Egy békebeli, szívmelengető, feel-good szerelmi történet 1937-ből, és egy, az önzésről, mohóságról, amoralitásról szóló XVII. századi dráma. Találhatnánk közös nevezőt, hiszen ott az a remekül alkalmazható általánosság, hogy a színház az emberről szól, vagy egy egészen konkrét momentum, a fekete díszlet, de bármelyik mondvacsinált, erőltetett lenne. Úgyhogy menjünk inkább szép sorban.

Itt a vége, pedig milyen unalmas napnak indult, Krétakör, A mandátum, Illatszertár – Mohácsi János 17 év elteltével, három erősen társadalomkritikus dráma után szórakoztató darabbal tért vissza Nyíregyházára. Ha jól számoltam, három színész van, akikkel az előzőekben dolgozott, Horváth Margit, Szabó Márta és Tóth Károly. Ennél többet nem is érdemes ennél a ténynél időzni, mert nem csak a felsorolt színészek beszélnek mohácsiul. És miután leírom, hogy „a Rátz kisasszonyt játszó Szabó Márta a legperfektebb ezen a nyelven”, rájövök, ezúttal nem is a nyelv teszi mohácsissá ezt a szemnek, szívnek igazán jóleső előadást, hanem a tempó, ahogyan a derűsen kényelmes karakter- és helyzetépítésből felpörög, és ahogyan a színészre figyel, a színészből indul ki, az ensemble-ra épít.

Tiszteletet parancsoló, de nem hivalkodó Hammerschmidt úr az ősbemutató korát idéző illatszertára (díszlet: Khell Zsolt). Megvan a földszint, megvan a galéria, kidolgozottak a fiókos meg a vitrines szekrények, a sok feketét a diszkrét arany és az üveg kompenzálja. Elegáns az üzlet, a jól szabott egyenköpenynek el kell takarni a pult két oldalán állók közti különbségeket (jelmez: Remete Kriszta). A tulajdonos a kereskedői éthoszt képviseli. Elvárásai magasan vannak, de betarthatatlant nem kér. Korrekt ember, szakmai tartással. Bizalmat kelt, és bizalommal viseltetik mindenki iránt, fontos neki a vásárlói és a munkavállalói elégedettség. Történhet bármi kint, a nagyvilágban, az illatszertárban – így aztán benne is – rend van és nyugalom, a stabilitás öröknek hitt. Amikor ez elvész, mert jóval fiatalabb felesége megcsalja, ráadásul épp az egyik alkalmazottal, ő nem egyszerűen megrendül, hanem összeomlik. Nem elsősorban hiúságból nem érti, mi történik körülötte; számára a csalás, a játékszabályok be nem tartása az élet semmilyen területén nem elfogadható. Ahogyan Horváth László Attila ereje teljében levő, energikus Hammerschmidtje egyetlen pillanat alatt megtörik, és a befelé fájó férfiszenvedés stációin végigmegy, majd vállalja a kompromisszumot, mély empátiát kelt. (És nem csupán az ötvenes nézőben, de azokban a középiskolásokban is, akikkel az előadást néztem.)

László Lili az Asszony asszonynak farkasában. Fotó: Trifonov Éva

Horváth Sebestyén Sándornak igen jól áll Asztalos úr szerepe. Semmi harsányság nincs benne, ebben remekül ellenpontozza őt az egyszerre tenyérbe mászó és angolnaszerűen megfoghatatlan Kádár úr harsányságával Gulácsi Tamás, illetve a családi körülményei miatt minden megfelelési kényszerbe belemenő Sipos úr, akit István István játszik. Asztalos biztos a szakmáját illetően, tehetségét, empátiáját látja Hammerschmidt, és egyfajta mentor–tanítvány, szinte apa–fiú viszonyban működnek. Ezért fáj neki az összes megjegyzés, ezért tűr hosszan, ezért robban látszólag váratlanul, és ezért képes az együttérzésre, a megbocsátásra. Ám Asztalos úr sosem lép följebb a társadalmi ranglétrán, amivel pontosan tisztában van, ebbe viszont nem keseredik bele, attól jóval derűsebb személyiség. Kizárólag a tartós kapcsolat hiányából, még inkább az az iránti vágyból adódó bizonytalansága üt át ezen a tartáson. Az egzisztenciális és önértékelési problémákból Horváth Sebestyén Sándor nem egy csupa görcs Asztalos urat épít fel, hanem egy olyan fiatalembert, aki rájön, egy ponton túl nem lehet, nem érdemes a munkába menekülni.

Balázs kisasszony úgy viszonyul Asztalos úrhoz, mint zsák meg a foltja, esetleg borsó meg a héja. (Nem véletlenül találtak egymásra ismeretlenül a levelezésben.) Rá is igaz a tartós kapcsolat hiánya, a kielégületlen vágy, a magánélet elől a munkába menekülés. A különbség kettejük közt annyi, hogy a nőnek van túlélési stratégiája: szabályokkal bástyázza magát körül. És miután lassan leszámol azzal, hogy egy bármilyen ő eljöhet, lassan ráfordítja a zárat arra a bizonyos kapura, egyszer csak jön egy levél, aztán még egy és még sok egy ismeretlen férfitól, ami az összes rigorózusan betartott szabályt felülírja. Széles Zita egy olyan Balázs kisasszonyt játszik, aki már kinövesztette a biztonsági tüskéket. Látatlanban, írásban sokkal nagyobb biztonságban érzi magát, a papíron mer lágy lenni, kitárulkozni. Számára az a feladat, hogy ne féljen vállalni sebezhetőségét. A happy end neki nem az önazonosságot, hanem Asztalos úr megtalálását jelenti.

Ahogy az Mohácsiéknál szokás, komótos az építkezés, idő kell, míg az apró játékokból, a szappanrendezgetéstől a kirakati karácsonyfa díszítéséig, megismerjük a karaktereket, a helyzetet, de a néző nem veszíti el a türelmét, mert eleven és életszagú az előadás. Horváth Margit pénztárban ülő Molnár kisasszonyának a természetesség árnyalatát sem hordozó áldottkarácsony-kívánó hangsúlya sokadszorra is vicces. Szabó Márta Rátz kisasszonyként értetlen, naiv, mindentudó, az elegy arányai tökéletesek, és az abszurd felé viszik az alakítást. Az Árpádot játszó Fellinger Domonkos pimaszul unott, bájosan nemtörődöm kifutófiúból előléptetése után felfelé megfelelni akaró, lefelé kicsiket rúgó segéddé alakul. Finoman belengi az üzlet karácsonyi hangulatát a kölniillat és az egzisztenciaféltés, de a magas színvonalú szórakoztatást előtérben tartva jó érzékkel nincs túltolva sem a keser, sem az édes.

Ezzel szemben a kamaraszínházban… nos, ott már az alapanyag, a magyarul először Nyíregyházán bemutatott – és ezért a vállalásért, sőt bevállalásért csak elismerés illeti a színházat – Thomas Middleton-dráma, az Asszony asszonynak farkasa ab ovo, szerzőileg tobzódik a cinizmusban. Mintha Koltai M. Gábor ezekben az itthon kevéssé játszott Jakab-kori darabokban – korábban: Kár, hogy kurva; Amalfi hercegnő – találna analógiát korunk diszharmóniájához, értékválságához.

Hazugság, elvtelenség és kíméletlenség, valós motiváció nélküli, l’art pour l’art gonoszság mozgatja a szálakat, legyen az megcsalás vagy házasságtörés, álljon a háttérben szociopatának is nevezhető arisztokrata özvegyasszony vagy a ranglétra alacsonyabb fokán álló anya, akinek fia frissen nősült – itt könnyen beáldoznak bárkit. Különösen a nemes Lívia bánik úgy mindenkivel, mintha a saját játékszerei lennének. Széles Zita hidegen élveteg nagyvadat mutat, aki nem egyszerűen taktikus, hanem veszélyes stratéga. A kontroll az életeleme, a hatalom és a manipuláció okoz neki élvezetet, kielégülést.

Miközben ebben a világban a férfiak mélységesen megvetik a nőket. A hozzájuk fűződő viszonyt a szexuális kielégítésre vonatkozó használat definiálja, és ebben akár az incesztusig is elmennek. Féltékenységük nem érzelmi, hanem birtoklási alapokon nyugszik.

De még mielőtt megsajnálnánk egy ifjú feleséget, hogy gazdag férfiak elé vetik prédaként, Middleton csavar egyet a dolgon. A fiatalasszony, amint szembesül hiszékeny és puhány férje, Leantio (István István) visszafogott anyagi lehetőségeivel, már jelzi, neki ennyi nem lesz elég, és a szeretői státuszt hideg fejjel vállalja. Őzikeszemű naivából egy férfias férfi, a Herceg (Gulácsi Tamás) ambiciózus kitartottjává válni nem egy pillanat műve, hanem tudatos döntés eredménye. László Lili e. h. Biancája kérgesedik, pragmatikussá válik annak érdekében, hogy az álmait megvalósítsa.

Nem nyelvileg, hanem tetteiben és motivációiban explicit a darab, és ezt követi az előadás: szépelgés nélkül fogalmaz író, fordító (Forgách András) és rendező. Ehhez biztosít időtlen hátteret a színház minden saját fekete fala és az a kifutószerű, a csapdából menekülési útvonallá váló (és fordítva) hol kint, hol bent, hol járási, hol evési felületnek használható, ide-oda tologatható térelem, amit Vereckei Rita tervezett. Ráadásul úgy osztja a színpadot, hogy akár párhuzamos helyszínek is létrejöhetnek.

A nők korántsem szolidárisak egymással, de önzésükben is ők az erősek ebben a férfiközpontú világban. Ők azok, akik képesek túlélni, és a rettenetes szituációkból is a lehető legjobbat kihozni. Az más kérdés, hogy távolról nézve ez a lehető legjobb is minimum megalázó, de a női integritás ekkor is igyekszik tartani magát. Mintha a női lélek a legnagyobb korlátok között is inkább képes lenne a döntési szabadságra.

A férfiak jóval statikusabb karakterek. Ruháik státuszt is jelentenek: a közember, az udvari zsúrpubi, a Bíboros, a katona-uralkodó Herceg. Jellemük változatlan, ami az egyneműbb ruhákon is látszik (jelmez: Szalai Sára). Ezzel szemben izgalmasan változnak a női ruhák a semmilyenségből a valamilyenség felé, egyre többet mutatnak, egyre gazdagabbak az anyagok; és ahogy perfektuálódik a vágy, úgy a frizurák is egyre bomlanak.

A néző érteni véli az ambíciókat, de nem támad fel benne az azonosulási vágy. A rendezői gesztus, a jól választott zenék a jazzklasszikusoktól a Nirvana Rape Mejéig meg aztán pláne távolítanak. Nem vehetjük komolyan a bosszúszomj oltására szerzőileg előírt, egyre kevésbé hihető és egyáltalán nem tisztító vérfürdőt, amit tervezői-rendezői megfogalmazásban egészen addig pörgetnek túl, hogy a halott fehér hálóköpenyben röpköd (egy hevederrel, és minden bizonnyal némi díszítői segítséggel).

És mégis: van ebben a szatirikus, rock and rollba csúszó víg végjátékban valami nyugtalanító. Nem a hőstelenség, inkább a cím kijelölte agresszió. Az egyetlen, amiben állhatatosak tudtunk, tudunk lenni.

Mi? László Miklós: Illatszertár
Hol? Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
Kik? Horváth László Attila, Horváth Sebestyén Sándor, István István, Gulácsi Tamás, Széles Zita, Szabó Márta, Horváth Margit, Fellinger Domonkos, Lakatos Máté, Gyuris Tibor, Tóth Károly, Forró-Török Tünde, Jenei Judit / Díszlettervező: Khell Zsolt / Jelmeztervező: Remete Kriszta / Zene: Zságer-Varga Ákos / Dramaturg: Mohácsi István / Rendező: Mohácsi János

Mi? Thomas Middleton: Asszony asszonynak farkasa
Hol? Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház
Kik? István István, Széles Zita, László Lili e.h., Gulácsi Tamás, Pregitzer Fruzsina, Urmai Gábor, Schmidt Sára, Illyés Ákos, Fellinfer Domonkos, Martinkovics Máté e.h., Gyuris Tibor, Rák Zoltán / Fordította: Forgách András / Díszlettervező: Vereckei Rita / Jelmeztervező: Szalai Sára / Dramaturg: Varga Anikó / Rendező: Koltai M. Gábor