… talán még azokban a nézőkben is oldódott az aggodalmas „megküzdési” görcs, akik el is feledték már a játékok örömét. Meglehet, ez is a Momentán akciók rejtett tantervének része.

November második felében, a külső-belső elsötétülés ellenére, kivételes kedd estém adódott. Rég volt ilyen üdítő szórakozásom, bár a program címe nekem – a várható improvizációs közelharc jelzésén túl – nem sokat mondott. Az ifjabbak bizonyára hamarabb értik ezt.  Ők vagy a Warrior címmel készülő ketrecharcos vagy egyéb sportfilmekre és sorozatokra gondolnak, vagy rögtön a népszerű számítógépes játék jut eszükbe. Hogy két évvel ezelőtt Ninja Warrior Hungary címmel, tíz-tíz részben, celebek és celebsorsot vállaló színészek és tévés személyiségek vezetésével futott egy magyar vetélkedősorozat is a kereskedelmi csatornák egyikén, azt csak most tudtam meg.

Azt viszont régóta tudom, hogy a dramatikus rögtönzés roppant szórakoztató és feszültséggel teli valami tud lenni.  Ráadásul hallottam hírét, hogy azok a fiatalok, akik – Földessy Margit stúdiójában egymást megismerve, majd onnét kinőve és különböző egyetemekre kerülve – 2000 körül a Kex és Tea Irodalmi Kört megalakították, milyen fontos kultúraszervezői és előadóművészeti tevékenységet folytattak éveken át.  Ez a Kex és Tea címmel futó, 2013-ig tartó beszélgetés-sorozat irodalmi felolvasóestek láncolata volt, jobbára Simonyi Balázs szerkesztésében. Az írókat-költőket is meginvitáló, kávéházi hangulatú esteket azzal hirdették, hogy „a modern irodalom nem érthetetlen és értelmetlen, sokkal inkább fogyasztható és színvonalas.”  Halk zongora, kex és tea mellett több mint száz alkalommal népszerűsítették hazai és külföldi kortárs szerzők műveit. Közben, 2003-ban megalakították a Momentán Társulatot, mely gyerek, ifjúsági és felnőtt közönség részére mutat be azóta is rögtönző játékokat a közönséggel együttműködve.

A Momentán Társulat alaptagsága jelenleg tizenkét emberből áll. Boldoghy Borbála, Bódy Gergő, Harsányi Bence, Kiskovács Attila, Káli Kata, Lisztes Linda, Molnár Levente, Montvai Sára, Penke Bence, Pirisi László, Tóth Barnabás és Várady Zsuzsi köré képzeljünk még el vagy harminc alkalmankénti játszótársat, akikkel időnként együtt dolgoznak. Népszerűségük nőttön nő, s amellett, hogy kinek-kinek megvan a maga személyes szakmai életével járó elfoglaltsága, járják az országot is. Saját színházukat IMPRÓ néven 2010-ben nyitották meg a budapesti Ó utcában. Az elmúlt évben 12.000 néző váltott jegyet a programjaikra. Jól kezelhető honlapjukon minden aktuális információ megtalálható, az is például, hogy túl vannak az 1800-ik előadásukon.

Mostani, háromfős online estjükre ingyen is be lehetett kukkantani, bár roppant kedvesen jelezték, hogy ha szándékunkban állna támogatni őket, annak örülnének. Megtettem. Aztán reménykedtem, hogy jól tettem. (Nem tudom, vannak-e ezzel így mások is, nem először veszem észre magamon, hogy a várható technikai bonyodalmak miatti szorongás visszahozza a régi előadáskezdések infantilis izgalmát, épp úgy, mint amikor gyerekközönségként skandálni kezdtük, hogy „Kezdődjön! Kezdődjön!”. ) És Momentánék kezdenek is, óramű pontosan, lazán és megbízhatóan, működőképes technikai eszközökkel. Meg kell valljam, annyira lekötött minden megmozdulásuk, hogy csak elvétve pillantottam az online résztvevőket mutató számlálóra, de emlékszem, hogy volt pillanat, amikor hetvenketten, majd kilencvenen élveztük a „Na, most mi lesz?”– helyzetek feszültségét, bár mint hallom, ezek a számlálók igen megbízhatatlanok.

A sorozat mostani adásában Boldoghy Bori volt a bírói feladatokat is ellátó játékvezető, aki induláskor rögtön a távoli nézőkhöz fordult mondván: Nevezzetek meg egy olyan, ma még nem létező, de elképzelhető „terméket”, ami fantasztikus tulajdonságai révén fölöttébb szükséges lenne az emberiség boldogulásához. Ezt írjátok meg, s majd az általatok beküldött, elképzelt találmányok egyike lesz az alapja az egyik játékunknak. Volt még egy másik játékindító felütés is: Attila és Saci karakteres, kortársi jelmezt öltöttek, hogy később, a közönség által javasolt adatokkal (Ki ő? Hány éves? Mit csinál, mivel foglalkozik?) kialakított figurákként, képernyőn át találkozzanak egymással.

A négy „kihívásra” osztott játékidő során két – saját, otthoni monitorja mögött ülő – versenyző mérkőzött meg aznap, Montvai Sarolta és Kiskovács Attila. Hogy ezt a megmérkőzést senki se vegye túlságosan komolyan, ahhoz sokat adott Boldoghy Bori clown könnyedséggel kormányzó, kedvesen zilált versenybírósága. Őrá figyelve talán még azokban a nézőkben is oldódott az aggodalmas „megküzdési” görcs, akik el is feledték már a játékok örömét. Meglehet, ez is a Momentán akciók rejtett tantervének része.

Az első feladat során Kaland a dzsungelben címmel úgy rögtönzött mesét mindkét versenyző, hogy Bori szédítő iramban mutogatott föl kártyákat, s a rajtuk szereplő szavakat nyomdakész mondatokba ágyazva (!) szőtték bele a történetbe. A második feladat a jól ismert Igen, és… technikájú, mesélős dialógusépítés volt, adott szereplők találkozását bemutatva. A dzsungelmesét visszautalással, tehát egy újból említett motívummal színezte Attila, a régi ismerősök 15 év utáni találkozásánál pedig ugyancsak ő emelte meg a játékot erős vizuális meghatározásokkal (pl. szív alakú heg az arcon) s egy bizarr életkori megjelöléssel, mondván, hogy „19 éves koromig dajkáltál engem”. S ilyenkor, nincs mese, tovább kell fűzni a beszédet, s ezt Saci, a hajdani „dajka”, meg is tette, rögvest.

Igen szép csörte lett a feltalálóval készített interjú, melynek során csak a kérdező tudta, mit is talált fel a professzorasszony. Saci, a kérdezett bravúros módon jött rá, hogy ő az a híresség, aki A nem hízlaló párizsis zsemlét föltalálta. A záró jelenetben egy olyan vakrandinak lehettünk tanúi, amikor egy hatvan körüli, gazdag nyérctelep-tulajdonos asszonyt és egy 33 éves játékautomata-neppert sodor össze a sors. Szép példája volt ez a menet a karakterépítésnek, a szerepben maradásnak és az életismeretek érzékeny hasznosításának.

„Arra tanít az impró, hogy halld meg, mit mond a másik, és kapcsolódj hozzá! Tapasztalatom, hogy a módszer, amivel dolgozunk, képes motiválni és új energiákat felszabadítani. És ez engem is motivál.” – mondja Attila, aki magyar-történelem szakot végzett. Saci óvodapedagógus diplomával rendelkezik, de felnőttekkel is szeret dolgozni. Bori magyar-történelem és magyar mint idegen nyelv szakon végzett, és tanult pszichodrámát is. Egyre többet tanít, imprótábort tart kamaszoknak, drámapedagógiai képzést vezet felnőtteknek, és tervei között szerepel az iskolaalapítás is. Lenyűgöző mindhármuk figyelni tudása. S ez a figyelni tudás – tanítható.

A Momentán foglalkozásai felfrissülést hoznak elsivatagosodó kulturális életünkbe, még így, online formában is. Az ilyesfajta színjátékosi, dramaturgi, sőt, írói adottságokat kívánó játékokhoz egy kipihent mentőtiszt helyzetfelismerő és döntési képessége, egy jó tanár tapintata, némi előre látó, értelmiségi kifinomultság és jelentős mértékű gyermeki szabadság szükséges. A dramatikus improvizációkhoz kellő gyakorlati és elméleti felkészültséget nem lehet pár óra alatt megszerezni.  Tanulni és gyakorolni kell. Olyan expresszív szellemi „sport” ez, amihez elengedhetetlen a figyelem iskolázottsága. „Az iskolák föladata – messze túl az isme­retek köz­lé­sén – a figyelem nevelése.” – írta Pilinszky. A drámatechnikákat 1988 óta kínálgatjuk itthon a tanárképzés számára. Változó sikerrel. Színész-drámatanárok, fejlesztő pedagógusok hada rendelkezik már azokkal az ismeretekkel, amiket jelenleg  – vagyis momentán – nem tudnak fogadni az iskolák. Pedig e szaktudás határainkon belül van már. Jó azért elgondolni, hogy tán épp a Momentán Társulat tagjai lesznek, akik – képzett drámatanárokkal együtt – visszatanítják ezt a jövő nevelőinek egyszer.