…a Voyager 3-ban Gergő kapja meg „az emberiség” üzenetét, és ezzel nem dimenzionálom túl az előadást, hiszen egy egyedben, egy kis megesett történetrészletben – mint cseppben a tenger – benne rejlik a földgolyó, az egész emberiség története.

Szabó Réka új rendezése, a Voyager 3 bársonyosan simul bele a rendező-koreográfus életművébe: tipikusan szabórékás alkotás, amelyen az előadók kreatív ötletei is érződnek. Nincs benne kifejezett újút-keresés, viszont része a Tünet Együttes folyamatos kísérletezésének, mert az ember kimeríthetetlen alapanyag, és mindig valamilyen egyedi újdonság sül ki abból, ha az egyéni sorsok egy-egy pillanata különös, abszurd helyzetben villan fel, és/vagy ha e privát emberi megnyilvánulásokhoz terjengős asszociációkra késztető vendégszövegek társulnak. A módszer tehát Szabó Réka oeuvre-jében sem számít újdonságnak (sőt: a legtöbb rendezésében megtalálható), de még mindig olyan terep, ahonnan újdonságok aknázhatók ki. Pláne akkor, ha – mint jelen esetben is – dramaturgiai koncepció fogja egybe a divergálásra hajlamos etapokat.
Könnyen kitalálható, hogy a nézőtér elején a közönségnek háttal ülő kapucnis alak Bánki Gergely lehet (így kezdődik az előadás beharangozója: „Gergő bolygója szélén ül, lába a világűrbe lóg.”). Előtte szolid, „játszma végi” földi rendetlenség: szétszórt szemét, felállított vagy eldőlt, csonka oszlopokra emlékeztető kicsi szivacs rudacskák a színpadon. A szereplők a kapucnishoz közelítenek, és óvatosan-bátortalanul mesélni kezdenek magukról. A Voyagerök a valóságban világűrbe küldött űrszondák, melyek fedélzetén aranychipek tárolják az emberiség üzenetét, a Voyager 3-ban Gergő kapja meg „az emberiség” üzenetét, és ezzel nem dimenzionálom túl az előadást, hiszen egy egyedben, egy kis megesett történetrészletben – mint cseppben a tenger – benne rejlik a földgolyó, az egész emberiség története. Egészen más fénytörésben mutatkoznak meg a legapróbb hétköznapi események is, ha elemelkedve a szürke rögvalóságtól, távlatokban szemléljük önmagunkat.
Ez a dramaturgiai alaphelyzet végig értelmessé és értelmezhetővé teszi az előadást, a rendezőnek már csak arra kell figyelnie, nehogy „túl egyszerűvé”, szájbarágóssá, banálissá váljon a folyamatos megfelelés a képletnek. Ez a veszély azonban némi abszurdba hajlással, valamint humorral és játékkal könnyen elkerülhető, de nagyon jó, ha ehhez akad egyfajta furcsa, összetett színházi nyelvezet is. Ez utóbbi, mint a legtöbb Szabó Réka-opusban, privát monológok és irodalmi alkotásokból idézett verbális vendégszövegek mixéből, különös tárgyak igénybevételével is különössé alakított helyzetekből, zenéből és hangeffektusokból, valamint megkoreografált mozgásos akciókból áll.

Szász Dániel, Czakó Máté, Valcz Péter és Gőz István / fotók: Mészáros Csaba

A Voyager 3-ban az összetett nyelvezet verbálisszöveg- és énekes részei igen alaposan meg vannak szerkesztve. Előbbi, gondolom, nem kis részben Závada Péter dramaturg érdeme. Závada a privát (vagy megírt, de privátnak tetsző) monológokat és dialógusokat rafináltan keveri az artisztikus vendégszövegekkel. Nem ritka, hogy különböző forrásokból származó, kiemelt mondatokból épít fel szövegtesteket, persze az is előfordul, hogy egy-egy hosszabb részt idéz irodalmi műből. De az is mintha nem egyszer előfordulna, hogy a szereplők egyszerű, saját mondatot kezdenek, de már idézettel fejezik be azt.

Stork Natasa és Szász Dániel puszis-pofozós kettősében például Stork – mintegy Szász közbevetett mondataira reagálva – felmond egy összefüggő részletet Büchner Woyzeckjéből, a 18., Marie lányokkal a kapu előtt című jelenetből a Nagyanya meséjét a szegény árva gyerekről, akinek senkije se volt a világon, ezért fölment az égbe. Jó a szövegválasztás, illik a részlet a jelenethez és az egész előadás hangulatához, de a maga abszurd, távolságtartó módján a Szász Dániel által mondottakhoz is érdekesen társul. Korábban Valcz Péter – a fekvő Czakó Máté függőlegesen tartott két lábán lótuszülésben elhelyezkedve – felidézi a Sánta Ferenc Az ötödik pecsétjéből származó etikai kérdést, hogy tudniillik „Tomoceuszkakatiti legyek-e vagy Gyugyu?” De hangoznak fel részletek Pilinszky János Sheryl Suttonnal folytatott (és megírt) beszélgetéséből, Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában című verséből, Petri György Mosolyából és még nyilván több egyéb helyről, melyet pontosan nem ismertem fel, vagy nem maradt meg az emlékezetemben. Elhangzanak szép számmal „bölcsességek” és bonmot-k is (melyeknek nem ismerem az eredetét), ilyen például az, hogy „a disznó anatómiailag nem tud felnézni az égre” és a szintén stílusos, darabba illő alábbi (ezzel zárul is az előadás): „Neil Amstrong először a bal lábával lépett a holdra”. A felidézett slágerekből is csak leginkább dallamfoszlányok is szövegtöredékek hallhatók, de ez így is erősen hat, mert egy-egy sláger még parányi, „elharapott” részletével is képes korokat, érzéseket, komplex emlékképeket felidézni, ezáltal tartalmas üzenetet megfogalmazni.

Valcz Péter, Gergely Katalin, Gőz István, Stork Natasa és Szász Dániel

A szereplők közül külön kiemelni nem lehet senkit, a csapat egységes és jó. A többség a „laza szövegelés” közben is figyel a technikára, szépen, érthetően intonál. Ez azonban nem mondható el mindig mindenkire, Czakó Máté például az elején (a horgászós monológjában) e tekintetben mintha még nem lenne kellőképpen bemelegedve, de később, a zenélő kopasz fickó által játszott kedvenc számról szóló táncos-szöveges, zeneillusztráló „nagyjelenetében” már imponálóan magabiztos. Mindezek mellett az előadás gördülékeny, hangulatilag-tartalmilag és előadásmódjában koherens, persze helyenként egyenlőtlenségeket is mutat. Bennem például némi várakozás motoszkált a tekintetben, hogy merre fejlődik, markánssá válik-e a Bánki Gergely által megformált (központi) figura, de a darabbéli Gergő végül „csak” bátortalanul, de igen kedvesen kapcsolatba kerül a többiekkel, egy-egy résznél heves reakciókat is bemutat, de tetteinek, szövegeinek motiváltsága nem mindig érthető, titokzatos, hosszú „preparálásának” végkifejlete, csattanója nem lesz. (Persze az sem lenne jó, ha szerepe erőltetetten lekerekedne.) Az előadás összességében elgondolkodtat, tartalmaz megható, együttérzésre késztető részeket, felvet általános „nagy kérdéseket” és tudatosan szórakoztat: vannak benne kissé frivol, sikamlós részletek is, melyekben a kis szivacs rudacskák (például a vastag ágybetétszivacson díszelgő hosszúkás nyílással interakcióba kerülve) igencsak pajkos szerepet kapnak.

Voyager 3 (Tünet Együttes)
Dramaturg: Závada Péter. Látvány: Szirtes Attila. Jelmez: Béres Móni. Rendező: Szabó Réka.
Szereplők: Bánki Gergely, Czakó Máté, Gergely Katalin, Gőz István, Stork Natasa, Szász Dániel, Valcz Péter.

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, 2014. november 22.