Goda Gábor legújabb, SUTЯA – Artus szútrák című előadásán nem tudok elvonatkoztatni az Artus harminc évétől. Miközben élvezem, és folyamatosan részt veszek a performansz eseményeiben, folyton elgondolkodom azon, hogyan lehetséges, hogy egy alkotó-előadóművész formáció három évtizede mindig ugyanolyan, és közben állandóan más. Mert az Artus – Goda Gábor Társulata munkái egyfajta megkérdőjelezhetetlen folytonosságot őriznek, de képesek arra is, hogy újra és újra rácsodálkoztassanak a világunkra. Goda trükkje tök egyszerű: művei belső világának referenciatartománya mindig a teljes külső világ, így – mivel a világunk térben és időben végtelen – sosem fogy ki nála az ábrázolandó jelenségek témazsákja. Miután a titkot elárultam, bárki utánacsinálhatja.
Az Artus megalakulása (1985) óta – nem túlzás állítani – birodalmak buktak el, rendszerek alakultak át, divatirányzatok, izmusok, trendek süllyedtek el a művészetek történetének süllyesztőjében, Godáéknak mégis változatlanul érvényes a mondanivalójuk. Mintha a több mint egy éve csiszolgatott SUTЯA is erről szólna: az állandóságon belüli folyamatos változékonyságról. A szútra az indiai kultúrában öltést, egymáshoz öltögetett tanítást jelent. A SUTЯA (szútra) az ARTUS inverze. Ez az „előre melletti” visszafelé mozgás szellemisége hatja át a SUTЯA-eseményt, erről szól a tanítás, hogy tudniillik az életünk egymásba öltögetett múlt- és jelendarabkákból áll, következésképpen se jelen, se jövő nem élhető meg múlt nélkül, mint ahogy a múltnak az a lényege, hogy a jelent és jövőt szolgálja. De Goda számára a hagyomány nem egy zászlóra tűzött érdekérvényesítő hivatkozás, hanem a megismerés mában nélkülözhetetlen eszköze, általa lehet folyamatosan előre és visszafelé járni. És hogy ez utóbbira, a visszafelé járásra miért van szükség? Azért, mert fejleszti az emlékezés, a gondolkodás képességét, és szélesíti a látókört. A Távol-Keleten emberek tömege naponta öt-tíz percig – terápiás céllal – hátrafelé jár, említette Goda Gábor egy nemrég készült interjúban.
Így kezdődik az előadás (vagy inkább a közös együttlét) is: a szereplők megjelennek a várakozó nézők között, szertartásosan meghajolnak, majd lassan hátrálni kezdenek a közös vándorlás első megállója, az első játéktér felé. Itt végignézhetjük, amint Kocsis Gábor gyurmacsíkokkal körberakja árnyéka sziluettjét, majd a sík alakzatot kiönti gipsszel. Közben a többiek zenélő mobiltelefonokat kérnek a nézőktől, melyek „adásából” Debreczeni Márton közös hangzást mixel. A következő helyszínen bútorokból épített installációra mozaikszerűen elrendezett kis mozgóképeket vetítenek, előttük és bennük a színjátszók némán, szaggatottan gesztikulálnak. Majd „real time” kameráké lesz a főszerep: látómezőikben összerendezik a látványt, így a különálló képekből összhangzó kompozíció alakul ki. A következő helyszínen tekergő-kanyargó drótalkotás lóg embermagasságban. Egy pálcával megüthetjük, és minden érintéskor a falra vetített „CSEND” felírás apró pontokra hull szét. A sarokban pedig Debreczeni Márton mikrofonba beszél visszafelé, amit rögzít egy felvevő, majd rögtön – „helyes” irányba visszafordítva – le is játssza azt.

Debreczeni Márton, Mózes Zoltán, Goda Gábor és Kocsis Gábor

Tényleg, mi is az, hogy helyes irány? Ha a most visszafelé beszédnek számító hangsorokhoz kapcsolódna jelentéstartalom, akkor az lenne a helyes irány, a jelenleg érthető pedig visszafelé mondott halandzsának számítana. Mondanom sem kell: mindkét fajta hangsor tagolt és artikulált, csak a megszokás és a társadalmi konvenció és praxis miatt helyes az egyik, helytelen a másik. Ugyanilyen esetleges és véletlenszerű a nyelvünk, a kommunikációnk, az eszméink, melyekért hadba vonulunk, az életünk, amelyről nem tudjuk, miért kaptuk, van-e célja, tart-e valamerre. Debreczeni egy ideig egy mondatot bővítget, az újabb és újabb kiegészítés (mely először mindig visszafelé hangzik fel) általában meglepetést okoz. De a mulatságos és elgondolkodtató csúcsteljesítmény csak eztán következik: (természetesen először visszafelé) bekonferál egy indiai dalt, melyet el is énekel, és a visszafele lejátszása kiadja a Boci-boci tarka… kezdetű jól ismert éneket. Még a dallam is hasonló. Mindennek a tökéletes ellentettje is lehet értelmes, csak megegyezés kérdése. Ezért (is) kellene rendszeresen mindig hátrálnunk (visszakoznunk) valamennyit: hogy nagyobb rálátásunk legyen arra, ami éppen előttünk van. Hogy más színben, más kontextusban is lássuk a tárgyakat, a jelenségeket. Nagyon kínálja magát a párhuzam: hogy a balról jobbra írók-olvasók ne tartsák ellenségnek a jobbról balra írókat-olvasókat – és fordítva.

Mózes Zoltán, Debreczeni Márton és Goda Gábor

Goda Gábor az említett interjúban elmondta azt is, hogy egyszer egy üveglapra karcolt „Artus” feliratot a másik irányból nézve vette észre, hogy az kiolvasva: szútra. Az előadás tulajdonképpen ennek a következménye. Teljesen mindegy, hogy az ember mihez nyúl, minek kapcsán kezd el gondolkodni, ha van mondandója, az előbukkan, esetleg tárgyiasul, realizálódik. A következő helyszínen a SUTЯA létrehozói vékony zsinegekkel – szabálytalan, tetszőleges irányokban – behúroztak egy „műanyag cserépbe” ültetett kis fát. Körbeülték hárman, a húrokat egy hegedűhúrlábhoz hasonló eszközzel a kívánt mértékben megfeszítették (hangoltak), és kottából elpengettek egy többszólamú, szabályos hangrendbe illesztett zeneművet. Tiszta és kellemes volt a hangzás. A természet és az ember alkotta tárgyak bárhol és bármikor kínálnak húros hangszereket, csak választás kérdése, mit tartunk, és mit nevezünk hegedűnek, hárfának stb. Az utolsó helyszínen drótvállfa és vékony spárga segítségével olyan „belső” hangokat csaltunk elő, melyeket csak akkor, csak ott, csak az az egy ember hallhatott, aki társával együtt létrehozta a hangzást. Majd egy kivetítő, némi magyarázat, rajzolás, valamint egy kis elektronika segítségével felidéztük – visszafelé – vándorlásunk helyszíneit és eseményeit, hogy jobban emlékezetünkbe véssük a történteket. És hogy rálátásunk legyen az elmúlt másfél órára. Valamint az egész életünkre, az azt megelőző időszakokra, a földgolyóra, amin élünk, parányi, egyszeri, megismerhetetlen, világba öltött önmagunkra.

SUTЯA – Artus szútrák
Alkotó-előadók: Debreczeni Márton, Goda Gábor, Kocsis Gábor, Mózes Zoltán, Nagy Ágoston. Alkotó munkatársak: Gold Bea, Téri Gáspár. Rendező: Goda Gábor.

Artus Stúdió, 2015. március 26.