…bohém, könnyed, kissé pszichedelikus élmény ez az előadás. A csillogó külső azonban szinte félelmetes ürességet ölel körbe. A színpad ugyanis üres tér, ami csak forog és forog a saját tengelye körül, ezen utazik Odüsszeusz, és itt úsznak be és ki az életéből a nők.

Ahogy elfoglalja a néző a helyét, már mindenütt ott hullámzik körötte a tenger. A nagy kékség azonban igazán akkor kel életre, mikor elkezdődik a játék, és a fények csillogva fodrozódnak a lúdbőrös hullámokon, ameddig csak a szem ellát. Balázs Juli mintha egy jókora party parókát húzott volna a színpadtérre, a mélykék fóliaszálak finoman lengnek kulisszaként. Bányai Tamás fényei pedig nem csak a tenger több arcát, de akár a mély űr peremvidékét is képesek megidézni ebben a térben. Ez a szexi, extravagáns, retro-disco hangulat, amit a csillogó fóliafüggöny megteremt, a történetmesélés stílusát is meghatározza: bohém, könnyed, kissé pszichedelikus élmény ez az előadás. A csillogó külső azonban szinte félelmetes ürességet ölel körbe. A színpad ugyanis üres tér, ami csak forog és forog a saját tengelye körül, ezen utazik Odüsszeusz, és itt úsznak be és ki az életéből a nők.

Mészáros Blanka. Fotók: Horváth Judit.

Az üres tér azt is megerősíti, hogy nem egy szokványos színházi helyzettel van dolgunk. Ezt a történetet ugyanis sokkal inkább elmesélik, mintsem eljátsszák. Hol az istennő, a bagolyszemű Pallasz Athéné, Odüsszeusz oltalmazója, hol maga a hős vagy épp hű felesége vagy valamely szeretője fordul a nézőkhöz, és bár szempontokat ütköztetve, de nekünk mesélik el, hogyan is történt meg a nagy kaland. Ez az előadás egyik nagy vállalása, sikerül-e vajon a narrációra építeni az előadást?

A kísérlet sikeres, de nem hibátlan. Szórakoztató, stílusos, sziporkázó Székely Kriszta rendezése, Závada Péter és Szabó-Székely Ármin átirata pedig nagyon szép és csillogóan elmés. A szöveg megteremti az eposz hangulatát, engedi néha lüktetni a hexametert, máskor pedig értelmez, 21. századi olvasatot adva, a rossz szóviccet jól helyezi el, és egyszer még a szívet is megfacsarja. Mégsem lett minden jelenet elég erős, mondhatni hullámzó a teljesítmény, és ez nem a színészek, a mesélők hibája.

A végén kezdődik a történet, hiszen mi sem jellemzi jobban ennek a férfinak a hősiességét és leleményességét, valamint férfiúi dölyfét, mint az íjászverseny. Átlő 12 balta fokán, visszaszerzi soha el nem vesztett feleségét, királyi udvarát, és lemészárolja a kérőket. Talán ez Odüsszeusz legnagyobb diadala, nagyobb, mint a faló és a trójai mészárszék. Nagy Ervin Odüsszeusz szerepében feszít a forgó színpad közepén, karját magasba emeli, mint ki épp íját ajzotta fel, és csak forog-forog rezzenéstelenül, míg Pénelopé és Pallasz Athéné, valamint az összes többi nőismerőse a nagy finálét mesélik, és érdemeit sorolják.  Kéjes tánccal hízelegnek neki, majd Nancy Sinatra 1966-os These Boots Are Made for Walking című számának ritmusára a mese útjára bocsájtják a hőst.

Erről a magaslatról rugaszkodik el Odüsszeusz, hogy utána már csak lefelé vezessen útja, mert tíz év véres háború és tíz év hűtlenség kövezte ki azt hazáig és oly kalandok, amelyek inkább nagyotmondásnak, mint valós veszélyeknek tűnnek az otthoniak szemében.

A nyitány-finálé után ott veszi fel az előadás a fonalat, ahol Homérosz a kalandok – in medias res – mesélésbe fogott: a soha nem múló szépségű Kalüpszó szigetén vagyunk, ahol a nimfa hét évig tartóztatta öblös barlangjában a leleményes Odüsszeuszt. Majd a phaiákok földjén járunk, ahol a hókarú Nauszikaá marasztalja a hőst. Itt mesél Odüsszeusz sok korábbi tettéről: Trója bevételéről, a Lótuszevők szigetéről, a Küklopsz megvakításáról, majd a görög világ legnagyobb varázslónőjével, Kirkével töltött első szerelmes éjszakáról, amit még 364 követ, mire újra útra kél. Az alvilágba száll alá, ahol anyja szelleme, Antikleia veszi át a szót. Végül Szkülla és Karübdisz között hányódva egy másik történetben találja magát, Az ember tragédiájának 13. énekében. Az űrbe, a mindenség peremvidékére jut, és innen hívja vissza a bagolyszemű istennő és vezérli végre Ithaka partjaira. Ekkor azonban már nem a megtisztításra váró királyság, hanem a hű feleség csókjai és ércei várják.

A színészi játék dicséretét mindenképp a két főhőssel kell kezdeni. Honthy Hanna Csárdáskirálynő-belépőjéhez mérhető, ahogy Mészáros Blanka Pallasz Athéné szerepében elindítja az előadást. Lenyűgöző az az energia és természetesség, ahogy megszólítja a nézőket, és hogy köszöntője végén még szaltózik is egyet, ezzel megvett magának. Végig remek játéka tökéletesen hozza Zeusz mindenkinél okosabb, de nem minden helyzetben bölcs és kissé kamaszos, szeleburdi leányát.

Nagy Ervinnek pedig ismerjük azt a tudását, amit felvonultat az előadásban. Némi képzavarral élve – mintha teljes harci vértezetben pattant volna ki Homérosz fejéből. Tudjuk, milyen amikor önelégült, daliás, vagy épp dörgedelmes és kegyetlen. Milyen, mikor mindezért gúny tárgyává teszik, ekkor komédiába hajtja a hős figuráját. Sőt operaénekesi képességeit is megcsillantotta már nem egyszer. Ez az Odüsszeusz minden tettrekészsége és leleménye ellenére mégsem saját sorsának kovácsa. Pallasz Athéné ötletei és a nők iránt érzett vonzalma, kalandvágya csalják veszélyes vizekre, de ezt a macsós elveszettséget inkább gúnyolja az előadás és Nagy Ervin játéka sem kínzó kiszolgáltatottságnak ábrázolja.

Hősünk természetének furmányos kegyetlensége az, ami jól megírt találkozásokban bomlik ki a színen. Például a Küklopsz történetében, melyet mint egy ismeretlen nép felfedezését tálalja a játék. A Kiss Eszter alakította egyszemű szörny épp úgy rácsodálkozik a gilisztaszerű kis emberekre, mint az emberek a rút óriásra. Ám antropológiai érdeklődésük hamar alábbhagy, mikor az emberek dézsmálni kezdik a Küklopsz éléstárát, mire ő megöl néhányat közülük. Mégsem az egyszemű kegyetlensége, hanem az emberek felsőbbrendűsége ennek a jelenetnek az üzenete. Az ember, aki nem tűr semmilyen másságot, vagy a polgári rendből való kiszakadást. Kiss Eszter csíkos ruhájában inkább emlékeztet egy cserebogárra, mint óriásra, mindenesetre, mint egy férget úgy tapossák el. Valóban velőtrázó, égbe kiáltó az üvöltése, mikor a hős Odüsszeusz kitolja egyetlen szemét, de ami még félelmetesebb, hogy maga az istennő is zakójával csapkodja a Küklopszot, mint valamely undok bogarat, ő sem csillapítja az ember állatias indulatát.

Bodnár Erika Antikleia alakítása az előadás egyetlen szívfacsaró pillanata. Odüsszeusz bolyongásának ugyanis egyetlen, valódi áldozata nem az otthon várakozó feleség vagy a sok elhagyott szerető, hanem a várakozásba belepusztuló anya, akit nem az utazás választ el örökre Odüsszeusztól, hanem a felnőttkor. Bodnár Erika szépen, megindítóan meséli el minden anya sorsát és bár az alvilágban nem szól egymáshoz anya és fia, megrendültségüket, azt hiszem, az egész nézőtér átérezheti.

Tehát sokfele bolygott s hosszan hányódott a leleményes Odüsszeusz, de az előadás csöppet sem nyújtja el a történetet, inkább rövidre fogja, talán túl feszesre is. Éppen ez teremt némi hiányérzetet. A kurta női szerepek nem hagyják kibomlani a női tragédiákat, amik Odüsszeusz megjelenésével és továbbállásával járnak.  Fullajtár Andrea többet mesél a polipok fiziológiájáról remekül, szórakoztatóan, mint arról, hogy milyen dühöt, fájdalmat, szomorúságot érez a hét éve dédelgetett férfi elvesztése miatt. Rujder Viviennek Nauszikaá szerepében egy táncjátéknyi megjelenés jut, ami azonban érzékletes mutatja be a macskaszerű lányka bimbózó szexualitását. Ónodi Esztert karabinerek ejtik fogságba. A színpad fölött lebeg Kirkéként, míg Nagy Ervin Odüsszeusza saját nagyságától eltelve operaáriát ad elő magának és a közönségnek. Kémia nem jön köztük létre, a hatalmas istennő inkább egy fán fennakadt deszantos képzetét kelti.

Jordán Adél szirénje egy fásult bárénekesnő és egy rúdtáncos keveréke. Kihasználva remek hangi adottságait és veszélyes, őrült női kisugárzását két dalt szán neki a rendezés. Odüsszeusz ül a széken, vagyis a hajón, körbe-körbe kering a pódium körül, ahol a mikrofonállványon tekergő énekesnőt bámulja. A Balaton együttes lassú, Levert vagy című dala szól. Odüsszeusz képzeletét nem a Szirén, hanem a felesége tölti ki. A Rezes Judit alakította Pénelopé át és át sétál a színen, ő az, aki bűvkörében tartja még mindig a hűtlen férfit. Aztán az Európa Kiadó Mocskos idők klasszikusa következik, a Szirén énekel, a nők pedig tépik, marcangolják Odüsszeuszt.

Ezek után remek fordulat Odüsszeuszt az űrbe kilőni, bizonyára Homérosz maga is megtette volna, ha mélyebb tudása lett volna erről a tartományról. Így azonban Madáchcsal kérdezi az előadás: Szerelem és küzdés nélkül, mit ér a lét? Ez a jelenet betetőzi Odüsszeusz útkeresésének, útvesztésének szimbólumát. Az elveszettség, magány és a saját magunkra és tán az Istenre való hagyatkozás végső, kiélezett helyzete ez. De ez a jelenet sem hosszas filozofálgatás, csak néhány emblematikus mondat, és máris Ithaka partjaira toppanunk.

Újra a rendkívül beszédes díszlet mutatja, hogy Odüsszeusz végérvényesen hazatért, mert szépen, hullámról hullámra eltűnik körüle a tenger. Lebomlik a party parókát idéző mélykék fólia kulissza, és előtűnik a csupasz, koszlott fekete színpadtér, Odüsszeusz Ithakája. Nincsen itt már dicsőséges íjászverseny, csak a dühtől és a már talán remélni sem mert boldogságtól egyaránt megnémult feleség. Valóban mit is lehet egy húsz év után megtért férjnek mondani, kedvest, szépet neki? Semmit. Odüsszeusz sem találja a szavakat, hosszas, suta fejtegetése a hitvesi ágy építéséről azonban feloldja a feszültséget. Pénelopé kacagva csókolja össze férjét. Visszazökken a család rendje: a hűséges, minden áldozatot vállaló, a család legerősebb támaszát jelentő feleség és a sokfele bolygott, folyton csak játszó, így némileg gyermeki szerepben tartott férj egyensúlya. Rezes Judit és a színpadon megidézett többi nő csak kikacagja a nagy Odüsszeuszt, sok képtelen meséjét hűtlenségét magyarázó suta lódításnak ítélve.

Innen, a végéről nézve szinte az egész játék egy könnyed kis tiráda, a férfi nem kifigurázása. Fáradtan, kimerülten áll a színen Odüsszeusz, a gyarló. A szép, csillogó tenger örökre elveszett számára. Beteljesedni látszik a Küklopsz miatt megorrolt Poszeidón bosszúja, Odüsszeusznak eztán olyan emberek között kell élnie, akik nem ismerik a tengert. Nem hisznek meséiben, nem látják benne a hőst. Ekkor látszik igazán, hogy Odüsszeusz mennyire egyedül bolyongott. Senki, csak a tán az őt hazakísérő Isten ismeri ennek az utazásnak a súlyát. Abban viszont nem vagyok biztos, hogy ezekre a gondolatokra akart valóban kilyukadni ez a bohém, ironikus rendezés. Mégis a nagy kacagásban, a nők végső diadalában tud talán működésbe lépni a néző empátiája ez iránt a megveszekedett nőcsábász iránt.

Hol? Katona József Színház
Mi? Homérosz: Odüsszeia alapján. Szövegkönyv: Závada Péter, Szabó-Székely Ármin
Kik? Rendező: Székely Kriszta. Szereplők: Nagy Ervin, Mészáros Blanka, Rezes Judit, Fullajtár Andrea, Rujder Vivien, Kiss Eszter, Ónodi Eszter, Bodnár Erika, Jordán Adél.
Díszlet: Balázs Juli. Jelmez: Pattantyús Dóra. Koreográfus: Hód Adrienn. Dramaturg: Szabó-Székely Ármin. Zene: Matisz Flóra Lili. Világítástervezés: Bányai Tamás. Mozgókép: Varga Vince