Zsótér Sándor először 1998-ban rendezett Bertolt Brecht-darabot, A vágóhidak Szent Johannáját a Miskolci Nemzeti Színház Csarnokában. Azóta eltelt húsz év, és Zsótér már túl van a huszonharmadik Brecht-rendezésén, neve összeforrt a magyar Brecht-játszással. Eddig a szerző tizennégy különböző darabját rendezte meg, legtöbbször épp az itt elemzett A szecsuáni jóembert.

Mostanában ezt a darabot elég gyakran előveszik a szerzőtől Magyarországon. Ennek oka talán az, hogy ez a mű – sok Brecht-darabbal ellentétben – nem korhoz kötött, és a legáltalánosabb emberi dolgokról szól: pénzről és annak hiányáról, szerelemről, jóságról, az életben való boldogulásról. Politikáról egyáltalán nem esik benne szó, szerelmi történeteket pedig a közönség mindig szívesen néz. Illetve talán azért is tűzik gyakran műsorra a színházak, mert a darabban van egy furcsa színjáték a színjátékban: a jó főszereplőnőnek (Sen Te) el kell játszania a saját maga által életre hívott gonosz nagybátyját (Sui Ta) is, mely igazi bravúrszerep, a színész(nő)i kvalitás fokmérője – többek között Törőcsik Mari (1972), Börcsök Enikő (2001), Eszenyi Enikő (2012) és legutóbb Petrik Andrea és Trokán Nóra (2018) is megkapta feladatul. De pont ez a bravúrozás vonhatja el a figyelmet a színészet lényegéről, a történet minél pontosabb átadásáról, hiszen ha csak a trükk, a megjátszás megmutatása marad, a szerep szerepfelvételének indítékai elhalványulnak, az összefüggések, következmények felfejtése háttérbe szorul. Zsótért viszont pont a kettős szerep mechanizmusa érdekli a külsőségekkel szemben, és Major Tamás meghatározó, 1972-es nemzeti színházi előadásának szemléletét viszi tovább, melyben Sui Tát például csupán az különböztette meg Sen Tétől, hogy Törőcsik Mari öltönyben és kalapban jelent meg, maszkok használata nélkül. Elvégre színházban vagyunk, ahol a néző igazságként tudja interpretálni a látszatot is, nem kell a teljes valóságot megjeleníteni (hiszen az nem is volna lehetséges). Zsótér ezt nyilatkozta 2001-es vígszínházi A szecsuáni jóember-rendezése kapcsán: „Leginkább arról szerettem volna meggyőzni Börcsök Enikőt, hogy semmiféleképpen ne két embert játsszon. Akkor csupán egy színészi bravúr tanúi lehetünk. A darabnak nem tárgya, hogy Sen Te-t felismerik-e Sui Ta-ként. Itt most az az izgalmas, hogy hogyan kopírozódik egymásra a két alak.”[1] Börcsök valóban nem két személyt játszik, hanem egy személy két különböző (sablonosan mondva: jó és rossz, tapasztalt és naiv) személyiségét. Ezt segítette több külsőség is. Egyrészt, hogy Benedek Mari Sen Tét mindig szoknyába öltöztette (igaz, ebben az előadásban több férfiszerep is szoknyásan jelent meg), míg Sui Ta jelmeze öltöny és kalap volt. Másrészt Börcsök Sui Tát mélyebb és keményebb hanggal játssza, fellépése is határozottabb. Jól elkülönülő színjátszás vezeti a nézőt, ami azt is érzékelteti, hogy ez a megjátszás terhes Sen Te számára. Börcsök játéka tehát dupla színészet: egy színész eljátszik egy szerepet, és az a szerep eljátszik egy másik, önmaga által vállalt szerepet.

Zsótér ezt a rendezői szemléletet viszi tovább több mint tizenöt évvel később Kecskemétre is, ahol Trokán Nóra játssza a főszerepet Ungár Júlia fordításában A jóember Szecsuánból című előadásban. Benedek Mari itt még jobban felerősítette a női–férfi attribútumokat, a nők piros ruhában és szoknyában jelennek meg, a férfiak kék munkásruhában. Ennek megfelelően Trokán Sen Teként szép piros egyberuhában, kibontott hajjal van jelen, Sui Taként kontyba tűzi haját, és piros ruhájára felveszi a kék munkásruhát – így jelezve: ő most férfi. Itt egyértelműen egy női színpadi karakter férfi karakterfelvételéről van szó, ami a nézők előtt manifesztálódik is: miközben Sen Te a Dal az istenek és jók fegyvertelenségéről című songot énekli, a színen változik át Sui Tává, ahogyan tette ugyanezen a ponton Börcsök Enikő is a vígszínházi előadásban. Trokán Nórán viszont a kék munkásruha alatt mindig ott marad a piros egyberuha – ő Sui Taként is Sen Te, beteljesítve Zsótér szándékát, a két szerep egymásra kopírozódik: amikor mint Sui Tát lájtuk a színen, akkor igazából a Sui Tát eljátszó Sen Tét látjuk. Ennek legszebb példája a dalt követő jelenet, amikor Sen Te szerelme, Jang Szun (Szemenyei János) mint férfi a férfival beszélget Sui Tával, és egyértelműen kiderül, hogy Jang Szun számára a pénz előbbre való, mint a szerelem, Sen Te pedig csak egy sámli céljai eléréséhez. Trokán Sui Ta minden mondata és minden megnyilvánulása mögött a szerelmes, könnyeivel és csalódottságával küszködő nőt láttatja. Börcsök Enikő Sen Téje ebben a jelentben inkább dühödt és kiábrándult. Börcsök egy kegyetlenebb Sui Tát és a tapasztalatai révén a világot egyre racionálisabban látó Sen Tét jelenít meg. Trokán Sen Téjét főleg az érzelmei vezérlik, és a megtapasztalt világ minden mocsoksága ellenére marad, aki mindig is volt: naiv és jólelkű szerelmes nő. Sui Ta racionális (de Sen Te-i szemlélettel nézve kegyetlen) döntései mögött érződik a jószívű, ám pont emiatt ellehetetlenülő Sen Te vívódása Trokán játékában. Ez Börcsöknél nincs, ott fix elhatározások vannak, Sui Tájában kevés Sen Te-ség van.

Börcsök Enikő. Forrás: Vígszínház Archívum, Szlovák Judit

Trokánnak nem ismeretlen a zsótéri színházszemlélet és színészeszmény, A jóember Szecsuánból a tízedik munkája és egymás után a harmadik főszerepe Zsótérnál; ahogy Brecht sem ismeretlen szerző számára, hiszen korábban játszott már az Angliai második Edward életében (2012) és a Galilei életében (2016), szintén Zsótér keze alatt. Eltartó, szinte kommentáló játékmódja jól passzol Brechthez, képes kifele beszélni, mégis szerepben maradni. Sen Te/Sui Ta kettős figurájában Trokán színészete egy magasabb szintre lépett. Az előadásban a néző birtokosa annak a többlettudásnak, hogy Sui Ta valójában Sen Te. Innentől kezdve az okoz a nézőnek feszültséget, hogy Sen Te hogyan reagál arra, amikor a szereplők őszintén nyilatkoznak Sui Tának (aki ugye Sen Te). Amikor a bírósági jelenetben a terhes Sen Te Sui Taként van jelen, és Trokán a sírástól összerogyva mondja, hogy „Nem bírom tovább!”, akkor ez a mondat több szinten értelmezhető: benne van Sui Ta önfeladása, Sen Te küzdelme és Trokán Nóra személyes véleménye is. És Trokán ezt a hármat egyszerre tudja megmutatni egy erős színházi pillanatban és az egész előadásban. Úgy játszik el egy szerepet, hogy végig láttatja önmagát, nem karakterfelvétel van nála, hanem a karakter megmutatása a saját személyiségén keresztül, ami pont emiatt őszintének hat – ahogy a dokumentumszínházi előadások ún. szakértői is őszintébbnek tűnnek a nézőknek, mint a verbatim színház színészei. Ez az őszinte, naiv és végtelenül kedves megszólalásmód teszi szimpatikussá Trokán Sen Téjét, akinek a néző végig drukkol, hogy a körülötte lévők ne tépjék szét. Zsótér pedig a kecskeméti előadás alatt folyamatosan felhívja a nézők figyelmét a bemutatott világ elviselhetetlenségére. A díszletre a nézőkhöz intézett tételmondatokat („Ebben a városban minden négyzetkilométeren 3951 ember lakik”) és költői kérdéseket („Te szereted a szomszédaidat?”) vetít. Trokán Nórát, mikor a világ elviselhetetlenségéről énekel, a rendező kiállítja a színpad elejére. A felvonásvégek valójában kiáltások a nézőtéri pusztaságba. Az első felvonás végén Szemenyei János mint Jang Szun ordítja a nézők arcába: „Ez van!” – ilyen a világ, melyben élünk, több ezer éve. Az előadás legvégén pedig egy gyerekszereplő a maga teljesen naiv és ártatlan módján mondja el a jövő generáció szívbe markoló kívánságát a jelen tönkretevőinek. Fazakas Bendegúz maga a zsótéri színházeszmény megtestesülése, aki idegen pillantással, rettegve néz rá jelen világunkra, miközben Trokán Nóra mint a lelepleződött és kiszolgáltatott Sen Te ül mellette az alulról megvilágított proszcéniumon, és néz a nézők szemébe.

Zsótér Sándor Brecht-rendezései

(Forrás: az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Színházi Adattára és a Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának katalógusa)

1. A vágóhidak Szent Johannája, Miskolci Nemzeti Színház, 1998.03.20.
2. Rettegés és ínség, Radnóti Színház, 1998.12.20.
3. A szecsuáni jólélek, Vígszínház, 2001.10.06.
4. A szecsuáni jóember, Újvidék, 2001.12.07.
5. Galilei élete, Szegedi Nemzeti Színház, 2002.02.02.
6. A kaukázusi krétakör, Vígszínház, 2003.10.10.
7. Kurázsi Mama és gyermekei, Kecskeméti Katona József Színház, 2004.01.09.
8. Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2004.10.01.
9. A városok dzsungelében, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2006.03.25.
10. K. mama, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2006.09.28.
11. Az anya, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2007.05.19.
12. A kivétel és szabály, Nemzeti Színház, 2008.11.22.
13. Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, Örkény Színház, 2009.10.23.
14. Félelem és macskajaj a Harmadik Birodalomban, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2010.11.20.
15. A gömbfejűek és a csúcsfejűek, Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2012.10.01.
16. Kurázsi Mama és gyerekei, Radnóti Színház, 2012.10.12.
17. Angliai második Edward élete, Kecskeméti Katona József Színház, 2012.11.30.
18. Don Juan, Maladype Színház, 2013.05.05.
19. Galilei élete, Nemzeti Színház, 2016.03.20.
20. A városok dzsungelében, Kaposvári Egyetem, 2016 nyara
21. Szerelemáru (A szecsuáni jóember), Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2017.09.15.
22. A jóember Szecsuánból, Kecskeméti Katona József Színház, 2017.11.17.
23. A gömbfejűek és csúcsfejűek, Nemzeti Színház, 2018.05.24.

[1] Zsótér Sándor, „Hiszek a kimondott szó erejében”, Népszava, 2001. nov. 2., 8.