Herczog Noémi: Messze, vagy sehol
Az előadás kezdetén Fullajtár Andrea előnytelenül öltözött, önmagát elfogadni nem képes, nekünk végig háttal álló nőt alakít. Még a nézővel sem mer szembenézni.
Amikor Harper Regan majdnem megfullad a zokogástól, mert a kórházba érve már nem tudott apjától elbúcsúzni, a törékeny, igényes doktornő szerepében Tóth Anita ráérősen, kedvesen vigasztalja. Mire Harper megkérdezi tőle, ez benne van-e a fizetésében. Mármint az, hogy ilyen kedves. Szemmel láthatólag: igen. Benne van. Nagyon messze van tőlünk az a világ, ahol Simon Stephens darabja játszódik. De el is bizonytalanodhatunk, játszódik-e valahol.
A tinédzser emo-lány fülhallgatójából zene szól. Anyja ismerkedni próbál lánya ízlésvilágával, zavartan, elfojtott vágyakozással, vihogva hátrahőköl. Az est örömteli meglepetése, felfedezettje a tiniszerepben Pável Réka: önazonos, karakán, bátor tekintetű jelenség. Izgalmasan egészül ki a kívülről érkezett, fiatal vendéggel a Katona összeszokott társulata. Kliséhelyzet azonban az anya–lánya életkép, amelyben a címszerepet alakító Fullajtár Andrea mint kissé merev, idegrángásos, megfelelés-kényszeres, és a legkevésbé sem önazonos édesanya megpróbál közeledni a fiatalok zenéjéhez. Nem elég, ha csak annyi derül ki egy szülő–gyerek kapcsolatról, hogy az egyiket a másiktól elválasztják az aktuális zenei trendek.
Pedig felkavaró indulatok és drámai szenvedélyek hideg, szikár, pontos rendezője Székely Kriszta. Éppen az az erőssége, hogy közelhozza a nézőhöz hőseit: tavalyi bemutatójában, a Sufniban például a viszonzatlan szerelemtől kontrollt vesztő, bár addigi élete során mindvégig hűvösen profi Petra von Kantot. A Katonában színre vitt hősei szenvedélyes nők, címszerepek: rajtuk áll vagy bukik a pszichotikus kamaradráma. Most a Kamra előadásában a feketébe öltözött emo-lány szerepében szinte egyedül Pável Réka beszél hozzánk közeli, természetes hangon. Kíváncsiak leszünk, kié lehet ez a fiatal, megjátszások nélküli ismeretlen arc. Az örök civil Vajdai Vilmos a másik pozitív példa. Jelenetei ebben az előadásban is köznapi tónusban, humorral szólalnak meg. Ehhez a két emberhez van közöm. A többiek hősiesen küzdenek a szerepek alacsony összetettségi fokával: jobb híján piros tollal háromszor aláhúzzák azt az egy-két tulajdonságot, amit a nálunk a Pornográfia című sikerdarabjáról elhíresült szerző megírt.
Pável Réka és Kocsis Gergely / fotók: Horváth Judit
Elfojtás és szembenézés freudi ellentétét a drámairodalom igen magas százaléka feldolgozta, mondhatni alaptéma: Vadkacsa (1884), A vágy villamosa (1947), Nem félünk a farkastól (1961-62). Ugyanezt vizsgálja Stephens egy sztárszerep fókuszában: adott ez a Harper Regan, aki nem tud szembesülni azzal, milyen ember az apja vagy a férje. Az előadás kezdetén Fullajtár Andrea előnytelenül öltözött, önmagát elfogadni nem képes, nekünk végig háttal álló nőt alakít. Még a nézővel sem mer szembenézni. Ez a „hátraarc” bátor rendezői döntés, Fullajtárnak csak a háta marad színészi eszközei felületeként, jó volna, ha hasonló bátorsággal folytatódna az előadás. Aztán az a Harper, akit főnöke kontroll alatt tart, még haldokló apját sem engedi meglátogatni, úgy dönt, nem kér engedélyt. Senkinek se szól, csak lelép. Kétségbeesésében az addig remegő, magát összehúzó, száját vékonyra összeszorító, gyöngyfülbevalós nő kifordul magából. Önkívületbe kerül: a Székely rendezéseit ismerő nézőnek eszébe jut, hogyan talált magára a Pelsőczy Réka alakításában emlékezetessé lett Petra von Kant. Harper szexi göncbe bújik, táncol, lefekszik egy idegennel. És végre nem érdekli mások véleménye.
Mi különbözteti meg egymástól ezt a két nőt, Petrát és Harpert? Amitől az egyik kétségbeesését magunkban érezzük, a másik szenvelgése untat. A címszerepben Fullajtár Andrea túlmozgásos, de virtuóz kelléktárral, iróniamentesen ábrázolja ezt a sematikusságában érdektelen kabaréfigurát. Akiről először azt értjük meg, hogy elfojtásainak mértéke elérte a kritikus fokot: olykor nem kap levegőt, nem tudja hová tenni végtagjait. Majd amikor szembenéz múltja sötétnek hitt oldalával, szinte egyik pillanatról a másikra, minden lélektani ív bemutatása nélkül kivirul. Szexualitása előtérbe kerül. Valószínűtlenül hirtelen felszabadul. Drámájáról, a váratlanul érkezett szabadságról egy hollywoodi filmeken alkalmazott örömpatron hivatott beszámolni (a jókedvű hős zenére tombolva táncol). Az, hogy nem ismerjük meg milyen volt Harper viszonya az apjával, és alig találkozunk férjével, nem zavarna, ha ennek ellenére is létrejöhetne az érzelmi azonosulás. Megtudjuk, hogy a főhősnek ma kellett szembenéznie azzal, hogy szülei mégsem makulátlan emberek. Mint a kezdő író, Stephens elmondja: összefoglalja, de elfelejti megmutatni a lélektani előzményeket.
Fullajtár Andrea és Elek Ferenc
Érthető, hogy a színészi alakítások sem tudják összetettebbé formálni ezt a habkönnyű, noha érezhetően fajsúlyosnak szánt darabot. Amelyben a társadalomrajz megelégszik egy-két kommentár nélkül bemutatott futólag zsidózó vagy a menekülteket szapuló idegennel. Ártalmatlan társadalomkritikáját ezekkel a kliséfigurákkal tudja le a szerző. Lehet szörnyülködni a nézőtéren: vannak rosszindulatú emberek a világon, nem önmagunkban keressük a személyes felelősséget. Az alapanyag gyengesége persze Székely Krisztát nem szokta gátolni abban, hogy a színészvezetésen keresztül felkavaró pszicho-horrorrá változtasson közhelyes kanavászokat. Legközelebb nem is hiszem, hogy gátolni fogja.
Simon Stephens: Harper Regan – Katona Kamra
Fordította: Upor László. Zene: Matisz Flóra Lili. Jelmez: Glaser Mária. Jelmez-konzultáns: Nagy Fruzsina. Díszlet: Kovács Nóra Patrícia. Súgó: Doma Petra. Dramaturg: Szabó-Székely Ármin. Asszisztens: Budavári Réka. Rendező: Székely Kriszta.
Szereplők: Fullajtár Andrea, Kocsis Gergely, Pável Réka m.v., Bodnár Erika, Helvaci Ersan Dávid e.h., Elek Ferenc, Tóth Anita, Mészáros Béla, Vajdai Vilmos, Takátsy Péter, Dankó István.
