…többnyire leképezi a szerzőnek a művéhez írott, meglehetősen részletes utasításait – a külsőségekben mindenképpen.

A horvát Miroslav Krleža – magyar színpadokon nem túl gyakran előadott – A Glembay Ltd. című drámája egyetlen éjszaka története az első világháború előestéjén.

Fotó: Dömölky Dániel

A Glembay család széthullásának éjjele ez. Leone (Pál András), a családfő, Ignjat Glembay (Bálint András) első házasságából született fia több mint tíz év után tér haza a családi otthonba, az eltelt idő azonban nem enyhítette a cégbirodalmat vezető üzletember apa és a festőművész fiú eltérő világlátásai szembenállását. Mi több, a fiú kemény kritikával illeti az apja – nálánál majd’ huszonöt évvel fiatalabb – új feleségét, Charlotte-ot (Szávai Viktória), miközben az apa régi és újabb keletű titkokkal kénytelen szembesülni: a felesége (akiről utóbb megtudjuk, csak a pénzért házasodott) mostanság saját gyóntatójának a szeretője, egykor pedig a még egyetemista Leonét is az ágyába vitte. Apa és fiú összecsapása komor véget ér.

A dráma Valló Péter rendezte, Radnóti színházbeli előadása többnyire leképezi a szerzőnek a művéhez írott, meglehetősen részletes utasításait – a külsőségekben mindenképpen.

Az első felvonás a Glembay-ház szalonjában játszódik – úgy, ahogyan Krleža írja: „a bíbor szalon falain vagy tizenöt kép, mind a Glembay családot ábrázolja. Mária Terézia korabeliek, empire és biedermeier. Két-három fej: modern fényképmásolat. Néhány modern plein air figura.” A képeken látható családtagok nagy részéről elmondják, hogy öngyilkosok lettek, vagy ha még nem, „legalább” öngyilkosjelöltek. Ebben a kétségtelenül terhelt környezetben nem váratlan, hogy valaki meg fog halni ezen az éjszakán is; ezt a színpadkép határozottan jelzi is: bár a második felvonás színtere a ház egyik vendégszobája, a harmadiké pedig a családfő hálószobája, a portrék a rivalda két oldalán lévő falakon végig a helyükön maradnak – mintha ők is arra figyelnének várakozón, ki lesz a következő áldozat.

Szlávik István díszlete, Szakács Györgyi jelmezei, valamint az éjszaka látható-hallható körülményei egyébként is sok helyütt „drámahűek”. Ha Krleža hintaszéket álmodott abba a vendégszobába, ahol az öreg Glembay és Leone vitája zajlik, a hintaszék meg is jelenik (és aztán át is esik rajta a fiú az apjával való dulakodás közben, ahogyan ezt a szerző kívánja). Charlotte ruhája kezdetben a Krleža által meghatározott pezsgőszínű; az apa hálószobájában az utasítások szerinti kék szín dominál, és ott a gazdag redőkben leomló plüssdrapéria. Odakint dörög-villámlik, még eleven kutya is van. Épp ezért, a teljes hitelesség kedvéért, jobb volna, ha a harmadik felvonásban a felravatalozott öreget – aki addig veszekedett a fiával, míg szívszélhűdést nem kapott – nem egy bábú, hanem Bálint András „alakítaná”.

A Glembay ház. Bálint András és Pál András

Ha van valami, ami a fiatal és az öreg Glembay meg az utóbbi felesége hármasára (a többi családtag és mások csak a körítés, hiába beszélnek néha sokat), az ő titkokkal teli kapcsolatrendszerükre épülő dráma radnótis színrevitelében „hibádzik”, az Charlotte figurájának Szávai által finom, pasztell-színekkel mutatott érzékisége, pontosabban az, ahogyan ehhez az érzékiséghez Leone a végkifejletben „viszonyulni kénytelen”: mert a Glembay-birodalom csupa csalás, és Charlotte-nak az öregtől „megtakarított” pénze is elvész, a nő addig ócsárolja az elhunytat, míg a fiú le nem szúrja, pedig Szávai vonzó Charlotte-jának, aki az öreg halálos ágyánál megvallja Leonénak, a Glembay-házban egyedül ő volt az, akihez valóban gyengéd szálak fűzték („Én akkor vesztettem el magamat először és utoljára életemben!” – mondja; hangjában nemigen véltem felfedezni azt az „álnok rászedést”, amit Krleža megírt), inkább meg kellene bocsátani. Ez a Charlotte tényleg őszinte és túl kedves ahhoz, hogy így végezze; együtt kellene vele élni, nem megölni, hiába tett bármi méltatlant korábban. Egyébként látjuk, valamiféle egymásra találás azért bekövetkezett az említett vallomást követően: már olyan közel ülnek, és az arcuk is olyan közel van egymáshoz, abból csók is lehetne akár, de nem: a férfi a fejét a nő ölébe hajtja, a nő meg altatódalt kezd dúdolni, akárha egy gondoskodó anya. A jelenet szép, de mert megtörténik, a tragikus vég némileg indokolatlan, bár értjük persze: a vér nem válik vízzé (volt már, hogy a darabot a Glembay-vér címmel játszották), idegenek a családunkkal szemben azt a kritikát nem engedhetik meg, mint amit mi megengedhetünk magunknak.

A Glembay-ház szalonjában lévő egyik portrén egy ős a kereskedés szimbólumát, a mérleget tartja a kezében; Leone szerint az a mérleg mindig félrebillent, hamisan mért. Szerintem kicsit olyan ez az előadás, mint a Glembay-ak mérlege. Néha megbillen. Egyrészt mert Charlotte nőiessége túl nagy súllyal esik a latba. Másrészt mert Pál András észrevehetően „nehezebb” Bálint András nem több mint korrekt öregjénél – és a többieknél is: Pál kitűnően formálja meg az apja elveivel szembenálló, szenvedélyes és – ahogyan a családtagok emlegetik – valóban überspannt (hóbortos, túlfeszült) felnőtt férfit, ugyanakkor egy gyámolításra szoruló gyereket is játszik nagyon eltaláltan (hiába harmincnyolc éves a szerepe szerint, a combjai alá dugott kezein hintázik, ha nagyon ideges); a mérleg egyik serpenyőjében Pál, a másikban kicsit szűkös a hely, ott a többiek.

És hogy – korhű díszletekben és jelmezekben, jobbára a szerzői utasítások mentén szépen – miért ez az egész? Egyszer nézzék meg, hátha kiderül.

Miroslav Krleža: A Glembay ház – Radnóti Színház

Fordította: Dudás Kálmán. Dramaturg: Morcsányi Géza. Jelmeztervező: Szakács Györgyi. Díszlettervező: Szlávik István. Világítás: Baumgartner Sándor. A rendező munkatársa: Őri Rózsa. Rendező: Valló Péter.

Szereplők: Bálint András, Szávai Viktória, Pál András, Martinovics Dorina, Márton András, Rétfalvi Tamás, Adorjáni Bálint, Gazsó György, Bodoky Márk e.h., Drága Diána, Kós Mátyás/Hrisztov Tamás.