Elrajzolt, karikatúraszerű játékmód, szürreális és abszurdba hajló jelenetek, vicces poénok, sok tánc és árnyjáték – össztűz zúdul a néző érzékeire.

Kárpáti Péter 2016-ban írta színpadra E. T. A. Hoffmann A kis Zaches, akit Zinnobernek neveztek című elbeszélését. Harminc év alatt másodszor futott neki az alapanyagnak, 1985-ben ugyanis készített már egy gyerekeknek szánt változatot a szolnoki színház felkérésére. Ahogy a szinhaz.net-en megjelent dráma előszavában írta, ez a harminc év a rendszerváltás körüli évek perspektívájához képest egy jóval aljasabb és cinikusabb világ kiépülésének tapasztalatát hozta magával. Ami akkor éles politikai szatírának tűnt, az a mához képest gyerekmesének érződik. (A színpadi átirat alapján Bodó Viktor rendezett előadást 2017-ben a bécsi Volkstheaterben.)

Fotók: Büki László ‘Harlequin’

Nagy Péter István rendező most jár harminc körül. Generációja a rendszerváltás környékén született, a 2000-es években szocializálódott, a hatalomban egymást váltó oldalak egyre durvuló harcában nőttek fel. Legutóbbi rendezése, az Ódry Színpadon bemutatott Octopus is bizonyítja, hogy a hatalomhoz való viszony, a kritikátlan alattvalói lét, a fenyegetettségre építő manipuláció különösen érdekli. Az pedig, hogy E. T. A. Hoffmann a kedvenc szerzői közé tartozik, onnan gyanítható, hogy jó pár éve, ugyancsak Celldömölkön, rendezett már előadást Az arany virágcserépből. A kis Zachesben a hatalmi, politikai cselszövések realitása, földhözragadt pitiánersége, az adok-kapok, a szakadatlan bosszúláncolat és Hoffmann szárnyaló, szürreális mesevilága ötvöződik, ezért ideális alapanyag a szürrealitáshoz is vonzódó rendezőnek.

Kárpáti Péter színpadi átiratát Sándor Júlia igazította át egy-két ponton, például ott, ahol az előadás egyik fontos összetevője, a látványvilág ezt megkívánta. Törekedett rá, hogy a csavarokkal megtűzdelt történet jól követhető legyen, de nem vette el a nézőktől a szellemi erőfeszítés örömét sem. Így frappáns, poénos mondatok, nyersebb kiszólások és indázó versek, monológok egyaránt előfordulnak a szövegben.

Devich Botond díszlete látványszinten is megjeleníti a történetkettősségét: a tündérek, manók és más csodalények száműzésre ítélt közösségét és a felvilágosodás nevében diktatúrát építő hatalom világát. Egy nagy, képkeretszerű kivágat választja el a kettőt (a megoldás hajaz a társulat Szentivánéji álom és az Örkény Színházban néhány éve bemutatott Kasimir és Karoline díszletére). Az emberi világban játszódó jelenetekhez pedig egy semleges, lecsupaszított, néhány tárggyal hivatalnak és osztályteremnek egyaránt gyorsan átrendezhető tér szolgál.

Ezeket a tereket Nagy Péter István szokásához híven látványos jelenetekkel tölti meg. Kiváló érzékkel hangolja össze a látványt, a zenét és a mozgást. Ahogy a Szentivánéji álomban, itt is van néhány „tömegjelenet”, amelyekben csak kapkodja a fejét a néző, hogy kire, mire figyeljen úgy, hogy közben ne maradjon le az egészről sem. Az előadás egyébként is rájátszik a Szentivánéji néhány motívumára. Abban Boznánszky Anna Puck-ként bogozta össze a szálakat, itt Rosebelverdét, a bosszúálló tündért játssza, aki az elűzőkre húsz év elteltével rászabadítja Cinóbert, a gátlástalan, gonosz törtetővé tett törpét. Rosebelverde és Prosper (Szivák-Tóth Viktor) kettőse pedig Titániára és Oberonra emlékeztet.

A Dzsinnisztánból ide vándorolt csodalények szögesdróton túlra űzése, az eddigi értékrendet gyökeresen megváltoztató, színházakat és fákat likvidáló hatalmi lendület persze erősen áthallásos, de mindez lényegében benne van Hoffmann elbeszélésében is.  Ahogy az a gondolat is, hogy nincsenek feketék és fehérek, és hogy a tündéri, hosszú ideig érlelt bosszú Cinóbert, a sajnálatra méltó, rokonszenvünket elnyerő, torz emberkét gátlástalan szörnyeteggé változtatja. Azonban hiába kerül a vörös hajában rejlő hatalma a parókával együtt másvalakihez, az új tulajdonos is ugyanúgy kizárólag a saját javára, mások ellenében használja. A felvilágosodás jelszavának bukása után jön a romantika korszaka, a lényeg azonban, a gátlástalan hatalmi arrogancia nem változik.

A saját színészgárda ebben az előadásban is olyan vendégekkel egészül ki (Szivák-Tóth Viktor és Boda Tibor Inárcsról, a KB35-ből érkezett), akik társulatukban hasonló szellemiségben dolgoznak, és már volt közös munkájuk a celldömölkiekkel. Így egységes, összeszokott játékot láthatunk. A címszerepben Bruckner Roland a szánandó és a gátlástalan Cinóbert is játékosan, sok színnel jeleníti meg. Mint egy fékezhetetlen kobold, aki mindenütt ott van. Boznánszky Anna Rosebelverdéje komolyabb bajkeverő, mint Puck volt, de most is nagyon plasztikus karaktert formál. Temesi Zsolt professzora és Szlúka Brigitta államtitkárnője is emlékezetes alakítás, de mindenkinek vannak szép percei: ahogy például Pesti Arnold Boldizsárként szaval, vagy Hajba Beatrix robotlányt játszik. És hát a zenészek: az angyalszárnyaitól megfosztott Horváth Nóra, akit azért folyamatosan angyalnak látunk; Gregorich Zsófia a felvilágosodás nevében elátkozott Mozartként a képi emlékezetünkben is megmarad.

Elrajzolt, karikatúraszerű játékmód, szürreális és abszurdba hajló jelenetek, vicces poénok, sok tánc és árnyjáték – össztűz zúdul a néző érzékeire. Mindezt a két különböző hatalomátvételt megmutató keretjáték foglalja lecsendesítő, statikus, közben mégis felzaklató keretbe. Egy-két poént megspóroltam volna, és az árnyjáték talán még nem nyerte el a legjobb formáját, de ezek apróságok ahhoz képest, hogy a Soltisban újra egy figyelemreméltó, egyszerre intellektuális kihívást nyújtó és szórakoztató előadás született.

Hol? Soltis Lajos Színház, Celldömölk
Mi? Kárpáti Péter a Cinóber hadművelet című drámája alapján a szövegkönyvet készítette Sándor Júlia
Kik? Szereplők: Boda Tibor, Szlúka Brigitta, Tóth Ákos, Szivák-Tóth Viktor, Boznánszky Anna, Pesti Arnold, Kazári András, Bruckner Roland, Temesi Zsolt, Hajba Beatrix, Zene: Fogl Noémi, Gregorich Zsófia, Gregorich Domonkos, Horváth Nóra, Dramaturg: Sándor Júlia, Látványtervező: Devich Botond, Szcenikus: Marton Miklós, Technikus, blog: Csula Emil, A rendező munkatársai: Nagy Zsuzsi, Stangl Franciska, Rendező: Nagy Péter István.