Mit tudunk kezdeni azzal, ha valaki jön, és megszokott sarkaiból kimozdítja, felkavarja az életünket? Meddig tolerálható egy efféle Sturm und Drang, és mikor kell bekapcsolni a vészfékeket?

Az is bolond, aki poétává lesz, ezt jól tudjuk Csokonaitól, és hogy nem csak Magyarországon, arra mindjárt itt van egy példa, a Csokonai-kortárs Jakob Michael Reinhold Lenzé (1751-1792). Lenz a Goethe, Schiller és Herder nevével fémjelzett Sturm und Drang korszak képviselője, Goethe jó barátja volt, akit a weimari udvarba is követett, amíg csak barátságuk meg nem szakadt, és Lenznek távoznia nem kellett a fejedelemségből.
Itt indul a Büchner-novellából készült előadás, mégpedig azzal a levelezéssel, amelyet a Lenzet befogadó Oberlin lelkész és Lenz barátja, Kaufmann folytatott az akkor már zaklatott idegrendszerű, az elmebaj kezdeti jeleit mutató költőről. Egy – a novellába a valós levelezésből átemelt – szöveget úgy színpadra állítani, hogy az ne legyen se statikus, se unalmas, és mindjárt az elején megadja az előadás alaphangulatát is, nem egyszerű feladat, de Soós Attila rendezőnek sikerül. Az Oberlint játszó Fehér László és a Kaufmannt alakító Nagy Dániel Viktor dinamikus mozgássorokkal kísért (levélbeli) párbeszéde, a felszín alá bukó, onnan levegőért kapkodva felemelkedő mozdulatok ismétlődése egyrészt apró, egymástól eltérő gesztusokkal jellemzi mindkét szereplőt, másrészt magába sűríti a történet lényegét, és előreutal annak kimenetelére is.
De az egész előadásról elmondható, hogy a legizgalmasabb rétege az, ahogy mozgás és beszéd, fizika és gondolat összesimul, vagy éppen elválik benne. Tapasztalt rendezők is sokat küzdenek ezzel a kettősséggel, Soós Attilának azonban volt kitől tanulnia, hiszen a Horváth Csaba és Lukáts Andor vezette, a színművészeti egyetem történetében először indult fizikai színházi koreográfus-rendező szakirány végzős hallgatója, aki vizsgarendezésének választotta a Büchner-novellát.

Fehér László és Bach Kata / werkfotók; forrás: facebook.com/soos.a.gergely

A középiskolai tankönyvekből olyan nehezen megérthető és megértethető Sturm und Drang-érzés megfogalmazására és átadására ideálisnak tűnik ez a testet és szellemet egyenrangú színpadi tényezőként kezelő megközelítésmód, és elérhető, hogy a novella jelentős részét kitevő teológiai viták és tájreflexiók élettel teljenek meg a színpadon. Ehhez a színpadkép (Kalmár Bence munkája) is jó eszköz: egyszerű, raklapszerű szerkezetekből összerakott, a helyszínt, az elzászi Waldersbachot és a környékbeli hegyeket idéző faszerkezet, kiegészítve egy vízmedencével.

A vihart és a vágyat Lenz hozza el ebbe a kis faluba, felborítva az Oberlin család addig megszokott mederben folyó, nyugodt és csendes életét. Ebbe az apa-anya-lány hármasba robban bele a vízből váratlanul és meztelenül kiugró Lenz, a maga már nem is kicsit őrült nyersességével. Ez a közeg várja Lenzet, elismeri és csodálja a tehetségét, szeretne segíteni rajta, és egy ideig tolerálja is az őrületeit. Aztán mindent felkavar maga körül, és egy idő után már nem lehet tolerálni, csak megküzdeni vele. És éppen ennek a felkavarodásnak, érzelmi viharzásnak és küzdelemnek a megjelenítésére alkalmas a Soós Attila által választott, fizikai színházi elemekben bővelkedő forma. Nem teljesen egyenletes az előadás abból a szempontból, hogy a fizikalitás és a gondolatiság hogyan talál egymásra, de összességében meggyőz a rendezői elképzelésről. És vannak képileg is erős, emlékezetes jelenetek, mint az életre keltett menyasszony (Bach Kata) táncoltatása, Lenz és Oberlinné (Hay Anna) szexust és születést egyszerre felidéző jelenete, vagy Lenz és Oberlin nagy összecsapása.
Csak dicsérni lehet a többségükben színművészetisekből álló szereplőgárdát. Fehér László Oberlinként fizikailag is figyelemre méltó teljesítményt nyújt, és a jóindulatból, csodálatból és odafigyelésből induló, és a családja érdekében a fizikai erőszakig eljutó lelkész habitusát, kényszerű önmagából kivetkőzését is szépen felrajzolja. Szegény Bárnai Péter az egyórás előadás nagy részét vagy meztelenül, vagy vizes ruhában, de így is, úgy is a sérülékenység és a védekező agresszió felfokozott állapotában tölti. A női szerepek (Hay Anna és Bach Kata alakításában) a férfiakéhoz képest többnyire passzívak, velük történnek a dolgok, őket mozgatják, vagy éppen leteperik. Jellemző kép, ahogy Bach Kata az életre keltési kísérlet után úgy zuhan el, hogy a nézőben egy pillanatra bennakad a levegő, mert úgy látszik, hogy éppen egy hajszál híján nem zúzta szét a fejét.

Hay Anna / próbafotó; Balázs István Balázs felvétele; forrás: facebook.com/soos.a.gergely

Bár a színlap és egy, a rendezővel készült interjú szerint Soós Attilát a műben a hittel, Istennel való viszonyunkkal kapcsolatos kérdések és ezek színpadra állíthatósága érdekelte amellett, hogy a költő hogyan hat a környezetére, hogyan változtatja meg azt. Az utóbbi vonal sikeredett erősebbre. Mit tudunk kezdeni azzal, ha valaki jön, és megszokott sarkaiból kimozdítja, felkavarja az életünket? Meddig tolerálható egy efféle Sturm und Drang, és mikor kell bekapcsolni a vészfékeket? Az előadás végén a nézőtérre gyújtott reflektorok ránk bízzák a választ.

Lenz (Füge Produkció – Manna – Trojka Színházi Társulás)

George Büchner novellája nyomán készült. Adaptáció: Soós Attila e.h. és Kerékgyártó Yvonne. Díszlettervező: Kalmár Bence. Jelmeztervező: Szlávik Júlia. Zeneszerző: Keresztes Gábor. Dramaturg: Muhi Zsófia. Produkciós vezető: Kiss Réka Judit. Rendezőasszisztens: Sápi Dalma. Rendező: Soós Attila e.h.
Játsszák: Bárnai Péter e.h., Fehér László e.h., Hay Anna, Bach Kata e.h., Nagy Dániel Viktor, Horkay Barnabás e.h.