Hogy olvasóink jobban szeretik a párbeszédesebb műfajokat, azt az is jelzi, hogy a tíz legolvasottabb cikk között összesen öt interjú van.

2018 legolvasottabb írásai szinte kivétel nélkül mind az első félévben jelentek meg – ennek nem csak az az oka, hogy a cikkeknek több idő alatt több olvasója lehetett, hanem az is, hogy a Facebook nyár óta előnyben részesíti a személyes tartalmakat, vagyis sajnos sokkal kevesebb felhasználó látja a Színház bejegyzéseit. (Ha nem akarsz lemaradni a cikkeinkről, állítsd be EZT a FB-oldalunkon.)

A szinhaz.net-en kétféle tartalom van: hetente négyszer-ötször jelennek meg friss, csak online olvasható cikkek (ezeket hónap+Színház.NET-megjelöléssel kategorizáljuk, pl. 2018. december, Színház.NET) és a megjelenéshez képest két hónapos csúszással archiváljuk a nyomtatott lap írásait (pl. 2018. október, Folyóirat). E kettő közül a friss tartalmakra kattintottak többen: 2018 első tíz legolvasottabb cikke csak a szinhaz.net-en jelent meg, és csak a tizenkettedik a lapban, ez volt Berecz Zsuzsa és Cserne Klára a szlovén filozófussal, dramaturggal és performanszkutatóval, Bojana Kunsttal készült interjúja.

Sokatmondó, hogy az év első tíz legolvasottabb cikke között mindössze két kritika van. Ezek közül az egyik korántsem a mainstream (művész)színházak várva várt bemutatójáról szól, sőt. Lénárt András cikke, a Ki van útban? az OSA Archívum kevésszer látható előadásáról, Heiner Müller Mauser. Felszámolás egy részben című drámájáról szól. Néder Panni helyspecifikus rendezését a Centrális Galériában lehetett megnézni, és valóban eseményszámba ment. Míg ez utóbbi cikket nem kritikus, hanem történész írta, addig a második legolvasottabb kritika nem is annyira kritika, mint inkább publicisztika (tehát mindkét írás szétfeszíti a hagyományos kritika kereteit). Az év elején a Nemzeti Lovas Színház és a Sziget Színház Pintér Tibor rendezésében mutatott be egy musicalt a 2001-ben tragikus és zavaros körülmények között elhalálozott Zámbó Jimmy életéről. György Péter véleményére azért voltunk kíváncsiak, mert a „Király” halála után az ÉS-be írott cikkében a magas/populáris kultúra dichotómiáján túl sokkal izgalmasabb és összetettebb keretbe ágyazva szemlélte az énekes életművét.

Az év legolvasottabb cikke egy beszámoló egy Alföldi Róberttel folytatott beszélgetésről. Ez önmagában még nem annyira rendkívüli – bár kétségtelen, hogy Alföldi neve sok kattintást szokott vonzani –, érdemes felidézni a körülményeket. A zalaegerszegi hangversenyteremben az Egerszegi Páholy című talkshow-sorozatban lett volna egy beszélgetés Alföldi Róberttel. Már árulták az eseményre a jegyeket, amikor hirtelen és kevéssé hihető körülményekre hivatkozva lemondták a programot. A helyi civilek ezek után szerették volna megrendezni az elmaradt Alföldi-estet, de a városban nem találtak hozzá helyszínt, és végül Zalaszentgróton, óriási érdeklődés mellett került sor a beszélgetésre, amiről Turbuly Lilla számolt be a történések hatására, jelentőségére is reflektálva.

Hogy olvasóink jobban szeretik a párbeszédesebb műfajokat, azt az is jelzi, hogy a tíz legolvasottabb cikk között összesen öt interjú van. László Zsolttal, a Radnóti Színház művészével Gócza Anita beszélgetett: „A Nemzeti után egyértelmű volt számomra, hogy csak olyan társulatokhoz szeretnék tartozni, ahol akarnak valamit a színháztól. Ide, a Radnótiba is azért jöttem, mert Kováts Adél nyilvánvalóvá tette, hogy olyan színházat szeretne, amely társadalmi problémákat feszeget az előadásaiban. (…) A színház sajnos a többi művészeti ág után kullog: sokkal aktuálisabb, „kortársabb” a festészet, a fotó, a zene. Mi, kőszínháziak az esetek többségében olyanok vagyunk, mint egy múzeum. Pedig szerintem a színháznak semmi másról nem szabadna szólnia, mint a máról.”

Második legnépszerűbb interjúnk Fekete Ernővel készült, a Katona József Színház színészével szintén Gócza Anita beszélgetett nem sokkal a Pintér Béla-bemutató után: „Fogalmam sincs arról, hogy mennyire belterjes [az Ascher Tamás Háromszéken], nem tudom biztosan, hogy a konkrét sztorin túl szól-e bármiről, de azért úgy sejtem, hogy igen: megfogalmaz valami lényegit a színházról, miközben egyszerű rímekben vicceskedünk nem annyira köztudott és nem is annyira pozitív dolgokról.  Megmutatja a nagy akarásokat, azt, hogy minden egyes alkalommal a világ legnagyszerűbb előadását akarjuk létrehozni, és közben hogyan mennek tönkre életek, amit észre se veszünk, vagy ha igen, akkor már későn.”

A Scherer Péterrel készült interjúnk is nagyon olvasott lett, a színésszel szintén Gócza Anita beszélgetett: „Meg hát a színésznek elképesztő bátorságra van szüksége ahhoz, hogy megérezze a pillanatot, amikor igazán történni akar valami, és ne akarja túlbeszélni, legyőzni, hanem csak engedje megtörténni. Keletkezik ilyenkor egy rés a mulandóság függönyén, és egy kicsit bepillanthatsz az örökkévalóságba. Ez a pillanat tartja fogva a színészt a pályán, ha megérezted egyszer, akkor újra és újra át akarod élni.”

A Térey Jánossal, az idei POSZT egyik válogatójával való beszélgetésünkre is sokan voltak kíváncsiak. A versenyprogram – mint mindig – most is megosztotta a közönséget: míg sokan elismerték, hogy a magyar színház jelen állapotát tükröző, továbbgondolható választás volt három Kaukázusi krétakört beválogatni, sokan kifogásolták, hogy az agresszorként fellépő rendező, Andrij Zsoldak miatt botrányok övezte kolozsvári Rosmersholm is szerepelt a fesztiválon. Gócza Anita természetesen nem mulasztotta el megkérdezni minderről Téreyt, aki így jellemezte a magyarországi színházak darabválasztását: „…megúszós, nem szeret nagyot kockáztatni. Hatalmas komfortzóna az egész. (…) Mindenki ugyanazokat a klasszikusokat játssza, eltérő játékstílusban. Inkább négy-öt Ahogy tetszik, Vérnász, Kurázsi mama és Tartuffe zsinórban, mint egyetlen, eredeti kortárs darab kőszínházban. Pedig közben olyan szerzőket olvasok kurátorként, mint Terék Anna vagy Znajkay Zsófia, de eszembe jut Fekete Ádám is. Pedig közben bizonyos huszadik századi alapdarabokat egyszerűen eltörölt az idő, mert elhaltak a problémáik, mert sokkal súlyosabb problémák váltották fel őket, ezért sehogyan sem bűvölhetőek életre, ilyen például A fizikusok, A vágy villamosa vagy az Üvegfigurák. De azért folyamatosan nyüstölik őket.”

A 2018/2019-es évad elején igyekeztünk könnyedebb témák felé is nyitni – már ha a (hosszútáv)futásban feloldódó egyén és az alkotás összefüggéseit boncolgató interjúnkat könnyednek lehet nevezni… Oravecz Orsolya futó színházi alkotókkal beszélgetett: elsőnek Lévay Viktóriával és Puskás Tamással, majd Bérczes Lászlóval és Nagy-Kálózy Eszterrel, az előbbi került be 2018 legolvasott cikkei közé.

A Magyar Színházi Társasággal közösen indított beszélgetés-sorozatunk, a Jó kérdések lejegyzett szövegei is sok kattintást vonzottak. Az első tízbe a meztelenségről és a hírességről szóló epizód került be, az előbbi népszerűségébe bizonyára belejátszottak a meztelenség szó nem pusztán esztétikai vonatkozásai, a másodikban alighanem a celebeknek örültek olvasóink.

Nagyon köszönjük olvasóinknak, hogy 2018-ban is velünk voltak, és hogy ennyien kíváncsiak voltak a cikkeinkre. Mindazonáltal hiszünk abban, hogy kevésbé olvasott cikkeink is fontosak, hiszen – hosszútávon mindenképpen – értékeket, vitákat, irányokat örökítenek meg, még akkor is, ha azok jelenleg csak egy szűkebb kör számára jelentősek.