A bibliofil Peter Kien professzorról szőtt groteszk történet egy megkapóan karakteres előadásban tárul elénk, a szöveg ezúttal magával ragadó természetességgel olvad össze a koreográfiával, másfelől a rendezés vizuálisan is új elemekkel operál, megteremtve ezzel egy iróniával átitatott, lidérces atmoszférát.

Kicsit távolról kell kezdenem: a Forte Társulattól utóbbi években látott előadások kapcsán A nagy füzet kivételével rendre ambivalens érzéseim támadtak: A te országod, a Bűn és bűnhődés, valamint a Vaterland megtekintése után nyugtáztam, hogy dacára a lenyűgöző művészi koncepciónak, a meghökkentő színpadi kivitelezésnek és az innovatív színészi játéknak, a Forte mégsem az én színházam. A mozgás és a szöveg elegye sok esetben különösen aránytalannak hatott a szöveg javára, s meglátásom szerint az összhatást tekintve éppen a koreográfia karakterességét tompította el. A Szkénében frissen bemutatott, Elias Canetti vaskos regényéből készült Káprázat című előadás (színpadi változat: Lőrinczy Attila) azonban minderre rácáfol. A bibliofil Peter Kien (Nagy Norbert) professzorról szőtt groteszk történet egy megkapóan karakteres előadásban tárul elénk, a szöveg ezúttal magával ragadó természetességgel olvad össze a koreográfiával, másfelől a rendezés vizuálisan is új elemekkel operál, megteremtve ezzel egy iróniával átitatott, lidérces atmoszférát. A groteszk irónia jelenléte már az alaptörténet ismeretéből is sejthető, hiszen a főszereplő egy saját világából kilépni képtelen szobatudós, aki becses könyvtárán kívül semmilyen értéket nem ismer el. Kienben egy vonalas sinológusba bújt antihumánus könyvszeretőt ismerhetünk meg, aki még a könyveken belül is hierarchiát állít fel, példának okáért a regények állami betiltásáról elmélkedik, hiszen azok „szétroncsolják a legkitűnőbb jellemet is”, hovatovább azok olvastán az ember „megértővé válik minden álláspont iránt.”

Fotók: Mészáros Csaba

Horváth Csaba víziójában a professzor könyveit gólyalábakon álló színészek testesítik meg, a nyitójelenetben a házvezetőnője, Theresa (Földeáki Nóra) a cipőjüket pucolva szépíti őket: naphosszat ez a feladata, hogy a professzor kedvére el tudjon mélyülni a könyveiben. Megkapóan ironikus szituáció, ahogy Kien az antropomorf könyvekkel ténylegesen interakcióba tud lépni, s kitűnően kidomborodik, hogy életének fordulatait a könyvektől teszi függővé. A házassági szándékáról is ennek megfelelően próbál döntést hozni, meg is kérdezi egyik könyvét házasodási tervéről, hiszen Theresa, a műveletlen házvezetőnője praktikus megoldásnak tűnik számára. A professzor abból indul ki, hogy a frigy után a szereposztás változatlan marad, neki ugyanis nincs igénye másra, mint hogy a házvezetőnő ezután is főzzön rá és könyveit tisztán tartsa.

Ezzel a döntéssel új lendületet vesz a színpadi cselekmény és megindul Kien professzor lassú hanyatlástörténete. A színpadi adaptáció súlypontjai is ekkor kezdenek kirajzolódni, a professzor anyagi kizsákmányolása mellett leginkább a férfi-nő viszony kerül előtérbe, így az anyagi haszonlesés mellett Kien fokozódó nőgyűlöletének relációjában látjuk Theresa pénzéhes magatartását. A karakterábrázolás tekintetében az előadás határozott kontúrokkal él, Horváth Csaba nem időz el az egyes szereplők belső motivációinak részletes kibontásánál, inkább a saját tudatukba zárt szereplők tablószerűségére koncentrál. Kien professzor anyagi leépülése a főhős különböző mikrovilágokba vetettségének története lesz: folyamatosan eltérő helyszíneken találja magát, miközben házvezetőnője immár feleségeként elkezdi kiszorítani saját házából. Theresa állandóan a pénz után kutat, kielégítetlen szexuális vágya hisztériás rohamokban tetőzik, majd a bútorboltos Grob úrral (Horkay Barnabás) próbál viszonyba kerülni. Kien vagyonát pedig egyre többen neszelik meg, így az Eszményi Egek Mulatóban megismert, világhírű sakkjátékosnak készülő, szintén monomániás Fischerke (Fehér László) is beáll a professzor pénzére ácsingózók sorába. Nem nehéz célt érniük, különböző praktikákkal Kien önként osztogatja a nála lévő érméket, amelyeket a tomboló anyagiságot jelképezvén a színészek néhol a szemükre helyeznek, de egy jelenetben Theresa gyűrűként húzza őket ujjaira.

A társas kapcsolatokat jellemző fizikai és verbális erőszakot az előadás finom gesztusokkal fejezi ki. A gólyalábakon könyvet játszó színészek a szerepösszevonások szerint később más szerepben tűnnek fel, a gólyalábak szerepe pedig az előadás változatos képi világát meghatározó együttes alakzatokon kívül több funkciót is ellátnak. A hirtelen, magasról történő elesések például tovább mélyítik a karakterek kisszerűségének drámaiságát, de az acéllábak ütemes összekocogtatása a többszöri fizikai konfrontációt fejezik ki, illetve a gólyalábak számos jelenetben a férfi nemi szervet szimbolizálják. Leginkább a képi összhatásban jelölném meg az előadás legfőbb erényét, a föld fölött haladó színészek mozgásalakzatai mellett az előadást (a zeneiséggel karöltve) a lidérces látomásosságot az iróniával vegyítő színpadi atmoszféra határozza meg. Horváth filmes eszközökkel dolgozik, s a lecsupaszított térben különösen fontos szerephez jut a fényjáték (Payer Ferenc munkája), így a pontfényeknek köszönhetően a világba vetettség nyomasztó magánya, vagy az oldalfalakon kirajzolódó árnyalakok rémálomszerűsége a német expresszionista filmek vizualitására, néhol pedig Tim Burton világára emlékeztettek.

A színészi játék erőssége mellett a színészek fiziológiai adottságai tovább fokozzák ennek hatásfokát, az arcmimika gazdag érzésvilágok kifejezésére ad lehetőséget számos, burleszkszerűen kitartott kép megkomponálásával: Fehér László Fischerkeként mint púpos törpe a figura minden dörzsöltségét és kisszerűségét felszínre hozza gazdag arcjátékával. Nagy Norbert Kien professzora gyermekarcú és esetlen, a színész remekül, sallangoktól mentesen építi fel a karakter tónusait, arckifejezése főként általános letargiáját és szenvedését hivatott érzékeltetni. Földeáki Nóra Theresájában főként az agresszív, pénzéhes, felemelkedni akaró ördögi személyt látjuk, ám az elnyomottságából fakadó megpróbáltatásaival együtt olykor emberi arca is megjelenik. Pallag Márton félelmetes macsó Házmesterként traktálja asszonyverő nézeteivel Kien professzort, mire ő lassan magáévá is teszi a férfi meglátásait, azt pedig logikus módon nem észleli, hogy a Házmester Theresével összefogva a vagyonát szeretné megkaparintani. A professzort egyre sikeresebben túrják ki otthonából, az előadás fontos pillanata, amikor Pallag óriási pókként zárja a gólyalábak közé az egyre rohamosabban leépülő tudóst. Widder Kristóf különböző szerepekben remekel, csellójátéka mellett több emlékezetes pillanata van Fischerke mellett mulatóbeli prostituáltként. Jeleneteiben az elfojtott szexuális vágyak gyors kielégítésére szolgáló testként funkcionál, ami tovább mélyíti az előadás értékvilágát uraló antihumanista anyagiságot. Ennek megfelelően ebben a világban a halál sem létező entitás: Kien többször kerül közel a halálhoz, aztán hirtelen feltámad, az előadás végén is hiába fenyítik fizikailag, Párizsból megérkező testvére (Andrássy Máté) hatására felkel a szőnyeg alól, s utolsó tetteként felgyújtja saját könyvtárát, mielőtt azt Theresa megpróbálná kiárusítani. „A könyveknek nincs lelkük” – mondja az előadás kezdetekor a professzor, s ez a makacs anyagiság tetőzik az utolsó jelenetben, amikor a   könyveket szimbolizáló sportcipő-halom fölött lángra lobbantja gyufáját.

Hol? Szkéné Színház
Mi? Káprázat
Kik?Szereplők: Andrássy Máté, Fehér László, Földeáki Nóra, Nagy Norbert, Pallag Márton, Horkay Barnabás, Kotormán Ábel, Szilágyi Ágota, Widder Kristóf
Rendező: Horváth Csaba. Jelmez: Benedek Mari. Zeneszerző: Keresztes Tamás. Zongora: Grósz Zsuzsanna. Fény: Payer Ferenc. Színpadra alkalmazta: Lőrinczy Attila