…„jelenetek” („nagyjelenetek”) mellőzésével készít látleletet.

Nem árt a darabnak a szünet közbeiktatása, noha folyamatmontázsa inkább forgatókönyv, s az író-rendező Ingmar Bergman az ezerkilencszázhetvenes évek elején készült mozija máig emlékezetes, időtálló. Hatrészes televíziós sorozattá vágva is sikert aratott. A Radnóti Színház előadása némi önkényességgel inkább négy negyedre és utójátékra bontható. Az első negyed vesztese a feleség, mert minden őrjítő és kicsinyes hibát elkövet, amelyet csak egy kispolgári családi drámába beleírt, egyelőre még a szülők és gyerekek kisközösségében, a házi tűzhely melegében bízó asszony elkövethet. Másodjára a férjnél a fekete pont, házasságtörése folytán. A harmadik negyedet – telik közben az idő, omlik a kapcsolat – keserves döntetlenre hozzák a felek, akiknek immár azonos dioptriájú szemüveg szükséges az olvasáshoz. A negyedik rész súlyos kettős vereségként könyvelhető el. A hosszabbításban végtére minden mindegy, legfeljebb a fölöslegesen beismert hajdani hazugságok távlattalan igazmondása marad: a férfi és a nő is új, nem boldog házasságban él, de saját házasságkötésük huszadik évfordulóját „ünneplik” elhanyagolt nyaralójukban, egykori menedékükben. Külsőre már-már olyanok, mintha az együtt töltött két évtized, a megszakadt házasság hajléktalanjai lennének: fagyoskodva, megcsúnyulva fogyasztják műanyag dobozból a szegényes harapnivalót, papírpohárból a kihűlt kávét. A Marianne és a Johan név csupán hangzásra rímel, kettejük élete az összecsengés nélküli, különvált közös sorsba torkollik.
Szávai Viktória alakítja a feleséget, Schneider Zoltán a férjet. Nem szőke színészek, nem úgynevezett északi alkatok. Sőt, könnyen nézhetnénk őket mediterrán temperamentumoknak. Marianne és Johan kölcsönös kapcsolati és verbális tehetetlensége, a szerelem- és szeretetkudarc lefojtottsága így a személyiség és a megnyilvánulás közötti kontrasztként növeli a feszültséget, egymás mellett elbeszélő szócsatáik lőporosságát. A két színész gesztusairól, arcjátékáról, s főleg tekintetváltásairól kinézikai (a teljes testeszköz-tárat pontról pontra elemző) tanulmányt lehetne írni. Szávai pengeélként felvillanó tőrdöfés-pillantásai, a hisztérikusságtól messze nem eső ideges, kielégületlen rebbenései, a figura kilátástalan szépség-ragyogása ugyanúgy szuggesztív karakterrajzot eredményez, mint Schneider a kapcsolat-megélésben a másodhegedűsséget is vállaló, józanabb, lomhább önfegyelme, elkerekülő pislantásai, megfontolt, robosztus mozdulatainak gyér céltudata. Ahogy a levetett szennyes zoknit összepárosítja, gurigába görgeti – mint a tisztát szokták -, épp oly vesztes igyekvés, mint az asszony japán turistautat vizionáló csapongása, miközben férje alig képes nyeldekelni a vendéglői szusiebédet.

Schneider Zoltán és Szávai Viktória / Schiller Kata felvétele

Szávai Viktória egy leheletnyit cseppent az emberbe a szavak adok-kapokjához szokott ügyvédből, Schneider Zoltán a rákérdezésekhez és szentenciákhoz vonzódó pszichológusból, és mindketten úgy vonják az Osztovits Cecília által fordított szövegre a humor törékeny héját, hogy maguk jobbára csak kínjukban nevetnek.
Bálint András rendezése decens, disztingvált, precíz, bár inkább beszélteti színészeit a pokolról: a színpad nem válik pokollá. Az alkotói szándék szerint bizonyára nem is válhat, mert ez a Jelenetek egy házasságból „jelenetek” („nagyjelenetek”) mellőzésével készít látleletet. Részleges kivétel a negyedik negyed, pofonnal, karmolással, tökön rúgással, másutt be nem vetett obszcén kifejezésekkel. E joggal felsrófolt s még így is zabolázott epizódban sem „élet” igyekszik lenni a Radnóti premierje. Színház: életszínház, amit látunk.
Khell Zsolt díszlete kandallóval, nagy tükörrel, bárszekrénnyel jelzett minőségi skandináv lakás ugyan, de elsősorban a játék lokális és tárgyi megkötésektől mentes, levegős tere. Élek, szögletek, hideg színek, dísztelen felületek. A praktikum nem engedi lényegesen megbontani a valójában egyetlen (szoba) helyszínt, tehát kvalifikált társadalmi pozíciójú hőseink kinyitható spártai pamlagon alszanak, az otthon újjávarázsoló átrendezése (az asszonyi kéz által) az ötlettelen korábbi bútorzat alig eltérő megismétlésével történik. Gazdáira utal vissza a sivárság, a kiüresedni hagyott lelkekre a fizikai tér árvasága. A férj a napközben viselt alsónadrágot magán hagyva vonul lefeküdni, Remete Krisztina jelmezei sorában a jobb darabok sem kötik meg a figyelmet, a farmer mint lezser és korjellemző anyag fel sem merülhet.
A rendezői elemzés, szándék irányultságáról félreérthetetlenül tanúskodik, hogy az egyébként funkcionális átdíszletezések egyikénél (kórházban ápolónő, étteremben pincér a segédszemélyzet) néhány másodpercre „bent felejtődik” a kellékes. Nem ő kési le a kimenetelt, hanem Bálint ad egy impulzust a színrevitel vállaltan teatralizált hangoltságáról. Erőssége az interpretációnak a házaspár darabindító tévés boldogság-nyilatkozata is (Bálint Dániel találó videó-munkája; az ironikus „kis színes” láthatatlan kamerája mögött álló láthatatlan rendező – hangjáról azonosíthatjuk -, az enyhén kaján kérdező maga Bálint András), viszont a saját mozgókép-mására nézőként reagáló Szávai/Marianne és Schneider/Johan még félszeg: az est indul be, ők abban a pár percben még nemigen. A későbbiek folyamán nyersebb szexuális ütközéseik a legproblematikusabb kivitelűek, ám ezek vitaható formálására is magyarázat lehet a színháziasság.
Semmi házasságnyavaly, semmi létsirám a Jelenetekben. Némi fogalmazási közhely, Bergman számláján, itt-ott. Alkalmanként kimódoltság, Bálint számláján. Johant sarokba szorítja a házastársi hűtlensége miatti lelkifurdalás – beáll hát az egyik sarokba, háttal a két érintkező falnak. A térkezelés olykor keveset tud kezdeni magával, noha az egymásnak forduló, távolodó-közeledő két ember a kompozíció részeként – indokoltan – akkor is egymáshoz tartozik, egy, amikor viszonyuk ingatag egyensúlya felborul.
Jó nézni a Bergman-darabot a Radnótin. A való életben ezek a dolgok kibogozhatatlanabbak, véletlenszerűbbek, gonoszabbak, jelenetesebbek.

Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból
Fordító: Osztovits Cecília. Díszlet: Khell Zsolt. Jelmez: Remete Krisztina. Videó: Bálint Dániel. Világítás: Baumgartner Sándor. A rendező munkatársa: Őri Rózsa. Rendező: Bálint András.
Szereplők: Szávai Viktória, Schneider Zoltán.

Radnóti Színház, 2012. december 2.