Szerintem az a legnagyobb baj, hogy a Minden ötödik órában előadásán nem jutok megdöbbentő, új információhoz. Ez persze leginkább azért baj, mert az a temérdek, valóságban megtörtént szörnyűség (mely hetven percben sűrítve látható-hallható az esten) nem hat újdonság erejével, hiszen hétköznapjaink minden óráját (percét?) hasonló hírek hálózzák be. A produkciónak színházilag is ez a baja. Elképzelem, hogy ezen az előadáson szembesülök először a családon belüli erőszak gyakori tényével, a nők és gyerekek kiszolgáltatott helyzetével, a tűrhetetlen, de társadalmilag megtűrt agresszív férfidominanciával, a szexuális aberrációval, a pedofíliával… Nos, akkor minden bizonnyal székbe szegeznek a sokkoló híreket megfogalmazó jelenetek, elismerést vált ki belőlem az alkotók-előadók bátor szókimondása, és büszke leszek a közéletileg érzékeny színházművészetre, amely elhallgatott tényeket tár fel, hogy a vétkesekkel cinkos, néma társadalom képébe vágja.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a fent említett borzalmakról már eleget beszéltünk, és nem kell többé szóba hozni azokat. Sőt, megfelelő fórumokon még többet kell beszélni róluk, mert még a kibeszélés elején tartunk, még mindig jórészt az elhallgatás és elhallgattatás jellemzi a témáról folytatott kommunikációt. De színházban ülve mégiscsak zavarba ejtő, hogy olyan dolgokkal akarnak sokkolni, amivel már nem lehet, olyan dolgokra akarják felnyitni a szememet, amire már nem kell felnyitni, mivel mindezt már megtették, folyamatosan megteszik a különböző médiumok.

Fullajtár Andrea, Rába Roland, Valencia James, Mórocz Adrienn és Samantha Kettle

Keresem a Minden ötödik órában című előadás színházi értelmét. (Persze ha esetleg se én, se más nem találja meg, attól még lehet a produkció nagyszerű, értékes alkotás, elvégre a színház, mint a líra: logika, de nem tudomány.) Vélhetném az előadást doku- vagy (életbe) beavató színháznak, akkor viszont speciális közönségnek kellene játszani, melynek tagjai még nem szembesültek a taglalt jelenségekkel. Ez tizennyolc éven aluliaknak nem ajánlott előadásnál problémás felvetés. De biztosan élnek köztünk szép számban álszent felnőttek is, akikre igencsak ráférne a szembesítés, de kötve hiszem, hogy egy (vagy több) színházi előadás javítani tudna az ilyeneken. Megjegyzem, az előadásnak nincs is direkte didaktikus, vagy nevelő/lebeszélő terápiás jellege. A direktség szándéka abban viszont tetten érhető, hogy az alapfokon is borzasztó történetek közül az alkotók a szélsőségesen borzalmasakat válogatták ki, nyilván elborzasztás előre megfontolt szándékával. A Rába Roland és Vati Tamás által tehetségesen megformált férfialakok is – kivétel nélkül – egysíkúan galád figurák, árnyalt jellemábrázolással, bonyolult karakterekkel ezen az előadáson nem találkozhatunk. Furcsán ellentmondó is lenne, ha a produkcióból Fullajtár Andrea remek alakításának boldogító emlékét őrizném meg elsősorban, pedig nem egy figurát tényleg remekül alakít. A furcsaságok tárházának gyűjteményét csak szaporítja, hogy a belvárosi (itt és most: bel-budai) premierközönség egy része még az ilyen témájú előadásokon is türelmetlen áhítattal várja a röhögtető vagy röhöghető részeket. A Minden ötödik… előadásának elején is érezhető ez a várakozás, aztán egyre inkább eluralkodik a megdöbbenés csendje.
Lehet az is, hogy ez egy XXI. századi brechtiánus előadás, amely megdöbbenteni és elgondolkodtatni akar. Ahhoz viszont túl keveset hat az intellektusra, és túl sokat az érzékekre. Az előadáson durván erőszakos szex-jelenetek láthatók, az hímsovén férfimentalitás által csak szexuális tárgyakként kezelt nők gyakran szexi fehérneműben szexi táncokat lejtenek, van nevetségessé tevő médiakarikatúra, garantáltan idióta nyomozó, kihallgató, bíró és törvényszéki fogalmazó, erőszakos, bunkó férj vagy élettárs minden mennyiségben és még számtalan trendi kortárs színházi alak, esemény, akció és beszólás.

A Minden ötödik órában című előadás se nem dokuszínház, se nem beavató, se nem brechti, se nem érzékekre ható szórakoztató – de egy kicsit mindegyik. A „se nem ilyen, se nem olyan” műfajú előadásokból általában „se nem ilyen, se nem olyan” színvonalú produkciók születnek. Ezt a Bozsik Yvette-rendezést pontosan ilyennek gondolom. De állandó viszonylagossága és sok-sok ellentmondása dacára látom benne az újszerű színházi nyelv keresésének nyomait is. Nem egy jól sikerült kísérletet eredményezett már, ha a rendező koreográfusi szemlélettel nyúlt a feldolgozandó verbális anyaghoz. A Minden ötödik órában alapja nem színdarab, hanem szövegkönyv, amely ezúttal egymáshoz szerkesztett szövegtestek egymásutánja, melyet sokmozgásos (a tárgyak mozgatását is ideértve) és helyenként énekes-zenés jelenetek dúsítanak, színeznek, egészítenek ki. Ha a jeleneteket lineáris cselekményszál nem fűzi össze, akkor a különböző képek kohézióját valamilyen közös hangulati, érzéki tartalom teremtheti meg – lényegében ez a cselekmény nélküli kortárstánc-koreográfiák szerkesztési elve is. Bozsik a verbális szöveget testnyelv-szövegként kezeli, szerkeszti. Csakhogy a verbális szöveg sohasem tud olyan elemelkedett lenni, mint a könnyen absztrahálható mozdulat. Viszont ha mégis sikerül verbalitásból és mozdulatból működő, homogenizált színházi nyelvet alkotni, az jól sikerült kísérleti előadással kecsegtet.

Fullajtár Andrea, Rába Roland, Valencia James, Mórocz Adrienn és Samantha Kettle

Ez a törekvés a Minden ötödik órábanelőadásán szakaszosan valósul meg. Egy-egy verbális, felolvasós-felmondós dokumentarista részt egy-egy sokmozgásos színházi követ, a különböző hangsúlyú és nyelvű fogalmazásmódok csak szórványosan szervesülnek egybe. Bármily sokkoló a tartalom, színházban nem hat rám a pusztán verbális tényanyag-ismertetés. Viszont nem hagy hidegen, ha a borzalmak abszurd revüvé állnak össze, és nézőként azzal szembesülök, hogy e bizarr termék elégedett fogyasztója vagyok. Ez már tényleg többszörösen a valóságunkról szól. Ilyen rész az előadáson például, amikor Rába Roland férfiokoskodását a nők intésre-csettintésre táncosan illusztrálják, amikor Fullajtár rappel vagy amikor paravánokból liftet, majd belül világító koporsót építenek. A Minden ötödik órábancsak kóstolgatja ezt a végletes, fogyasztói társadalmat provokáló abszurditást. Márpedig ezt a színházi nyelvet csak úgy, óvatosan csepegtetni nem érdemes. Incselkedés helyett – vállalva minden ódiumát – zúzni kell vele az éjszakában.

Minden ötödik órában (Orlai Produkciós Iroda – FÜGE)

Dramaturg: Szabó-Székely Ármin. Látvány: Pető József. Grafika: Csáfordi László. Konzultáns: Tóth Györgyi. Asszisztens: Kis-Kádi Judit. Rendező: Bozsik Yvette.
Szereplők: Fullajtár Andrea, Rába Roland, Mórocz Adrienn, Vati Tamás, Samantha Kettle, Valencia James.

Átrium Film – Színház, 2013. április 10.