De nem két idősík épül és kacsint egymásra: ezen a színpadon egy örök idő van, benne a felismerhető társadalmi jelenünk és a mózesi korok egyszerre. Ezt csak az igazán kivételes költészet tudja a színpadon.

Van valami boldogító, egyenesen felemelő abban a színházban, ami a jelen, az itt és most történéseit egy sokkal tágabb időperspektívában tudja láttatni. De nem amikor egy régi történetet mesélnek el úgymond aktualizálva, jelenre olvashatóan, hanem fordítva: amikor a jelenben fedezzük fel az ismétlődő emberi történéseket, amikor a kultúránk nagy eseményeinek újramondásával ébredünk rá, hogy ami itt és most történik, az már megvolt, Ábrahám óta létezik – a megoldással együtt. Talán az benne a boldogító, hogy így nem tűnik annyira nyomorúságosnak, kiúttalannak a jelen: ha mindez már megtörtént egyszer, nem vagyunk annyira egyedül.

Fotók: Horváth Judit

A Lót – Szodomában kövérebb fű azt teszi, amit címe is ígér: egy bibliai történetet mesél el a jelen felől nézve és azt kérdezve: ki az igaz ember, mit jelent az, hogy bűnös város, mit jelent idegenség és befogadás, kihez kell lojálisnak lenni és meddig. De nem két idősík épül és kacsint egymásra: ezen a színpadon egy örök idő van, benne a felismerhető társadalmi jelenünk és a mózesi korok egyszerre. Ezt csak az igazán kivételes költészet tudja a színpadon.

Lót vállalkozó, bevándorlóként él Szodoma városában. Sikerességének lenyűgöző, szikrázó bizonyítéka beteríti a színpadot: otthonában konzervdobozokból épült aranyfalak emelkednek, melyek hipnotikusan mozognak, mélyülnek, köröznek, nyílnak. Az oldalfalon kövér, életnagyságú bárányok türemkednek ki domborműszerűen – Lótnak ez a munkája, ez a márkája.

RÁFAEL         Ugye, jól emlékszem: Aranybárány, így hívják az ön gyárát?

LÓT                 Igen, aranybárányokat gyártok.

RÁFAEL         Ez az ön úgynevezett „szeretetmárkája”.

LÓT                 Aranyból csinálok bárányt, bárányból aranyat.

Antal Csaba díszlete – ahogy máskor is – élő történő anyag, amely konkrét, szimbolikus és nyers is („Lót konzervgyáros”), de előlegezi a Bárány történetét is. A képben benne rejlik a régi pásztorélet hagyománya, elvégre Lót és Ábrahám azért válnak el a mózesi történet szerint, mert kevés a terület a legeltetéshez, túl nagy a nyáj. És benne van az ősi aranygyapjú is, a pénz hatalma. Döbbenetes sűrűségű metafora. Térey János drámája, Kovalik Balázs rendezése és Antal Csaba díszlete ezt a sokirányú, sok asszociációs mezejű történetet bontják ki együtt.

Lót tehát sikeres bevándorló egy olyan hazában, egy olyan városban, amely nem csak hogy nem tűri az idegeneket – „Itt hisztérikusan viszonyulnak az idegenekhez” –, de egyenesen óriásplakátok tiltják az etetésüket.

GABRIEL      Szodoma köztudottan kirekesztő.

LÓT                Más, hogyha ezt előre tudja az ember.

                        Ahol megnövekedett a bűn,

                        Ott bőségesen kiárad a kegyelem.

                        Nekem itt helyem van.

Lót két idegent: két angyalt fogad be a házába. Erről Lót és Lótné éles nyitópárbeszédéből értesülhet a néző – és ahogy Lót a vendégek angyal mivoltát mindennapi tényként kezeli, ahogy őket kérdés nélkül befogadja, az megadja az est alaphangját. Lót arra hivatkozik – hiába, hogy az idegenek befogadása tilos –, hogy ezt tanulta, hogy (isteni) parancs a vendégjog: a két fehér pulóveres, göndör hajú, egymáshoz hasonló férfinek jár ez az ellátás: a ház nyitva áll előttük, az angyalok az asztalhoz ülnek, sőt a hitvesi ágyba is befekszenek láthatatlanul.

A városban azonban – és ezért Szodoma a helyszín – nem csak óriásplakátok vannak, de felbőszült, erőszakos nép is, amely tudni akarja, kik ezek az idegenek, és számonkéri Lóton a befogadást. Vendéglátójukat hídembernek nevezik az angyalok, a mulatságos szóval – elvégre használatát egy filmcím sajátította ki és tette politikai szlogenné – mégis valami visszavétel történik: mintha a dráma arra törekedne, hogy újra jelentéssel ruházza fel a szavakat.

Lót jövevény, gazdag, dolgos, tisztességes, mégis őriz valamiféle idegenséget, távolságot mindentől, még családjától is. Az igaz embernek nincsenek szövetségesei az angyalokon kívül – Lótné sem érti azt, ami velük történik, az előadás egyik legviccesebb jelenetében tévéshowban pózol és a bevándorlásról mint az elit szabad mozgásáról fecseg. Gyermekei ehhez a világhoz tartoznak, és pont annyira lojálisak, mint „Bárki, amíg meg tudja tankolni a Mercit” – ahogy ők maguk egyszerűen megfogalmazzák. Mintha számukra is csak egyetlen világ létezne: az, ami látható: az arany, a bárány, aminek nincs semmi mögöttes jelentése.

Térey János utolsó drámája és annek szó szerint ragyogó színrevitele erős morális kérdéseket tesz fel, gondol(kod)ni való gondolatokkal hagyja a nézőt. Az arany, a bizonyíték, hogy a „dolgok jól mennek”, ott van a színpadon, amíg össze nem esik, fel nem robban minden. Téreyt most is, mint annyi más szövegében, például az Asztalizenében, az elit érdekli, éppen az a réteg, amely ott ül a színházban, valamiféle jól sikerült, elégedett anyagi létben. Melyek volnának ennek a létnek a valódi kérdései? Lojalitás, anyagi jólét, társadalmi tekintély. És mi van ezeken túl?

Kovalik Balázs rendezése megidézi Térey János drámaírói (fordítói) indulását. 2002-ben az ő rendezésében, ugyanúgy Gálffi Lászlóval a címszerepben, ezen a színpadon mutatták be a nagyszerű Borisz Godunovot, Puskin tragédiáját, melyet Térey fordított, és amelyet a Madách Kamara szórakoztató színházi múltjával szakítani kívánó és leendő Örkény Színház egyfajta művészi krédónak szánt. Térey kivételes fordítása kellett ahhoz, hogy egy ilyen fontos előadás létrejöhessen: egy – drámaian rövid, de nagyszerű drámaírói – életmű körbeér itt, ezen a színpadon.

Gálffi most gyönyörűen, egyszerűen, közvetlenül játszik, mint akinek nincs más énje, lehetősége, mint az lenni, aki: dolgozni, az Úr szavát elhinni, elfogadni, megbizonyosodni afelől, hogy valóban az Úr parancsolata szerint él. Elfogadni, hogy ez a parancs: menni kell innen is, hiába folynak a dolgok jól itt, Szodomának vége. Lót belátása, hogy nem elég szodomai Szodomában, hogy bárhová ment, sehol sem lelt otthonra, gyönyörű monológban csúcsosodik ki. Menni kell. Ez is ősi parancs, elvégre Ábrahámnak is ezt mondta az Úr.

Lótnét Kerekes Éva alakítja: ragyogó, vicces, kemény – és teljesen kívül van Lót morális világán.  Ahogy a többi színész is egyfajta dísztelen, közvetlen játékmódra szerződik ezen a színpadon. Emlékezetes Zsótér Sándor monológja a pusztulásról Mikaél szerepében, emlékezetesek az angyalok: Dóra Béla és Patkós Márton, Lót lányai: Stork Natasa és Kókai Tünde és Borsi-Balogh Máté mint vőlegény. Egy négytagú kórus cimbalomkísérettel testesít meg tömeget, ítéletet; bár minden megjelenésük erős és zeneileg is élvezetes, mintha ezen a színpadon túl gyakran láttam volna hasonló megoldásokat.

Az előadás erőssége az exponált szituációban sűrűsödik, míg ez a világ – a szereplőivel és a viszonyaival és főleg a gondolatvilágával – a szemünk előtt kibontakozik. Némiképp gyengül a történet az egyezkedések és félreértések mentén – amikor az a kérdés, hogy Lótnak kell-e menekülnie a városból vagy a két idegent kell kimentenie a felháborodott nép elől, vagy amikor a család a menni-maradni kérdéséről vitázik ,– kevésbé érzékelhetőek a szituációk és kisebb a tétje a kérdésfelvetéseknek. A család végül elhagyja a várost, Lót pedig két súlyos táskával áll, mintha egy Miller-darab szereplője volna. Lótné hátrafordulása és sóbálvánnyá meredése még erős színpadi kép, de az előadás utolsó harmada a pusztulást követően nem bír jelentős téttel. Lót lányai, akik az apát megrészegítik és vele hálnak, hogy utódokat nemzzenek, a színpadi történetben kusza helyzetet teremtenek, aminek nincs elég drámai súlya. Mintha az egyetlen Igaz ember bűntelenségét vennék el, ugyanakkor majd e bűnökből új életek fakadnak – bár ez már nincs megírva (vagy nem eléggé komplexen). Ezek már új történetek, amelyeknek az elmesélésére nem jut elég figyelem és szellemi erőfeszítés.

Ezzel együtt mégis valami ritka és nagyszabású mű ez – dráma és előadás egyszerre. Súlyos kérdéseket hagy maga után lojalitásról, idegenségről, befogadásról, evilági és isteni parancsolatokról, anyagi jólétről és – ha vannak – más értékekről.

Hol? Örkény Színház
Mi? Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű
Kik? Szereplők: Gálffi László, Kerekes Éva, Stork Natasa m.v., Kókai Tünde, Borsi-Balogh Máté, Dóra Béla, Patkós Márton, Békés Itala m.v. / Zsótér Sándor m.v.
Kórus: Borzási Boglárka / Fenyvesi Gabriella, Kaffehr Zsuzsanna / Ruszó Alexandra, Erdős Róbert / Varga-Tóth Attila, Csölley Martin / Cser Ágoston. Cimbalom: Szalai András / Egervári Mátyás. Díszlet: Antal Csaba . Jelmez: Benedek Mari. Irodalmi konzultáns: Nádasdy Ádám. Dramaturg: Ari-Nagy Barbara. Zeneszerző: Fekete Gyula. Súgó: Kanizsay Zita. Ügyelő: Sós Eszter. Fotók: Horváth Judit. Rendező: Kovalik Balázs