Az elmúlt, COVID–19 sújtotta időszakban a magány, az elszigeteltség, a hiány a társadalmunk közös élettapasztalatává nőtte ki magát. Ennek következtében nem ér minket meglepetésként, hogy ez a közös kapcsolódási pont meghatározó befolyással bír jelenünk művészeti alkotásaira, köztük a színházi előadások formanyelvére (pl. TÁP Színház: Alatta-felette: B@szatlanul... avagy Hiányainak, Most és Örökkön – magány: szex, munka, internet) és/vagy tematikájára.

Utóbbi esetben számomra akkor lesz egy előadásnak tétje, ha az alkotók nem csupán a sokak/sokunk által megélt élethelyzeteket, jelenségeket kívánják felmutatni, (jóleső közös bólogatásra és nevetésre késztetve ezzel), de az ismerős állapotrajz lefestésén túl szándékukban áll elindítani minket azon az úton, hogy közösen átgondoljuk korábbi értékrendünket, vágyainkat, viselkedésmintázatainkat, melyek által a jövőben kitörhetünk a színpadon elénk tárt magányosságra ítélt ember szerepköréből.

ESZME – MűvészetMalom – Szkéné Színház: Csend-etűdök. Fotók: Szentendrei Teátrum

A szentendrei MűvészetMalom udvarán bemutatott, majd ősztől a Szkéné Színházban látható új, kortárs magyar dráma, Szokol Judit és Fabacsovics Lili Csend-etűdök című darabja egy lakótömb egymástól elszigetelve élő alakjainak – egy egyetemista lánynak, egy vloggernek, egy zenésznek készülő pizzafutárnak, egy origamizó középkorú férfinak és egy egyedül maradt nagymamának – magányos csendjébe nyújt betekintést. Az alaphelyzet kísértetiesen emlékeztet Fekete Ádám Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) című darabjára, melyben a talajvesztettség, a magány és a hiány létállapotából komponált lebilincselő zenei művet az író-rendező. Fekete Ádám 2015-ben bemutatott előadásában a darab szerkezetét a jelenetek belső ritmusa, a színészek beszéde, a bejátszott hangok és zenék dallama formálták, a különálló élettörténetek (szólamok) pedig a több mint két és fél órán át tartó produkció végére összeálltak egy nagy zeneművé.

Szokol és Fabacsovics négykezesének címe is azt sejteti, hogy a zene, a zeneiség ugyancsak fontos szerepet fog betölteni darabjukban, végül azonban ez mégsem így történik. A zenei pályára kívánkozó srác és a középkorú férfi által álmodott fantasy világban jut egyedül igazán szerephez a zene, a jelenetek építkezését és a monológok folyamát nem szervezi egy hangsúlyos belső ritmus, a címben kiemelt csend, az azzal való lehetséges rendezői játék pedig egyáltalán nem jelenik meg.

Szokol Judit rendező Fabacsovics Lili írói, dramaturgi közreműködésével a magányosság és a hiány állapotáról mindenki számára ismerős élethelyzeteken és alakokon keresztül kíván beszélni:  a külföldön élő unokájával online-kapcsolatot ápoló nagymama, a folyton halogató srác, a fantasy birodalmában világmegváltó gondolatokat megfogalmazó férfi, az életét az online térre szűkítő srác és az állandóan vágyakozó, a jelent és a boldogságot megélni képtelen lány. Tükröt tart elénk, melynek képén a színészi játéknak és a szöveg humorának köszönhetően olykor jókat derülünk, a fantasy világ társadalomrajzára pedig hevesen jókat bólogatunk.

Fekete Ádám író-rendező szintén ismerős helyzeteket és szereplőket tárt elénk, a talajvesztettség, az elszigeteltség, a kommunikációképtelenség témájából azonban wilsoni „állapotszínházat” teremtve a színészek jelenlétére, mozdulatára és mozdulatlanságára, a hiány és a csend dramaturgiájára, azok formai kísérletére irányította a figyelmet olyan húsbavágó élményt teremtve mindezzel, mely hat év távlatában is kitörölhetetlen emlékkel bír jelen sorok írója számára (is). Fekete Ádám előadása után egyértelmű útravalóként ott lapult a zsebünkben, hogy muszáj élnünk ezt a sokszor fullasztó életet, melyet a darabban hiányként megjelenő közösség és összetartozás élménye tehet elviselhetővé.

Nem csupán témafelvetésükben mutat hasonlóságot a két előadás, hanem a látványvilágukban is: mindkét rendezésben különálló szigeteket alkottak a lakóház magányos szereplői, Fekete Ádám (anti)hősei egy-egy viaszosvászonnal borított asztalnál ültek, az arcukat pedig metsző hideg körfény világította meg, Szokol Judit rendezésében pedig a tömbtársak különálló dobogókon, emelvényeken kaptak helyet, ugyancsak hangsúlyos, egymástól elszigetelő megvilágításban.

A Csoportkép… szereplői között nem jöttek létre nagy találkozások, mégis történeteik szorosan összefonódtak és kirajzoltak egy problémákkal teli drámai helyzetet. A Csend-etűdök alakjai bár egy-egy történetszálban keresztezték egymás útját, igazi, kérdésfelvető találkozásokra nem kerül sor. Az áramszünet és a pizza kiszállításának a jelenetében, vagyis a nagymama és a vlogger, illetve a halogatás szokásával küzdő srác és a lehetséges jövőjét megtestesítő férfi találkozásában rejlő potenciális drámai helyzet és (például az elszigeteltségből való kiszakadás lehetőségéről és lehetetlenségéről szóló) kérdések nem kerülnek kibontásra. Így marad a nézők részéről a politikai színházra jellemző üres bólogatás és a mélabús egyetértés gesztusa a fantasy világban eléjük tárt, valóságukkal hasonlóságot mutató állapotrajz – a polgárokat korlátozó, lehallgató, látszatdemokráciát teremtő kormány képe – kapcsán.

Mi? Szokol Judit – Fabacsovics Lili: Csend-etűdök

Hol? Szentendre, Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalom

Kik? Szereplők: Nyakó Júlia, Jeney Luca Viktória e.h., Dékány Barnabás,
Hajduk Károly, Lelkes Botond e.h., Milovits Hanna e.h.. Sound design: Lovász Ákos, Matisz Flóra Lili. Video design: Bredán Máté. Látványtervező: Jeli Sára Luca. Látványtervező munkatársa: Mészáros Dominika e.h.. Dramaturg: Fabacsovics Lili. Mozgás: Filóci Mihály. Rendező munkatársa: Garádi Gréta. Rendező: Szokol Judit

Facebook Comments