Hát akkor elindult végre az évad, az új igazgató, Rudolf Péter rendezésével. Ennél nehezítettebb kezdést elképzelni is vakmerőség, nemhogy megcsinálni. Röviden: innen szép nyerni.

Alfred Ill, ez az átlagosnál is átlagosabb kis szatócs nem hisz a szemének-fülének, amikor látja-hallja, hogy van az a pénz. Aztán hisz. Mert tényleg van.

Dürrenmatt múlt század közepén írott darabja, Az öreg hölgy látogatása ma már patinásnak mondható; ez előny, amennyiben tálcán kínál egy kerekded értelmezést, amely még nem mondható történelminek, és hátrány is, hiszen megnehezíti a friss, kortársi megközelítést. (Ugyanez a dichotómia nem jellemző a klasszikussá vált, illetve klasszicizálódott darabokra, azok ugyanis szinte provokálják a jelenidejű tekintetet.)

Fotók: Dömölky Dániel

Pénzért minden és bármi lehetséges, állítja a szerző, és ehhez társítja Claire bosszúját. Az állítás körül pedig ott van egy becsődölt kisváros – most nem Güllen, hanem Fingen –, ott vannak a homályos arcélű, ámde egyként lepukkant és szinte szükségképpen rogyott gerincű emberek, és ott egy régi bűn, egy igazi morális mélypont, amely egyszercsak a felszínre tör, mint egy rendes Ibsen- (esetleg Szophoklész-)drámában.

A Vígszínházban nagy ensemble-játék zajlik, az egész kisváros ott van a színen. Mindenki lát mindent – és mi is tudunk mindent, hiszen már a legelső kép felvillantja az utolsó állomást, a szavazást. Magasba emelkednek a kezek – ez mostanában kivált jelentéses mozdulat –, és hirtelen kivilágosodik Alfred Ill arca. A tömeges jelenlét nemcsak a társulati terápiás folyamat része, nemcsak a „dolgozzunk együtt” ugyancsak érthető eleme, hanem a látványban is fontos szerepet játszik. Bagossy Levente díszletének középpontja ugyan egy székhegy, de a zenészek, a mozgás, az emberek alkotta „természet”, vagyis az erdő, a mohos talaj elevensége erős nyomaték. És igaz, hogy csak néhány figura élesedik ki – a polgármester, az orvos, a plébános, a rendőr és a tanár –, mégis érezhető, hogy mögöttük tömeg áll, és a tömeg „nyom”.

A darab vígszínházi változatát maga a rendező, Rudolf Péter készítette Hársing Hilda dramaturggal együtt (Kurdi Imre fordítását vették alapul), és ugyan a mából rátekintve az a folyamat lenne izgalmas, ahogy a város lakói ráveszik magukat a pénzért ölésre, ez a darabnak hangsúlytalan, mert meg nem írt, a színpadon kívül zajló része. Némi kárpótlás, ahogy a Tanárt játszó Fesztbaum Béla a morális dilemmát erőteljesen megjeleníti, s bár szó szerint nem mondja ki, percnyi jelenetében rendkívüli erővel mégiscsak erről beszél: „Az emberfaj sárkányfog-vetemény: / Nincsen remény, nincsen remény!”

Erre egyébként Alfred Ill is gyorsan rájön, de Hegedűs D. Géza alakításában nem a morális dilemma, hanem a „nincsen remény” felismerése drámai. A rádöbbenést előbb düh, aztán félelem, végül beletörődés követi; az ifjúkori botlás bárminemű felülvizsgálata nem. Elvégre előfordul, ugyebár, egy nemkívánt terhesség egy szenvedélyes szerelmi kapcsolatban, és az is előfordul, hogy ez tönkre tehetné a peches fiatalember jövőjét; az meg már végképp banális, hogy néhány hamis tanú segítségével minden megoldódik.

Csakhogy ez a banalitás az áldozatnak, Claire-nek egy teljes élet. Rémes élet: minden pillanata a bosszúról szól. Hegyi Barbara fedett és könnyed hangján közli nagyvonalú támogatása feltételét a fingeniekkel, hiszen biztos benne, hogy életművének ez a záróakkordja is a tervei szerint zajlik le. Gunyoros, ironikus – nem félelmetes. Elegáns ruhájában, mi több, dívás fűzőjében nyugodtan nézheti az erkélyről a folyamatot, hiszen tudja a végét. (Füzér Anni jelmezei kellően illusztratívak, vagyis a szegényesség és a remélt feltörekvés illusztrációi, köztük ez, a Claire-é a legjobb, és az is jó, hogy sem ő, sem Hegyi Barbara nem villog a Claire-en végzett masszív plasztikai és egyéb sebészi beavatkozások mutogatásával.) Közben szeszélyes kis akciókkal játszadozik – férjhez menések szakmányban, üres koporsó koszorúzása, stb. –, de gondolatban már a végét járja. Hegyi Barbara játékában benne van ez is: ha Ill meghal, akkor életének mozgatórúgója megáll, hiszen nincs hová menni tovább – vagyis neki is annyi.

A színészek többnyire a komfortzónán belül mozognak, de hát a darab, illetve a szerep sem kínál elmozdulást ebből. A feladat abszolválva van: Kőszegi Ákos Polgármesterétől Seress Zoltán Plébánosán, Gados Béla Orvosán át, Karácsonyi Zoltán rendőréig; Fesztbaum Béla Tanár-figurája tud több lenni ennél. Ill családja végképp pasztell, nekik igazán csak holmi brechties jelzések jutnak.

A játék biztonságának adatik kiemelt jelentőség – hiszen a lankadatlanul mozgó-forgó és süllyedő, valamint a nagylétszámú gárda veszélyes üzem –, és ez lehet az oka annak, hogy az előadás lomhán, nehezen vánszorog át a rivaldán. Kivált az első rész tűnik erőtlennek, noha ott már bizonyos értelemben minden megtörténik. Nem a tét ragad a deszkákon – hiszen az verbálisan is világos az elejétől fogva –, hanem a hatása.

Ennek az előadásnak a kontextusa a legerősebb. Egy – nemcsak igazgatót, de – korszakot váltott színház bemutatkozó névjegye, covid, betegség és anyagi bizonytalanság övezte nehezített pályán. Így érdemes tekinteni rá.

Hol? Vígszínház
Mi? Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása
Kik? Hegyi Barbara, Hegedűs D. Géza, Balázsovits Edit, Antóci Dorottya, Ertl Zsombor, Kőszegi Ákos, Seress Zoltán, Gados Béla, Fesztbaum Béla, Karácsonyi Zoltán, Borbiczki Ferenc, Telekes Péter, Csapó Attila, Gyöngyösi Zoltán, Reider Péter, Szántó Balázs, Orbán Levente, Méhes László, Dino Benjamin, Tóth András, Tar Renáta, Gilicze Márta, Dengyel Iván, Kóbor Balázs, Kiss Gergely Máté, Kopek Janka, Virág Péter, Kovács Olivér
Továbbá: Adamovich Ferenc, Asztalos Dóra, Bálint Barna, Fehér Laura, Forgács Róbert, Furka Ildikó, Gulyás László, Hajdu Ádám, Kóbor Balázs, Misik Renáta, Molnár Zsolt, Nánási Attila, Rizek Lajos, Siklódi Szilvia, Szabó Mátyás Péter, Szakács Richárd, Tóth Brigitta, Tóth Máté, Viola Péter, Zámbó György.
Zenészek: Balázs Tamás, Bartek Zsolt, Berec Péter, Bodon Bence, Hlaszny Ádám, Keresztes Sándor, Kiss Vilmos Tibor, Kurucz Levente, Mihályfi Márk, Rónai Gábor, Standovár Mátyás, Tompa Ábel
Súgó: Gál Tünde. Ügyelő: Mucsi Zoltán, Kuti László. A rendező munkatársa: Szládek Kata. Színpadi mozgás – asszisztens: Vitárius Orsolya. Díszlettervező: Bagossy Levente. Jelmeztervező: Füzér Anni. Színpadi mozgás: Méhes László. Zene: Mester Dávid. Dramaturg: Hársing Hilda.
Világítás: Csontos Balázs. Rendező: Rudolf Péter.