Napról napra

Húsz éve alapította és azóta vezeti Borgula András a Gólem Színházat. Eddigi legnagyobb színházi sikere kétségkívül a 2011-ben bemutatott Lefitymálva. A produkció sokhelyütt vendégszerepelt, több díjat nyert, és máig műsoron van. Jómagam azt állítottam róla 2021-ben egy másik színházkritikai orgánumban, hogy az évtized legjobb darabindító jelenetét írta Vinnai András, rendezte Borgula András[1].

Aki az utóbbi néhány évet Magyarországon, és nem mindentől elzárva egy kő alatt töltötte, tudja mennyire rossz helyzetben vannak a független színházak. És aki ezt tudja, azt is tudja, hogy az állam számolatlanul önti a pénzt a neki tetsző és hozzá lojális kulturális intézményekbe, míg a függetleneket, köztük sok évtizedes szakmai múltra visszatekintő társulatokat, egy […]

Mi érdekli manapság a fiatalokat? Azaz miről gondolják úgy, hogy érdemes egy alkotófolyamat tárgyává tenni? A Van egy ország és a Lev Tahor – Tiszta Szív című előadások alkotóinak szilárd véleményük van arról, amit színre visznek, ezt pedig hol elrejtik, hol felmutatják, csak úgy, a játék kedvéért.

Nehéz úgy értékelni egy előadást, hogy nem az eredmény, hanem az alkotófolyamat a lényeg, és már a produkció létrehozása is elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a nézőt behívhassa az alkotásba.

Minden évben előfordul, hogy fontos teljesítmények egyike-másika nem kap elég figyelmet. Most, a háború és járvány kirajzolta helyzetben ez talán fokozottan igaz. Évzárásként két villámkérdést tettünk fel kritikusainknak: 1. Mi volt az az előadás/projekt/esemény/vita 2022-ben, amire leginkább fel szeretnéd hívni a figyelmet, és miért? 2. Kit/mit tartasz az év felfedezettjének/felfedezésének, és miért? Akik válaszolnak: BOROS […]

Másképpen néz végig az ember naponta négy-öt darabot, mint mikor egy este csak elugrik színházba. Akaratomon kívül egymás tükrében kezdtem vizsgálni minden előadást, keresni a közös elemeket, hasonló témákat, megoldásokat, egymáshoz viszonyítva hoztam minőségi ítéletet is.

Nem tudtam, hogy mire megyek, hiszen a Vircsaft cím legfeljebb ha az intenzitását jelzi egy eseménynek, de azt tudtam, hogy hová és kikhez. Abban biztos voltam, hogy unatkozni nem fogok, mert a Borgula András által vezetett Gólem Színháznak nem egy produkcióját láttam már előzőleg. A Gólem Központ előkészületeiről és tervezett, a koronavírus bonyodalmaival nehezített nyitásáról […]

Vékony, törékeny, kislányos alkat. Amikor olvastam, hogy ő fogja játszani Rotschild Klárát a Gólem Színházban, nehezen tudtam elképzelni, hogyan bújik bele a „divat nagyasszonyának” szerepébe. De Sipos Vera meggyőzött. Erről is.

A Gólem Színház honlapján olvasható bemutatkozó szerint a Gólem elsősorban színház, másodsorban zsidó, harmadsorban budapesti. „A Gólem a zsidóság sok ezer éves hagyományát és kultúráját tekinti alapnak, mindezek mellett tisztában van azzal, hogy Európában, Magyarországon, Budapesten kell teljesítenie kulturális misszióját. […] A Gólem a közösségi színházakkal ellentétben a teljes magyar színházba járó közönséghez szól. Éppen […]

Lépésről lépésre hagyjuk magunk mögött a koronavírus járványt, kimerészkedünk a karanténból, a kirakatok üvegében megpillantjuk megtört vonásainkat. Ahogy ott állunk és sajnáljuk magunkat, egyszer csak észrevesszük, hogy hatan-nyolcan ugyanígy merednek a poros, nap vakította tükörbe. Ezen aztán kacagni kell, de legalábbis elmosolyodni, és sétálni tovább újabb kirakatok elé.

Az előadás egyszerre fiktív és dokumentarista, felkínálva egy tárgyilagosabb divattörténeti és egy szubjektív életrajzi olvasatot Rotschild Klára ellentmondásokkal terhelt személyiségéhez és élettörténetéhez. Borgula darabja történelmi helyzeteket is felidéz, a Horthy-korszak és a holokauszt, aztán a sztálinista, később kádárista szocializmus világát.

Borgula András, a Gólem Színház kitalálója és művészeti vezetője igazi „ügy-ember”. Ha a fejébe vesz valamit, akkor addig nem nyugszik, amíg meg nem csinálja. Én szurkolok neki.