Állatmese, humán elemekkel. Kötőanyaga: a játékosság és a humor. Előadásmódja a verbális és a mozgásbeli kifejezőeszközök egyenrangúságán alapul.       

Szertelen kismacska ugrándozik a színpadon. Nem is csak ugrándozik, egyenesen táncot jár. És valójában nem is kicsi, hiszen Ivanics Tamás játssza a cirmost fekete-szürke csíkos pólóban, macskafülűre stilizált sapkában. Fiatalka voltát – már persze alapvető izgágaságán kívül – apró, fekete orrtükre jelzi. A muklák, ezek az eredetileg pöttöm, rejtélyes manók, itt ugyancsak emberméretűek. Dénes Emőke és Szörényi Júlia a lakásbelsőhöz hangolt türkizkék, laza cuccokban kúszik elő a láthatatlan falak közül. Változatos mozgásformákkal lejtenek végig a színen, belakják a tér minden részletét. A kíváncsi, de ijedős rókát (Lendváczky Zoltán) szintén a mozdulatai jellemzik: puhán oson tűzpiros szerelésében, fejét izgatottan felkapkodva szimatol a levegőbe. Szerencsére azonban nem bántja a háznál lakó kotnyeles csirkéket. Az ötletekből kifogyhatatlan Pettson (Fülöp József) megszelídíti a vadállatot, egyúttal kellemetlenkedő szomszédját is leszereli. Állatmese, humán elemekkel. Kötőanyaga: a játékosság és a humor. Előadásmódja a verbális és a mozgásbeli kifejezőeszközök egyenrangúságán alapul.

Fotók: Újvári Sándor

Az élénk és mókás kiskandúrról éppen tucatnyi kötet jelent meg ezidáig; a fordulatos, rendszerint többszereplős történetekhez hozzávéve a két rövidebb, kisebb gyerekeknek szóló mesét is (de nem számolva a figurákhoz kapcsolódó sokféle foglalkoztatókönyvet). A világhírnév vitathatatlan: már tíz éve is negyven fölött járt azon nyelvek száma, amelyekre Sven Nordqvist bájos könyveit lefordították. A siker annak köszönhető, hogy a remek grafikus kiváló elbeszélőnek is bizonyul mindazóta, hogy megnyert egy könyvillusztrátori pályázatot, amelyhez, irodalmi kapcsolatokkal akkor még nem rendelkezvén, a szöveget is maga alkotta meg. Nordqvist képei azonban önmagukban is egyedivé teszik a köteteket, készüljenek akár saját, akár más szerzők történeteihez. Szépség és humor, reális és szürreális keveredik ezeken a ritka részletgazdag illusztrációkon – nem lehet nem szeretni őket úgy nagyjából háromtól százhárom éves korig.

Ha a szerző által ábrázolt világ sokrétűségéből indulunk ki, szinte reménytelen vállalkozásnak tűnhetne a Pettson és Findusz-mesék színpadra állítása. Más szempontból ugyanakkor hálásnak ígérkezik a feladat, hiszen rengeteg gyerek szereti ezeket a történeteket, és várhatóan nyitottak rá, hogy a figurákat három dimenziós változatukban is viszontlássák. Ezt lehet tapasztalni a Budapest Bábszínházban is, ahol hetedik éve megy sikerrel Bereczki Csilla rendezése, a Fekete Ádám adaptálta és Gimesi Dóra dramaturgi közreműködésével készült változat. A kecskeméti bemutató szövegkönyvének készítői, Kautzky-Dallos Máté és a dramaturg, Dobák Lívia önálló változatot írtak Csépányi Zsuzsanna fordításai nyomán (különös, hogy a fordító nevét nem tünteti fel a színlap), zömében más mesékre és más motívumokra koncentrálva, mint a budapesti előadás. Az anyagmennyiség bőven ad rá módot, hogy ki-ki saját kedvenc epizódjaiból, illetve a tervezett előadás céljaihoz leginkább illeszkedő részletekből állítson össze darabot. Adódnak persze átfedések is; nyilván nem véletlen, hogy Findusz megérkezésének meséje – a házhoz keveredő jövevény szívmelengető fogadtatása, egyben a cica spontán névadója – mindkét adaptációban helyet kapott. Az ellenállhatatlan kölyök azonnal leveszi a lábáról a házigazdát, aki eddig valószínűleg soha nem gondolt rá, hogy épp egy ilyen csintalan négylábú hiányozna az életéből. A kis állat újfajta örömöket és újfajta bosszúságokat hoz a mindennapokba – kettő az egyben, nincs mit tenni.

Az előadás az egymásra hangolódás és összecsiszolódás mozzanatai köré épül. Ivanics Tamás Findusza hiperaktívan rosszalkodik: ugrándozva pofozgat végig egy konzervdobozt a lakás teljes szélességében, majd ír táncosokat idéző fürgeséggel tombolja ki magából energiáit. Fülöp József békés természetű Pettsonára vár a feladat, hogy elviselhető lakótársat formáljon ebből az öntörvényű lényből. Közben persze ő is sokat változik: a magának való, kissé fura agglegény egyre engedékenyebb és ragaszkodóbb lesz.

Widder Kristóf mozgásszínházi eszközökkel kidolgozott rendezésében a fáradhatatlan muklák is főszerephez jutnak. Virgoncak, játékosak, összehangoltan csintalankodnak (ezt olykor Bakk-Dávid László zenéjére teszik); de nemcsak bosszantják Pettsont, mindent elkeverve a keze ügyéből – milyen jó is volna napi szórakozottságainkat efféle lényeknek betudni! –, hanem gyakran segítenek is neki. A lakásbelső voltaképpen nem más, mint egy nagy muklamászóka (látvány: Mátravölgyi Ákos), épp csak jelzett falakkal, sok polccal, pár egyszerű bútordarabbal. Kékes színét valószínűleg a könyvillusztrációk ihlették; a zsúfolt, északi hangulatú, rusztikus berendezést azonban a színpadon a praktikum és a puritánság váltja fel. Csupán a tér szűkössége üt vissza itt-ott, mindenekelőtt a külső helyszínek megoldatlanságában: tétjét veszti az egymástól való távolság kiváltotta hiányérzet, félelem, ha azt látjuk, a szereplők voltaképpen karnyújtásnyira vannak egymástól. Illúziókeltésként (milyen szép volt például az előadás egy pontján az árnyjátékszerű álomkivetülés is!) jól hatott volna valami trükkösebb, elemeltebb megoldás, hogy a gyereknézők valóban átélhessék a szorongást is, feloldódását is.

A muklákon, ahogy ismerjük őket, biztosan nem múlt volna a dolog, ténykedésük valószínűleg bárhány dimenzióban érvényre tud jutni.

Hol? Kecskeméti Ciróka Bábszínház
Mi? Sven Nordqvist: Pettson és Findusz – A váratlan vendég
Kik? Sven Nordqvist meséi felhasználásával írta: Kautzky-Dallos Máté. Dramaturg: Dobák Lívia. Látvány: Mátravölgyi Ákos. Zene: Bakk-Dávid László. Rendező: Widder Kristóf
Szereplők: Dénes Emőke, Szörényi Júlia, Fülöp József, Ivanics Tamás, Lendváczky Zoltán