Két külön világ, de mindkettő több műfajt kever úgy, hogy a kortárs tánc a kiindulás.

Az idei Budapest Táncfesztiválon a MOM-ban volt látható Góbi Rita új előadása, a Sziluett Cinema, amely egy multimédiás városi táncsétát ígért. Ugyanitt mutatta be az Artus és a Közép-Európa Táncszínház (KET) a Kérész a Trezorban című, egy nap alatt készült, szintén cross­over műsorát. Két külön világ, de mindkettő több műfajt kever úgy, hogy a kortárs tánc a kiindulás.

Sziluett Cinema. Fotó: xorxor

Góbi Rita világa számomra nosztalgikus. Nem csak Budapest jellegzetes helyszíneit, de a MOM művházas éveit idézi. A nyolcvanas éveket, amikor a színpadi tánc, a homok animáció és az árnyjáték furcsa keveredése, de mindenféle összművészet, még a diaporámás útibeszámolók dzsessz zenével is forradalmi újításnak számítottak. A Sziluett Cinema költői szinopszisa a következőképpen fogalmazza meg a kimondhatatlant: „Van egy város, Budapest. Benne élünk, általunk lesz olyanná, amilyen. Magán viseli álmainkat, szenvedi el düheinket. Szobraiban mi vagyunk, történetei a mi történetünk. Része vagy a folyton hullámzó városnak. Mindig változik és mi is változunk vele.”És tényleg, Budapest – vagy bármely más város – és a vele kapcsolatos privát történelem mindenki számára más. De ennek a privátnak valahogy nálam sosem díszlete a Hősök tere meg a Budai Vár. Góbi Rita és csapata ezeknek a helyszíneknek az éles árnyképeit tette meg a tánc hátterének. Mintha A Boldog herceg című Oscar Wilde-meséből vágták volna ki a Milleniumi emlékművet, amit aztán beleraknak egy útikönyvbe és még el is táncolja valaki. Csupa jól felismerhető helyszín, amelyhez nekem például nem kötődnek személyes történeteim, vagy ha igen, akkor azokat nem lehet balettben elmondani és csakis absztrakt háttérrel tudnának értelmet nyerni.

A városomban „bolyongó és más-más alakot öltő egyének” sem ennyire egységesek számomra. Egyébként is tulajdonképpen egy főbolyongót, egy lányt véltem felfedezni sziluett-városban, aki magányosan sétál, és néha átalakul, pörög, hullámzik, lüktet annak megfelelően, ahogy változik mögötte a kép. Egyszer szétrebbenő madárcsapattá változik Góbi árnyképe egy animációs trükkel, ami nagyon profi. Az élőben táncoló főhősnek azonban túl nagy feladat ezzel a képi mágiával lépést tartani a vászon előtt, és nem is sikerül. A táncos és a háttérből végül élőben is előlépő gitáros a végén előad egy összefonódós, játékos jelenetet, amelyben végre felfedezhető valami igazán személyes is. Ez önálló fejezetként lóg a levegőben. Végül is lehet úgy értelmezni az előadást, mintha képeslapokat nézegetnénk. Góbi Rita a zenész Sütő Mártonnal, Csík-­Kovács Zoltán, Hajdu Gáspár és Papp Gábor stilizált városképeinek és Sz. Nagy Mari homokrajzainak felhasználásával létrehozott egy szép fesztivál-programadó anzixot. S mintha elfelejtett volna ráírni komolyabb kortárs üzenetet.

Az Artus és a Közép­Európa Táncszínház közös produkciójának a világa számomra a jelenlét. Befognak egy teret és megtöltik történetekkel, megszelídítve így a hely szellemét. Az Artus Kérész-sorozata, amelynek most láthattuk a 41. részét, végigkísérte az elmúlt pár évemet. Minden ilyen előadás úgy készül, hogy a résztvevők aznap reggel összegyűlnek a helyszínen és az alkalomnak meg az aktuális tematikának megfelelően estig összeállítanak egy tulajdonképpeni orfeum műsort részben a hozott, részben a helyben született produkciókból. A közönség ül, többnyire asztaloknál, és miközben fogyaszt meg fel-alá járkál, mintha egy szórakozóhelyen lenne, a tér több pontjában, néha közvetlenül az orra előtt figyelhet meg jeleneteket. A tüstént performanszok táncosak, zenések, képzőművészeti jellegűek, és miközben kisebb szekvenciákra osztódnak, azért az egész esten végigvonul legalább egy közös tevékenység, amire felfűzheti a néző a privát idejét. Az Artus ezúttal a KET-­tel fogott össze, akik épp most indították a Trezor című sorozatukat. Mostantól több évtizedes alkotói múlttal rendelkező mozgásművészeket kérnek fel együttműködésre a saját táncosaikkal, és ennek szentelnek egy előadást.

Szép kis összefonódás, izgalmas lehetőségek újabb találkozásokra és ismét elgondolkodhattam azon, hogy mit lehet, mit érdemes megőrizni egy ilyen, egyébként korántsem kérészéletű estéből, ami tömegeket mozgat Goda Gábor rendező irányításával.

Minden alkalomról őrzök néhány fontos képet, ami össze tud gabalyodni a személyessel is, ami akár a kortárs tánccal, a kortárs művészetekkel való viszonyomban definiál engem, mostani önmagamat. Reflektálni tudok, inspirál, meghatódok, vagy esetleg csak elnevetem magam. Aztán van, ami nem annyira sikerül, nem találok vele kapcsolatot; szép, de hiába, vagy egyszerűen csak unom – ha a borhoz adnának egy menüt, amelyről kiválaszthatom az asztalomnál játszódó jelenetet, ilyeneket minden bizonnyal nem választanék.

Kérész a Trezorban. Dusa Gábor felvétele

A Kérész a Trezorban-estéből a következő képeket őriztem meg magamnak, talán örökre. A Soharóza kórus vezetője Halas Dóra vezényli a térben szétszéledt kórusát, magányos karmesteri tánca kismama pocakjával kiegészülve egészen bizarr. A budakeszi Kompánia Társulat zenekara, az Angara tagjai vendégzenészekkel kiegészülve a hátsó színpadon sorban ülnek és ismeretlen nyelveken énekelnek. Nagy Csilla és Debreczeni Márton kontakt duója, amelyben láthatatlan szálakon rángatják egymást. Nagy Csilla, ahogy papírsárkánnyá változik és berepüli a teret. Bakó Tamás – egyszerűen csak, ahogy mozog és létezik a térben, tálcán felszolgálva az agyagfejeket, amelyeket a közönségnek kell a végjátékhoz véglegesre formálnia. Egy üres képkeretben pózoló fürdőruhás társaság, melynek beállítása a sóhajtás ritmusára folyton változik, a kezükben tartott friss zöldségek is helyet cserélnek és új értelmet nyernek. Mózes Zoltán, ahogy a három ordító színésznő száját párnával tapasztja be Tadeusz Kantor-i modorban, aztán a párna rúzsos marad. Lássuk mi maradt még: egy színes folyadékkal teli pohár, egy műanyag cső, egy újságpapír-ruha, egy fekete léggömb, amelyből fehér temetői papírkeresztek állnak ki, egy kórusnyi ordító óriáscsecsemő, amelynek száját cumival tapasztják be. Egy egész estén végigvonuló cukor- és tükörírás kivetítve, a végén ez a mondat jön ki belőle: nincsen üresség. Miközben én arra gondolok: nincs semmi csak üresség, hogy azt kellett volna írnia. Végül is a Kérészben ma Budapesten minden megtörténhet, és annak az ellenkezője is.

A leadkép Toldy Miklós felvétele.

Góbi Rita Társulat: Sziluett Cinema

Tánc: Góbi Rita. Zene: Sütő Márton. Homokrajz: Sz. Nagy Mari. Programozott látvány: Csík-Kovács Zoltán, Hajdu Gáspár, Papp Gábor. Kreatív producer: Bakk Ágnes. Produkciós partner: Aulea Alapítvány.

Artus-KET: Kérész a Trezorban

Alkotó-előadók: az Artus és a Közép-Európa Táncszínház tagjai. Zene: Angara Zenekar (zenei vezető: Lukács László), Soharóza (zenei vezető: Halas Dóra). Rendező: Goda Gábor.