Rusznyák munkája tehát (…) a Mohácsival való szellemi összehangolódás, kritikai közelség jegyében, de öntörvényű verzióban valósult meg.

A címbeli kifejezés – finomabban vagy nyersebben kimondva – jelen operett szövege szerint általában azt jelenti, hogy egy vagy két férfiember szeretne közelebbi intenzív kontaktust létesíteni egy hölggyel, lehetőleg majdnem itt és szinte most. Ez az idea a célszemélyből sem vált ki kérlelhetetlen ellenkezést, azaz úgy vágja oda válaszul a nem!-et (ha odavágja), hogy azt nem csekély százalékban igen-nek lehessen érteni, bizonyos feltételek teljesülése mellett. A kompromisszum egyébként is fő téma, hiszen nem mindegy: a szakmailag talpig korrektnek tűnő, nemrég érkezett ifjú mérnök merre vezeti az épülő vasútvonalat. A nép kényelmére a falu felé-e, vagy Korláth grófék milliókat jövedelmező terményeinek elszállítása érdekében, „egy kis korrekcióval” az uradalom, a kastély irányába. A választ mindenki találja ki maga.

Fotók: Walter Péter

A vasút-panamát már az 1916-os ősbemutató sajtóvisszhangja is társadalmi töltetű magként értelmezte a különben szabványos operettben, melynek fő attrakciója, hogy a lovászfiú átmenetileg grófot, a cselédlány előkelő kisasszonyt mímel, s majdnem mindenki bedől nekik, viszont ők nem nagyon bírják a másik urizálását. A mű mostani formáját a komponista Szirmai Albert mellett főleg Mohácsi János copyrightja alá kell sorolnunk: 1996-ban vázolt, azóta többször módosított, radikalizált Mágnás Miskája kemény, szókimondó társadalomrajz egy nem erre szakosodott műfaj keretei között. (A további szerzőket nem könnyű számba venni. A százegy éves sikertörténet során az ezúttal is használt Békeffi István–Kaszó Elek-féle szövegkönyv állandósult. Az 1948-as, máig sokszor vetített filmfeldolgozásba ugyancsak többen belenyúltak hagyományozó hatással, a zenébe például Fényes Szabolcs. A Kecskeméti Katona József Színház előadásában [Városmajori Színházi Szemle, 2017. július 4.] a dalszövegeket Geszti Péter jegyzi.)

Rusznyák Gábor rendező – mint nyilatkozta, részben kaposvári időszaka emlékeként – átvette a főleg Mohácsi János (illetve a Mohácsi-testvérek) törekvései által fémjelzett színházfelfogást, (operett-)szövegkezelést, melynek kíméletlen logikáját, eklektikus dialógus-gazdálkodását, szabad asszociációs sziporkázását, látszólagos kötetlenségét itt nincs módunk részletesen leírni. Nem követte viszont Mohácsit a poénok nyomatékosító sokszorozásában és a játék elnyújtásában. (A Mágnás az elmúlt évadban egyszerre volt repertoárdarabja a kecskeméti és a szombathelyi színháznak. Utóbbiban Mohácsi mint rendező kb. nyolcvan perccel hosszabb, két szünetes variációt tárt a nézők elé.) Rusznyák munkája tehát (mely maga is egy újabb adaptáció – például a statiszták a saját civil „főúri” nevükön érkeznek a Korláth-kastélyba, amit Kecskeméten bizonyára megtapsoltak, a Városmajorban kevesen értettek) a Mohácsival való szellemi összehangolódás, kritikai közelség jegyében, de öntörvényű verzióban valósult meg. (A történeti hűség kedvéért fel kell jegyeznünk, hogy a fénykorát élő kaposvári színházban nem az ezerkilencszázkilencvenes években kezdődött a megújított szemléletű operett-játszás. E téren Ascher Tamás és Szőke István már korábban ért el jelentős, máig emlékezetes eredményeket. Szőke 1978-as Mágnás Miskája pre-Mohácsi erényeket csillogtatott. Például a harmadik felvonás végén épp nem azok a párok jutottak kompromisszumra, akiknek illett volna. Miskát és Marcsát olyan kaliberek formálták meg, mint a fiatal Koltai Róbert és Molnár Piroska.)

Debreczeni Borbála kastély-díszlete nagyvonalú minták a háziak ízlésére és zsebére valószínűleg jellemző kicsinyítése. Tihanyi Ildi testre szabott jelmezei sem a gazdagságot emelik ki (nagyon kell Korláthéknak az ide kanyarodó sínpár, a gabonaszállító vagonok sokasága). Általában semmiféle külsőség, kitartott szöveg- vagy egyéb poén nem vonja el a figyelmet a zene hatásos tolmácsolásáról, a szolid táncbetétekről és a vékony cselekményszálak kritikai végiggombolyításáról. A karmester, a zenekar – oldalról – néha prózában is együtt játszik a színészekkel: ennyi „elidegenítés” segíti színpad és közönség könnyen induló, végig fokozódó összemelegedését.

A megszokotthoz képest eltérő értelmezői, rendezői szemszög Récsey Mixi gróf és Técsey Pixi gróf (filmen a „hosszú Latyi” meg a „kis Latyi”, a két Latabár) félnótás, lecsúszott dzsentri kettősét – némi arisztokratikus, gombrowiczi „monumentális idiotizmus” mellett – ingyenélő, bajkeverő, szerencsevadász duóvá minősíti át. A mindig ugrásra kész Nagy Viktor és az álmatagabb Zayzon Zsolt csak annyira Pan és Stan, hogy kedély és huzakodás ne fedhesse el a cimborák egy tőről fakadó, egymást sem kímélő erkölcsi silányságát, vagyon- és kéjéhségét. A Nagymama szerepében Réti Erika minden tapshívó magántüsténkedést mellőzve időnként egy-egy hűvösen józan mondattal helyreállítja a persze helyreállíthatatlan világrendet, melyet e vidéki körzetben egykor ő segített kibillenteni évszázados hazug tradícióiból. Sirkó László (Leopold, komornyik) gépiesen teszi mechanikus teendőit, van türelme kivárni, amikor eljön az ő ideje, mely visszamenőleg ad karaktert a figurának.

Mágnás Miska, azaz Ibolya Mihály operettbeli népi hősből könnyen elszemtelenedő, meglehetősen durva lelkű fickóvá szállt alá, akit Szemenyei János sihederes férfibája megtart ugyan a néző szeretetében, de amikor a „vasi gyerek” mértéket veszt, nem kétséges: még Molnár Ferenc Liliomjának lelkisége is kenterbe veri e fiók-macsót. Szemenyei nem robbant be úgy a szerepbe, mint várni lehetett, ám oldalán Hajdú Melinda operettesebb Balogh Máriájával (vagyis Marcsával) mindig centrumban marad. Dobó Enikő (Rolla grófnő) és Orth Péter (Baracs István mérnök) nem kaptak tágasan újszerű játéklehetőségeket, mégsem kellett árnyékban maradniuk „szolgáik” mögött. A szülők, a kastély urai, a társadalmi és fizikai hanyatlás szélén járó Korláth gróf (Kőszegi Ákos mesterien képes kiüresíteni tekintetét) és Stefánia grófnő (a még el nem illant fiatalsága ellen koraöregséggel védekező Csapó Virág alakításában) olyan látványosan – és decensen – utálják egymást, hogy a benső hang azt kérdi tőlünk: mi mehet végbe köztük este a hálószobában? Bár már aligha alszanak együtt.

Eleméry gróf, az oroszlánvadász Afrikából történő hazaérkezése – a cselekmény-megoldó fordulat – kissé elveszett az ünnepi estély tömkelegében, nem a színész, Pál Attila hibájából. Átkerült a hangsúly Eleméry a darabba beírt fekete bőrű feleségére (Coulibaly Miriam), s mindarra, amit e házasságra, a gyönyörű asszonyra a „néger” megbélyegzéssel rá lehet zúdítani a magyar mucsai és metropolisz-rasszizmus szótárából kiöklendett, sietve le is tagadott félmondatokkal.

Rusznyák Gábor megadta az operettnek, ami az operetté, kicsit mindig várakoztatva minket a „prózával” a slágerekre, hogy a végén aztán telibe találjon a Cintányéros cudar világ. Telibe talál – mert az éneknek ekkorra már szöveg és szellemiség biztosítja a mélyebb tartalmakat. A fül boldog, a torok kapar.

Hol? A Kecskeméti Katona József Színház előadása a Városmajori Színpadon
Mi? Szirmai Albert–Bakonyi Károly–Gábor Andor: Mágnás Miska
Kik? Szereplők: Réti Erika, Kőszegi Ákos, Csapó Virág, Dobó Enikő, Sirkó László, Hajdú Melinda, Nagy Viktor, Zayzon Zsolt, Pál Attila, Szemenyei János, Orth Péter, Aradi Imre, Coulibaly Miriam, Jablonkay Mária, Váry Károly, Puskás Gyula, Sirkó Anna, Patyi Szilvia
Díszlet: Debreczeni Borbála. Jelmez: Tihanyi Ildi. Szövegkönyv: Békeffi István, Kaszó Elek, Mohácsi János. Dalszöveg: Geszti Péter. Koreográfus: Barta Dóra. Zenei vezető: Károly Kati. Karmester: Drucker Péter / Látó Richárd. Rendező: Rusznyák Gábor