…a jelenetek sokszor inkább kioltják, mint felerősítik egymás hatását – ennek ellenére a humor és az önirónia több élvezetes pillanatot is a színpadra varázsol.

Mutatványos a pácban: Csuzi Márton. Dömölky Dániel felvétele

„Mindenkinek szüksége van egy saját, őszinte, gondolkodó kolbászra. Amit mindenhová magával vihet. Egy nagy, vastag kolbász.” – a látszat ellenére ez nem egy freudista szlogen, hanem a Duda Éva Társulat RADAR No.3. című estjének egyik kulcsmondata, amely a színész és szerepe közti viszonyt igyekszik meghatározni.

A Duda Éva Társulat tagjai harmadik alkalommal fognak össze, hogy önálló produkcióikat egy közös előadás keretében mutassák be. Az egyes jelenetek különálló produkciókként születtek, de egymásmellettiségük felveti az átfogó koncepció szükségességének kérdését. Noha néhány visszatérő motívum alig érzékelhető értelmezési hálót sző az est köré, ez nem bizonyul elég összetartó erőnek, így a jelenetek sokszor inkább kioltják, mint felerősítik egymás hatását – ennek ellenére a humor és az önirónia több élvezetes pillanatot is a színpadra varázsol.

Mutatványos a pácban! – a színész és a táncos egymás ellen küzd, a tét: a néző figyelme. Mi ragad inkább magával, a vehemens, de néma tánc, vagy a magyarázás? Miközben Csuzi Márton apait-anyait beleadva dobálja magát, tombol, addig Molnár Áron a színész szakma nehézségeiről és rejtelmeiről tart szemléletes előadást. A két figura nem független egymástól – viszonyukban a szellemi-intellektuális színészhez képest alárendelt pozíciót tölt be az ösztönös-energikus táncos. Nem egyszer tükrözik egymást, mintha egyetlen személy két fele, a színész és saját szerepe szétválva jelenne meg a színpadon. Ez a doppelgänger jelenség a jelenet végén válik a legszemléletesebbé, amikor a színész rááll a kifáradt, kiterült táncos hátára.

Mélyvíz: Rusu Andor. Dömölky Dániel fotója

A jelenet közben elhangzó monológ az egész est tartalmi keretét meghatározza: „Mi kell ahhoz, hogy értékelni tudjuk a művészetet?” „Légy őszinte, mint egy pohár narancslé!” Állj a szerep mögé!” „Légy önmagad!” „Töltsd meg a szereped! Mivel, kolbásszal?” És igen: végül a kolbász lesz az önmagát is meglepni kész színész szabadságának, tettrekészségének  jelképe, amivel a szerep diadalra vihető. Az abszurd fejtegetés közben Csuzi Márton végig keményen melózik, hogy szemléltesse és a tánc eszközeivel kommentálja az elhangzottakat.

A Mélyvíz mintegy prezentálja a felsorakoztatott előadóművészeti elveket – elsősorban azt, hogy a színésznek minél „mélyebbre, mélyebbre, mélyebbre…” kell jutnia a szerepében, miközben bemutatja a víz és a felnőtté válás kapcsolatát. A víz a jelenet elején a játék közege, amiben a táncos önfeledten bábozik kis műanyag hajójával. De a szereplőt később elragadják az élet viharai, áradások csapnak át a feje fölött, és szélvész tépázza meg a gyermekkor biztonságos szigetét. Ezzel párhuzamosan a jelmez is átértelmeződik: ugyanaz a kék, kantáros nadrág az elején ovis játszóruhaként, a végén pedig már kopottas munkaruhaként tűnik fel. A felmosórongyban még elősejlik a gyermekkor dagadó vitorlája, de már nem kap bele a szél, mert a víz súlya lehúzza. Az utolsó pillanatban egy távirányítós, gurulós hajó gördül be a színre, és a gyermekkor elveszett álmainak lenyomataként böködni kezdi a táncost – de már későn érkezett. Rusu Andor mozgása a jelenet alatt nem hoz túl sok újdonságot, de élethűen utánozza az örvénylő víz és ár fogságában vergődő test küzdelmét.

Nonszensz: Ujvári Milán. Dömölky Dániel felvétele.

Az est legszórakoztatóbb jelenete kétségkívül a Nonszensz. Átveszi, de idézőjelbe is rakja a Mélyvíz művészieskedő hangvételét, és megfűszerezi a Mutatványos a pácban!-t humoros teóriagyártó, magyarázkodó karakterével. Mintegy felesel az első jelenet színész-figurájával: elmondja a jelenetgyártás metódusát táncos-módra. De míg Molnár Áron egy fiktív előadásról, illetve általában az előadásokról beszél, addig itt Újvári Milán az éppen folyó előadást kommentálja folyamatos jelen időben. Őszinte lelkesedéssel és gyermeki örömmel próbálja átadni nekünk a lelkében lezajló folyamatokat, például arra való rácsodálkozását, hogy milyen felemelő élmény egy hervadó virágot megszemélyesíteni Csajkovszkij Virágkeringő című zenéjére. Újvári Milán jó ízléssel, jó ritmusban fűszerezi előadását öniróniával és lelkesedéssel, miközben nem téveszti szem elől, hogy az igazi abszurd humor forrása mindig a legvalóságosabb helyzetekből származik.

Én, a feminista: Egyed Bea. Fotó: Dömölky Dániel

Az est utolsó jelenete az előbbiekhez képest sajnos nem túl meggyőző: az Én, a feminista tovább görgeti a Nonszensz abszurditását, de a Mélyvízhez hasonlóan megpróbál a lélekre hatni és erkölcsi tanulságot közvetíteni. A dühödt feminista szerepében őrjöngő Egyed Bea nőket kigúnyoló vicceket harsog, vérrel keni be magát és szétveri a berendezést egy műpénisszel – amit előzőleg megpróbált megenni, szinte válaszként az est elején elhangzó kolbászos fejtegetésre. A nőgúnyoló viccekhez különböző táncstílusokból válogat össze részleteket, dühöng, levetkőzik, lehiggad, rendet rak. Végül szenvedő Szűzanyává változik, és oltárra emeli az ég felé meredező péniszt. A megkérdőjelezhetetlenül fontos társadalmi kérdéseket feszegető témák esetében nagyon nehéz – és itt sem sikerült – elkerülni a didaktikus, leegyszerűsítő tálalást. A kevesebb egyértelműen több lenne: a sokféle tánc, a nagy hatások ellaposodnak és kiüresednek, míg a mozgás önmagában ugyanolyan semmitmondóvá nem válik, mint a mondanivaló. Hiányzik belőle az az első darabban emlegetett „bizonyos töltet”, „művészi tartalom”, „gondolat” – nevezzük bárminek (csak kolbásznak ne).

Lehet, hogy ennek a jelenetnek jót tenne, ha másik környezetbe kerülne – olyanba, ami jobban kiemeli a reflektált oldalát. Ahol jobban kidomborodhatna az egyébként bizonyára benne rejlő üzenet. Mert így csak a giccs marad belőle, ami kicsit elnyomja azokat az egyébként derűs emlékeket, amiket az est jól eltalált jelenetei kapcsán őrizgetek magamban.

Duda Éva Társulat: Radar No. 3. – MU Színház

Mélyvíz
Alkotó/Előadó: Rusu Andor

Mutatványos a pácban!
Alkotók/Előadók: Molnár Áron/ Csuzi Márton

Nonszensz
Dramaturg: Soós Attila. Külön köszönet: Egyed Bea. Alkotó/Előadó: Újvári Milán

Én, a feminista
Hang: Gothár Márton. Külön köszönet: Újvári Milán. Alkotó/Előadó: Egyed Bea

Produkciós asszisztens: Czveiber Barbara
Koncepció: Duda Éva