November 18-án a Trafóban adják át a legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat – párban a 4. Halász Péter-díjjal –, a jelölt produkciók laudációi már most olvashatók.
Török Ákos: Az érintés parái
2 in 1 kritika: Artus – Goda Gábor Társulata: Érintés paradoxon (Nemzeti Táncszínház) és Góbi Rita Társulat: Sziget – táncmonológok fényfürdőben (Trafó)
Egyre gyakrabban születik egyetlen írás több produkcióról. A sors (a kulturális médiumok erősen nyomott támogatási gyakorlatának és a szerkesztők előzetes elképzeléseinek képében) ilyenkor egészen különös együttállásokat tud létrehozni. Megesik, hogy egy prímszámot kell egy platformra hozni a kétpúpú tevével. Máskor azonban az előadások kis- és nagykifliként simulnak egymáshoz. Az Artus Társulat Érintés paradoxon és Góbi…
Goda alkotói magatartása és munkamódszere – az állandó kísérletezés, a közös alkotás, a médiumok keverése és a helyteremtés a meglévő színházi és tánctér perifériáján – óhatatlanul megerősítette a játszók és nézők újfajta kapcsolatát is.
A Promenád-sztori 2012-ben kezdődött, amikor elkezdtünk dolgozni egy buszos színházi utazás koncepcióján az Artus és a STEREO AKT közös projektjeként. A bemutatóra a 2013-as Placcc Fesztiválon került sor. Az évek során három különböző forgatókönyvön alapuló Promenád-előadást csináltunk öt különböző városban, ezek összesen 99 alkalommal futottak.
Egy előadás, egy alkotó sokféle úton érintheti meg a közönséget. Például átvitt vagy a szó szoros értelmében. (…) Az első esetben a kapcsolódási élmény következmény, eredmény, ha úgy tetszik, titkos jutalom, a másodikban explicit eszköz, cél. Méghozzá kockázatos.
Az alábbiakban arra kerestük a választ, hogy az egyes színházak – a nagy teátrumok, budapestiek és vidékiek, nagy táncegyüttesek, művészszínházak, kis független társulatok és játszóhelyek, illetve magánszínházak – hogyan látják a taót, milyen változás történt az ő színházukban a tao megjelenése óta, mire volt a tao hatással. Mit változtatnának a rendszeren, mennyire tartják a mostanit…
…felmutatja a sztenderd női szerepeket, majd azonnal idézőjelbe is teszi őket egy-egy jól eltalált gesztussal vagy viccel. És tulajdonképp így van ez az életben is: sokszor kilóg a lóláb, mert nem vagyunk szűzlányok, nem vagyunk szobrok, kurvák, királynők meg szülőcsatornák se, önmagunk vagyunk, de önmagunkat néha nehéz megtalálni e sok felkínált szerep között.
Molnár Zsófia: Otthon(ka)
Cserne Klára: NYELV és LÉLEK - Átváltozó Egyesület, Dinamó Budapest, Artus
Szárnypróbálgatás, mondanám a Cserne Klára rendezte előadásra, már ha az Artus fiatal alkotóknak megmutatkozási lehetőséget nyújtó sorozata nem „Arccal a halnak” elnevezés alatt futna. Így a képzavart elkerülendő inkább azt mondom: első karcsapások egy új úszásnemben.
Az Artus előadásai (az egyszerűség kedvéért hívjuk őket így) ugyanis – és ez alól a Raj sem kivétel– nem növelik a tudásunkat, hanem éppen hogy csökkentik. Ott tesznek fel kérdéseket, ahol nekünk már megvannak a válaszaink, vagy nem is gondolnánk, hogy lenne arrafelé bármi kérdeznivaló.
A művészeti intézmények fiatal alkotókat bemutató programsorozatai fontos vállalások, részét képezik a termékeny kulturális működésnek – ezt teszi a Trafó Antré, illetve az Artus Arccal a halnak című sorozatai révén, amelyekben fiatal táncművészeknek, alkotóknak nyújt bemutatkozási lehetőséget.
