Archive of posts published in the tag: Térey János

Színikritikusok díja 2021/2022

A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg: Spiró György: Főtitkárok; Térey János, Bíró Bence, Dömötör András: Káli holtak A legjobb előadás: Káli holtak (Katona József Színház, rendező: Dömötör András), Melancholy Rooms (Katona József Színház, rendező: Tarnóczi Jakab) A legjobb rendezés: Káli holtak (Katona József Színház, rendező: Dömötör András) A legjobb szórakoztató előadás: Producerek (Miskolci Nemzeti Színház,…

Bazsányi Sándor: Pátosz és irónia a Magyar Köztársaságban

Avagy Térey János fordulatos története a „gyáva színházzal”

Óriási szerencséje volt a költőként induló Térey Jánosnak a kilencvenes évek elején: valósággal tenyerén hordozta az olvasóközönség és a szakma. Aranygyümölcsként ezüsttálcán. És méltán. Mintha valamilyen eleve neki üresen hagyott térbe érkezett volna retorizáltan „természetes arroganciájával”, hogy ott azután nagy poétikai leleményességgel gyakorolja kivételes nyelvi „térerejét”.

Gabnai Katalin: Pózok és sündörgések

Káli holtak – Katona József Színház, Kamra

Rég volt ilyen. Kis időre lebénultam az ijedtségtől, amikor a szerkesztőség felkért ennek az előadásnak a megnézésére. Halogattam volna még, mert magam előtt is igyekeztem titkolni, hogy Térey Jánosnak ezt a Jelenkor Kiadónál 2018-ban megjelent könyvét úgy egyharmadánál abbahagytam, s nem is szándékoztam kézbe venni a későbbiekben. Nem voltam büszke olvasói kudarcomra, hisz annyian írták,…

Zenéje csak a tömegnek van

Kovalik Balázs rendezővel Rácz Judit beszélgetett

A Lót – Szodomában kövérebb a fű Térey János utolsó darabja, amely Kovalik Balázs felkérésére született. Végül író és rendező már nem tudták egyeztetni, hogy ki mit hogyan gondolt. A rendező itt van velünk, de ő meg nem szereti elemezni saját rendezéseit. Azért azt elmondja, hogy mit gondol a darab vonatkozásában a hitről, és miért…

Muntag Vince: Isten, város, én

Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű, Örkény Színház

Többhangú kritika Gubán Mária és Urbán Balázs kommentárjával Amikor megszületett a megegyezés az Örkény Színház és Térey János között a Lót – Szodomában kövérebb a fű megírásáról és bemutatásáról, senki sem sejthette, hogy az író utolsó munkája lesz ez. A haláleset máig nehezen felfogható váratlansága miatt kézenfekvőnek tűnhet a kérdés, hogy vajon a bemutatott szöveg…

Muntag Vince: Isten, város, én

Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű, Örkény Színház – Többhangú kritika Gubán Mária és Urbán Balázs kommentárjával

…a mű nem veszti el vallásos tartalmait attól, hogy a jelenre vonatkoztatható. Isten és a belőle következő erkölcsi szempontrendszer megmarad annak, ami, absztrakciónak a létezés körül. S a mindennapiság és az általános metafizikai szint közti átlépés nincs elmosva, sőt, folyamatos ütközési felületet jelent, amit mindenekelőtt Lót alakja jelenít meg.

Tompa Andrea: Nem annyira lojális

Térey János: Lót – Szodomában kövérebb fű – Örkény Színház

De nem két idősík épül és kacsint egymásra: ezen a színpadon egy örök idő van, benne a felismerhető társadalmi jelenünk és a mózesi korok egyszerre. Ezt csak az igazán kivételes költészet tudja a színpadon.

Urbán Balázs: Történelmi repríz

Papp András – Térey János: Kazamaták – Szegedi Nemzeti Színház

A dráma műfaji szélsőségeit pedig Máté Gábor rendezése sem erősíti fel; nem tragikum és bohózat közt hányódó eseménysort nézünk, hanem helyenként ironikus, esetleg groteszk színben láttatott kollektív tragédiát, amelyhez az iskolapadok és a gyerekek konstans jelenléte – a rendezői intenciótól vélhetően teljesen függetlenül –  még némi zavaró ünnepélyességet is hozzáad.

„Nem állíthatnak rendőrt minden rendező mellé”

A POSzT idei válogatójával, Térey Jánossal Gócza Anita beszélgetett

Azt szeretem, amikor sikerül elfelejtkeznem arról, hogy színházban vagyok, amikor az előadás felkavar, megráz, kiforgat, „megtörténik velem.” Azokat a produkciókat kerestük, amelyek átütő erővel rendelkeznek.

Új e-dráma: Schiller Haramiákja Térey János fordításában

Jászay Tamás előszavával

Egy normális ország normális színházi kultúrájában ez lenne a normális. Mármint az, hogy egy új bemutatóhoz vadonatúj fordítás készül. Akkor is – vagy leginkább akkor –, ha a (túl?) sokat játszott Hamletről van szó, meg akkor is, ha ritkán színpadra engedett, mert valamiért gyanús klasszikusról. Most mi Schillerrel és a Die Räuberrel el vagyunk kényeztetve,…