2020. januárjában a berlini Gorki Theaterben Falk Richter, egy ötvenéves férfi megrendezte a saját maga és a színház öt férfi színésze által írt In My Room című előadást, mely a férfiak helyzetét vizsgálja a 20. és 21. század fordulóján. A csak férfiak által létrehozott előadás jelenleg a színház stream-repertoárján szerepel.

Az In My Room egy, a drámairodalomban gyakran előforduló, több ezer éves ősi toposzt használ: az apa-fiú viszonyt vizsgálja a mai korban, kifejezetten férfi szemszögből. Ez a mostani német közegben akár fricskának is tűnhet, de sokkal inkább fontos kérdéseket hivatott feltenni: mit jelent ma a férfi, az új férfiasság, hogyan definiálják magukat a berlini multikulturális queer-világban élő, konzervatív felfogású apáik által teljesen más értékrend alapján nevelt német és török férfiak.

Maxim Gorki Theater: In My Room. Képernyőképek a streamelt előadásból.

Ahogy az a kortárs (német) darabokban Jelinektől Polleschig megszokott, itt sem dialógusok, hanem párhuzamos monológok vannak, melyek csak egy pontban találkoznak, a témájukban. A leggyakoribb mondatkezdés a “Mein Vater…”, azaz “Az én apám…” mely után a színészek emlékeznek apjukra, mondatokra, tettekre, fenyítésekre, sértettségeikre. Az öt színész közül kettőnek az apja török bevándorló, de ők maguk már Németországban születtek és szocializálódtak, a német apák között pedig található értelmiségi és kamionsofőr is, így az előadás többféle 20. századi férfisorsot is bemutat.

Az első fél óra Jonas Dassler apa-monológja, melyben mindent bevet, amit egy német színész tud: gyorsan, dühösen beszél, eleinte halkan, majd kiabálva, aztán mikrofonba kiabálva, habzik a szája, darálja a végtelen mennyiségű szövegét meggyőző beszédtechnikával ám lélek nélkül, mely így teljesen érdektelen is marad. A legmeggyőzőbb és legérzelmesebb monológ Knut Bergeré, aki kifejti, hogy ő azt az életet éli meleg férfiként egy boldog párkapcsolatban, melyet apja nem élhetett.   Amikor coming outolt anyjának, anyja reakciója az volt, hogy ez már több mint húsz éve is megtörtént,  amikor kiderült, hogy az apjának van egy férfi szeretője, akit  ugyanúgy szeret, mint a feleségét; az apa egy sajátos párkapcsolati konstellációban képzelte el az életét, melyet azonban abban a korban nem valósíthatott meg. Mindezt Berger természetes hanghordozással, átéléssel, könnyezve, hatásvadász zenei aláfestéssel adja elő, erős hatást érve el.

Ezeket a monológokat, melyek mindig egy-egy dalban végződnek (például az előbb említett monológot a Boys don’t cry című The Cure számban), többször is megszakítja a rendezés. Egyszer például egy színészileg hálás feladattal, mikor a színészek különböző apafigurákat, kis karaktereket játszanak el a színpadon. Ennek a résznek kifejezetten a szórakoztatás, a nevettetés a célja, ami sikerül is. Később egy meleg pár hétköznapi veszekedés-jelenetével, melyet Benny Claessen vicces queer lecture-e zár le. Ez megidézi Richter  a Gorki Theaterben 2014-ben bemutatott nagy sikerű rendezését, a Small Town Boy-t, mely a kortárs berlini szexuális életet járta körül, a melegség aspektusából.

Falk Richter előadásaira jellemző a kortárs politikai közegre való utalás is, ez ebből az előadásból sem marad ki. Dassler nyitómonológjában az alfahímek között sorolja fel Trumpot, Putyint és Orbánt; a már otthonban lévő apját idézve kiabálja mikrofonba, hogy az országot vezető CDU valójában egy náci utódpárt, fasiszták ülnek a parlamentben, akiket a konzervatívok szavaznak meg, ahogy anno Hitlert is. Merész (és nem is teljesen helytálló) állítás Merkel és Hitler között párhuzamot vonni, pláne bizarr ez azon a színpadon, ahol pár évvel korábban Merkel a Brigitte talkshow vendégeként szerepelt. Később az előadás egy pontján szóban megidézik a német szélsőjobboldali párt, az AfD vezetőjét, Alexander Gaulandot is, arról tanakodva, hogy vajon milyen lehet az ő férfiképe. Az AfD jelenségről egyébként Falk Richter 2016-ban a Schaubühnén készített előadást, Fear címmel, amelyet a párt a bíróságon meg is támadott (sikertelenül).

A monológok kapcsán felmerül az autobiografikusság kérdése, lévén hogy a színészek a színpadon saját névvel, egyes szám első személyben szólalnak meg. Falk Richter az előadás leírásában ezen szövegeket “autofikcionális önpróbálkozások”-nak nevezi (autofiktionaler Selbstversuch). Tehát ezek  személyes történeteket tartalmazó, de Falk Richter által megírt fikciós szövegek, ­ szerzőként is ő van feltüntetve. A rendezés során próbálták a színészt és az eljátszandó karaktert a lehető legközelebb hozni egymáshoz, de a cél nem egy dokumentumszínházi előadás létrehozása volt.

Az utóbbi évtizedek egyik legmeghatározóbb apa-történeteket feldolgozó előadása a She She Pop Testament című előadása. Shakespeare Lear király szövegéből indultak ki, azt vetítették a performerek a saját életükre, eleinte párhuzamos monológok formájában, majd egymás után színpadra léptek az elbeszélt történetek főszereplői, az apák is; személyes jelenlétükkel hitelt adtak az elhangzó történeteknek, létrehozva egy nagyszerű előadást. Az In My Room-ban a színészek által elmondott történeteknek csak az egyik oldalát ismerjük, ezért a monológok egy idő után az apák által okozott gyerekkori sérülések és a még mindig hordott, feldolgozatlan sebek enumerációjává állnak össze, a bennünk lévő apaképpel való leszámolássá, melyben az apáknak esélyük sincs a túlélésre, mivel nem kaptak szót. Az In My Room Lana del Rey Born to die című számában csúcsosodik ki, mely valójában a közel két és fél órás előadás tanulsága is: mind meghalunk: apáink, mi is és velünk hal apáink bennünk élő képe.

Mi? Falk Richter: In My room
Hol? Maxim Gorki Theater, Berlin – online előadás
Kik? Rendező: Falk Richter. Szereplők: Emre Aksızoğlu, Knut Berger, Benny Claessens, Jonas Dassler, Taner Şahintürk

Facebook Comments