A Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyéről szervezett angol nyelvű, online beszélgetést január 19-én a Berliner Ensemble és a Freie Ungarische Botschaft. Mit jelent az egyetemfoglalás és a hallgatói mozgalom egy szélesebb európai kontextusban, és milyen lehetőségei vannak a nemzetközi közösségnek az SZFE-s diákok támogatására?

A Facebook-on és a Berliner Ensemble honlapján élőben közvetített beszélgetésen, amelyet Andrea Thilo német filmproducer és újságíró moderált, az SZFE oktatóit Enyedi Ildikó filmrendező, a hallgatókat Milovits Hanna harmadéves drámainstruktor, a HÖK Elméleti és Művészetközvetítői Intézethez tartozó alelnöke képviselte. Meghívott vendég volt még magyar részről Mundruczó Kornél rendező és Tőkei Éva, a Freie Ungarische Botschaft aktivistája; az SZFE hallgatóit támogató egyetemek képviselőjeként Christoph Lepschy, a salzburgi Mozarteum (Ausztria) szenátusának elnöke, valamint Oliver Reese, a Berliner Ensemble (Németország) intendánsa.

Oktatás és művészi szabadság

Az SZFE ügyének időbeli kontextusát Tőkei Éva vázolta fel, aki szerint egy olyan átszervezései hullám érte el most az egyetemeket, amely már 2010 óta következetes programja a kormánynak. „Ha a megszállás nem működik, akkor a stratégia az, hogy miközben a hagyományos intézményeket folyamatosan alulfinanszírozzák, kormányközeli emberek által vezetett alternatív intézményeket hoznak létre, amelyeket hihetetlen mennyiségű pénzzel tömnek ki. Így vagy úgy, de minden érintettben felmerül a kérdés: elfogadod ezeket a szabályokat, és akkor lesz megélhetésed, vagy munka nélkül maradsz. Az ökölszabály egyszerűen az, hogy annál van a hatalom, akinél a pénz.”

Mundruczó Kornél szerint az SZFE átvétele elsősorban a művészet autonómiája elleni támadás. „Egy művészeti egyetem abban különbözik a többi egyetemtől, hogy elsősorban a szabadság, a művészi szabadság tereként kell hogy működjön. Nekem az SZFE az alma materem, ahol ezt hallgatóként megkaptam, és bár oktatóként csak rövidebb periódusokra tudtam visszatérni, az egyetem mindig az életem fontos része maradt. Ez a szabadság az, amit most nagyon agresszíven és mindenfajta párbeszéd szándéka nélkül támadtak meg, egy nevetséges one man show keretében. Ezért aztán rögtön éreztük, hogy fel kell vennünk a kesztyűt. Ez az ellenállás – amelyet teljes szívemből támogatok, de amelynek a frontvonalában egyáltalán nem én vagyok, hanem a hallgatók, akik mindent kockára tesznek – tulajdonképpen nem más, mint a természetes és az egyetlen lehetséges folytatása annak a párbeszédnek, ami az egyetemen belül egyébként is zajlik.”

Az ellenállás kapcsán Enyedi Ildikó szerint is arról érdemes főként beszélni, hogy mi a szerepe ma egy egyetemnek Európában és a világban, merre megy és merre kellene mennie. „Ma már nagyon sokat lehet tanulni tutorial videókból és online kurzusokból. Az egyetem értelme ezért a közösség: hogy olyanokkal dolgozhatsz ott együtt, akiket ugyanaz érdekel szenvedélyesen, mint  téged. A tanárok és a diákok pedig kölcsönösen inspirálják egymást. Ez egy nagyon törékeny struktúra, de tele van szépséggel. Az egyetem egy különleges helye a nyitottságnak, az invenciónak, a kutatásnak, a szabadságnak.”

fotó: Csoszó Gabriella FreeDoc

Christoph Lepschy is úgy gondolja, hogy a művészeti egyetemek sorsa nem választható el a művészi szabadság kérdésétől. „Évek óta látjuk, hogy mi történik Magyarországon és azért fontos, hogy erről beszéljünk, mert ez egy összeurópai ügy is. Ami az SZFE-vel, a magyar kollégákkal és a hallgatókkal történik, nem előzmények nélküli és mindenképpen szimptomatikus, hiszen Európában sok helyütt vannak olyan politikai erők, amelyek támadják a kultúrát. Ausztriában minden művészeti egyetem szenátusa kifejezte a szolidaritását, éppúgy, ahogy rengeteg színház, színházi és filmes szakember szerte a világon. Azóta azt keressük, hogyan tudunk konkrétan segíteni a diákoknak, hogy be tudják fejezni a tanulmányaikat. Ennek a szolidaritásnak az intézményi kerete az E:UTSA, az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniója; a salzburgi Mozarteum legfőbb partnere pedig a ludwigsburgi Filmakademie Baden-Württemberg.”

Oliver Reese, a Berliner Ensemble intendánsa is régi kapcsolatot ápol a magyar színházi szakmával. „Azt hiszem, én hívtam meg először az akkor még nagyon fiatal Bodó Viktort rendezni a Deutsches Theaterbe; a Berliner Ensemble pedig Schilling Árpáddal dolgozott sokat. Mire az SZFE körüli események elindultak, mi már elfogadtuk Vidnyánszky Attila meghívását a MITEM fesztiválra – de ebben a pillanatban világos lett, hogy ezt tiltakozásképpen vissza kell mondanunk, hiszen Vidnyánszkynak óriási szerepe van abban a jobboldali színezetű támadásban, ami az SZFE-t éri. Azt reméltük, hogy a döntésünk nagy visszhangot fog kiváltani, és nemzetközi szolidaritást fog elindítani – így is lett. Vidnyánszky egy levéllel válaszolt, amiben azt írta, hogy ugyan voltak már korábban is vitáink, de nem érti a döntésünket. Erre a levélre már nem válaszoltam, mert amikor lemondtuk a meghívást, már részletesen elmondtam az okokat.”

De hol vannak a politikusok?

Mundruczó Kornél ezen a ponton kifejtette, hogy a szakma szolidaritása sajnos nem jelenti a nemzetközi politika szolidaritását. „Én ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek  kevés tapasztalata van a kommunizmusról, viszont már felnőtt fejjel élte meg Magyarország EU-s csatlakozását. Nekünk az Európai Unió volt a nagy reménység; szinte vakon hittünk abban, hogy be kell lépnünk. Ehhez képest elképesztően szomorú volt megérteni, hogy az EU-ban csak gazdasági szabályokon és a kapitalista őrület nyomásán osztozunk, miközben irtózatos egyenlőtlenségek vannak a tagállamok között. Az Európai Unió ma nem pajzs, nem a közös értékek helye. Nagyon szépek ezek a szólamok a szolidaritásról meg a viták fontosságáról – de hol vannak az európai értékek? Kétszáz olyan történetet tudnék elmesélni a politikai nyomásról, ami mélyen beépül a magyar emberek életébe, és mérgezi az országot. A Proton Színház előadásaival erről is beszélünk már régóta: hogy európai értékek kellenének. Úgy érzem, az EU-ban mindenki örül, hogy ez valahol máshol (Magyarországon) történik, szinte hálás mindenki, amiért van egy bohóc, és van egy őrült ország, és hogy  ő éppen nem ott lakik. Ezért ha ma megkérdezel engem, hogy hiszek-e az Európai Unióban, csak vakarom a fejem: jó kérdés.”

A nemzetközi politika szerepét Milovits Hanna árnyalta: „Októberben az EU Kulturális Bizottsága foglalkozott az ügyünkkel. Meghívták a HÖK képviselőjét (engem), a korábbi rektorhelyettest, a minisztérium egy képviselőjét és az új kuratórium vezetőjét, vagyis Vidnyánszky Attilát. Ez egy egyórás találkozó volt, mindenki elmondhatta a maga nézőpontját, és utána kérdéseket tettek fel. Ennyi.”

Christoph Lepschy szerint azért pozitív példa is akad, hiszen az Európai Bíróság kimondta, hogy a lex CEU szembemegy az európai joggal. „Az Európai Bizottságot viszont sokkal nehezebb elérni. Amikor az osztrák művészeti egyetemek kiadták a közös tiltakozó nyilatkozatukat, egy sor osztrák politikus mellett az Európai Bizottság is a címzettek között volt. Az osztrák alkancellár, Werner Kogler válaszolt, és támogatja az ügyet – az Európai Bizottság viszont nem válaszolt. De mindannyian tudjuk, hogy az Európai Unió válságban van, és amíg ez így marad, addig nagyon nehéz lesz az ilyen ügyekért lobbizni.”

Lepschy szerint viszont, ha a lobbi nem is működik elég hatékonyan, az egyetemek közötti szolidaritás sok reményre ad okot. „Az egyetemek és a színházak közötti együttműködést olyan európai hálózatok szolgálják, mint a már említett E:UTSA; vagy a színházakat tömörítő MITOS21, amelynek például a Berliner Ensemble és a Katona József Színház is tagja. Szerintem ezek a szervezetik védik vagy testesítik meg az európai eszményt és az európai értékeket.”

Oliver Reese is egyetértett azzal, hogy a legnagyobb reményt jelenleg a nemzetközi támogatás jelenti. „A nemzetközi művészvilág világosan érti, hogy úgy lehet elpusztítani a művészeti szabadságát, ha a bölcsőjénél tesszük – vagyis az egyetemen. Most a kitartás a legfontosabb, hogy ne fásuljunk bele az ellenállásba.”

fotó: Csoszó Gabriella FreeDoc

Az ellenállás művészete

Milovits Hanna szerint az ellenállás legfőbb ereje és reménye maga a közösség: ez adott erőt a hallgatóknak az ellenállás megszervezésére és életben tartására egy világjárvány közepén. „Amikor 2020 tavaszán elkezdődött ez az egész, attól féltünk, hogy elveszítjük az egyetem autonómiáját. És amikor az egyetem szenátusa lemondott, tudtuk, hogy nem maradt más eszköz a kezünkben, mint hogy elfoglaljuk az épületeket. Meg akartuk védeni a közösséget, és az erő maga is a közösségből jött: az, hogy a hallgatók, az oktatók és a korábbi vezetőség egy emberként szólalt fel a politikai alapú nyomulással szemben.”

Enyedi Ildikó éppen a közösség ereje miatt derűlátó. „Volt már a világon számos egyetemfoglalás,  azonban a budapestit egyedülállóvá teszi, hogy pozitív szemlélet árad belőle: nem valami ellen van elsődlegesen, hanem valamiért. Kreatív és gyönyörű művészeti események kapcsolódnak hozzá. Engem lenyűgözött, hogyan váltak a hallgatók a blokád első napjától kezdve egy bázisdemokratikus közösséggé, és hogyan tanulták óráról órára, napról napra ennek a szabályait. Ehhez óriási fegyelemre, szorgalomra és koncentrációra volt szükség, ami nélkül az egyetemfoglalás hamvába holt volna. Ez egy nagy kísérlet Európa közepén, ami az igazi demokrácia működéséről szól. Ebben a szűk budapesti utcában kiderült, hogy ez a dolog működik. A kétóránként cserélődő őrség, az eseményeket szervező munkacsoportok rugalmasan, fókuszáltan végezték a munkájukat, kristálytiszta kommunikációval, jó humorral és eleganciával. Egy utópikus tér jött létre, amely sokkal erősebbé tette ezt az egyébként is kicsi és családias közösséget. Úgy gondolom, hogy ennek nagyon magas szintű művészi értéke is van – és mi sem magától értetődőbb, mint hogy ezt a kincset meg akarjuk őrizni. Ezért hoztuk létre a mai napon a Freeszfe Egyesületet. Én ebben látom a reményt.”

Mundruczó Kornél is egyetértett azzal, hogy az ellenállásban sok a művészi potenciál. „Amikor támadják, az ember jól átélheti, hogy mit jelent művésznek lenni – pont úgy, mint a régi jó kommunista világban. Az SZFE új vezetése felszámolja a tradíciót, elvágja a gyökereket. Ez egy nagy történet, amit érdemes művészileg is életben tartani, és amiből remélem, új ötletek és új ideál születik majd. Létre kell hoznunk ebből a helyzetből valami nagyon újat és pozitívat. Ez a Freeszfe Egyesület nagyon jól hangzik – kívánom, hogy a következő generációknak is jövőt adjon, ne csak ennek a kis embercsoportnak.”

Milovits Hanna kiemelte, hogy a Freeszfe Egyesület kiépítéséhez és életben tartásához sok támogatásra lesz szükség. „Ha konkrét dolgokra szükségünk, szólni fogunk. Addig  csak annyit kérek, hogy figyeljetek oda ránk.”

A beszélgetés végén Oliver Reese három gyakornoki helyet ajánlott fel az SZFE hallgatóinak a Berliner Ensemble-nál.