A Budaörsi Latinovits Színház új játszóhelyén, a PostART hangulatos terében az észt Enn Vetemaa Vacsora öt személyre (1972) című kamaradrámáját vitte színre kisrealista díszletben és színészi eszköztárból építkezve Böröndi Bence.

A tragikomikus, jól megírt darabot áthatja a hetvenes évek atmoszférája: a helyszín az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság elhagyatott, sötét, füstös iparvárosa, ahol mindent áthat a kilátástalanság és az alkoholizmus. Ebben a környezetben bontakozik ki az emberi kapcsolatokat középpontba állító konfliktusrendszer. A vacsorát adó fiatal házaspár (Páder Petra és Lengyel Benjámin e.h.) párkapcsolati nehézségei adják az alaphelyzetet, ami a férj brigádvezetőjének jóvoltából (Chován Gábor) szerelmi háromszöggé tágul. A férj vendégségbe érkező szüleivel (Spolarics Andrea és Ilyés Róbert) egészül ki a címben megjelölt ötfős karaktergárda, és szökik a feszültségszint idegeket tépázóan magasra. Ez a klasszikus dramaturgiára épülő helyzet fokozódik és robban megtisztító katarzist okozva az abszurd befejezésig.

Fotók: Borovi Dániel

Az előadás helyszíne a fiatal házaspár nappalija, melynek középpontjában a vacsoraasztalként funkcionáló dohányzóasztal áll.  Léte utal arra, hogy az ifjú pár milyen szűkösen kénytelen élni, hiszen az ebédlőasztalt is nélkülözniük kell. A vacsoraasztal ínycsiklandozó hidegtálaival számos helyzet- és tragikomikum forrása. Az anyós által hozott torta nem fér el rajta, csak egy széken.  A tortára egy feszült pillanatban ráül az após, aki egyébként nehezen találja helyét, hiszen előtte idegességében, hogy nem tud kényelmesen elhelyezkedni az alacsony asztal mellé, a székét arrébb hajítva leül a földre és onnan falatozik.

A mindennapos életet behálózó, elfojtott konfliktusok a vacsora során a felszínre kerülnek. A szereplők a legkellemetlenebb kérdéseket szegezik egymásnak olyan kíméletlen őszinteséggel, amelyet csak rémálmainkban tudunk elképzelni. Ez a mértékű egymásnak feszülés és az alkoholista férfiak ivászata a végletekig fokozódik. Az egyes indulatrohamok, családi kifakadások közötti jelenetváltások oldják a feszültséget. A végső robbanás után azonban nincs tovább. Olyannyira, hogy ezt már nem lehet a realitás szintjén feloldani. Az utolsó képekben a realitás eltűnik: a szereplők csoportképszerű tablóba merevednek, a kanapén középen a házastársak ülnek. A karakterek az addig szekrénynek tudott ajtón mennek ki a térből, átmennek a falon.  A darab abszurd lezárása nyitva hagyja a kérdést: a búcsúzni érkező, vidám szülők vajon tényleg nem emlékeznek semmire vagy hárítanak? Ugyanúgy lehetséges, hogy minden megy tovább, ahogy eddig, az idill látszatának megfelelően.

A színészi játék egységes és magas színvonalú. A férjét szerető, ám magányos nő kitörési kísérlete is érzékelhető az előadásban, egy kicsit a Nem félünk a farkastólt vagy a Nóra és a babaházat, a polgári színjátszás fontos pillanatait idézve. A szorongó, négy fal közé zárt nő szerepében Páder Petra színházi pillanatai megfogják a nézőt, például amikor zenehallgatással próbálja visszafojtani dühét. Kutatónő, aki intelligensebb, mint a környezete. Anyósával párharcban áll, pedig akár szövetségesek is lehetnének, hiszen mindketten áldozatai férjük alkoholizmusának. A fiatal férj alkoholizmusa miatt csúszott le mérnökből munkássá, brigádvezetőjével együtt iszik, kilátástalannak érzi életét. Egy fokkal tudatosabb alkoholista apjánál. Legnagyobb gondja talán saját középszerűsége, ezt Lengyel Benjámin szándékosan visszafogott gesztusrendszerrel hozza hitelesen.

Érthetetlen, hogy miért őt választotta ez a belülről égő, csodálatos nő, a fiatalasszony. A férj ittasan kegyetlen szavakat vág a feleségéhez. Kapcsolatuknak mementója egy bekeretezett lepkegyűjtemény a falon, egy korai idill emléke, ami talán kicsit didaktikusan, a darab lezárásakor, a veszekedés következtében a földön összetörve fekszik. A nő erotikus terét érzi az após, akinek kínokat okoz olthatatlan vágya. A nő végül a rosszkor érkezett baráté lesz a vad, gátlásokból levetkőztető éjszakán. Chován Gábor egyszerű eszközökkel, olajzöld anorákban személyesíti meg ezt az erős férfiasságot sugárzó, szintén részeg alakot. Kettejük érintkezése színpadon ritkán észlelt, érzelmileg átélhető, erős, szenvedélyes színházi pillanat. A nőnek nincs maradása ebben a földi pokolban. A kitörés éjszakája utáni reggelen higgadtan pakolja a holmiját. Férje elhagyására készül, aki semmire nem emlékszik az éjszakából.

Spolarics Andrea az anyós szerepében a túlzás eszköztárát használja a jó ízlés határain belül. Nem csak azt látjuk, hogy kínozza a menyét, hanem azt is, mit szenved férje mellett mint feleség és nő, de azt is értjük, hogy miért ragaszkodik ehhez a tehetséges férfihez, aki matt részegsége és a szégyenteljes helyzetek ellenére (menyét próbálja becserkészni) őriz valamit tiszteletre méltó régi valójából. Ilyés Róbert a helyzetkomikumból adódó lehetőségekkel (alacsonyasztal,a részegség) él, fegyelmezett játékával egy igazán szerethető karaktert formálva.

A díszlet és a jelmez (jelmeztervező: Farkas Anna, díszlettervező: Hajdu Bence) játékos, kicsit nosztalgikus, kicsit a múlt divatját kifigurázó és a retro stílusát követő. A díszlet piros árnyalata dominál (a főhősnő is pirosat hord, mintha ő is egy darabja lenne a háztartásnak); az össze nem illő bútorok, a jelmezek eltúlzott slampossága, például az após nyakkendője feldobja a történetet. A mű struktúrája, a jól megírt modern dráma jól funkcionál. Ebben az előadásban a szövegszerű hagyománynak, magának a színdarabnak óriási a szerepe (dramaturg: Kovács Kristóf). Felmerül azonban a kérdés, hogy mennyire aktuális ma ez a mű? Az érzékelhetően ambiciózus rendezői hozzáállás mennyire kényszerül kompromisszumokra?

Böröndi Bence érzékenyen nyúl a drámához és domborítja ki általános emberi vonatkozásait pontos színészvezetésével. A lélektani elemzések mélyre szántanak, azt hihetnénk az emberi konfliktusok kibontása alapján, ez egy mai darab. Az egyfelvonásos produkció lendületes, magával sodró. Azonban érződik az előadás azon erőfeszítése, hogy a hetvenes évek északi szocialista társadalmi miliőjét valahogy frissen tartsa, aktualizálja. A rendező-dramaturg páros ebből a hátrányból azt az előnyt kovácsolja, hogy a dráma szövegét szorosan olvasva konkrét jelentésekhez mai értelmezéseket asszociál. A családja által magát fogva tartottnak érző nő a szorongás tüneteit mutatja, a házastársak a párkapcsolat megtartásáért küzdenek. Ezek nagyon mai értelmezések, a mából olvasva, és főleg a családi konfliktus természetében érhetők tetten. Így éri el az előadás, hogy zsigerileg érintse meg a nézőket. Görbe tükröt tart elénk.

Hol? Budaörsi Latinovits Színház
Mi? Enn Vetemaa: Vacsora öt személyre
Kik? Páder Petra, Lengyel Benjámin e.h., Spolarics Andrea, Ilyés Róbert, Chován Gábor.
Rendező: Böröndi Bence. Díszlettervező: Hajdu Bence. Jelmeztervező: Farkas Anna. Dramaturg: Kovács Kristóf. Súgó: Barnet Mónika. Rendezőasszisztens: Szilágyi Brigitta.