ‬az udvar,‭ ‬a lépcsők,‭ ‬a ruhatár‭ ‬és még a bár is.‭ ‬Az előadók,‭ ‬Lőrinc Kati,‭ ‬Katona Gábor‭ ‬és Bora‭ ‬Gábor rendre‭ ‬élnek is a lehetőséggel:‭ ‬Lőrinc a pultokon arat,‭ ‬Bora a lépcsők mestere,‭ ‬Katona pedig a nagy vándor,‭ ‬aki a kis udvar homokjában‭ ‬ér célt.‭ ‬Legemlékezetesebb Lőrinc Kati prológja,‭ ‬akit Szögi Csaba helyez egy kiszolgált varrógépasztal tetejére,‭ ‬akár egy antik szobrot,‭ ‬hogy a mozdulatlan,‭ ‬gyönyörű drapériába csavart táncosnő onnan‭ ‬bontsa ki a később teljesen más irányba tartó szólóját.‭ ‬Mindannyian egy-egy zenésszel dolgoznak,‭ ‬ki‭ ‬bőgővel,‭ ‬ki‭ ‬ütőssel,‭ ‬ki szaxofonnal,‭ ‬így gazdagítva a zentán produkcióit.‭ ‬Igazán‭ ‬újat azonban senki nem mutat,‭ ‬de ha valóban hiszünk abban,‭ ‬hogy külön műfajról van szó,‭ ‬amely‭ ‬kimutatható történettel rendelkezik‭ (‬elég csak Ladányi‭ ‬Andreára,‭ ‬Bozsik‭ ‬Yvette-re,‭ ‬Kovács Gerzson Péterre gondolnunk‭)‬,‭ ‬akkor a‭ ‬programhoz nem passzol a‭ ‬Jövőtánc fantázianév.‭ ‬A szó‭ ‬által valami‭ ‬újra,‭ ‬valami eddig nem látott koncepcióra asszociálhatunk inkább.

‎(‏Humor‭ ‬és eredetiség‭)

Réti Anna mellett‭ ‬Újvári Milán‭ ‬és Zambrzycki‭ ‬Ádám igyekezett láttatni a kortárs művészet humoros oldalát.‭ ‬Zambrzycki‭ ‬Ádám az‭ ‬In‭’‬n Outban a rendező‭ ‬és az instruált színész/táncos paródiáját adja.‭ ‬A megjelenített esetlen,‭ ‬bizonytalan figura‭ ‬önmagában nevetséges,‭ ‬a helyzetkomikum‭ ‬és az előadó vékony testalkata,‭ ‬kitűnő színészi teljesítménye a fesztivál legderűsebb produkciójává teszi az előadást.‭ ‬Újvári Milán kevéssel marad el tőle‭ ‬A keringőtől a mambóig című rövidebb szólójával.‭ ‬Nem bonyolítja túl a szcenikát‭ ‬és a‭ ‬koncepciót,‭ ‬egy‭ ‬őskori tánckönyv első fejezetét olvassa fel,‭ ‬akrobatikus‭ ‬elemsorok bemutatása közben.‭ ‬Egyetlen‭ ‬ötlet,‭ ‬sallangoktól‭ ‬mentes puritán megoldás,‭ ‬biztos technikai tudás‭ ‬és jó előadói véna elég a sikeres végeredményhez.

Fehér Ferenc (STIX 66). Koncz Zsuzsa felvétele

Eredetiség‭ ‬és igényesség jellemzi Fehér‭ ‬Ferenc‭ ‬STIX‭ ‬66‭ ‬című előadását.‭ ‬Az Alvilági erőket segítségül hívó,‭ ‬sötétre hangolt szólóban szépen elkülönülnek a pokoljárás stádiumai.‭ ‬Az Alvilág kapujára mágnesként tapadó test Fehér nagy leleménye‭; ‬az előadást lezáró,‭ ‬percekig tartó,‭ ‬hosszú,‭ ‬fokozódó tempójú futás a szabadságba való menekülés egyértelmű szimbóluma.‭
Annál kevésbé‭ ‬érthető Góbi Rita fegyver-,‭ ‬fehérnemű-‭ ‬és mellvillogtatása.‭ ‬Bár a‭ ‬Rejtőzködők‭ ‬érzékletesen‭ ‬írja le egy nő belső‭ ‬szenvedéstörténetét‭ (‬statisztáló férfi táncos,‭ ‬Grecsó Krisztián nélkül talán nem működne‭)‬,‭ ‬összességében mégis inkább túljátszott pózok,‭ ‬egyértelmű utalások sorozatának tűnik a darab.‭ ‬Góbi Rita szuggesztív előadó,‭ ‬teljes‭ ‬átéléssel alakítja szerepét,‭ ‬de talán‭ ‬éppen az kevés,‭ ‬amit alakítania kell.‭ ‬Itt‭ ‬és most szüksége van partnereire,‭ ‬mert az‭ ‬általuk megadott keretek nélkül a téma‭ ‬érthetetlen lenne.‭ ‬A‭ ‬látott produkció egy többszereplős előadás részlete‭ ‬- talán ezért a hiányérzet‭ ‬-,‭ ‬amelyben a szerelmi háromszög harmadik szereplője a zenész.‭(Macabre‎)

A Monotánc Fesztivál a csekély anyagi források ellenére három napon‭ ‬át magas színvonalon,‭ ‬minden tekintetben teljes programsorozatot biztosított az‭ ‬érdeklődők számára.‭ ‬A színpadi produkciók‭ ‬és a‭ ‬Jövőtánc performanszai mellett a Kossuth-díjas balerina,‭ ‬Popova Aleszja fotóiból készült kiállítás‭ ‬és a‭ ‬Táncosparadoxon‭?‬ címmel rendezett szakmai beszélgetés tovább színesítette a programot.‭ ‬Bár a monotánc műfaj pontos‭ ‬értelmezése még várat magára,‭ ‬addig,‭ ‬amíg a színvonal hasonlóan magas marad,‭ ‬nincs mit felróni a‭ ‬tematikus fesztivál szervezőinek.‭ ‬Tevékenységük fontossága megkérdőjelezhetetlen,‭ ‬és a monotáncnak lesz létjogosultsága a táncművészetben.