A szombathelyi Kísértetek egy orrunk alá tolt nagytotál egy őrmezői famíliáról Norvégiában, vagy egy norvég családról Őrmezőn. Azaz bárkiről bárhol.

Zsótér Sándor a miskolci Mindent a kertbe! és a Kecskeméten színpadra állított Macska a forró bádogtetőn után Szombathelyen is a családi drámáknál folytatja. Ám ezúttal Ibsen kevésbé ismert Kísértetek című darabja – több mint fél évszázaddal és a maga tengerparti környezetével – távolabbról szól hozzánk. Még akkor is, ha az előzőekhez hasonlóan ebben az esetben is friss fordítás lódítja felénk az elhallgatásoktól és titkoktól erjedő családi tablót. Mert maga Zsótér nem engedi a közelünkbe. A szombathelyi Kísértetek egy orrunk alá tolt nagytotál egy őrmezői famíliáról Norvégiában, vagy egy norvég családról Őrmezőn. Azaz bárkiről bárhol.

A történet szerint egy konzervatív miliő kis időn belül kisközösségi beltenyészetként lepleződik le. Kínálná magát a történelmi léptékű társadalomkritika a keresztény elvek alatt álságossá roskadt polgári életről, vagy akár egy szűkebb optika ennek honi kistestvéréről. És noha az előadás kicsit meg is rázza az előbbit, és néhány finomabb kiszólással meg-megböki az utóbbit, sem nem filozofál, sem nem agitál. A rendezés az emberi drámákra koncentrál, de nem minket próbál közelebb vonni, hanem a résztvevőket fordítja ki felénk. Ezen a ponton a darabhoz képest egy egészen új drámai helyzet jön létre – még ha a nézőtéren leginkább az agyunkkal tudunk is csak reagálni rá.

Fotó: Mészáros Zsolt

Egy fiú, aki idegenben nevelkedett, és csak nem régen érkezett, egy anya, aki éppen radikális coming outra készül, egy emberöltőnyi ideje házibarát pap és egy cselédlány az apjával. Valamint egy évekkel korábban meghalt apa, akinek özvegye a halálának évfordulóját éppen egy róla elnevezett gyermekmenhely nyitásával készül megtisztelni. Zsótér Sándor előszeretettel beszélteti szereplőit a nézőkhöz, sőt korábban ennek a helyzetnek a szélsőértékével is gyakran élt, amikor minden szereplője folyamatosan a néző felé fordulva mondta a szövegét. Zárójelben: ez a forma akkoriban az őrületbe kergette a jegyek értékesítéséért felelős munkatársakat.

A Kísértetekben ezek a helyenként felénk intézett mondatok a legkevésbé sem formálisak, és nem is elsősorban a színházat leplezik le. Ahelyett, hogy egymásnak mutatnák meg magukat a szereplők, nekünk, a közvéleménynek nyitják meg magukat. Velünk van dolguk, nem egymással. Attól igazán drámai ez a kifordulás, hogy a legkevésbé sem teátrális. A tapsunkért őszinték. Ők tönkremennek, és mi tapsolunk nekik, mert ez az élet és a színház rendje.

A folyamatosan lelkesülőket most nem számítva, Zsótér rendezéseit szokás nagyon szeretni, és szokás nagyon nem szeretni. Azt viszont sosem lehet elvitatni tőle, hogy a színészei a próbafolyamat végére többek lesznek, mint előtte voltak. Nem használja, hanem – az előadással együtt – építi őket. Szombathelyen ráadásul egy izgalmas vendégrendezőkkel (Mohácsi János, Ivo Krobot, Alföldi Róbert, Béres Attila) és színészt próbáló feladatokkal jól karbantartott társulat várt az építésre.

Az előadásban Kiss Mari özvegy Alvingnéja még mindig vonzó nő, ám érzéki fénykora egyre messzebb van tőle, amit bölcs melankóliával vesz tudomásul. Minden titkok tudójaként üli meg a színpadot, és Kiss Mari ezt a központi pozíciót nem a megírt dráma okán vagy rendezői trükkökkel szerzi meg, hanem játékával és színpadi lényével vívja ki. Van abban valami démoni, ahogy ugyanabban a személyben képes megjeleníteni a távolságtartást és a mindent elfogadó szeretetet. Akarnánk is a gyerekei lenni – és isten mentsen meg tőle.

Szerémi Zoltán lelkipásztora egyszerűbbnek tűnő dolgozat, tisztán és finom eszközökkel építi fel egy elveiben megingathatatlan, elvtelen ember alakját. Trokán Péter az előadás egyik nyertese. Régen látott súllyal van most jelen a színpadon, és jeleníti meg a cselédlány apját annak alázatoskodó sumákságával és a mindent elbírók és mindig túlélők dermesztő erejével. A másik rátalálás Fekete Linda, aki Regine, a cselédlány alakját tölti meg a sokat tűrők jéghideg vonzerejével. A Koldusopera egyik songja, Kalóz Jenny dala az ő szájából a legkevésbé sem tréfa. A dalolás nyilvánvaló oda nem illésével együtt, a többi karakter által énekelt dalhoz hasonlóan ez is rásimul az előadásra, de a song talán itt találja leginkább telibe a figurát.

Az évtizedek óta távol élő fiú eleinte nem fordul ki felénk. Bajomi Nagy György mint Osvald komolykodó nagykamaszként érkezik, telve az anyja iránti örömteli szeretettel, az eltaszítottságból való kilábalás hitével és a levegőtlenség miatti elmenetel lelkes tudatával. Bajomi Nagy ismét remekel, energiáktól duzzadó, vehemens Osvaldja kölyökelefántként robban be ebbe a mívesen enervált világba. Megváltóként érkezik, de a sorsa rebbenékeny idegrendszerével a többiek által felállított erőtérben voltaképpen a belépésével eldől. Egy idő után aztán ő is elkezd nekünk beszélni.

A színészeknek ebben az esetben hangsúlyos játszótársa a díszlet, amely Edward Munch a Kísértetek 1906-os berlini, Max Reinhardt rendezte előadásához készített vázlatokból, valamint a festő Nap című képéből áll össze. A paravánszerű elemeket a színészek maguk mozgatják, építik és építik át a jelenetek körül. Osvald festői pályafutása belülről, a színház leleplezése kívülről támogatják meg a látvánnyal való játékot. Azzal a bizsergető eldönthetetlenséggel együtt, hogy a képek – például a napmotívummal mint reménnyel és lehetőséggel – ironizálnak vagy épp összecsengenek a színpadon történtekkel, amelyeket az általuk keltett babaházszerű hatás állandó távolságban tart tőlünk.

A Kísértetek mindezekkel együtt mégsem megy mélyre, amiért vélhetően nem a távolság a felelős, már csak azért sem, mert Zsótér legmélyebbre ható rendezései sem engedtek soha magukba bújni. Sokkal inkább azért, mert a kifordulás itt a legkevésbé sem puszta gesztus, így az, hogy a figuráknak – bármennyire cizelláltak – nincs egymással dolguk, egyben azt is jelenti, hogy valódi feszültség és lényeges történés sincs közöttük, miközben a kifordulás drámája finoman elporlad a játéktér és a nézőtér között. Ezért a színpadon történtek inkább csak látni- és gondolkodnivalót adnak a befogadás számára. Van-e kiút az elhallgatásokkal és saját kísérteteinkkel megpakolt múltból, és milyen áron élhető túl?

A szombathelyi közönség az előadás után kisebb-nagyobb csoportokban, értetlenkedve, kérdésekkel távozott a Kísértetekről. Ezeknek a kérdéseknek a zöme azonban elsősorban a rendezésre, az előadás eszközeire vonatkozott. Miért énekelnek egy prózai darabban? Miért a színészek pakolgatják a díszletet, és miért előadás közben? Zsótért tanulni kell – és érdemes. Szombathelyen elkezdődött az első szemeszter.

Mi? Henrik Ibsen: Kísértetek (GENGAGERE)
Hol? Weöres Sándor Színház, Szombathely
Kik? Kiss Mari, Bajomi Nagy György, Szerémi Zoltán, Trokán Péter, Fekete Linda / Nyersfordítás: Boronkay Soma / Dramaturg: Ungár Júlia / Díszlettervező: Ambrus Mária / Jelmeztervező: Benedek Mari / Rendező: Zsótér Sándor