Az előadás körülírására a legpontosabb kifejezés, ami eszembe jut, a zavarba ejtő. Nincs ezzel probléma, hiszen az alkotó láthatóan éppen erre törekedett.

Fotók: Margitay Klára

Egy coming outtal indítanék: életem egyik legmaghatározóbb filmes élménye a Jurassic Park első része volt, különösen attól a jelenttől paráztam, amiben a kövér csávó az esős éjszakában kedvesen szólongatja a pici dinoszauruszt, aki aztán ijesztő hangot ad ki, és ráköp valami trutyit a kellemetlen pasira. Ebben a jelenetben összesűrűsödik az a kettősség, ahogyan a popkultúra megjeleníti az őslényeket: a tengely egyik oldalán a cukiság kimaxolása helyezkedik el (Őslények országa, Denver, stb.), a másikon a természettől való legmélyebb félelmeink (Jurassic Park). A most harminc körül járó alkotók generációjának gyermekkori alapélménye a dínókkal való haverkodás és/vagy a rettegett dinoszaurusztámadás. Így nem lehet véletlen az sem, hogy Fekete Ádám két évvel ezelőtt Reggeli dinoszauruszokkal címmel készített előadást a Stúdió K-ban, amiről végül kiderült, hogy hatalmas átverés. Ugyanis nemhogy az alcímben megígért brontoszauruszok hiányoztak a produkcióból, de egy satnya kis gyík sem szerepelt benne. (Ahogy A Jeditanács összeülben sem voltak jedi lovagok, de nagy nehezen túltettem magam a csalódásokon.)

A jó hírem az, hogy a Dino Coming Outban vannak dinoszauruszok. Szabó Veronikát nem most kezdte érdekelni az a furcsa viszony, ami az emberi civilizációt az állatvilághoz köti, és ami az állatot mint antropomorf élőlényt képes csak értelmezni és szeretni. A tavaly a Trafóban bemutatott Animal City című előadás is az emberi és az állati létezésrőlaz és a kettő viszonyáról tett fel kérdéseket. A Dino Coming Out sokkal inkább azzal foglalkozik, hogy hogyan élnek bennük legősibb ösztöneink, vagy miként próbáljuk meghaladni őket.

Az előadás kerete egy zongorakoncert – vagy legalábbis egy ideig úgy tűnik. Csernovszky Márk estjét konferálja fel Valcz Péter, aki – mint szövegéből kiderül – a MU színház új igazgatója, és fura dolgokat mond az őslényes ősbemutatóról, kényszeres mozdulataiban pedig már ekkor felfedezhető valami állatias, vagy konkrétan: dínós. A koncert elkezdődik, és Csernovszky zongorafutamaiba belegyalogol egy döngő léptű velociraptor. Piros gurulós bőröndöt húz maga után – úgy tűnik, költözik, mégpedig pont ide, a MU színháztermébe, velünk és leginkább a szerencsétlenül járt Csernovszkyval szeretne összebarátkozni, és ezért egy régi kazettáról tanulja a mára meglehetősen avíttnak hangzó társalgási formákat, illetve a magyar nyelvet.

Álljunk meg egy pillanatra ennél a kazettadolognál! A dínólány ugyanis, aki a Bakonyból érkezett, hogy a fővárosban új életet kezdjen, walkmant hallgat, Szomszédokat néz és kedvenc száma Kovács Ákostól az Ilyenek voltunk. Mindebből pedig arra a következtetésre juthatunk, hogy egyenesen a gyermekkorunkból, a kilencvenes évek elejéről érkezett hozzánk. Ez elég vicces, tekintve, hogy a digitális forradalom és Ákos konzervatív fordulata után a kilencvenes évekből jönni tényleg kicsit olyan, mint 200 millió évvel ezelőttről.

A konzervatív fordulat megérkezik az előadásba is egy Tyrannosaurus Rex képében. Ő az utolsó fiú dinoszaurusz, aki a klasszikus bántalmazó párkapcsolat eszközeivel próbálja jobb belátásra bírni és a bakonyi hegyek nyugalmába visszaterelgetni a szabadságra és emberi civilizációra vágyó barátnőjét. A tét hatalmas, szaporodni kell, különben kihal a jó magyar dinoszaurusz, ám az öntudatára ébredt dínólány igencsak hajthatatlannak bizonyul. Ekkor elindul köztük egy dalpárbaj, lány és fiú a legkülönbözőbb zenei műfajokban vágják egymás fejéhez a véleményüket, Csernovszky Márk pedig fegyelmezetten kíséri kornyikálásukat.

Már az eddig elmondottakból is világos, valami nem szokványos, vicces és kifejezetten zavarba ejtő történik a színpadon. Mindezt tetézi az alapvetően gyerekszínházi klisékből felépülő látványvilág és humor: a két dínójelmez kifejezetten aranyos, egy ventilátor belülről folyamatosan levegővel tölti fel őket, a balatoni strand ugrálóvárai jutnak róla eszembe. A velociraptorban Szabó Veronika beszél selypegő, cukiskodó hangon, a T-Rexben Valcz Péter utánozza egy bábszínházi gonosz karakter cseppet sem komolyan vehető dörmögését, a viccesen használt hangeffektek pedig a Cartoon Network fénykorának rajzfilmjeire emlékeztetnek.

Mint az előadás végén kiderül, a gyerekszínházi formának van egy egészen prózai magyarázata is: két ember párkapcsolati terápiáját látjuk, akik saját ösztönös, gyermeki énjüket modellezik, kutatják ebben a fura dínós játékban. A jelmeztől megszabadulva, széthordott cuccait a gurulós bőröndbe pakolva a nő végül úgy dönt, ki kell lépnie ebből az elnyomó kapcsolatból – távozik a színpadról, magára hagyja dühöngő pasiját. Hogy a két dínó végül miért jön vissza mégis a színpadra, és dézsmálja meg szegény zongoristát, az nem egészen világos számomra. Talán az egész előadás – a veszekedés, a terápia, a szakítás – csak előjáték volt az utolsó jelenethez, és be kell vallanom, nem igazán értek a dinoszauruszok szerelmi életéhez.

Hol? MU Színház
Mi? Dino Coming Out
Kik? Az ötletgazda: Szabó Veronika. Az alkotójátszók: Szabó Veronika, Valcz Péter. A zongorista: Csernovszky Márk. Az összerendező: Makra Viktória. A dramaturg: Zsigó Anna. A menedzsernő: Balogh Zsuzsanna. A látványos: Szabados Luca. A hangos: Csernovszky Márton. A fényes: Dézsi Kata. A tanácsadó: Sarah Günther