A Katona színpada eltűnt a díszlet mögött: egy megtévesztésig élethű, színes könyvektől rendetlen, szűk dolgozószobát látunk, ahonnan egy magányos és ideges kisember próbál költői magaslatokba emelkedni. Nem nehéz karanténbeli önmagunkra ismernünk.

Más kérdés persze, hogy Kocsis Gergely kit is játszik pontosan a felvételen. Karakterére a különböző promóciós és egyéb anyagokban sokszor „költőként” hivatkoznak, a valódi szerep azonban némileg játékosabb: egyszerre elbeszélő és elbeszélt, egyszerre átszellemült és távolságtartó. Kissé ironikusan, de problémáit átérezve, sőt gyakran végletes hévvel beszél egy lírai énről, akinek (irodalomórákról jólismert) maghatározhatatlan természete a költő mint konkrét ember és az absztrakt szellemi entitás között messzemenőkig ki van játszva. Mindamellett a nézőre gyakorolt hatás tekintetében Kocsis arra a jófej(kedő) magyartanárra emlékeztet, aki úgy próbálja felkelteni a diákok figyelmét a művészetek iránt, hogy a tankönyvek kanonikus alakjait izgalmas és botrányos figurákként festi le, az évszámok felsorolása helyett pedig életük bulvárba illő részleteiről beszél.

Katona József Színház: Szavalóverseny 3. Képek forrása: Katona József Színház

És ha már provokáció: Háy János Szavalóversenye némiképp rokonítható a szerző Kik vagytok ti? Kötelező magyar irodalom című nagyvihart kavart könyvével. A kapcsolatot nyomatékosítja, hogy a Katona az előadás ismertetőjébe beletette a könyv reklámját is. Ahogyan más hasonló viták esetében, a probléma egyik aspektusa az volt Háy könyve kapcsán, hogy amíg az irodalomelmélet iránt alapvetően alig-alig érdeklődik az átlagember, addig a népszerű írók, költők és politikusok megnyilvánulásai adnak csak alkalmat arra, hogy például a kötelező irodalomról széleskörű eszmecsere születhessen.[1] Háy könyvét irodalomtörténetként keretezték, amellyel alapvetően nem csak a tudományos kritériumok hiánya miatt volt gond, hanem azért is, mert a műveket elsősorban a szerzők élete felől közelítette meg, ami napjainkban erősen kritizált felfogás. Gondoljunk csak arra, amikor ez a megközelítés rányomja a bélyegét az átlagnéző színházértékelésére is, és a szerző szándékához hű (?), autentikus (?) Bánk bánt vagy Shakespeare műveket akar látni a színpadon. Másik oldalról viszont Háy könyvét a későbbi interjúkban megerősített szerzői szándék (sic!) szerint, valamint  szépirodalmi nyelvezete alapján sem irodalomtudományként kell olvasnunk.

Bár a Szavalóverseny szintén az alkotói munka felől közelít a költészethez és pár kapcsolódó interjúban érintőlegesen felmerült az oktatás kérdése, hiba lenne a fenti diskurzust túlságosan ráolvasni. A Tárnoki Márk rendezésében bemutatott, három részre szabdalt mű, amely a Katona K:ORTÁRS sorozatában kapott helyet, egyértelműen csak szórakoztatni hivatott. Háy sorra vesz néhány költői műfajt, majd ezekből gyárt rövid jeleneteket. Fontos megjegyezni, hogy a sorozatnak csak a harmadik részét láttam, ugyanakkor az epizodikus szerkezet miatt így is élvezhető az alkotás. Ebben a részben az őszi líra, a gondolati líra és az öregkori líra kerültek sorra: miután egy kiírás megnevezte a műfajt, Kocsis a szobában bolyongva monologizál, kicsit mintha éppen egy verset írna az adott műfajban, miközben humoros bosszankodásával át is gondolja a műfaj hagyományait, egyfajta kontextust ad a művek elképzelt születéséhez. Szeptemberben például még nincsenek őszi levelek, a gondolati líra egy elszabadult agymenésként is felfogható, az öregkori lírának pedig a költő utolsó verseit nevezzük, még ha a költő nem is feltétlenül volt öreg, mielőtt meghalt. A nyelvezet ugrál a klasszikusokra adott utalások és a mai képek között, szóbakerül a zsíros állami ösztöndíj és a versben kötelezően elejtendő utalás is a kormány családpolitikájára. Az ilyen formán előállt sűrű és valóban vicces gondolatfolyamokban Kocsis Gergely energikusan sziporkázik: a romantikus zsenikép helyett egy izgága, kissé már pocakos és idősödő kisembert látunk, aki belelovalja magát a jambusok és hasonlatok kusza hálójába, a jelenetek végére rendre egy harsány fináléba vezetve minket. Kocsis nagy amplitúdóval ugrál az érzelmek között, túloz, mégis a figura esetlenségében, amolyan mackósan szerethető marad: magában morog és fortyog arról, ahogyan szeptemberben még leballagna a strandra fürödni egyet, de a partra érve megcsúszik és a vízbe esik, amely sajnos az okfejtése ellenére mégis hideg, ahogyan bort iszogatva nagy hévvel magyarázza a versbe beleszőtt Kant idézetet, majd azt gyorsan letudva megtölti a korgó gyomrát egy ebéddel.

Az egyes epizódok végén egy-egy katonás színész elszaval egy ismert, műfajba sorolt verset, az elhangzottakhoz képest klasszikusabb, patetikusabb stílusban. Ezek sem nem illusztrációk a korábbiakhoz, sem nem ellenpontok, inkább csak párbeszédre sarkallnak. Bár Petőfi, Csokonai vagy Arany költészetének esztétikai minőségéhez aligha kapunk támpontokat, a vers egy-egy része kinyílik, akár csak egy alkalmi gondolati játék vagy képidejére. Például miközben Takátsy Péter már-már könnyesen szavalja, hogy Levetette szép ruháit,/Csendesen levetkezett az ősz és a természet helyett a fürdőruhás Kocsist képzelem magam elé akaratlanul is a korábbiakban elhangzottak miatt. Fekete Ernő szavalása közben Csokonai önnön mélységét fényező szószaporítása lesz szembeötlő, míg Ujlaki Dénes bajuszával a klasszikus Arany János kép ironikus túljátszásává válik.

Mint a költészetben, úgy a kritikában is vannak dekonstruálásra váró sablon megoldások: ilyen, hogy a technikainak minősített aspektusokat a végére hagyjuk. Némileg igazságtalanul. Török Marcell, technikai rendező és társai kreatív alkotópartnernek hatnak: az egyes jeleneteket vágás nélkül mutatták be, így egyrészt osztoztunk a hős szűk szobájának a terében, ugyanakkor mindegyik részbe beletettek egy figyelemfelkeltő, távolságtartásra ösztönző megoldást is: döntött kamera, fókuszváltások vagy éppen felhalmozott könyveken pásztázik a kamera a színész helyett. Az e-színház megoldása pedig – adott időintervallumban többször újranézhető a felvétel – egészen új (színház)nézői hozzáállásra sarkall, ami egy ilyen sűrű szövegnél különösen termékeny lehet. És őszintén megvallva valóban kedvet csinált a szövegekkel való aprómunkához és az olvasáshoz. Háy a Kik vagytok ti? előszavában azt írja, hogy a magyar nemzetnek az irodalmában kéne laknia. És hát ki ne költözne be mostanában az irodalomba a valóság helyett, ha tehetné?

Mi? Háy János: Szavalóverseny 3. rész

Hol? Katona József Színház, K:ORTÁRS online sorozat

Kik? Rendező: Tárnoki Márk. Előadó: Kocsis Gergely. Versek: Fekete Ernő, Takátsy Péter, Ujlaki Dénes. Technikai rendező: Török Marcell. Operatőr: Meister Natália. Vágó: Majszin Éva. Hangmérnök: Párizs Misha. Fővilágosító: Lohár Antal. Súgó: Schaefer Andrea. Ügyelő: Valovics István. Dramaturg: Török Tamara. Asszisztens: Hornung Gábor.

[1] Lásd még: Csete Soma: #olvasstothkrisztinat https://444.hu/2021/02/28/olvasstothkrisztinat