Az a feladatunk, hogy olyan produkciókat hozzunk létre, melyek tényleg és igazán a Szegedi Szabadtéri Játékokra születnek, nem pedig a befogadás kényszeréből jelennek meg a Dóm téren. 

A Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezetői pozícióját betöltő Bátyai Edina elbocsátásakor már összeállt az idei, 2013-as program. Az igazgatói posztra benyújtott pályázaton legtöbb szavazatot elért Herczeg Tamással és Harangozó Gyulával, a fesztivál művészeti igazgatójával beszélgetünk jelenről, múltról, távlati tervekről.

Herczeg Tamás és Harangozó Gyula. Schiller Kata felvétele

HERCZEG TAMÁS: Lényegében kész évadot kaptunk, melyen csak annyira kellett korrigálnunk, amennyire az élet kényszerített bennünket. A tervezett táncprodukciót – a Kung-fu legendát – az impresszárió lemondta. Ez indított meg némi változtatást, mely a vártnál jóval szerencsésebben végződött: az Armel ügynökséggel együttműködésben maradva sikerült a Porgy és Bess bemutatásának a jogait megszereznünk. A Szabadtéri hagyományaihoz elengedhetetlenül hozzátartozik az opera-előadás, így e produkciónkkal ezt is maradéktalanul teljesítjük.
‒- A jövő év már teljesen az önöké. Mi az, ami változik? Milyen hangsúlyeltolódások várhatóak?
HARANGOZÓ GYULA: A műfaji sokszínűséget mindenképpen tartani szeretnénk az operától az operetten keresztül a musicalig és a táncig. Ezen kívül megpróbálunk együttműködni a Budapesti Operettszínházzal és a Madách Színházzal, hogy velünk együtt érdekeltek legyenek a továbbjátszásban. Úgy gondolom, hogy ha ilyen – nem csak itthoni szemmel nézve – komoly összeget fektet az ember egy előadásba, mint amekkorát a Szegedi Szabadtéri kénytelen, akkor nekünk kötelességeink vannak, ezért megpróbálunk producerként fellépni, s amennyiben lehetőségünk lesz rá, szeretnénk a saját produkciókat az ország többi városába, esetleg a környező országokba utaztatni. Máskülönben az az összeg, amit egy premierbe s az azt követő két-három-hat előadásba invesztálunk, lényegében hasznosítatlanul marad. Másfelől tény, hogy az utóbbi évtizedekben gyengült a külföldi behatás, a Szabadtéri nem került be a nemzetközi vérkeringésbe. A kinevezésünk óta felvettük a kapcsolatot több impresszáriós irodával, többek közt a jelentős produkciókkal dolgozó német BB Promotionnal. Bizonyára beletelik egypár évbe, mire Szeged bekerül a nemzetközi köztudatba.
– Beszélt arról, hogy a külföld felé elsősorban a kapcsolati tőkét kell megmozgatni. Valóban elég a bejáratott kapcsolati háló, vagy a producer emellett eleve kénytelen azt is figyelembe venni, hogy később, egy esetleges külföldi turné keretében mely produkciókat lehet eladni, s melyeket kevésbé?
H. GY.: Tapasztalatom szerint legalább 80-90 százalékban kapcsolati tőkét hasznosítunk. Ha megszerez is az ember például egy jó nevű énekest, vagyis ha pozitív a válasz, akkor még mindig kérdés, hogy ki tudjuk-e fizetni a neki járó fellépti díjat. A kérdés második felére válaszolva: az operett mint sajátos, magyar műfaj, sőt, mára hungarikum komoly népszerűségnek örvend külföldön is. Ugyanakkor lehetőséget látunk musical- és operaprodukciók turnéztatá- sára is.
‒- Tamás, kulturális szakemberként jól ismered Szegedet. A Szegedi Szabadtéri Játékoknál az ügyvezető Bátyai Edina helyetteseként dolgoztál. Tudvalevő, hogy nem volt vitáktól, problémáktól mentes az igazgatóváltás. Az előrelépésed ügyvezető igazgatóvá mennyiben módosította a szerepedet, illetve a megítélésedet szakmai körökben?
H. T.: Ez többedik ciklusom Szegeden; most bő két év kihagyás után térek vissza a városba. Előbb a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok összevont marketing ügyvezetőjeként tevékenykedtem, aztán majd’ hat évig voltam igazgatóhelyettes az önállósult szervezetnél. Viszonylag nagy a rálátásom az intézményre. Ismerem gyerekkoromból, abból az időből, mikor még önálló intézmény volt. Aztán láttam, mikor összevont intézmény lett. S világos képem van a közelmúltról, az újra önállósodás időszakáról, melynek első öt évében a Szabadtéri Játékok a „bezzeg-fesztiválok” és a „bezzeg működő” szabadtéri színházak közé tartozott. Most azonban van mit korrigálnunk. Az a feladatunk, hogy olyan produkciókat hozzunk létre, melyek tényleg és igazán a Szegedi Szabadtéri Játékokra születnek, nem pedig a befogadás kényszeréből jelennek meg a Dóm téren. Az esztétikai, és ha úgy tetszik, a minőségi, a filozófiai jellegét is szeretnénk megadni a Szegedi Szabadtérinek. Egy olyan minőséget, mely jellegzetesen és karizmatikusan különbözteti meg a Magyarországon mára elszaporodott fesztiválok sorától. Bayreuth és Salzburg voltak az előképei a Szegedi Szabadtéri Játékoknak több mint nyolcvan-kilencven évvel ezelőtt, s ezek máig meg tudták őrizni ünnepélyességüket. Sok más fesztivál azonban elvesztette a szellemi tartalékait. Célunk, hogy a Szegedi Szabadtéri tovább hordozza különleges szellemiségét, s tovább erősödjék.
‒- Mindez produkciók szempontjából mit jelent a jövőre nézve?
H. GY.: Konkrét produkciókról még nem beszélnék, hiszen a brain storming időszakában vagyunk. Megnézzük, hogy a lehetőségeink – melyeket a pályázati pénzekről hozott döntések is befolyásolnak – meddig érnek. Lényeges, hogy a készülő előadásoknak sajátos karakterük legyen. Kell, hogy a saját produkciókban tudjunk és merjünk valami újat csinálni. Emellett a kooperációkra természetesen rá vagyunk szorulva. A partner igényeit figyelembe kell vennünk például a színpadkép megtervezésekor is.
– Lehet az opera, az operett, musical mellett egészen más irányokba is nyitni? Mennyire tud, akar a Szegedi Szabadtéri sokszínűvé válni?
H. T.: Egészen biztosan meg kívánjuk őrizni a hagyományos népszínházi jelleget abban az értelemben, hogy mindenféle műfajban dolgozunk. A Dóm téren marad a tánc, a musical, az opera, az operett, prózát pedig az újszegedi színpadon mutatunk be. Az általunk működtetett REÖK-ben a független színházi előadások kapnak helyet. Valószínűleg kísérletezni fogunk újabb műfajok, nevesen az újcirkusz beemelésével. Folyamatosan figyeljük, hogy milyen előadások vannak a világban.

Herczeg Tamás. Schiller Kata felvétele

A Szegedi Szabadtériről gondolkodva egyfelől tudatában kell lennünk bizonyos fizikai adottságoknak; másfelől – a kultúrmisszió mellett – meg kell felelnünk profán kihívásoknak is. A fizikai adottságok esztétikai-lelki szempontból sem elhanyagolhatóak. A Dóm téren valójában három templom van jelen: a több mint nyolcvan évvel ezelőtt fölszentelt templom, mellette Szent Demeter kis temploma, s harmadikként a kultúra temploma: a fesztivál. Mind a Fogadalmi templom, mind pedig a Szegedi Szabadtéri Játékok rendkívül széles társadalmi összefogással jött létre a harmincas években. Az emberek az árvizet túlélve fogadták meg, hogy hatalmas templomot emelnek. Rögtön egy évvel ezután nyílt meg a Szegedi Szabadtéri, ugyancsak a szegediek aktív közreműködésével, akik részt vettek a nyitó passiójátékban. A profán oldal a Játékok turisztikai attrakció volta. Tetszik, nem tetszik, amellett, hogy elsősorban a kultúrában vagyunk érdekeltek, Szeged város számára a Szabadtéri turisztikai vonzerőt és bevételt is jelent. E tekintetében bizonyosan új korszak kezdődik akkor, amikor kezdetét veszi a Dóm kétmilliárdos turisztikai fejlesztése. 2013 őszén indul az altemplom rekonstrukciója, és 2016-ban vagy 2017-ben – vagyis még a mi ciklusunk alatt – fejeződik be. Ez bizonyosan megtermékenyítően hat majd a Játékokra is.
De visszatérve az itt bemutatandó produkciókra: az önálló, illetve a koprodukciós előadások arányát az élet alakítja ki, s legtöbbször a kényszer szabályozza. Ha a bevétel nem lenne szempont, mi sem mérlegelnénk, hogy hányszor megy egy darab. A korábbi évtizedek bevett gyakorlata szerint a kőszínházak határozták meg a bemutatandó produkciókat, és a Szegedi Szabadtéri csupán csatlakozott a lehetőségekhez. Ezen megpróbálunk fordítani. Mi tematizálunk, hogy mi találhassuk meg az elképzeléseinkhez a belföldi vagy külföldi koprodukciós partnereket. Ahogy a művészeti igazgató úr is mondta, ezeknek a produkcióknak nemcsak belföldi, de külföldi turnéztatásával teremtenénk meg nemzetközi sztárok szegedi fellépésének anyagi lehetőségét vagy újabb saját produkciók létrehozásának feltételeit. Valamennyi műfaj fontos nekünk, az operett és a musical épp annyira, mint az opera. Nem titok, hogy az elit kultúra szerelmesei folyamatosan megkérdőjelezik a musical érvényességét. Na de hát nincs mit vitatni! A legnagyobb látogatottságot ma a musical élvezi. A műfaj létjogosultsága tehát nyilvánvaló, és amíg ilyen nagy az érdeklődés iránta, addig egészen biztosan megpróbálunk ebben a műfajban minőségi előadásokat létrehozni.
H. GY.: Gyakorlatilag a musical és a saját produkciójú operett a fő bevételi forrásunk. Ezek bevételtöbbletéből lehet „áldozni” az operára. Azért nem terveztek erre az évre operát, mert legkevésbé ez kecsegtetett a megtérüléssel. De hála istennek New Yorkból jön a Porgy és Bess. A távlati kultúrmisszió abban is áll, hogy magas színvonalú s lehetőség szerint nemzetközi opera-előadásokat teremtsünk.
– Mely produkciót/produkciókat emelnék ki az idei programból?
H. T.: Nehéz kérdés. A Porgy és Bess kultúrtörténeti szempontból lesz jelentős előadás, hisz Gershwin akarata szerint – vagyis csak fekete énekesek tolmácsolásában – kerül bemutatásra, s külön a szegedi előadás kedvéért próbálják be New Yorkban. Kiemelném még a Leányvásár című operettet Gothár Péter rendhagyónak ígérkező rendezésében. Hazai ősbemutatóként kerül színre az Elfújta a szél című musical. Évtizedek óta adós a Szabadtéri Az operaház fantomjával, most erre is sor kerül: a tíz éve bemutatott előadást koncertváltozatban láthatják a nézők. A műsoron szerepel továbbá az Operagála ajándékkoncertje, Verdi- és Wagner-áriákkal. Az István, a király Szegeden mutatkozik be Alföldi Róbert rendezésében, kortárs felfogásban.
– Tamás, említetted, hogy filozófiailag is újragondoljátok a Játékokat. Mit jelent ez egészen pontosan?
H. T: Azt gondoljuk, hogy a Szegedi Szabadtéri így is emblematikus. Nem szeretnénk azt a látszatot kelteni, mintha nem lennének hagyományai. Amitől azonban más, ünnepibb lehetne, az a darabválasztás, és főleg a színpadra állítás mikéntje. Színházi körökben használjuk a „fesztivál-előadás” fogalmát, mely kicsit progresszívabb, bátrabb darabot takar annál, mint amit egy kőszínházban a kanonizált kultúra kedvelői előtt megengedne magának egy társulat. A fesztivál mindig szabadabb, nagyobb volumenben tud gondolkodni. Hatásosabb és bátrabb tud lenni, s tud kísérletezni új színházi formákkal és új műfajokkal, például az említett újcirkusszal vagy mozgásszínházi előadásokkal. Egész biztos, hogy a táncban erősíteni szeretnénk, és fogunk is. Harangozó Gyulával együttműködve ez nem is kérdés.

Harangozó Gyula. Schiller Kata felvétele

H. GY: A pozicionálás végett átnéztük, hogy mit takar voltaképp a Szegedi Szabadtéri Játékok név, miben különbözik a többi magyar fesztiváltól. Ha kimegyünk például Londonba vagy New Yorkba, s bemegyünk egy színházba, ott ma már nem a szépen öltözött, elit, színházba járó közönséget találjuk. Lényeges, hogy az emberek természetes napi elfoglaltságai közé beépülhessen a színházlátogatás is, ne csak bizonyos ünnepi alkalmakkor kerítsenek sort a kulturálódás eme formájára. Viszont a Szegedi Szabadtéri Játékokat igenis szeretnénk egyfelől ünnepnek tartani, mely által a többi fesztivál fölé pozicionáljuk, másfelől igyekszünk mindenkit megszólítani. Jó értelemben vett népszínházat képzelünk el. Nem lenne helyes azt kommunikálni, hogy ez csak az elitnek szól. Vagyis, a filozófiára visszatérve, fontos, hogy egyik oldalról értékelje az ember az itt látható értékes, újító, magas színvonalú előadásokat, másrészt vegye természetesnek, hogy ide látogat.
H. T: Ehhez kapcsolódik a Szegedi Szabadtérin fellépő színészek kiválasztása és felkérése is. Ez egy olyan találkozási helyszín, ahol együtt játszhatnak például a Katona, az Örkény, a Víg művészei. Az együttjátszás a különböző társulatok színészei számára színházi ünnep, a közönségnek pedig kuriózum. Hol máshol léphetne fel, egy előadásban Keresztes Tamás, Schell Judit, Hegedűs D. Géza, miközben Juronics Tamás a darab (Leányvásár) koreográfusa?
– A későbbiekben kikre, mely rendezőkre számítotok?
H. T: Behatárolt azon rendezők sora, akik nagy színpadon, zenés előadásokban már bizonyítottak, tapasztalattal rendelkeznek. Egészen biztosan meg fogunk próbálni fiatalítani, helyzetbe hozni fiatal rendezőket, koreográfusokat, akikről azt gondoljuk, hogy alkalmasak.
– Ha európai viszonylatban kellene pozicionálni a fesztivált, milyen fesztiválokat említenének követendő példaként?
H. GY.: Van jelentős európai fesztivál, mely specializálódott, s egy operettet hoz ki egy évben, azt játszsza hétvégenként. A pénzt egyetlen produkcióba invesztálja, amely aztán egész nyáron át hasznot hoz. Mi nem így működünk. Ismertség tekintetében szeretnénk felzárkózni a Veronai Aréna operafesztiváljához, de a hagyományos sokrétűség megtartásával. Nálunk egy lényegesen kisebb összeget kell több produkció közt elosztani úgy, hogy színvonalasan jelenjenek meg, és kielégítsék a közönség és a mi igényeinket is.
– Mit tartanának az idei év legnagyobb sikerének?
H. GY.: Ha a stafétabotot futás közben átvéve végül zökkenőmentesen, eredményesen zárnánk az évadot.
– Eredményességen a pénzügyi sikert vagy a közönségsikert érti?
H. GY.: A kettő összefügg. A legfontosabb, hogy a fesztivál hitelessége megmaradjon.
H. T: A sikert a színházban egyértelműen a taps jelzi. S ha minden széken ülnek. Remélem, hogy az évad feledteti azt a vihart, ami a Szegedi Szabadtéri körül kialakult, s hogy végre újra a színházról lesz szó. A következő években is jó lenne, ha a közönség kimagasló érdeklődése mellett a szakmai elismertséget is sikerülne kivívnunk: szeretnénk még inkább bekerülni a színházi vérkeringésbe.
– Ha lehetne egy álmot realizálni a jövőre nézve, mi lenne az?
H. T: Hogy a Dóm rekonstrukciójával párhuzamosan épüljön meg az a szép, új színházi berendezésekkel bíró mobil színpad, amely lehetőséget ad a továbblépésre, a turnékra, az újabb bevételi forrásokra. Az egyházmegyével közös víziónk, ha a Dóm kicsit fel tudna szabadulni a Szabadtéri szoros öleléséből, s a kettő szinergiában kezdené el vonzani az embereket. További lehetőség rejlik Szeged és környéke kiaknázásában. Szerbia és Horvátország felől erősödhetne a turizmus, s Bregenzhez hasonlóan határokon átívelő regionális saját üggyé válhatna a Szegedi Szabadtéri.
– Az álmaik megegyeznek?
H. GY.: Az álmainkról még nem beszéltünk. Az enyém az, hogy egy művész számára presztízs legyen a Szabadtérin rendezni és fellépni. A Salzburgi Ünnepi Játékokon való részvételért mindenki szívesen áldoz két hetet próbákra. Ha ezt részben sikerülne elérnünk, az már komoly eredmény lenne.