Az előadás fő hajtóereje a humor, legyen az nyelvi humor, helyzet- vagy jellemkomikum, és ez működik is, még ha nem is egyenlő intenzitással. Gusztus dolga, de időnként soknak, mert többedszerre erőltetettnek érződik a vér/hányadék és egyéb testnedvek prezentálása…

Kevés dologban állunk a nemzetközi statisztikák élén, az öngyilkosság sajnos ezek közé tartozik. Fontos vállalás erről a színházban is beszélni, és a Gólem Színház éppen erre tett kísérletet, amikor – Vinnai András átiratában – az izraeli Etgar Keret kisregényét színpadra állította. Ha az eredeti művet nem ismeri is a színházba járó, az adaptáló nevét hallva alappal gondolhatja, hogy a zsebkendő helyett jobb, ha a nevetőizmait helyezi készenlétbe. Ebben a várakozásában nem is csalódik, a kérdés csak az, hogy ez az abszurd és fekete humorral átitatott előadás, Borgula András rendezése, a ránevetésen túl hozzá tud-e szólni ehhez a súlyos témához.

Az alapötlet szerint van élet a halál után, mégpedig egy olyan világban, amelyben kizárólag öngyilkosok élnek, olyan külsővel, amilyenné öngyilkosságuk módja tette őket: kéken vagy éppen szétlőtt fejjel. Ráadásul a korábbi életüket élik tovább, csak kicsivel még rosszabb változatban: a skalpvadász a szűkebb kínálat dacára is rendületlenül folytatja a vadászatot, és a címbéli pizza-sütő is tovább süti a pizzát – csak a kedves vevő ne nagyon firtassa, hogyan készült. Ide kerül a szerelmi bánatában ereit felvágó, Bánki Gergely alakította főszereplő, Háim is. Róla később megtudjuk, hogy miért jutott idáig, de a túlvilági sorstársakra ez már nem feltétlenül igaz. Többnyire néhány vonással felvázolt karaktervázlatokat kapunk az egymás után sorjázó jelenetekben. Majd elindul egy kereséstörténet, és egészen az előadás utolsó harmadáig úgy tűnik, ez ki is fog futni valahová, aztán a végén mégse. Félbeharapódik, elakad. Ez önmagában még nem lenne gond, hiszen nem várhatunk instant megoldást a főhős élet-halál dilemmájára, az előadás pedig kínál vitaképes alternatívát; az már inkább az, hogy a végére hirtelen bekerül egy újabb szál, és ez inkább összezavarja, mint kitisztítja az összképet. A megváltóként fellépő férfi és az őt ájult imádattal követő hívek jelenete – hiába, hogy van kapcsolódási pontja a fővonalhoz – leválik arról.

Az előadás fő hajtóereje a humor, legyen az nyelvi humor, helyzet- vagy jellemkomikum, és ez működik is, még ha nem is egyenlő intenzitással. Gusztus dolga, de időnként soknak, mert többedszerre erőltetettnek érződik a vér/hányadék és egyéb testnedvek prezentálása, valamint a nemi aktusok sűrű emlegetése. Kevesebből is értenénk például, hogy a Schmied Zoltán alakította karakter nagyjából ebből az egy dimenzióból érzékeli a világot. A színész hozza is lelkiismeretesen a farokvezérelt surmót, akinek ezen kívül egyetlen gyenge pontja van még: a – nem tudni, miért, szintén öngyilkos, amúgy csadorba öltöztetett – anyukája, akit mindennap felhív telefonon. Ha nem is részletekig menően cizellált, de valamivel kifejtettebb karakter csak Bánki Gergelynek jut: sodródó, bizonytalan férfit játszik, a rajta uralkodó, őt rendszeresen megalázó barátnője mellett némileg feminin alkatot. Hay Anna dögös szőke, ám gonosz modellt, Huzella Júlia ellenben kedves, érzékeny lányt alakít. Kardos Róbertnek és Lajos Andrásnak több kisebb szerep jut, amelyekben ők is egy-egy típust rajzolnak fel néhány vonással.
Az üres színpadon mindössze egyetlen tárgy, egy sokféleképpen használt téglatest a díszlet, a különböző helyszíneket vetített háttérrel és animációval, valamint egy lengőajtó segítségével idézik meg, ötletesen, kifejezően, többnyire jó ritmusú váltásokkal.

Huzella Júlia, Schmied Zoltán és Bánki Gergely / fotó: Hajmási Péter

A színlap szerint az előadás szokatlan nézőpontból, nem az életben maradók, hanem az öngyilkosok szemszögéből néz rá a jelenségre. A primer történet szempontjából ez tényleg így van, valójában azonban mégsem. Ezt akkor mondhatnánk, ha az öngyilkossághoz vezető utak, motívumok, a visszafordulás lehetősége vagy lehetetlensége állna a középpontban. Minderről keveset hallunk. Az érvek, amelyekkel az előadás határozottan az élet pártjára áll, az életben maradottak érvei: a mindig jöhetnek új emberek, új találkozások, a mindig történhetik valami igazsága vagy a mindennapi dolgokra – például a csillagos égre – való rácsodálkozás képessége és öröme. Mindez azonban nem tud egyensúlyba kerülni az előadást meghatározó, időnként harsány humorral, még úgy sem, hogy a zárójelenet a maga költőiségével és lezáratlanságával megkísérli helyrebillenteni a mérleget. Így alig viszünk többet magunkkal, mint egy szórakoztató este emlékét.

Pizza Kamikaze (Gólem Színház)
Etgar Keret novellája alapján írta Vinnai András. Dramaturg: Németh Virág. Díszlet: Borgula András. Maszk, jelmez, speciális effektek: Juristovszky Sosa.
Animáció: Tóth Zs. Szabolcs. Zene: Gazda Bence. Műszaki vezető: Fábián Gábor Zoltán. Produkciós vezető: Marcsa Barbara. Rendezőasszisztens: Kern Dóra. Rendező: Borgula András.
Szereposztás: Bánki Gergely, Hay Anna, Huzella Júlia, Kardos Róbert, Lajos András, Schmied Zoltán.