A tatabányai Jászai Mari Színház előadása azt ígéri: „húsig hatoló mélységgel” beszél a férfiakról, megmutatja azt az oldalukat, amit elrejtenek a nők elől. Bár a produkció rendkívül szórakoztatóan, időnként ironikus eltartással teszi mindezt, a végén csak ott motoszkál a kérdés, hogy biztosan kíváncsiak voltunk erre?!

Az előadás műfajmegjelölése – zenés macsózás – már önmagában sokat sejtet, így elvben nem érhetnek minket nagy meglepetésként a kifejezetten vulgáris felkiáltások: „minden nő kurva”, „felbaszódni férfidolog”, „ha el kell dönteni, hogy eszek vagy baszok, inkább baszok”, „vesszen az összes csalfa ribanc”. Mindeközben a tatabányai társulat produkciója igazán szerethető, szórakoztató, és amivel a közönségesség dacára végképp megnyer minket: kíméletlenül önkritikus.

Fotók: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta

Andrzej Saramonowicz kortárs lengyel író, forgatókönyvíró komédiáját először 2012-ben mutatták be magyar nyelven a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban. Néhány évvel később a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tűzte műsorára – ezt az előadást a Szkénében a budapesti közönség is láthatta –, majd Debrecenben és most Tatabányán került színre. Mondhatnánk: keletje van, bizonyára azért is, mert hét kiváló szereplehetőséget tartogat a férfiszínészek számára. Csupán érdekesség, hogy a magyar nyelvű színrevitelek közül egyet, a temesvári előadást egy női rendező – Kedves Emőke – jegyzi. A többi produkció mind „férfidolog”.

Az alapszituáció klasszikus komédiát idéz: egy – számító nő miatt – meghiúsult esküvő és némi verekedés után hat viharvert férfi esik be a tervezett mulatság helyszínére. A tér egy visszafogottan elegáns rendezvényterem: hátul a zenekarnak felállított színpaddal, jobbra bárpulttal, a sarokban egymásra pakolt székekkel (díszlet: Vereczkei Rita). A zaklatott érkezés, az összevert, infúziós állványra kötött vőlegény, az egyre szaporodó italos poharak mind-mind megalapozzák a főként helyzetkomikumokra építő, groteszk hangulatot.

Horváth Illés rendezésének legfőbb erénye, hogy kiváló helyzeteket teremt a színészek számára, akik sorra lecsapják a bohózat kínálta magas labdákat, máskor viszont időt hagy arra, hogy egy-egy jelenet lassabb ritmusban csordogáljon. Nem retten meg a szándékoltan giccses epizódoktól sem: a Homok a szélben Korál-dalt némi füstbe és villódzó fényekbe burkolja, a végső összeborulás pedig mexikói szappanoperák boldog befejezéseit idézi.

Pászt Patrícia magyar nyelvű szövegét (Horváth János Antal dramaturgi közreműködésével) aktuális kiszólásokkal tarkítják. Van itt minden: Lázár Ervin meséjétől kezdve a pénzeket osztó „Nemzeti Kultúralapon” és a kistermelőket honoráló kormányzati törekvéseken át Balázs Fecó-dalokig. Bizonyára nem véletlen, hogy a kortárs lengyel darab zömében közép- és kelet-európai országokban aratott nagy sikert, elképzelhető, hogy az áthallásos mondatok egy része az eredeti drámában is szerepelt. A zajos, gyors ritmusú első felvonást visszafogottabb második követi, helyenként túlságosan sokáig nyújtott jelenetekkel és a szereplők által elfogyasztott alkoholmennyiségnek betudható szentimentalizmussal.

Az előadás bizonyítja: a tatabányai – egyébként igen kis létszámú – társulat visszatérő vendégeivel ki tud állítani hét javarészt fiatal férfiszínészt, akik mind kiválóan helytállnak, és ha kell, még egy zenekart is összehoznak. Bár a komédiában nincs főszerep, a leginkább fajsúlyos mégis Végh Péter Stavrosa, a „kecskebaszó görög”, aki – saját bevallása szerint – mindent tud a világról, a nőkről, ami az ő ismeretein túl van, nem is érdekes. (Erre rácáfol, hogy a végén kiderül: a pincér egy valahavolt emlékezetes kalandjának gyümölcse.) Végh Péter karcos, arrogáns figurát rajzol, aki nem is rejti véka alá a nőkről alkotott lesújtó véleményét. Felháborítja a gondolat, hogy akad ország, amit egy nő vezet, vagy léteznek női biztonsági őrök. Meggyőződése, hogy a hatalom szexi, ennek megfelelően utasítja rendre a körülötte lévőket és igyekszik folyton a szedett-vetett társaság élére állni. Szerencsére egy pillanatig sem lehet komolyan venni macsó megnyilvánulásait, főleg miután elénekli Balázs Fecó Évszakok című dalát alig visszafogott elérzékenyültséggel.

A fiát játszó Mikola Gergő önfeledten lubickol a tétova ornitológus szerepében, s míg egyik pillanatban előadást tart a kakas magas tesztoszteron szintje és az immunrendszer ellenálló képessége közti összefüggésekről, a másikban szinte chaplini ügyességgel csetlik-botlik. A többi szereplőnek is jut néhány remek „szóló”. Maróti Attila kiváló a macsó főnök mindenesének szerepében, remekül egyensúlyoz a főnök odaadó beosztottja, a karakán fellépésű „megoldóember” és a feleségével folytatott telefonbeszélgetés során a figyelmes férj imázsa közt. Király Attila ufó-hívő metálzenésze a „nődöntögetős” sztorija érzékletes előadása után azzal szembesül, hogy az egyik jelenlévő feleségéről szólt az ordenáré történet. Már-már megható ügyetlenséggel próbálja helyrehozni a fiaskót, miközben felvillant valamit a szektás évei idején érzett plátói szerelméből. Meghitt kapcsolatot ápol az alkohollal: ivás után rendre kinyalja a feles poharakat. Az ehhez hasonló, apró gegek jó lehetőségeket adnak a színészeknek: kiemelkedő Jászberényi Gábor jelenete az infúziós állvánnyal, ahogyan szép a homoszexuális, de macsókhoz tartozni igyekvő férfi sutasága is. Gulyás Hermann Sándor tudálékos kutatójának körmönfont okoskodása is kacagtató, ahogyan Figeczky Bence látszólagos mamlaszsága a felszarvazott férj szerepében. Utóbbit, miután bejelenti: újságíró, jóformán meglincselik. Kérdés, vajon a magyar viszonyokra reflektáló aktualizálásról van szó, vagy Lengyelországban is ilyen az általános közhangulat.

Mi? Andrzej Saramonowicz: Tesztoszteron
Hol? Tatabányai Jászai Mari Színház
Kik? Játsszák: Mikola Gergő, Végh Péter, Maróti Attila, Gulyás Hermann Sándor, Jászberényi Gábor,Figeczky Bence, Király Attila. Díszlet: Vereczkei Rita, jelmez: Gálvölgyi Anett / Miovác Márton, zene: Zságer-Varga Ákos, fordította: Pászt Patrícia, dramaturg: Horváth János Antal. Rendező: Horváth Illés