Egy évvel a világjárvány kitörése után sok előadóművész megtanulta kezelni, a saját javára fordítani vagy legalábbis sztoikus vagy hívő módon elfogadni azt, amit kezdetben tehetetlenség vagy pánik övezett. Tíz művészt, színészeket és táncosokat kérdeztünk arról, hogyan élik meg a vírus miatt előadásmentes periódust: vannak-e bevált módszereik a stressz kezelésére? És rendes évadokban milyen módszerekkel engedik ki a munkával járó feszültséget?

A járványra azonnali reakcióként jött létre még tavaly március közepén Lengyel Anna kezdeményezésére a „Színházban dolgozom, de máshoz is értek” Facebook-csoport, amely azóta is platformot biztosít az alternatív pénzszerzéshez-munkavállaláshoz: nemcsak színészeknek, de mindennemű színházi dolgozónak. Nem mindenkinek megoldás azonban a szakmaváltás, még átmenetileg sem. Hogy ez egyáltalán opció-e, az rengeteg faktortól függ: például az egészségi állapottól, a pályán eltöltött időtől, az anyaszínház hozzáállásától és válságmenedzselésétől, a színész/táncos személyiségétől.

A karantén alatt sok színész magántanárként kezdett el dolgozni: ki saját szakmáját (például beszédtechnika, improvizáció) adja tovább, ki idegen nyelveket vagy, magyar irodalmat oktat. Táncosok, koreográfusok különféle személyes és intézményes felületeken tartanak mozgás- és táncórákat, a fizetős kurzusok mellett sokszor ingyenesen. A díjmentes tréningek online olyanokhoz is eljutnak, akik feltehetőleg soha nem vettek részt kortárstánc-órán (mert nem élnek Budapesten, mert előfeltevéseik vannak a műfajt illetően, mert nem volt hozzá merszük). Ez voltaképp igen szerencsés találkozás – és jó esély a műfaj demisztifikálására, széles körű elterjesztésére.

A megkérdezettek jelenlegi munkaviszonyai és -lehetőségei változók: az erdélyi színészek a Romániában érvényes szabályozásoknak megfelelően kültéri és beltéri előadásokban is játszottak-játszanak; a magyarországiak (vidéken és Budapesten egyaránt) eltérő módon, de próbálnak, bár a cikk megírásának idején közönség előtt nem játszhatnak; két táncos válaszadónk szintén próbál, és ha lehetősége adódik rá, egyéb formában (online) is dolgozik.

Mátray László. Fotó: Barabás Zsolt 

A mozgás és a szabad levegő, nem meglepő módon, bevált stresszoldó. Egri Márta, akivel az első karantén alatti időkről is beszélgetünk, elmondja, hogy hosszú, barátokkal beszélgetős kutyasétáltatások jelentik a mindennapi mozgást, de az intenzív sport továbbra is hiányzik neki: „Nagyon szeretek úszni, szemben lakom egy uszodával, és most nem járhatok oda. Megpróbáltam az intenzív kutyasétát, hogy ne csak poroszkáljak, hanem intenzíven gyalogoljak, de az az igazság, hogy nem helyettesíti az úszást. Most várom a tavaszt, mert szeretek biciklizni, és talán az majd valamennyire kielégíti a mozgásigényemet.” Nagy Zsolt (Örkény Színház) számára az olvasás és a zenetanulás mellett a kungfu segít a lazításban, Kiss Bora (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház) pedig rendszeresen, közvetlenül előadások előtt is jógázik. Kiss-Végh Emőke (Dollár Papa Gyermekei) az előadások utáni vacsorában és táncban hisz, ami az éttermek és szórakozóhelyek bezárása miatt most nem megvalósítható, így marad a forró zuhany, a mobilozás, a környező házak, a panoráma nézegetése. Mátray László és Trill Zsolt a természettel való kapcsolódásban oldódik fel. A sepsiszentgyörgyi színész a vidéki telkén töltött több időt, ahol állattartással is foglalkozik, és elmondása szerint „a kisállatok születése, vagy az arra való készülés, hogy minden jól történjen, nem adott teret a kétségbeesésnek”. A Nemzeti Színház művésze a kertjében foglalatoskodik, amikor az idő engedi: „Ott minden szépen helyre rakódik, mert az ember jó értelemben elfárad, a teste is, meg a lelke is.”

A szabadúszó táncos, Jurák Bettina kiemeli a mentális egészség ápolásának szükségességét. Ehhez a krízishelyzetek tudatos kezelésében, a meditációban, a gondolatok lejegyzésében talált megfelelő módszert. Jurák, aki maga is online tánckurzust indított most tavasszal, kifejti: „Számomra nagyon fontos, hogy még jobban megválogassam a körülöttem lévő embereket, és próbáljam elkerülni a toxikus személyeket. Ha a mindennapom csak a rohanásról, tréningekről és próbákról szól, az otthonom és a szabadidőm muszáj hogy, úgymond, »sértetlen terület« maradjon, ahol igazán ki tudok kapcsolni.”

Szakmai félelmek, alkati kérdések

Közhely, de mindenki a maga módján, az alapmentalitásának megfelelően éli meg a karantént. A válaszokat hallgatva, olvasva erőteljesen átjön a művészek személyisége, pontosabban az, hogy zsigerileg hogyan reagálnak a krízishelyzetekre, hogyan kezelik a fellépéssel és az előadó-művészeti munkával járó kihívásokat. Kern András humorral indít: elmondja, hogy ő tulajdonképpen szeret lustálkodni, és örvendett a kezdeti lazításnak. Aztán komolyra vált, és megfogalmazza sok színész nagy félelmét: a játék rutinjából való kiesést. A színész életkorára is hivatkozik, de inkább az tölti el aggodalommal, hogy az új előadásait (Az apa a Pesti Színházban, illetve A vád tanúja a Játékszínben) kevésszer játszotta. „A Játszd újra, Sam!-től, amit harminchét éve játszom, nem félek, mert az nem megy ki az emberből, de azok a darabok, amik keveset mentek, még nem másztak be eléggé. Az ember próbálja olvasni őket, gondolkodik rajtuk, de az nem sokat ér. Próba kéne, meg előadás, hogy ne vesszen ki belőlük az élet meg a gyakorlat” – fejti ki Kern.

Egri Márta. Fotó: Prokl Violetta

Másként éli meg a nemjátszást Trill: „Úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy ez most így jött ki. Azt nem mondom, hogy mindenáron színpadra szeretnék lépni, hanem úgy veszem, hogy ez egy felkészülés. Amikor eljön a pillanat, akkor kell majd ezen gondolkodni. Ebből kifolyólag nincs bennem igazi stressz. A meglévő, már játszott előadásokra olvasással készülök.”

Bár kevesebb számú előadásban, de folyamatosan dolgozott, illetve pár filmes munkát is vállalt az elmúlt évben Mátray László. Ő a Covid-helyzetben másfajta szakmai hozzáállást tapasztalt meg: „Rájöttem, hogy tulajdonképpen nagyon hatékonyan lehet működni, ha rövidek az időkorlátok, ha az ember kénytelen másképp odatenni magát, és elkerülni a mellébeszélést.” Kikapcsolta telefonján a Facebookot, hogy megszűrje a túlfűtött reakciókat, és kevesebb fölösleges befolyásnak legyen kitéve a megváltozott munkafolyamatok ideje alatt.

Kiss Bora egy felismerését osztja meg: „A legnagyobb tanulság akkor fogalmazódott meg bennem, amikor ültem a nagy csendben a kertben. Éspedig, hogy mi, színészek nagyon függünk attól, hogy mit és hogyan kapunk kintről, és most, hogy csak mi vagyunk magunknak, kétségbeesünk, már semminek semmi értelme. Ezzel vigyázni kell!” A kétségbeesés sokak természetes első reakciója: erre Jurák is utal a próbatermek bezárására emlékezve, akárcsak Bálint Adél, az angol Rambert Dance Company táncosa. Bálint tízéves kora óta tánccal foglalkozik, és a többhónapos lezárást ő is nehezen viselte. „Nagyon hiányzik a színház, a színpad, a közönség, a taps és a turnék” – mondja, bár július óta legalább ismét több projekten dolgozik, próbál és kollégáival közösen online táncórákat tart. „A Rambert rendszeresen turnézik Anglián belül, illetve nemzetközi turnékra is sokat megyünk. Most erre még egy kicsit várni kell” – teszi hozzá, miközben megjegyzi, hogy igazából nincs oka panaszra, de ez az élet mégsem teljesen kerek.

Ehhez képest Jurák Bettina bevallja, hogy a járvány neki szerencsés módon sok pluszmunkát és feladatot hozott. Ugyanakkor maga a tudat, a folyamatos idegeskedés, hogy a lezárások bármikor megismétlődhetnek, állandó stresszforrást jelent számára. És jelzi, hogy fontos odafigyelni az egyensúlyra: „Szabadúszóként tisztában vagyok vele, hogy most több mindent el kell vállalnom azért, hogy ha bármikor olyan időszak jönne az életemben, amikor valamiért nem tudok táncolni vagy nem lesz munkám, legyen tartalék. A helyzet az állandó munkák miatt tehát szerencsés, azonban stresszes is.”

Rendes üzemmódban

Gondolatban egy picit a normálishoz is visszatértünk, és arról beszélgettünk, hogy a korona előtti időkben ki-ki hogy kezelte a fellépésekkel járó feszültséget, hogy adta ki előadások után a gőzt.

Kiss-Végh Emőke elmondja, hogy előadások előtt általában nem izgul, és mivel a színpadon kifejezetten vonzza a bizonytalanság és a hiba lehetősége, a feszültség nála másban nyilvánul meg. „Ha hibázom, vagy elfelejtek szöveget játék közben, ha döcögök, akkor spontán üzemmódba kapcsolok, gyorsan kell gondolkoznom és döntenem, nem működik a rutin. Ilyenkor könnyebb megcsinálni azt, amire az előadás egésze alatt törekszem. Előadás után már egy kicsit nehezebb dolgom van. Például ha nagyon sietek a gyerekekhez haza, akkor marad bennem valami nyugtalanság. Ha nem lettem leterhelve, akkor kielégületlenség. Ha elégedetlen voltam magammal, akkor bosszant, hogy másnap miért nem játszunk.” Ezzel szemben a bizonytalanságot inkább kiszolgáltatottságként írja le Kiss Bora: „Van, akinek én mint színész jó vagyok, és van, aki soha nem akar velem dolgozni, és ezt el kell fogadni. Akkor könnyebben lehet az ezzel járó nehézségeket, kényelmetlenségeket, kellemetlenségeket kezelni.” A színházat ő ebből a szempontból mégis fejlődési lehetőségnek tekinti, mert szembesíti a színészt ezzel a kikerülhetetlen kiszolgáltatottsággal.

Legrégibb és legbiztosabb stresszoldója Egri Mártának a színpadon az, ha biztonságosan tudja a szöveget. Neki első körben ez ad szabadságot, mondja, majd hozzáteszi: „A próbák elején nagyon fontos számomra, hogy tudjak válaszolni azokra a kérdésekre, hogy ki vagyok, hova megyek, és mit akarok. A pályám során ez nem változott. Nem tudom meghatározni, mikor jöttem rá, hogy számomra ez a legfontosabb része a folyamatnak.”

Bálint Adél. Fotó: Paul Cameron

Mátray elmondása szerint nála bonyolultabb a helyzet, mert ő nem viseli jól a túlzott stresszt, és nincsenek a kezelésére bevált módszerei sem. Azonban egyre inkább a céltudatos, nem domináns munkaviszonyokat kedveli. „Mindig az adott munka és az azt létrehozó csapat teremti meg a hangulatot. Ha a színész érti, hogy mi a feladata, akkor képes azt hitelesen képviselni is a nézők előtt. Ezt kellene elérni mindennemű stresszkeltés nélkül.” A stresszállapotok kialakulásához szerinte a feladatok minősége is hozzájárul. „Ahhoz, hogy az ember bátran és őszintén feltárja magát, a mazochizmuson túl nagyfokú bizalomra van szükség, ez pedig stresszmentesítheti az alkotási folyamatot” – véli.

Pályájának ezen a pontján Trill Zsolt már minden esetben máshogy készül a különböző előadásokra: a próba, a felkészülés egyfajta lenyomatot hagy a szóban forgó produkción. Amennyiben feszültség van munka közben, azt meggyőződése szerint helyben kell megfigyelni és megoldani: „Ha ezek a próbafolyamat alatt megoldódnak, akkor csak a jó értelemben vett izgalom kap szerepet előadásonként. Van az életben elég stressz, nem kell külön nekem a színházba is bevinnem.”

Megkérdezett táncosaink mindketten hosszas bemelegítéssel, zenehallgatással és improvizációval készülnek az előadásra. Jurák számára ez adja meg azt a komfortot, amelyből utána „nehéz kirángatni”, és amely által az előadásait teljes ráhangoltsággal tudja megvalósítani. Saját bevallása szerint Bálint Adél rendes üzemmenetben jól kezeli a stresszt és a krízishelyzeteket, hisz mesterei már az iskolában megtanították arra, hogy mivel jár színpadra lépni.

Nem lehet a színpad a minden

Elvétve bár, de szó esik a közösség, a barátok, a család és az alternatív erőforrások fontosságáról is. Egri Mártának a nagy beszélgetős összeülések hiányoznak a legjobban, és ezeket a telefon nem tudja helyettesíteni. Kiss-Végh Emőke külön örvend, hogy szakmabeli férje egy-két mondatból is megérti. Kiss Bora szerint öröm játszani, de fontos, hogy más is legyen az életben a színház mellett, hisz mint láttuk, a színház pillanatok alatt eltűnhet. Tompa Klára, akinek színházi munkái betegség miatt is tolódtak, ebben a nehéz periódusban az online oktatásban lelt örömöt, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves színészhallgatóinak osztályvezetőjeként.

Nincs egységes megoldás tehát: csupán végtelenül személyes döntések és lehetőségek vannak. Kérdés, hogy hogyan és milyen irányba fog változni a következő hónapokban és években a színház és az egyéb előadó-művészeti ágak sorsa. Visszaáll-e a közeljövőben az a rutin, amely teljes egészében utoljára 2018/2019-es évadot jellemezte? És ha beáll az új rend, mi marad a mostani takaréklángból, a kényszerszünet alatt szerzett másfajta rutinokból? Megjósolhatatlan. Bízzunk egy egészségesebb jövőben.

Facebook Comments