A két történetszál egyikében Katona akarja bemutatni 1800-ban a Bánk bánt, a másikban 1976-ban állítaná színpadra Ruszt József. (…) Mítosz a történet? Mitologikusak a hősök? Egyikőjüknek se könnyű.

Kecskeméten fontosak a színházi gyökerek, a hagyományok. Igazodási pontot, szellemileg stabil alapot jelentenek a kortárs színházcsinálónak. A helyi vonatkozású, igen gazdag magyar színháztörténet nem csupán fennen hangoztatott lózungok vagy színigazgatói pályázatban leírt szándék szintjén jelenik meg a kortárs színházi gyakorlatban, hanem premierek, sőt ősbemutatók formájában manifesztálódik. És még a főtéri könyvesbolt aktuális kirakatába is jut néhány friss színházi könyv és régi súgópéldány.

2014 őszén mutatták be a Színházi vándorokat, amelyben a szerző, Réczei Tamás múltat és jelent játszatott egymásra és egybe: Kelemen Lászlónak és truppjának Pikkó Hertzeg és Jutka Perzsi-próbáját, illetve a Kelemen László Kamaraszínház lebontási kísérletét. Katona József születésének 225. évfordulója alkalmából országos drámaíró pályázatot hirdetett a Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Forrás Kiadója és a Kecskeméti Katona József Színház. Ezen a pályázaton, amelyre az újsághírek szerint 123 jeligés művet küldtek be, kapott különdíjat Réczei Tamás drámája, a Katona József, avagy a légy a pókok között fickándozik. Ebben a 2016 őszén színre vitt műben múlt és félmúlt, Katona és Ruszt József montírozódik egymásra, ugyanakkor a direkt aktualizálást kerülve, erős kontúrokkal mégiscsak felsejlik alóluk, mögülük a jelen. „Az áthallásokról nem tehetünk” – hangzik el a színpadról. A színház ugyanis, hiába állítják sokan az ellenkezőjét, nincs a valóságtól elszigetelve.

Különös párhuzamok jutnak az ember eszébe. A Bánk bán is pályázatra született egykor – más kérdés persze a sorsa; és micsoda vitákat váltott ki a néhány éve ugyanezen a játszóhelyen bemutatott, mai magyarra átírt Bánk bán. Aztán a címbeli hommage: A rózsa, vagyis a tapasztalatlan légy a pókok között (1814). A játszóhely arról a legendás rendező-pedagógus-színházteremtőről elnevezett stúdió, aki egyszer úgy fogalmazott, a cél „összekötni a kimosott agyú nemzedéket, a tévelygő mai színész-generációt Nádasdy Kálmánnal, Latabár Árpáddal, Somlay Artúrral”. Kecskeméten egészen pontosan ezt teszik. Azon az estén, amikor az előadást néztem, többnyire fiatalok ültek a nézőtéren. Számukra, de a harmincas-kora negyvenes generáció számára is Katona, az egyik emblematikus név a kötelező irodalmi tananyagból, jóval ismerősebb, mint Gábor Miklós vagy Ruszt József. De ne nosztalgiázzunk, jobb híján kezeljük megkerülhetetlen adatként, hogy voltak idők, amikor Gábor Miklós naplóit hatalmas példányszámokban adták ki. És örüljünk, hogy az ország másik felén, Zalaegerszegen a színház támogatásával nemrég kiadták a Ruszt-életművet.

De vissza a tapasztatlan nézőhöz. Aki valószínű, hogy inkább tisztában van Katona József szerencsétlen színházi karrierjével, viszonzatlan szerelmével, a kompromisszumként választott, szülővárosi jogi pályával, mint azzal, épp milyen kultúrpolitikai játszmák folynak Kecskeméten, vagy Gábor Miklós pályájának épp milyen szakaszában van, milyen a viszonya a Madách Színházzal, miket játszik a Kecskeméten 1973 és 1978 között főrendező Ruszt József előadásaiban, és hogyan folytatódik tovább szakmai-emberi kapcsolatuk. Talán nem is szükséges a tágabb kontextus, elég az előadás időszeletében megmutatott.

Dunai Tamás. Fotók: Walter Péter

Az, amit a játékteret hátul lezáró, behúzott függöny mögött látunk a színpadon. A vörös csillag hátulról, a bronz Lenin-szobor, a vitrinben lógó brigád- és munkaverseny-zászlók azonnal kijelölik az egyik kort, a cirádás tükör meg a másikat. A klasszikus fajtából előszedett trónszék fönn a raklapok tetején, leborítva fekszik. Szépen faragott antik asztal elöl, tömeggyártott rendezői és büféasztal hátul. A halott anyagú, torzó és fejük tetejére állított szobrok mellett egy élő szobor is ül a térben, csak a hátát látjuk. A darabban említett „kihalt őslények” ilyen-olyan formában. Szedett-vedettség, zsúfoltság, színháziság és színházra alkalmatlanság – eleve feszültséget kelt Kocsis Pál látványa. És ugyanez mondható el arról is, milyen viszonyban állnak egymással Remete Kriszta ruhái a XIX. század elejéről és az 1970-es évekből, és persze a frizurák, a férfiak arcszőrzete vagy annak hiánya. (Ó, Decsi Edit csavart loknijai Dérynéként és Danyi Judit tupírja Évaként! A sujtások a férfi felöltőkön meg a kordbársony nadrágok! Kiss Jenő frissen borotváltságában gyakorlatilag Figaro- vagy Pitralon-szagot áraszt!)

A két történetszál egyikében Katona akarja bemutatni 1800-ban a Bánk bánt, a másikban 1976-ban állítaná színpadra Ruszt József. (Ez utóbbira rákerül a súgónő, Matild magánéleti drámája, illetve Gábor Miklós színészi és közéleti öndefiníciós küzdelmei.) Mítosz a történet? Mitologikusak a hősök? Egyikőjüknek se könnyű. Miközben mindketten az alkotás fontosságát és a társulat együttes erejét vallják, csapatot építenek, meg kell küzdeniük a szűkebb és tágabb közeg értetlenségével, a mindenkori besúgókkal, a valójában színre nem lépő, de állandóan emlegetett, s így mégis mindig színen levő sehyferencek jelentéseivel.

„A színházat, a színházon belül a próbát, azon belül pedig a szünetet [szeretem a legjobban]. Én a szünetben csinálom a színházat.” Ruszt egyik szállóigévé vált (nemesült?) mondását illusztrálva látjuk. Mi több, szinte naturalista módon, amennyiben a színpadon elfogyasztott szendvicsek átható hagyma- és szalámiszagát is hozzávesszük. Ideológiai viták folynak az életet illetően, a Bánk bán ürügyén. Dunai Tamás megfontolt, látszólag betörhetetlen és öntörvényű, a higgadt, mérlegelő felszín mögött robbanásra kész Gábor Miklóst ad, aki kész a formaváltásra, a megszokottak elhagyására. Ezt sűríti az, ahogyan Dunai a palástban mászik a raklapokra. Vele szemben csupa egzaltált hév és azonnali kinyilatkoztatás Porogi Ádám Ruszt Józsefe. Az áldozat azonban nem elsősorban a színházi alkotó, hanem a gépezet egyik apró fogaskereke, a súgónő, aki vállalja és el is szenvedi ezt a szerepet. A két látszólag Don Quijotéval szemben – akik azért jelentős sikereket is elkönyvelhettek – a nő tragédiája Magyar Éva rebbenékeny játéka által kap súlyt. Nem kifejezetten szimpatikusan aggódó feleség (Vass Éva csak per Éva szerepében) Danyi Judit, Kiss Jenő ártalmatlan fontoskodó, Fazakas Géza a magát tehetségileg feljebb pozicionáló, bármilyen nagy szerepbe állandó beugrásra kész, Matilddal szoros, nem kitett viszonyban levő Péter.

A teátristák nyelve a kor miatt egyénített, néhány anakronisztikus mohácsizmussal kibillentett. (Hogy ez a szerző, a dramaturg, a rendező vagy a játszó személyek találmánya-e, nem tudni. Mindenesetre ezt a jelenhez egy újabb kapcsolódási pontként listázhatjuk.) Játékmodoruk, ha épp próbálnak, kor- és stílszerű. Nagy Balázs e.h. (Déry István) és Farkas Ádám (Udvarhelyi Miklós) nem jártak túl szerencsésen, ők adják a staffázst, Decsi Edit Dérynéjéhez jórészt a primadonnai sztereotípiákat tudjuk kapcsolni. Hegedűs Zoltán az „udvarnokok országában” fulladozó, s aztán megfulladó Katona József, aki életet és színházat illető mentalitásában mintha Gábor Miklós és Ruszt József között állna. Csak neki kevesebb szerencséje volt.

A hullámzó darabot Kocsis Pál – paradox módon – biztos kézzel vezényli. A sok beszédtől, de leginkább attól, hogy a két korszakból mondatok, jelenetek egymás ismétlései, tükörképei, pandanjai, elnyúlik. A zárókép miatt viszont, azt mondom, megéri. A raklapon áll a trón, előtte Gábor Miklós Bánk bánként. Fölötte a vörös csillag, a magyar zászló, a raklapok mellett a két XIX. századi színész égő fáklyát tart. A „Hazám, hazám”-at éneklik, Rozs Tamás húzza csellón. A szöveg szótagjaira szedve, a töredékekből összeállva nyomasztóan hat, kísértetiesen. Az úttörő-egyenruhás kislány, a súgó kislánya becsatlakozik, a hátsó függöny felmegy, mögötte kopott fekete fal. Dermedt csönd. Saját, Katonától és Ruszttól való időtlen dermedtségünk visszhangzik.

Mi? Réczei Tamás: Katona József, avagy a légy a pókok között fickándozik
Hol? Katona József Színház, Ruszt József Stúdió, Kecskemét
Kik? Hegedűs Zoltán, Decsi Edit, Nagy Balázs e.h., Farkas Ádám, Porogi Ádám, Dunai Tamás, Danyi Judit, Fazakas Géza, Kiss Jenő, Magyar Éva, Rozs Tamás / Dramaturg: Németh Virág / Jelmeztervező: Remete Kriszta / Zeneszerző: Rozs Tamás / Díszlettervező, rendező: Kocsis Pál