Lépésről lépésre hagyjuk magunk mögött a koronavírus járványt, kimerészkedünk a karanténból, a kirakatok üvegében megpillantjuk megtört vonásainkat. Ahogy ott állunk és sajnáljuk magunkat, egyszer csak észrevesszük, hogy hatan-nyolcan ugyanígy merednek a poros, nap vakította tükörbe. Ezen aztán kacagni kell, de legalábbis elmosolyodni, és sétálni tovább újabb kirakatok elé.

Színházba még nem mehetünk akárhová és akárhogyan, de a színház mindig is szabad lesz, dönthet úgy, hogy valaminek a szolgálatába áll. Hogy ha a budapestiek nem mehetnek hozzá, majd ő megy a budapestiekhez. Dönthet úgy, hogy három napra kihasználatlan üzlethelyiségekbe, kirakatokba költözik és kiállításokkal, performance-okkal, előadás-részletekkel szól hozzá a poros, nap vakította tükrök előtti ácsorgáshoz, tébláboláshoz.

A KirakART támogatói – a Budapest Brand, Erzsébet- és Ferencváros Önkormányzata és a Margit-negyed – izgalmas alkotóműhelyeket szólítottak meg. Felsorolni épp úgy nem lehet őket, mind befogadni a sokszínű programot. Van itt tánc, zene, színház, báb, kiállítás, a Trafótól a Jurányiig, a Szkénétől a Stúdió K-ig. Péntek reggeltől vasárnap estig, térben és időben kiterjedve, átszőve a várost. Kis szabadságszigetek a kirakatok erre a három napra. Vannak olyanok, amik máskor romos táj-sebek, gyógyulásuk, újraéledésük reménye a fesztivál. Ahogy sétálsz egyiktől a másikig, emberi léptékű lesz Budapest, és köszönnek a hibái, szépségei, megcsap büdöse, megsimogat szellője. Ebben az emberi léptékben lehet találkozni, tenni egy-egy lépést egymás felé. Sétálni nemi identitástól, etnikumtól, pártállástól függetlenül szabadon lehet.

Június 6. Vasárnap. Reggel a Bethlen Téri Színháznál kezdek, a Helytelenek Társulat bábetűdjeivel. A csapattól korábban az #énis#engemis című előadásukat láttam néhány éve, úgy tudom azóta is játsszák az Óvóhelyen. A saját történetekből készült anyagban a hatalommal való visszaélés, a nők kiszolgáltatottsága tematizálódik. A kirakArt keretében látható bábetűd sor gyerekeknek készült, kedves formai játék. Vékony Brigitta és Németh Viktória frissen, oldottan mozgatják a figurákat, néhány keleti vonású lurkó rajzol az aszfalra, néhányan szájtátva figyelnek. Nagypapa érkezik kisunokával, „látod, megint megy” mondja a srác, majd beüti a kapukódot. A nagypapa egy pillanatra még a kirakatot nézi, aztán indul. Nekik már napi rutin lett a kirakat színház.

A HellóAnyu közösségi tér kirakata a Kámfor ZenésBábszínház előadása alatt. Fotó: Bogdán Réka

A Csányi utcában épp elcsípem a Kámfor Zenés Bábszínház meserészleteinek végét a HellóAnyu közösségi tér kirakatában. A húsz-harminc néző arcából ítélve kár, hogy nem értem ide hamarabb. De már kezdődik is néhány házzal odébb a Gólem Központ kirakatában A miniszterelnöki sajtószemle. Profi hangosítással Nényei Pál jelenetének minden mondata pontosan hallható, Sipos Vera és Katona László apró imprói élettel töltik meg az utcát. Nádasi Iván László a miniszterelnök szerepében szavak nélkül, apró gesztusokkal, tekintetekkel kommentálja a neki felolvasott cikkeket. A hír: eltűntek a Földről a zsidók. Persze máshogy hangzik ez a Magyar Nemzet és az Amerikai Népszava hasábjain. A pontos stílusjáték remekül működik a kirakatban, ahogy a Jurányi Ház színháztermében látható Kiválasztottak című előadásban is. A közéleti téma utcára kerülésével megnyílik a lehetőség egy újabb találkozási pontra a nézőkkel, akár konfrontálódásra is, de hiába visszahangzik a zsidózás a Csányi utca két oldala között, az ablakokból nem kiabál ki senki jiddisül vagy szélsőjobbul. A biztonságos színházi keret hiánya ugyanakkor növeli a jelenet tétjét, a húsz-harminc néző hálás nevetése és csöndjei tisztítják a közbeszédtől is mocskos aszfaltot.

A Gólem Központ kirakata. Fotó: Bogdán Réka

A Király utcán megnézem az Élőkép Színház installációját a Lepkévé válás című számos díjjal elismert előadásukból, majd irány Buda. A Margit-körúton Nagy Fruzsina dress code: Webcam Fashion című installációja a kirakat kereten belül nyit újabb kereteket, ezzel téve hangsúlyt a képernyőbe zárt karantén hónapokra. Megmutatkozik a pixeleken kívüli otthoni viselet és a reprezentációs tér kimódolt, igényes ruhái közötti ellentét.

Június 6. Vasárnap délután. Margit-körút. A SzínMűHely Alapítvány performatív élőképeit nézem a Hangosan lépek és visszhangzik az Oktogon című készülő színházi előadásukhoz kapcsolódóan. A Pass Andrea vezette projektben Z generációs fiatalok az alkotók, a pandémia első hulláma óta foglalkoznak ezzel az anyaggal. Izgalmas installációk a kirakatban, a csapat tagjai pedig egész mélyen, az üzlethelyiség hátuljában ugrálnak, táncolnak. Sziluettek, mozgó árnyak, a város arctalan tömeg. A kint és bent tükröződik. Párosával vagy egyedül előre jönnek. Adnak egy benyomást, egy lehetőséget a viszonyulásra. Közben az installációkat nézik, hozzájuk érnek, aprókat változtatnak rajta. Szivárványos zokni kerül az egyikre, freeSzFE szalag kerül elő a másikból. Minden gesztus érzékeny, jólesően egyet lépő. Nem rohan, nem nyomja magát az arcunkba. A végén az alkotók a kirakathoz nyomják a tenyerüket belülről, akinek van kedve, ugyanígy tehet kívülről. Óvatos közeledés, lépésről-lépésre. Jól esik.

A ZéróPlusz TáncMűvek & Noppa Design kirakata a következő. Kortárs táncot nézünk a villamosmegállóból. Néhányan hoztak magukkal széket, mások biciklire támaszkodva figyelik a fiatal mozdulatokat. Ideális helyszín, nem tűz a nap, széles a járda. Kovács Sára és Tordai Luca etűdje közben egy-egy szót mondhatunk mikrofonba, abból indítják a hullámot, az érzést. Ezen keresztül ér össze kint és bent. Gyermek, szenvedély, fagylalt. Így mozdul a kar, a tér, a csípő. Kellemesen pezsdítő zenei aláfestéssel szívódunk át az érzetek világába.

A Stúdió K. kirakata: részletek  A kíváncsi kiselefánt című előadásból. Fotó: Bogdán Réka

Június 6. Később. Már családostul sétálunk a Ráday utcán. Tele van élettel város. Ismerősökkel beszélünk hosszú hónapok után, örömteli semmiségekről. A Stúdió K előtt székek és kis padok, Fodor Tamás néhány szóval tesz minket helyzetbe, melyik részeket látjuk Odüsszeusz bolyongásaiból. Nyakó Júlia, Homonnai Katalin, Pallagi Melitta, Sipos György és Lovas Dániel bábjátéka oldott és emberszeretettel teli, finom humorral mutatják a homéroszi történet fontosabb pontjait. Néhány házzal odébb a Grotesque Gymnastics csapata Embernyavaják a kirakatban című perfomansza nyomasztó képeket mutat megdermedt, kitett emberi helyzetekről.

Dollár Papa Gyermekei: Anya elszabadul, a Ráday utca egyik kirakatában Fotó: Bogdán Réka

Elsétálunk még a Kettőspont /színház és spirituális ügynökség előtt, Zoltán Áron beszélget néhány emberrel, talán a készülő új darabról a Likvidátorról mesél, amelynek főszerepét játssza. A Trafónál néhány QR-kódból gifeket mutat a telefon, Rácz Márta karantén-élményei sűrűsödnek. Aztán visszafelé a Dollár Papa Gyermekei Torkig című kisfilmjének főszereplője falja fel a várost. Sajnos pont a performansz végére érünk oda. Mivel már közeledik az altatás ideje, nem várjuk meg a következő Anya elszabadult, mert kisgyerekes szülőként jól tudjuk, ha az idegrendszer kiesik a ritmusból, valóban könnyen elszabadul az élet: játékvirág nyílik fecskefánt táncban. Hazafelé még dedikáltatjuk Sándor L. István Fodor Tamásról és a Stúdió „K”-ról szóló könyvét, a Szabadságszigeteket. A különleges alkotóműhely izgalmas és részletes történetét 1978-ig mutatja be a kötet, a pártállami időkben megalkuvást nem ismerő csapat küzdelmeit, bukásait és sikereit. Tanulságos olvasmánynak ígérkezik: hogyan lehet állami nyomással szemben, szabadon létezni? Hogyan lehet egy-két kirakatnyi helyen szabadságszigetet teremteni? Ha a KirakART-nak sikerült néhány napra, vajon összefogva sikerülhet néhány évre is?

Mi? kirakART

Hol? Budapest kirakataiban, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, Jurányi Ház, Bethlen Téri Színház, MU Színház, Szkéné Színház, Budapest Brand, Margit-negyed, Ferencvárosi Önkormányzat szervezésében

Kik? Élőkép Színház, Gólem Színház, Grotesque Gymnastics, Helytelenek Társulat, Kámfor Zenés Bábszínház, Kettőspont /színház és spirituális ügynökség, Stúdió K., SzínMűHely Alapítvány, ZéróPlusz TáncMűvek & Noppa Design