Másképpen néz végig az ember naponta négy-öt darabot, mint mikor egy este csak elugrik színházba. Akaratomon kívül egymás tükrében kezdtem vizsgálni minden előadást, keresni a közös elemeket, hasonló témákat, megoldásokat, egymáshoz viszonyítva hoztam minőségi ítéletet is.
Az elmúlt, COVID–19 sújtotta időszakban a magány, az elszigeteltség, a hiány a társadalmunk közös élettapasztalatává nőtte ki magát. Ennek következtében nem ér minket meglepetésként, hogy ez a közös kapcsolódási pont meghatározó befolyással bír jelenünk művészeti alkotásaira, köztük a színházi előadások formanyelvére (pl. TÁP Színház: Alatta-felette: B@szatlanul… avagy Hiányainak, Most és Örökkön – magány: szex, munka,…
Ezzel a keretezéssel és szemléletmóddal az alkotók nem a cselekményen belül akarnak újdonságot felfedezni, hanem kívülállóként, a közönséggel együtt akarják megfejteni az eseményeket.
