Bármennyire is félreviszi a szerteágazó, sokszor felesleges kitérőket tevő mesélés az előadást, a rendező, Rusznyák Gábor sokféle ötletet tartogat, hogy életre hívja a történetet.

A Mester és Margarita színpadra állításakor valószínűleg nagy a kísértés (nehéz lehet válogatni), hogy a misztikus fordulatokkal teli történet mozzanatai közül mi vezesse a nézőt ebben a sok szinten élő, mégis egyszerű és emberközeli világ kavalkádjában.
Miután Woland és csapata megérkezik a debreceni Csokonai Színház nagyszínpadára, hogy felforgassa Moszkva életét, és alaposan végigmérje a közönséget, impozáns adottságokkal rendelkező színpadot és színészeket látunk. A már megjelenésében is furcsa alvilági gárda nyegle karmesterének vezényletére szólal meg a zenekar és a kórus, macskásan komótosan ébred a színpad. Az első percek lendülete ígérte bizarr forgatag azonban végül mégsem tud teljesen magával ragadni.
A Debreceni Borbála által jegyzett díszlet önmagában is nagyvonalú, lehetőségekben gazdag keretet ad annak a történetnek, melyben maga a Sátán, a Szalma Tamás által megformált Woland is egy ellentmondásos, szemtelen gentleman, aki a maga szórakoztatására a feje tetejére állítja az emberek világát. Ha egy megtévesztésekkel és illúziókeltéssel teli történet egy hasonlóan játékos térben kap helyet, az mindenképpen kizökkenti a nézőt székébe süllyedő realitásából. A színpadot kétoldalt futó, már-már Escher-szintű optikai csalódást keltő, párhuzamos, kifordított lépcsősorok keretezik. Ezek egy legalább ennyire megtévesztő lépcsősorral díszített felső párkányra futnak, ami messziről nézve is szédítő. Illetve szédítően izgalmas, merevségében is dinamikus. Az viszont, amit ebben a térben látunk, pont a mozgalmassággal képez kontrasztot. Annak ellenére, hogy rengeteg esemény zajlik le előttünk, ez a színpad csak nagyon ritkán kel igazán életre. Leginkább azért, mert az előadás beleveszik a részleteibe.
A rendezés valamiért egy alapvetően veszélyes fogással él. Egy elbeszélőre bízza a történet nagy részének elmesélését, mindig vigyázva arra, hogy a narrátor észrevétlen maradjon, viszont az elmesélt történetből minél több mindent megmutassanak. A narrátornak egy ideig csak a hangját halljuk, közben mégis látjuk, hogy egy hálóruhás alak folyamatosan jár-kel a színpadon. Ahhoz viszont, hogy azt a következtetést levonjuk, hogy ő a történet mozgatója, sok minden hiányzik, így ez a narrátori bújócska további támasz nélkül csupán tovább bonyolítja a történetet. Főleg azért, mert a már említett nyegle karmester is sokszor vezényli, és láthatatlanul vagy éppen segíti, vagy éppen gáncsolja a szereplőket. Arról nem is beszélve, hogy minden szál mozgatója maga az ördög, Woland. Persze az is igaz, hogy egy narrátor szerepeltetése a regény hangulatának visszaadásához nélkülözhetetlennek tűnő részek szempontjából előnyös megoldásnak tűnik. Így azok nem vesznek el, de viszont sok minden más között a fontosabb motívumok észrevétlen maradnak, és a kérdés az, hogy mennyire tesz ez jót a történetnek.

Vranyecz Artúr, Sárközi-Nagy Ilona, Papp István, Bakota Árpád / fotók: Máthé András

Leginkább a Mester regényét megjelenítő jeleneteknél, a Poncius Pilátus-történetnél érzékelhető, hogy a narráció a hosszabb leíró, elbeszélő részeknél túl sok teret kap. De a dinamikát sem ez, sem a jelenetek szervezése, felépítése, csupán a zenekari árokban helyet foglaló, sok mindennel kísérletező, jazz-zenekarszerű formáció vállalja magára. Bár a monoton elbeszélés helyett a kikiáltói vehemencia tovább emelhette volna az előadás pikantériáját, ezt a szerepet mégis az élet lehetőségeiből kiábrándult Mester kapta. Mészáros Tibor egy hitevesztett, csalódásokban otthonosan mozgó karaktert alakít. Elbeszéléséből mégis érezzük: a történet az övé. Bár sok minden megesik körülöttük, Margaritával alkotott párosa mindennek ellenére az egyszerű, hétköznapi szerelmet képviseli. Igaz, Krajcsi Nikolett játéka egy kis tüzességet elbírt volna, hogy az egyébként sem naiva típusú Margarita mellett a boszorkánnyá vált lányt is lássuk benne.

Bármennyire is félreviszi a szerteágazó, sokszor felesleges kitérőket tevő mesélés az előadást, a rendező, Rusznyák Gábor sokféle ötletet tartogat, hogy életre hívja a történetet. Rengeteg figurát vonultat fel, mindnek egy-egy jellegzetességét kiemelve. Azonban ezek a szereplők annyira sokan vannak, hogy elvesznek egymás között, egyébként sem gondosan felépített karakterük sokszor nem tűnik elő. Mindemellett a fel-fellobbanó lángok, a dupla nézőpontot kínáló tükör használata, a groteszkbe futó színészi játék, az apró koreográfiák vagy félreéneklések, a láthatatlan erőket megjelenítő, sok mindenbe belekontárkodó feketeruhás alakok és a hátsó, a történetet grafikákkal kiegészítő, vagy egyszerűen színes kontúrt adó vetítőfal érzékeltetik a varázslatot. Éppen annyira, hogy az illúzión túl magunkra ismerhessünk. Igaz, a nagyon is jól sikerült pisztolydörrenés többször kellemetlen és józanító ijedtséget okoz a nézőtéren.

Mészáros Tibor és Kiss Gergely Máté

Rusznyák a perspektívákkal is játszik: egyszerre felülről és oldalról is megmutat egy jelenetet. Jézus keresztre feszítését a földön fekve, fejükkel felénk játsszák el a színészek, miközben egy feléjük hajló tükörben, oldalról, emberi nézőpontból is látjuk, mi történik. A sokféle trükk néha előnytelenül építi az előadást. Egy A Mester és Margaritában bármi megtörténhet, de az, hogy az egy történetszálhoz tartozó szereplők jelmeze sem konzekvensen hasonló stílusú, vagy legalábbis nem ugyanahhoz a korhoz köthető, tovább nehezíti a befogadást. Mint ahogy az is, hogy a történet síkjait egymásra rétegező, nehezen követhető fináléval zárul a játék. De azért az előadáson a rendezés fantáziájának köszönhetően, a túldíszítettség ellenére is közelebb lehet kerülni A Mester és Margarita összetett világához.

M. A. BULGAKOV: A MESTER ÉS MARGARITA

Zeneszerző: Márkos Albert. Díszlet- és jelmeztervező: Debreceni Borbála. Dramaturg: Márton Imola. Súgó: Lezó Ádám. Ügyelő: Karl József. Rendezőasszisztens: Léka Dóra, Laczó Zsuzsa. Koreográfus: Gemza Péter. Rendező: Rusznyák Gábor.
Szereplők: Mészáros Tibor, Krajcsi Nikolett, Szalma Tamás m. v., Csikos Sándor, Mercs János, Kiss Gergely Máté, Bicskei István m. v., Vranyecz Artúr, Bakota Árpád, Papp István, Sárközi-Nagy Ilona, Garay Nagy Tamás, Janka Barnabás e. h., Vecsei Miklós e. h., Szakács Hajnalka, Karl József, Vékony Anna m. v., Mészáros Ibolya eh., Edelényi Vivien, Lezó Ádám, Dargó Gergely, Leskó István, Léka Dóra, valamint Antoni Norbert, Bai Zsuzsa, Czirják Csilla, Janovicz Zsófia, Kiss Eleonóra, Kuczmog Klaudia, Molnár Endre, Nagy Kíra, Nagy Olivér, Prohászka Ildikó, Rácz Dániel, Sárga Szabolcs, Steuer Tibor, Tóth Szilvia. Zenészek: Bíró Ferenc – bőgő, Dargó Gergely – tangóharmonika, Hernyák Marcell – zongora, Jéger Attila – szaxofon, Pataji Géza – dobos.

Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, 2015. február 27.