Gaiman meséje azért tűnhet félelmetesebbnek (…), mert pont egy olyan gyerekkel történik meg, aki ott ül a nézőtéren. Aki fülhallgatón zenét hallgat, meg unatkozik, míg a szülei folyton csak a laptopot nyomkodják. És nem holmi (…) rút banya, hanem a saját anyjának és apjának kiköpött gombszemű mása tör az életére. A gyereket épp a legismerősebb, legbiztosabb közegében: a családjában, otthonában és a saját vágyaiban éri el a gonosz.

Neil Gaiman brit fantasy-, képregény- és sci-fi író Hugo-, Bram Stoker- és Nebula-díjjal is kitüntetett, 2002-ben írt Coraline című kisregényét vitte színre a Budapest Bábszínház. A rémmeséből a Karácsonyi lidércnyomásrendezője, Henry Selick stop-motion technikával forgatott 2009-ben bábfilmet. A három év alatt, mozdulatról-mozdulatra rögzített alkotást Oscar-díjra is jelölték. (Wes Anderson A fantasztikus Róka úrcímű meséje is versengett abban az évben, mégis a Disney/Pixar-animáció, a Felvitte el az aranyszobrocskát.)

Fotók: Éder Vera

A bemutatót követő, péntek esti előadáson több volt a felnőtt a nézőtéren, mint a gyerek – Gaiman-rajongó ismerősökkel is találkoztam a szünetben. Gimesi Dóra átirata azonban nem felnőtteknek készült, a tizenéves korosztálynak szól, bár a szülők sem fognak feszengeni: jól működő családi darab született, ami nem annyira félelmetes, mint Henry Selick bábfilmje. Az előadást látva éppen ez, a félelem kérdésköre foglalkoztat leginkább: hogyan lehet a félelmet előidézni vagy épp csillapítani a nézőben? Neil Gaiman története a horror toposzaival dolgozik: ódon ház, titkos ajtó, amely egy másik világba visz, furcsa szomszédok, baljós figyelmeztető jelek és jóslatok, fekete macska, szellemgyerekek, akiknek gombot varrtak a szemükre és megették a lelkük. Bár az író hideglelős helyzeteket teremt, főhősét, Coraline-t a horrorirodalom talán legbátrabb figurájának alkotja meg, így kihúzza a történet méregfogát. Azt hiszem a néző sem fél annyira, ha a szereplő is bátran, józanul viselkedik.

Ugyanakkor a rémmese sem hat újdonságként a gyermekirodalomban. Illik idecitálni a klasszikusokat: a Grimm testvérek gyűjtéseit, például a Coraline-hoz az előadás színlapja szerint is nagyban hasonlító Jancsi és Juliska-történetet a gyerekevő banyával, vagy a farkast, aki felfalja a nagymamát, az üvegkoporsóban fekvő Hófehérkét, és szerintem Andersen megfagyott kis gyufaárus lánya se semmi. Gaiman meséje azért tűnhet félelmetesebbnek ezeknél a történeteknél, mert pont egy olyan gyerekkel történik meg, aki ott ül a nézőtéren. Aki fülhallgatón zenét hallgat, meg unatkozik, míg a szülei folyton csak a laptopot nyomkodják. És nem holmi, ki tudja, miféle gonosz, rút banya, hanem a saját anyjának és apjának kiköpött gombszemű mása tör az életére. A gyereket épp a legismerősebb, legbiztosabb közegében: a családjában, otthonában és a saját vágyaiban éri el a gonosz.

A történet szerint Coraline családjával egy régi, vidéki házba költözik. A szülei nem csak a költözés, hanem különféle leadandó írásművek, szerkesztői-írói munkák miatt is szörnyen elfoglaltak, és csak a gépük felé görnyednek álló nap, míg Coraline kínjában felfedezi a házat. Talál egy titkos ajtót, a túloldalon pedig épp azt a szobát találja, ahonnan elindult, csakhogy ebben a másik világban minden a lehető legtökéletesebb. Finom, meleg vacsorával és gondoskodó figyelemmel várják szülei, a másik szülei, akik épp olyanok, mint az eredetiek, csak gombból van a szemük. A sok vidámság, varázsos meglepetés és meleg otthon láttán a gombszemű szülőkkel meg is elégedne a kislány mindaddig, amíg nem kérik rá, hogy hadd varrjanak neki is gombszemeket. No, ez volt az a pont, ahol egy kislány letakart szemmel, szülei aggódó, kapkodó kíséretében kirohant a nézőtérről. De miért maradnak és lelkendeznek a többiek, hogy hú, de jó, hú, de izgalmas?

Gimesi Dóra átirata két eszközzel is oldja a rémületet és a szorongást a színen. Egyrészt tömöríti, lerövidíti a történetet – erre, gondolom, a gyerekeknek szóló színház szabályai szerint is szükség van – de ezzel még pörgősebbé, akciódússá teszi a sztorit, ahelyett, hogy hagyna időt a félelem kibontakozására. Se Gaiman, se Gimesi nem használja a suspense technikát. Ezt a dramaturgiai fogást a bábszínház is előszeretettel használja: a néző már látja, hogy a főhős veszélyben van, de a szereplő mit sem sejt. Coraline-ért nem kell aggódni, ez a kislány józan, minden helyzetet átlát, nem fél megtenni, amit a kíváncsisága vagy a szíve diktál, és a gonosz csapdájába sem sétál be, sőt hajlandó vele szemtől-szembe kiállni. A másik eszköz az előadás humora, iróniája, ami szintén elűzi a félelmet. A másik anya, a gonosz, aki mozgatja a szálakat, bár megszállott és elvetemült, de ugyanakkor laza és vicces teremtés is, csakúgy, mint Coraline. Emberükre akadnak egymásban.

Az, hogy az előadásban Coraline belevaló kislány lett, nem csak a szerzőknek köszönhető, hanem Spiegl Anna játékának is. A bábművészek ebben az előadásban nem láthatóak, hangjukkal és a bábok mozgatásával teremtik meg a figurát. Spiegl Anna hangja pedig csupa játékosság, energia, tettrekészség, de elmarad belőle a fontoskodó, idegesítő kamasz attitűd. Szerethetővé teszi ezt a bátor kislányt. Márkus Sándor tagbaszakadt, mogorva, máskor meg hirtelen hízelkedő macskája szintén élvezetes alakítás, vicces, ahogy a macskabáb első fele kissé más ritmusban mozog, mint a hátsó. Színes, figyelemfelkeltő figura a szomszéd szuterénlakás két idős, jobb napokat látott, a Hamletből és a Macbethből részleteket előadó színésznője Ellinger Edina és Kovács Katalin alakításában. De minden színész jól megállja a helyét, és baki egy sem volt az előadásban, pedig olykor több pozícióban, folyton mozgásban lévő, jókora díszletelemek között kell helytállni.

Az ódon ház ugyanis Khell Zsolt díszletében, kissé hasonlóan, mint a színházi nagy vörös függöny, kettéválik és ki-be suhan a színpadra. Vagy épp az égbe szökik, hogy láthatóvá váljon a szuterénlakás is. Kissé kétdimenziós, de hangulatos, látványos és részleteiben jól kidolgozott ez a kulissza. A díszletet Juhász András vetített animációi egészítik ki. Ezek stílusa néhol a korai számítógépes játékok világára emlékeztet, ami elüt a díszlet mesés, barátságos hangulatától, ám ez a vetítés adja meg a tér- és így az utazás, az új dimenzióba lépés élményét is.

Az előadásban elsősorban pálcás bábokat használnak. A Hoffer Károly által megálmodott figurák mívesek és színesek, kerekded vonásaik vannak, így barátságosnak hatnak. Ha valamivel talán mégis rémisztenek, azok a szemek körülötti sötét foltok, amik kiemelik a másság szimbólumát, a gombokat. Néha pedig monumentálisra nőnek, eltorzul a testük. A patkánycirkusz-jelenet az egyik leglátványosabb, hiszen itt a néző szerepébe került Coraline, akkora lesz, mint maguk a patkányok. Idomárjuk, Mr. Bobo azonban hatalmas arccá és kezekké növekszik és egyszerűsödik, mintegy lenéz az apró teremtményekre, akiket irányít. Nem csoda, hogy végül Coraline-t is belevarázsolja a produkcióba. A legfélelmetesebb látványt pedig nem is a repkedő, celofánszalag testű szellemgyerekek adják, hanem a varázslat ellen küzdő másik apa eltorzult-elmállott teste. A legviccesebbek az állatok, például az egyik színésznő a félelemtől egymáshoz bújó, lila agarai.

A végére hagytam Ascher Tamást, mert úgy érzem, az ő rendezői munkája még a bábszínészeknél is jobban el van rejtve ebben az előadásban. Pedig a bemutatót megelőző interjúkban nyíltan vallott rajongásáról a bábszínház iránt. Elmondta, hogy gyermekkora óta odavan ezért a műfajért, maga is sokat bábozott, és több gyermekkori bábját még ma is őrzi, valamint nézőként is sokszor megfordult a Budapest Bábszínházban. Élete első bábrendezésében azonban nem érzem, hogy rendezői színházat akart volna létrehozni. Egy kissé konzervatív, a hagyományos bábjáték eszköztárát felvonultató előadás született a keze alatt, amely a bábot helyezi reflektorfénybe, és hagyja érvényesülni a konzervatívnak csöppet sem nevezhető történetet, így izgalmas kalandot kínál a gyermekek és szüleik számára egyaránt.

Hol? Budapest Bábszínház
Mi? Neil Gaiman: Coraline
Kik? Bábszínpadi adaptáció: Gimesi Dóra. Zeneszerző: Kákonyi Árpád. Bábtervező: Hoffer Károly. Díszlettervező: Khell Zsolt. Animáció: Juhász András. Rendező: Ascher Tamás.
Szereplők: Spiegl Anna, Pallai Mara, Ács Norbert, Márkus Sándor, Kovács Judit, Ellinger Edina, Kovács Katalin, Hannus Zoltán, Pájer Alma Virág, Barna Zsombor, Szolár Tibor, valamint Juhász Ibolya, Kovács Katalin, Rusz Judit