Napról napra

Három és fél évtized különbséggel születtek Peter Weiss, illetve Nyikolaj Erdman háborúk, forradalmak árnyékában írt drámái – ami nem sok, csak éppen a háttér és a nézőpont (ha úgy tetszik: a kulturális és történelmi környezet) tér el élesen egymástól. Az is nyilvánvaló, hogy a két darab előadása más-más színházi nyelvet, stílust igényel. Így nem meglepő, […]

„Az igazság odaát van”, hirdette az idei dráMA mottója. Kézenfekvő ugyan arra gondolni, hogy a (kissé) magabiztosan hangzó jelszót a népszerű amerikai sci-fi sorozat, az X-akták szlogenje sugallta, de én szeretném azért hinni, hogy mégiscsak Székely Csaba Az igazság gyertyái című darabja az inspirációs forrás. Nem csak azért, mert a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház által […]

Szenvedélyekkel teli két előadást láttam a mai Magyarország területének elsőként alapított magyar nyelvű kőszínházában, a 200. jubileumi évadát élő miskolci színházban. Sok tehetséges ember megfeszített munkájának köszönhető, hogy az utóbbi években a vidéki színházművészet zászlóshajójává lett ez az intézmény. Különösen becsülendő az a mindinkább erősödő törekvésük, amellyel az ifjúságot próbálják hatókörükbe vonzani. Most újfent tapasztalhattam: […]

Az elmúlt években egymást követték az Ibsen-bemutatók a Miskolci Nemzeti Színház stúdiójában, a Játékszínben. Kevéssel a pandémia előtt Rusznyák Gábor a Vadkacsából készített eredeti, mai, „újragondolt” verziót, amelyet két évaddal ezelőtt Béres Attila kortársi környezetbe ültetett, de a játékkonvencióktól alapvetően el nem rugaszkodó Babaház-rendezése követett. A Hedda Gablert ismét Rusznyák Gábor értelmezésében láthatjuk – és […]

Szálinger Balázs drámái többnyire mítoszokból (Kalevala, Oidipusz gyermekei) vagy a régmúltból (a Caesar ifjúkorában játszódó Köztársaság) merítenek témát. Ritkán helyezi a mába a történeteit (ilyen kivétel a Becsvölgye), jobban érzi magát a múltban, és a drámán kívül is olyan, mára irodalomtörténetté vált műfajokban, mint az eposz. A Kályha Kati azonban mindössze száz évet ugrik vissza […]

Színházkísérletek politikára kis- és nagyszínpadon – ez lehetne az alcíme annak a tanulmánynak, amely a Miskolci Nemzeti Színház friss bemutatóinak igen vaskos közéleti vonásait helyezné előterébe. Merthogy Woland és Tartuffe mellett felsorakozik itt a teljes magyar elit, sőt még a kocka is fordul egyet: kivételesen ők húzzák a rövidebbet.

Jó tíz éve ez a cikk nem születhetett volna meg, mivel nem lett volna miről írni. A csábító szerkesztői felkérés így szólt: számoljak be azokról az előadásokról, amelyeket Pintér Béla csupán szerzőként, nem pedig rendezőként, színészként, társulatvezetőként jegyez. Ez a trend éppen az utóbbi évtized gyümölcse: rendezők és társulatok sora bizonyítja, hogy Pintér (és) szövegei […]

ARI NAGY BARBARA dramaturg Kevés dolgot értékeltem át magamban, ha őszinte akarok lenni. Tulajdonképpen azon csodálkozom, hogy ennyire meg vagyunk lepve. Hogy ennyire készületlenül ért lélekben, amiről sejteni lehetett, hogy bekövetkezik. Régóta gondolom azt, hogy semmire nem tudunk nemet mondani, önként, tudatosan, egyenként és közösen. Mint a kutya, aki beszabadul a kamrába, és addig zabál, […]

Paradox módon Rusznyák Gábor közelebb jutott volna az Édes Annához, ha jobban eltávolodik tőle.

Nagyüzem volt a december 14–15-i hétvégén a Miskolci Nemzeti Színházban: pénteken és szombaton is négy-négy előadás közül választhattak a nézők. Volt köztük tanteremszínházi előadás (Klamm háborúja), musical (Hello, Dolly!), táncelőadás (Álom luxuskivitelben), Shakespeare-átirat (Lear halála), friss kortárs darab (Eklektikon 2048), gyerekelőadás (Félőlény). És az e cikkben elemzendő két klasszikus, a Három nővér és a Jóembert […]

Hogy én lettem-e radikálisabb néző, vagy a kőszínházak mennek keresztül egy finom konszolidálódási folyamaton, azt nagyon nehéz megállapítanom. Valószínűleg egyszerre történik a kettő. Mindenesetre a jelen aggasztó társadalmi folyamataira csak igen óvatosan, szőrmentén reagál a mainstream színházi közeg, és új formai megoldásokkal is ritkán kísérletezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tesz ilyet, […]

A pozíciójában akkor frissen kinevezett Keszég a 2015/2016-os évadzárón úgy fogalmazott: kis lépésekkel, de kellő szigorral szeretne előrehaladni. Nos, a szigort a néző nem látja – nem is biztos, hogy látnia kell –, a kis lépéseket viszont nagyon is érzékelte, két előadás, a János király és a Kazamaták esetében pedig pregnánsan tapasztalhatta.