A ginázás azonban csak apropó, Schwechtjét valójában egy sokkal tágabb látószög érdekelte, mégpedig az előadásban megelevenedő vidéki, középosztálybeli mikrokozmosz.

A Radnóti Tesla nem egy klasszikus dráma újrafeldolgozásával nyitotta az évadot – a főként filmesként ismert Schwechtje Mihály a tavalyi jurányis Az örökség után ismét egy általa jegyzett – a társulat bevonásával – készült darabbal hozakodott elő (dramaturg: Kelemen Kristóf), amit ő is vitt színre. A társadalmi problémákra, azon belül is főként a tinédzser korosztályt érintő kérdésekre fölöttébb érzékeny rendező ezúttal is ebből a tárgykörből merítette témáját: a lányok ellen, elsősorban szórakozóhelyeken bevetett, bódító hatású szer, a gina hatását dolgozza fel egy középosztálybeli család történetén keresztül. A ginázás azonban csak apropó, Schwechtjét valójában egy sokkal tágabb látószög érdekelte, mégpedig az előadásban megelevenedő vidéki, középosztálybeli mikrokozmosz. Több vaskos témagóc kerül a színpadra az apró drámákat magába sűrítő anyagon keresztül: kihűlt házasság, válságba került férfi-szerepek, kapcsolati háló, ügyeskedés, szegénység, nők elnyomása, áldozathibáztatás és fonák karrierutak. Az előadásbeli ginázás valójában központi motívumként fogja össze ezt a terhelt világot, végigkövetve, hogy miként szembesülnek a szülők azzal, hogy sikeres élsportoló fiúk egy nagy társasággal karöltve beginázott egy lányt.

Fotók: Dömölky Dániel

Schwechtje minimalista színházi eszközökkel operál, mégis nagy térbe helyezi az előadást egy feszültséget koncentráló kamaraterem helyett. A posztszocialista belsőt ábrázoló tér (díszlet: Izsák Lili) egyszerre rendőrőrs, cella, gyerekszoba és családi nappali. Ez a családi mélyfúrás főként Hajdu Szabolcs színházával rokon, ám ott a nézők és játszók közelsége ad teret a lecsupaszított, nem-játszással kísérletező színészi játék számára. Schwechtje Ginája is ezen az úton próbál haladni, a színészi játék nagyban hajaz Az örökségben alkalmazottra: jelszerű karakterjegyekkel, keretek között tartott átéléssel, főként gesztussal és mozgással, valamint a beszédstílussal operáló színészi játék határozza meg az előadást most is.

A lecsupaszított, sűrítetten ábrázolt jellemek azonban nem mindig autentikusan jelennek meg a színpadon, holott a történet alakulása valójában másodlagos a mikroszkóp-lencsében láttatni akart karakterekhez képest. Schwechtje darabja a társadalmi dráma hagyományát folytatja, amikor megkísérli megfogalmazni a kortárs magyar kisváros egy szeletét, benne a kapuzárási pánikkal küzdő kisvállalkozóval (László Zsolt), az érzékeny, de a külsőségekre fogékony tanárnővel (Török-Illyés Orsolya), a gazdag kapcsolatrendszerrel bíró helyi összekötőemberrel, aki egyben a fiúk vízilabda-edzője is (Schneider Zoltán) és az öntudatos nyomozónővel (Martin Márta). Ebben a közegben keresi a helyét az Y-generációt képviselő Ákos (Nagy Márk), akinek visszahúzódó viselkedését a környezetében lévő férfiak egyhangúlag a csajozás hiányával magyarázzák. Ha valamiben, ebben igen plasztikus Schwechtje darabja, pontosan leköveti a családtagok közti kommunikáció folyamatos elcsúszását, a szereplők merev identitásokban megragadt, bár kissé klisészerű valóságának végzetes szerepét. Nemcsak a kapcsolattípusok, hanem az elejtett gesztusok, az apró titkok és önhazugságok feltárásával írja le ezt a világot a rendezés: a férj által a redőnytokban rejtegetett kolbász és alkohol ellenpontozza a mungóbabcsíra-leves szimbolizálta trendi külcsínt.

A leleplezés gesztusa mellett a darab egy markánsan morális perspektívát is megnyit, hiszen az élethazugságok feltárása mellett az előadás a bűn metafizikai és törvényi problematikáját emeli centrális kérdéssé (az első mondat az igazságszolgáltatást képviselő Nyomozónő szájából épp ezt a distinkciót jelzi: „Gyermekkoromban nem érdekelt a bűn”). Az előadás finoman reflektál a bűn és az igazságszolgáltatás közti hasadékra: a benginázásra fény derül, ám az állami igazságszolgáltatás mégsem bünteti meg a tetteseket. Ennyiben is igen klasszikus elemekkel operál a darab, hiszen – bevett toposzként – a megtorolatlan bűnök továbbélésével azonosítja ezt a világot, amire az áldozat (Hajdu Lujza) kíméletlenül rá is mutat a történet utolsó harmadában, amikor a lelkiismereti bűnbánást kéri számon elkövetőjén. Ennek ellenére az előadás – mivel feltárja a szereplők cselekedetei mögött húzódó motivációkat – lehetővé teszi a néző számára, hogy részvéttel viseltessen a maguk identitászárványából kitörni képtelen karakterekkel szemben. A vízilabda-edzőn kívül mindenki bejár egy sajátos önismereti utat a ginázás kiváltotta ügy hatására. Az anya beszél a fiúnak a teljesítménykényszeréről, az apa pedig a macsóságával leplezett végtelen bizonytalanságát fejezi ki, természetesen nem verbálisan. Talán utóbbi az előadás legmegrendítőbb és egyben legbizarrabb pillanata, amikor az apa a saját érzéketlenségét és részvétlenségét vezeti le tettlegesen a fián.

A problémafelvetések a dramatikus anyagon túl színházi szituációkként is kellő sűrűséggel jelennek meg, egyedül a karakterformálás színészi vonatkozásában és a történet alakulásának dramaturgiai aránykezelésében mutatkozik kiforratlanság. Főként az első jelenetekben csúszik félre László Zsolt és Török-Illyés Orsolya párosa, László hangerejével és mozgásával olykor túljátssza a sokkal minimalistább eszközökhöz folyamodó Török-Illyést. A férj macsóságához képest is túl macsó, a feleség pedig kifejezetten visszafogott. Nem mindig autentikus a kisvárosi mentalitás mintázatainak felskiccelése, Schneider és László kettőse olykor erőltetett bratyizásba csúszik, máshol viszont úgy tűnik, mintha nem is ismernék egymást, holott ez a világ a félszavak és gesztusok kölcsönös ismeretén nyugszik. Olykor nehezen eldönthető, hogy a karakterelemzés hiánya vagy a hullámzó színvonalú szöveg okozza a minőségi kilengéseket. A Nemzetiből a Radnótiba igazolt Nagy Márk visszahúzódó fiút kreál Ákosból, egyedül a haverjával való telefonbeszélgetés során hozza a generációját jellemző szóhasználatot, ám túlzott vagánykodása olykor szintén aránytalanságba csúszik át. Jóllehet a színészi játék markánsan megváltozik a ginázást követő jelenetekben: a megrendültségből fakadó visszafogottság mintha nyomot hagyna a színészeken is. Moldvai Kiss Andrea a zaklatott lány anyukájaként például egységesen ebben a játékregiszterben mozog.

A problémagócok színházi formába öntése helyett Schwechtjét láthatóan a tematikus alapanyag, a történet és a középosztály ábrázolhatósága izgatta jobban. Az előadás ezért is végződik az immorális állapotok megmerevedésével, hiszen – ahogy azt egy közelmúltbeli, hasonló tematikájú film, a FOMO is tanúsította – az elkövető a jelenben aligha tudja megmutatni a felelősség vállalását a külvilág számára. Ez a jövő kérdése marad, ahogy az is, ő és a környezete mit tud kezdeni ezzel a tapasztalattal.

Hol? Radnóti Tesla
Mi? Gina
Kik? Szereplők: Török-Illyés Orsolya, László Zsolt, Schneider Zoltán, Martin Márta, Nagy Márk, Moldvai Kiss Andrea, Hajdu Lujza / Kizlinger Lilla. Rendező: Schechtje Mihály. Dramaturg: Kelemen Kristóf. Jelmeztervező: Ignjatovic Kristina. Díszlet: Izsák Lili, Rendező munkatársa: Ari Zsófi.