Szántó Judit: Négy akárki és a hősök tere
Buzit, zsidót, mormont nézhetünk metaforának is.
Andrei Şerban, illetve Izsák Lili misztérium- vagy moralitás-színpadra tervezte Tony Kushner Angyalok Amerikában című művének Nemzeti Színház-i bemutatóját: hatalmas, forgatható kör, póznákkal határolva. A leleményesen használt süllyesztőkkel, az apokaliptikus háttérvetítésekkel, a lüktetőn drámai zenei összeállítással együtt egy világdráma kerekedik a néző elé, s ha elsőnek a Jedermann ugrik is elő a drámatörténeti reminiszcenciák közül, ugyanúgy vagy a későbbiekben megpendülnek a Faust, a madáchi Ádám vagy Peer húrjai is. Hadd szögezzem le már elöljáróban: ebben a gazdag asszociációs hálózatban nagyobb része van a nagy román rendezőnek s a tervezőink élcsapatába előrukkolt Izsák Lilinek, mint magának Tony Kushnernek, aki, ahogy illik, zsidó is, homoszexuális is (mormon kötődéseiről nem tudok).
Az első kérdés mármost az: kicsoda Jedermann (Faust, Ádám, Peer)? Olvastam kritikát, amely a Broadway-i előadás kapcsán az állítólag fantasztikus intellektuális képességgel felruházott Louisban látta az abszolút hőst. Valószínűleg a jeles színészi alakítás téveszthette meg a kritikust – és attól tartok, Alföldi Róbert tüneményes alakítása tévesztene meg engem, ha az én Akárkim Prior Walter volna. Az előadás felépítéséhez s magához a darabhoz is inkább illenék, ha úgy látnánk: Akárki (Faust, Ádám, Peer), szövegmennyiségtől, a hangsúlyos jelenetek számától függetlenül, szét van osztva egy kvartettre: Louisra, Priorra, Roy Kohnra és Joe-ra. Ők mind a négyen homoszexuálisok, ketten közülük zsidók, egyikük mormon. Alulprivilegizált kisebbségiek.
Miért ne lehetne egy társadalomról avagy az aktuális világrendről ítéletet mondani négy ilyen kisebbségi hős sorsa kapcsán? Ketten közülük, Prior és Roy Kohn a legnagyobb elnyomóval, a Halállal küzdenek, de mind a négyen állandó védekező alapállásban vannak, lázadva vagy passzívan tűrik a belső konfliktusokban lecsapódó kirekesztést, a megaláztatásokat, a gúnyt és megvetést.
Alföldi Róbert és Söptei Andrea / Schiller Kata felvétele
A félig tele, félig üres pohár esete. A szereplők összetétele egyfelől bajosan reprezentálhatja a társadalom összetételét. Másfelől: buzit, zsidót, mormont nézhetünk metaforának is. Azokénak, akik a világ vezető országában merik magukat rosszul érezni. A négy szereplőt körülvevő közeg reálszituációk és álomképek váltakozásával súlyos, könyörtelen atmoszférát sejtet, ám Kushner (valószínűleg forrón izzó indulatai hatására) konkrét utalásokat is szükségesnek érez: a republikánus uralmat, az annak minden bűnét megtestesítő Ronald Reagant, s egy előző republikánus éra (és nem utolsó sorban Roy Kohn) áldozatát, az ártatlanul kivégzett Ethel Rosenberget. A választás már némi kételyeket ébreszt. Reagant az idősebb Bush négy éve után a XX. század egyik legnagyobb, és demokrata elnöke, Bill Clinton követte; Ethel Rosenbergről és férjéről, Juliusról pedig azóta kiderült, hogy valóban szovjet kémek voltak. Továbbmenően: a trilógia második darabjának, a Peresztrojkának névadója, Gorbacsov Mihály (ahogy Hernádi Gyula nevezte) ma is nemzetközi szupersztár, de művét elsöpörte az idő. Hát illenek ilyen lapszusok egy világdrámához? És ami lényegesebb: érdemes volt az adott korszakot ilyen konkrétan a megírás idejéhez, a nyolcvanas évek közepéhez lehorgonyozni?
Megemlíteném még, hogy az egy estén játszott két dráma – Közeleg az ezredforduló és Peresztrojka – megírásának színvonala elég egyenetlen, merő giccsek és poénkodó kabaréjelenetek is találhatók benne. A Peresztrojka talán olyan nézőknek szánódott, akik nem látták, vagy elfelejtették a Közeleg az ezredfordulót; mindenesetre sok benne az egyszerű bővítmény és motívumismétlés, és ez fárasztóvá teszi.
És mégis, mint arra már céloztam: ebből a heterogén anyagból monumentális színpadi freskó (vagy körkép) születik, amelytől a második előadás közönségének kimondottan nehezére esett elválni. (Itt Alföldi, a tapsrend motorjaként, igazgatói minőségében is megmutatkozott. Kik is ágálnak ellene?) Andrei Şerban kitalálta és megkövetelte azt a stílust, amely egyszerre naturális (gondolok például Prior/Alföldi és Roy Kohn/Kulka hátborzongató haldoklására – és halhatatlanságára) és elemelt, metaforikus, vibrálón stilizált. Ahogy Alföldi játszik, természeti jelenség; Kulka alakítása halálpontos, a kelleténél kicsit több ismert eszközzel. Mellettük említendő Louis szerepében a nagyszerű László Zsolt, aki számomra először hozott egy laza, rongybabaszerű mozgást, egy állandó, zavarodott félszegséget a támaszt kereső, gyáva, éppen gátlásaival tisztességes buzeráns összetett szerepében. A kvartett negyedik tagja, Joe/Stohl András vagy a rendezővel nem jutott összhangra, vagy feszélyezte a szerep: hiányzott belőle a színészetéhez tartozó elementáris erő.
Az ötödik férfiszínész, Szabó Kimmel Tamás a madáchi Nyegle szellemesen modern változata; akrobatikus szárnyalása vicces ötlet és igazi bravúr. (Ezekben a mozzanatokban viszont – újabb párhuzam – Puck köszönt be. Mellesleg hasonló röpdei bravúrokat hajt végre a két, egyaránt több szerepet játszó női szereplő is, Udvaros Dorottya, aki különösen Hannahként és Ethel Rosenbergként, a szombati ünneplőbe öltözött, csámpás és kaján zsidóasszonyként remekel; Söptei Andrea legjobb alakformálása pedig maga az Angyal, aki van is, nincs is, Isten intimusa, de azért tökösen megdugja a kétségbeesetten vonakodó Priort. Tenki Réka (Harper, Joe idegbeteg hitvese) mintha még keresné a nemzetis (Alföldi-féle nemzetis) hangját.
Az Angyalnál tartunk, aki élő, repkedő valójában csak úgy megjelenik, mint amerikai, majd magyar szoborként. Utóbbi minőségében, a hősök Hősök terei emlékoszlopának tetején álló emblematikus és enigmatikus figurájaként, a Hősök tere darabzáró remek panorámája előtt (Kaposvár, Korvin-köz) ülő főszereplők reménykedve, mégis belenyugvó szkepszissel néznek fel rá.
De hát Peer is csak lecsupaszított hagyma, és Madách se tudott vigasztalóbbat mondani: Ember, küzdj, és bízva bízzál.
Nagyjából ennyivel kecsegtet az előadás.
Tony Kushner Angyalok Amerikában
Az előadás szövegváltozatát Daniela Dima és Andrei Şerban készítette. Fordította: Szálinger Balázs. Díszlet: Izsák Lili. Jelmez: Izsák Lili, Szlávik Juli. Dramaturg: Keszthelyi Kinga, Szűcs Anikó, Balassa Eszter. A rendező munkatársa: Daniela Dima. Rendezőasszisztens: Tüű Zsófia. Rendező: Andrei Şerban.
Szereplők: Kulka János, Stohl András, Tenki Réka, László Zsolt, Alföldi Róbert, Udvaros Dorottya, Szabó Kimmel Tamás, Söptei Andrea.
Nemzeti Színház, 2012. szeptember 29.
