Udvaros Dorottya és Bánsági Ildikó testvérpárja mindvégig a realitás és a képzelet határmezsgyéjén mozog, a monológok váltakozásából épülő közvetett dialógusokat életteli párbeszédekké átszínezve, a narrációt a történésekkel változatos módokon összekopírozva.

Magány, félelem, tragikus emlékek és befulladó hétköznapok – a Macskajáték főszereplőinek életét fájdalmas fordulatok terhelik. Lenne elég ok az úgynevezett balsorson keseregni, a darab vége mégis hatalmas nevetésbe torkollik. Örkény Istvántól több műfajban is megtanultuk: aligha létezhet olyan kilátástalan helyzet, amely elé, eggyel hátrébb lépve, ne volna érdemes a humor görbe tükrét odatartani.

Forgách András rajzai*️

A valamikori megye szépe Szkalla-lányok egyike, Erzsi a múló évtizedek alatt hozzálomposodik a hatvanas évek kelet-európai mindennapjaihoz, elpusztíthatatlan energiáit megalázó helyzetekre vesztegeti. Másikuk, Giza tolókocsiba kényszerülve próbál adaptálódni a nyugati jóléthez és a németes hűvösséghez. Erzsi: Udvaros Dorottya, Giza: Bánsági Ildikó. A két nagyszerű alakítás akár önálló tanulmányt is érdemelne. Ám míg a főszerepek kifejezetten hálásak, maga a darab nem feltétlenül az – elmúlt bemutatók sora igazolja mind a két állítást.

Valódi színpadi formát teremteni egy alapvetően levélregénynek – inspiráló feladat.  Örkény István Macskajáték címmel először kisprózát írt, levelek és telefonbeszélgetések segítségével felépítve történetét. A formát megtartotta a néhány évvel későbbi színdarabban is: az egymástól sok száz kilométerre élő nővérek a legutolsó jelenetekig csak közvetetten érintkeznek egymással. Igaz, Örkény érzékelteti, hogy a színre vitelt nem éppen realisztikusan képzeli el – szerzői utasításában eltanácsolja a színészeket a telefonok játékba vonásától –, azt azonban a mindenkori alkotókra bízza, hogyan oldják meg az összekapcsolódó érzelmi-indulati tér és a szétváló helyszínek kidolgozását.

Szász János rendezése egészében stilizált, teátrális térbe helyezi a játékot. A Vereckei Rita tervezte díszlet központi eleme néhány hosszanti irányban mozgatható, kopottas foncsorzatú tükörpanel, amelyek amellett, hogy alkalmasak a tér leszűkítésére-kitágítására és a helyszínek változásának ötletes jelzésére, roppant erős atmoszférateremtő képességgel is bírnak. A jelenetek során éppen csak a legszükségesebbek tűnnek föl a darab hagyományos díszletei, kellékei közül; magát a miliőt ez a csipkemintákkal, kézírástöredékkel, monokróm fotókkal tagolt, tompán tükröződő, gyönyörűen világítható felület idézi meg. A tér meghatározó eleme egy fekete nagyzongora, rajta valóságos gyertyaerdő – egyszerre utalva például a nővérek letűnt életének pompájára, az operaénekes-udvarló hajdanvolt mesés koncertjeire vagy akár a cselekmény során vizionált ravatal különös hangulatára. Az összhatás fontos eleme a játék zenei rétege is: Károly Kati zongorajátéka izgalmas háttérként segít összekopírozni a jelen idejű történések szintjét a folyamatosan feltörő emlékek világával.

A stilizációt meghatározó rendezői döntés szerint a főszereplők a köztük lévő földrajzi távolság ellenére is közös térben, közös szituációkban jelennek meg. Udvaros és Bánsági párosa a realitás és a képzelet határmezsgyéjén mozog, a monológok váltakozásából épülő közvetett dialógusokat életteli párbeszédekké átszínezve, a narrációt a történésekkel változatos módokon összeapplikálva. Ennek az egyszerre különnek és együttnek a játéktechnikája, mozdulat- és gesztusrendszere nagy precizitást igényel, és sokban hozzájárul ahhoz, hogy a jelenetek gördülékenyen épüljenek át egymásba. Az események ugyanakkor a maguk realisztikus módján peregnek le, az előadás jelen ideje nem mozdítja ki a darabot a hatvanas évek mindennapi Magyarországáról. Örkény fél évszázados szövege egyébként ma is meglepően frissnek hat, e téren Kulcsár Edit dramaturg is legfeljebb csak finom beavatkozásokat érzett szükségesnek. Némi húzás és szöveg-átcsoportosítás mellett ugyanakkor a drámába illesztette a regényváltozat bizonyos részleteit, megszólaltatva annak legendássá vált mottóját is.

A színészek anyanyelvi szinten beszélik az író szarkazmussal átitatott nyelvezetét. Erzsiként Udvaros Dorottyáé az abszolút főszerep, aki a finoman rétegzett örkényi humort kaján intonációkkal és kissé kitartott szünetekkel, pontosan elhelyezett gesztusokkal juttatja érvényre. Erzsi hatvanöt éves és özvegy; fél évszázaddal ezelőtt – legalábbis Európa keleti felében – a nők ezekkel a koordinátákkal szánalmas öregasszonynak számítottak. Lógó kardigános, koszlott színű slampossága ezt idézi, de amint kivirul, a fiatalos, szép és színesen elegáns nőt látjuk (jelmeztervező: Szakács Györgyi). Udvaros nem az „elpusztíthatatlan öreglány” prototípusát játssza el, hanem egy örökifjú, lendületes, időnként túlzottan is aktív, szeleburdi nőszemélyt mutat meg, aki mindig újra belesétál a saját maga állította csapdákba, de egészséges életösztöne az önirónia segítségével rendre túllendíti a megpróbáltatásokon.

Bánsági Ildikó a mozdulatlanságra kényszerített Giza szerepében remek partnere Udvarosnak: humor és fájdalom finomabb árnyalataiból keveri ki a fegyelmezett, tiszteletet parancsoló úrinő karakterét. Testvérénél hűvösebb személyiség, akit a nyugati lét megóvott az itthon tipikus elhasználódástól, családos magányában viszont nemcsak bölccsé, hanem rigorózussá is vált. A nővérek darab végi találkozásakor megszeppenve érzékeli, amint az együttlét felszabadult hangulatában egyszeriben odavész minden visszafogottsága: nem tud ellenállni a sorsnak fügét mutató Erzsi és játszótársa, Egérke féktelen viháncolásának. Egérkét Nagy Mari játssza, olyan viktimológiai alapesetet bemutatva, aki élete örömtelen folyását a természet rendjéhez illeszkedőnek tartja, de fel-felcsillanó tekintete, apró, szomorkás félmosolyai mégiscsak a remény jelenlétére utalnak. Erzsivel való önfeledt, rituális macskálkodása, harsány nyávogásuk afféle groteszk élethimnuszként hat mindhármuk számára.

Erzsi régi szeretőjét, a hetven fölötti agglegényt Blaskó Péter játssza, semmiben nem tükrözve a képet, amelyet Erzsi fest róla barátnőjének, a későbbi szerelmi vetélytársnak. A széthízottnak, modortalannak és szánalmasnak mondott vénember helyett egy vonzó, jóképű, kedves öregurat látunk, aki őrzi az operaénekesi pálya kialakította tartását, és – Blaskó öniróniával is felruházott alakformálása szerint – a végsőkig küzd az elismerésért, szeretetért. Gyakorló sármőr, aki nem tud ellenállni az új női hódoló személyében jelentkező kísértésnek. De arra sem vehetnénk mérget, hogy Erzsihez csak vacsorázni jár el ez a még mindig mama kedvenceként éldegélő agglegény. (Az elpusztíthatatlan anyatigrist Tímár Éva játssza meggyőzően, megmosolyogtatóan.) Tóth Auguszta megformálásában Paulán, a csábítón egyébként nem sok szeretni való akad, viszont csinos és rafinált, továbbá ő is akarna még valami jót az élettől. (Az az ötlet, hogy Erzsi barátnőjeként is már az első pillanattól ellenszenvesen viselkedjen, segít ugyan Erzsi naivitását megmutatni, de kevésbé teszi árnyalttá magának Paulának a figuráját.) Erzsi lánya és veje (Katona Kinga, Mátyássy Bence) kevesebb lehetőséget kaptak az írótól; utóbbi recitativóival az előadásnak mégis sikerül szürreális humort csempészni a cselekmény ezen szálába is.

Örkény műve ma – amikor egyrészt hetven az új hatvan, és hatvan az új ötven, másrészt ragyogóan kinéző, friss szellemű színészeket látunk a színpadon – éppen hogy nem „az elmúlás komédiájaként” hat, ahogyan a színlap valamiért felidézi a klasszikus, de az előadásra semmiképpen nem illeszkedő jellemzést. Generációktól nagyjából függetlenül  mindannyiunk komédiája ez, akik a felhalmozódó tapasztalatainkból – múló évek és évtizedek ide vagy oda – soha nem vagyunk hajlandók okulni, viszont már és még megvan rá a képességünk, hogy önsajnálatunkat nevetésbe fojtsuk.

*️A Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila, Tompa Andrea főszerkesztőnk – az övétől eltérő – politikai véleménye miatt nem járul hozzá, hogy a színház fotóit felhasználhassuk cikkeinkben. Ezért most a Macskajátékról írt kritikánkat Forgách András író az előadás fotói alapján készült rajzaival illusztráljuk, akinek ezúton is nagyon köszönjük, hogy lehetővé tette, hogy a produkcióban játszó színészeket legalább ebben a formában láthatják az olvasók. További rajzok ezen a linken elérhetők. 

Hol? Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad
Mi? Örkény István: Macskajáték
Kik? Szereplők: Udvaros Dorottya, Bánsági Ildikó, Nagy Mari, Blaskó Péter, Tóth Auguszta, Katona Kinga, Mátyássy Bence, Tímár Éva, Szeri Martin.
Díszlet: Vereckei Rita. Jelmez: Szakács Györgyi. Dramaturg: Kulcsár Edit. Zenei vezető, zongora: Károly Kati. Ügyelő: Lovass Ági. Súgó: Kabódi Szilvia. Rendezőasszisztens: Herpai Rita. Rendező: Szász János.