A rendező, Bartalis Gabriella – ahogy ő fogalmazott – egy lépcsőházi történetet szeretett volna. Olyat, amelyben bárki magára ismerhet, és amelyben összesűrítve azok a témák, kérdések, problémák jelennek meg, amelyek visszatérőek az interjúalanyokkal készített beszélgetésekben.

A dráma letölthető INNEN

Az Ásókapa azt igyekszik vizsgálni, hogy az erdélyi közegben mit jelent ma a házasság, milyen szabályok működtetik, hogyan oszlanak meg a feladatok, ki hozza a döntéseket, milyen elvárásaink vannak a párunkkal szemben, és milyen elvárásokat támaszt a társadalom velünk szemben. Hogyan lehet – egyáltalán lehetséges-e – harmonikus otthont teremteni, elfogadni önmagunkat és a másikat.

Bartalis Gabriella, a Csíki Játékszín színésze 2017 késő tavaszán keresett meg minket, hogy készítsünk közösen egy előadást a székelyföldi házasságokról. Közel két évre rá, 2019 áprilisában mutattuk be az Ásókapa című előadásunkat a csíkszeredai színházban; az előkészítési folyamat tehát több mint két évet tartott.

Fotók: Veress Albert

A próbafolyamatot megelőző beszélgetések alanyai közt voltak nem házasok, házasságban élők, valamint elváltak. Összesen huszonegy interjú készült (320 oldalnyi szöveg), amelyek kérdezője nagyrészt az előadás rendezője, Gabi volt; a beszélgetőtársak pedig erdélyi magyar fiatalok és idősek – huszonöt és hetven év közöttiek, köztük vagyunk mi is, az előadás létrehozói: rendező, színészek, szerzők.

Az interjúk feldolgozásakor a beérkező anyagot azok köré a témák köré csoportosítottuk, amelyek – a beszélgetések alapján – leginkább érintik az itteni házasságokat, illetve amelyeket alanyaink egymástól függetlenül gyakran emlegettek, például: (1) gyerekkori álmok: a férfi-interjúalanyok gyerekkorukban keveset vagy alig gondoltak házasságra, míg a nők kislányként hercegekről álmodoztak, és Hamupipőkének képzelték magukat.

(2) Menekülés a szülői házból: „volt egy olyan is benne, hogy szívesen jöttem el otthonról. (…) Nem bírtam az otthoni légkört. Ez mindenkinek nehéz, hogy már az ember felnőtt… És otthon a szülőkkel katasztrófa volt. Volt benne egy ilyen is a gyors döntésben, hogy igenis el akarok jönni”^[1]. (3) Senki nem készítette fel őket a házasságra: „törik bele az embereknek a bicskája, mert nem világosítják fel tulajdonképpen, hogy mivel jár egy házasság. Alkalmazkodással jár. Néha kompromisszummal jár. Néha feladod önmagadat, de ugyanakkor ne veszítsd el önmagadat. Úgy add fel, hogy te ne semmisüljél meg, s eltűnjél. És hogy ezek nincsenek az emberekkel közölve”.

(4) Hol vannak a romantikus férfiak? – kérdezték a nők: „soha nem hozott ajándékot amúgy. Nem volt… Se egy virágot, se más egyebeket. Nem ez a típus volt ő”. (5) Házimunka: az interjúalanyok többsége szerint ha egy nő nem főz, nem takarít úgy, ahogy azt a környezete elvárja, rossz feleség. A férfiak esetében a házimunka el nem végzése elfogadottabb, hiszen – mint mondják – vannak férfiak, akik egyszerűen nem háziasak, ha olykor mégis elmosogatnak vagy takarítanak, azért dicséret, elismerés jár.

(6) Időszámítás a családban – gyerek előtt, gyerek után: az anyáktól leginkább azt hallani, hogy „jött a baba, és onnantól kezdve nekem erről szól az életem, hogy velük vagyok. Sőt, kicsit már ő mondja, hogy most már menjünk már, utazzunk, s menjünk együtt. Nem megyek. Ameddig a gyerekek nem lesznek nagyok, nem”. És a férfioldalról: „a pasinak sem könnyű, amikor megszületik a gyerek, és akkor egy évig, kettő, le vagy csúszva zsé kategóriás pasinak, mert le sem szarnak otthon. Hanem a gyerek. Mindenben a gyerek ”. (7) Csak megoldódik valahogy: „a végsőkig tűrtem, tűrtem, mindig reméltem, hogy hátha mégis, valami csak megváltozik, valahogy, de aztán a végén láttam, hogy semmi nem megy. (…) Húztuk, halogattuk”.

(8) Alkohol: „ez volt a koreográfia: » – Mér’ iszol? / – Mér’ nem hagysz békén? / – Azér’ iszok, mert te nem hagysz békén!« Ez volt a koreográfia, és ennek különböző árnyalatai az ordításig. Fizikai erőszak nem, de így nőttünk fel a nővéremmel, hogy mikor édesapám hazajött, gyorsan bezártuk a leányszoba ajtaját, és próbáltunk lapítani, hogy nehogy mi is konfliktusba keveredjünk”.

Többek közt tehát ezek voltak azok a témák, amelyek mentén elkezdtünk gondolkodni, a próbafolyamat kezdetére pedig egy szövegjavaslatot készíteni. Gabi – ahogy ő fogalmazott – egy lépcsőházi történetet szeretett volna. Olyat, amelyben bárki magára ismerhet, és amelyben összesűrítve azok a témák, kérdések, problémák jelennek meg, amelyek visszatérőek az interjúalanyokkal készített beszélgetésekben. Az olvasópróbára egy előre megírt szövegjavaslattal érkeztünk, amelyre kiindulópontként tekintettünk. Ezt követően a szövegben felmerülő helyzetekre, témákra a színészek különböző szerepekben egy hétig improvizáltak. Az ebben az időszakban született dialógusokat felhasználva újra átdolgoztuk a szöveget. A szereposztás is csak a második szövegváltozat megírása után következett.

A próbafolyamat további részében aszerint, hogy mikor mit követelt a színpadi helyzet, és annak érdekében, hogy a színészek számára mondhatóbb, a nézők számára pedig érthetőbb, követhetőbb legyen a szöveg, még alkalmaztunk változtatásokat. Az itt olvasható Ásókapa-előadás végleges szövegkönyve a főpróbahét alatt született meg.

Biró Réka, Deák Katalin

^[1] Az Előszóban használt idézetek az interjúalanyok szerkesztés, változtatás nélküli mondatai.