Az egyik koreográfia drámai művön alapul és történetet mesél szavak nélkül, a másik drámai művé válik, pedig nincs is története.

A 2012-ben alakult Kulcsár Noémi Tellabor (teljes nevén: Kulcsár Noémi Tellabor Balett és Vizuáltechnikai Műhely) a rendhagyó produkciókra hajt. A társulatvezető koreográfus Kulcsár Noémi a test, a mozdulat furcsaságaival, szélsőségeivel és különféle vizuális, digitális színpadtechnikákkal kísérletezik azóta is, emellett pedig előszeretettel reflektál drámai művekre (A vágy villamosa, Macbeth) szövegmentesen.

Silver Swan. Fotók: Kraszner Nikolett

Legújabb munkája a Silver Swan egy klasszikusra épít, A hattyúk tava parafrázisa, legalábbis címében, illetve saját szándéka szerint „összművészeti kommentár” Csajkovszkij művéhez. A három táncos mozgásán kívül vetítés, zene és árnyjáték hivatott segíteni az újraértelmezést, illetve a mába helyezni a szerelmét kereső herceg történetét. Egyébként fölösleges közvetlen kapcsolatot keresni az örökzöld baletthez, a töredezett történet egy filmszerű utazás pazar vetítésekkel, jó zenékkel és vegyes mozgástechnikákkal a pantomimtól a kortársig.

A herceget alakító Horváth Attila inkább egy tudományos fantasztikus kalandfilm hősére emlékeztet ezüst nadrágban, meztelen felsőtesttel, festett szőke hajjal. Egy szájberpunk, aki kibújt a konzol mögül és elindult megkeresni elveszett érzelmeit a digitális világ és a spirituális múlt határmezsgyéjén. A színpad mélyén, egy tüllfal és a rá vetített kozmikus képek mögött, az árnyak világában egy szerzetesszerű lény mocorog Csere Zoltán személyében. Ő a kísértő múlt, az akadály. A modern hattyúlány, Rácz Réka kettőjük között bolyong, de a jelenben létezik, hiszen a függöny előtt alakítja az összes többi nőt is, akik között a főhős keresi az igazit. Egyik otthon ül, teázva rádiót hallgat, a másik egy városi labirintusban száguldozik, de ki tudja, hogy valós nők-e ezek, vagy csak a fiatalember képzelgéseiben, vágyképeiben léteznek, akinek ráadásul baj van a fantáziájával is. Az ideális állapotok mindenesetre mindig a Csere megformálta árnyalak tevőleges közbenjárásának köszönhetően tűnnek el, aki lehet akár valami függőség vagy gyerekkori trauma megtestesítője is. A töredezett mozgásokból felépített szekvenciák igen látványosak, különös tekintettel a szinkrontáncokra, a történet viszont szétgurul, nem talál kapaszkodót.

Agora II. Fotók: Jókúti György

A Gangaray Dance Company Agora II. bemutatója nem ígért nagy gondolati rejtvényeket, ehelyett őrült dinamikájú, sajátos rendszerbe foglalt koreográfiaként került a színpadra. Hámor József kollektívája hat év szünet után, tavaly tért vissza a világot jelentő deszkákra a Közép-Európa Táncszínházzal közös Shreds című előadással és azóta feltartóztathatatlanul pörög.

Idén februárban mutatták be az Agora című, trilógiának szánt mű első részét, amelynek táncosai közül ketten Hámor és Maday Tímea közös táncműhelye, a Gangaray Artistic Program tagjai közül kerültek ki. Ezt követte most az Agora II. – hasonló hangulattal, vonalvezetéssel, de még feszesebb tánctempóval, még több energiával és még több táncossal. Növekedni látszik tehát minden a nagy Gangaray „feltámadással”, sőt mintha Hámor József koreográfusi megszállottsága is fokozódna ezekkel a zene-tér-tánc hármas kapcsolatát előtérbe helyező, narratíva nélküli, pusztán a mozgás erejével saját világokat teremtő darabokkal. Valamiféle új, elegáns törzsiség alakul ki a színpadon az eszeveszett tempó, a precizitás, a fények és – különösen – a Hámor által szerzett-szerkesztett, önálló műként is értelmezhető zene nyomán. Mindig jellemző volt a munkáira a gyors tempó, a technikai csiszoltság és az igényes zene, de most igazán atmoszférikus és éteri előadást koreografált. A zene hol együtt keletkezik a mozgással, hol a táncosok mozdulatlansága ellenére tovább dübörög, mintha testet öltött volna maga is. A szereplők feltűnően különböző alkatát csak lelassuláskor észlelni, olyankor saját mozdulataikba feledkeznek, aztán amikor újra elszabadul a tánc, szinte egyetlen organikus testté válnak ismét a színpadon.

Az agora az ókori görögök szakrális közösségi tere volt. A Gangaray agorája a táncosok közösségi tere, ahol a tiszta tánc a szakralitás maga. Itt a mozgásban való hit tartja össze a nőket, akik tomboló férfiakra emlékeztetnek, mégsem kifejezetten férfiasak. A viselkedésformák, a gesztusok, a mozdulatok nem bitorolhatók nemi alapon. A férfiak hiánya érzékelhető ugyan, de nem borítja fel az egyensúlyt, sőt, mintha kiegyenesítené a nőiséget. A mozdulatok kínosan hibátlanok, sőt stréberek, mégis ott van ebben a koreográfusi monomániában a mélyről jövő, anarchista lázadás, a mozgás végtelen, fraktálszerű monotóniájában pedig valami megunhatatlan izgalom.

Hol? Nemzeti Táncszínház
Mi? Kulcsár Noémi Tellabor: Silver Swan
Kik? Előadók: Csere Zoltán, Horváth Attila, Rácz Réka. Látvány: Rubi Anna. Dramaturg: Cseh Dávid. Koreográfus: Kulcsár Noémi

Hol? Nemzeti Táncszínház
Mi? Gangaray Dance Company: Agora II.
Kik? Előadók: Albert Réka, Bali Boglárka, Baumgartner Krisztina, Fekete Zsófia, Kovács Enikő, Maday Tímea Kinga, Mangi Kornélia, Széki Zsófia, Tóth Laura. Zene és fény: Hámor József. Jelmez: Maday Tímea Kinga. Technikai munkatárs: Pető József. Rendező-koreográfus: Hámor József