Ne kerteljünk, fel volt adva a lecke. Táncos pályára lépni ezzel a névvel, és a hozzá kapcsolódó páratlanul gazdag apai és anyai szellemi örökséggel – csak egy volt az első megugrandó akadályok közül Lőrinc Katalin fordulatokban bővölködő karrierje során. Iskolaalapító és balettigazgató apa (Operaház, Állami Balett Intézet) Lőrinc György személyében, balettmester és főiskolai tanár anya, ha Merényi Zsuzsára gondolunk, akiknek közös szakmai múltja különösmód mégsem a politikailag erősen támogatott balettben, hanem a harmincas-negyvenes évek mozdulatművészetében, azon belül is Szentpál Olga iskolájában gyökerezett. A tánc két végpontját köti össze Lőrinc György és Merényi Zsuzsa munkássága, és bár fordított sorrendben, a balettől a modern (a kortárs) felé haladva: a tánc két végpontját köti össze Lőrinc Katalin életműve is. E hídszerepben hasonlít a szüleire.

Lőrinc Katalin. Fotó: Futár Ernő

A fiatal balettintézetis növendékbe már a diploma előtt egy évvel belahasít a felismerés, hogy az ő igazi élete – idézem – „nem a tüllfodrok, a légies klasszikus balett világa”^[1]. Eddig a sors görgette elé a próbatételeket, innentől már maga keresi a veszélyt, az új kihívásokat. Friss végzősként saját elhatározásból Brüsszelbe megy, a Maurice Béjart alapította Mudrában tanul, nem ez a szíve-vágya, de az oktatás ingyenes. Itt fedezi fel Birgit Cullberg, a világhírű Cullberg Balett alapítója, és rögtön leszerződteti. De Lőrinc nyughatatlan, kereső természet, sehol nem tud hosszú ideig megállapodni – ahogy maga mondja: „Egy idő után mindenhol, ahol alkalmazott vagyok, mehetnékem támad”^[2] –, így három sűrű szezon után felmond a társulatnál. Pályájának ezt a kezdeti időszakát a bűvös hármas szám fémjelzi: 3 év Cullberg Balett, 3 év Pécsi Balett, 3 év Tanztheater Wien. A bécsi társulattal való szakításáról 1988-ban így nyilatkozik: „A váltás teljesen önkéntes volt… már nem érem be az egyszerű együttesi tagsággal. Az utóbbi években ugyanis az oktatásra orientáltam… és jelenleg több sikerélményt jelent nekem a tanítás, mint a taps.”^[3] Ha ezek után megpróbáljuk felfejteni, mikor szivárog be nála a tanítás a tánc és később az alkotás mellé-közé, azt látjuk, folyamatosan beszivárgóban van. Ahogy kikerül a burokból, ami alatt ő a Balettintézet és a balett zárt világát érti, és külföldre távozik, úgy szív magába mindent, akár a szivacs. A Cullberg Balett szólistája, miközben párhuzamosan Graham-technika tanulmányokat folytat a London Contemporary School of Dance meghívott ösztöndíjasaként. Kölni nyári tánckurzus, workshopok, prezentációk – jöhet minden, ha tanulásról van szó. 23 évesen már alig pár évvel fiatalabb növendékeket oktat a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában. 1988, a bécsi Tanztheatertől való távozásának éve fordulat a pályáján, ekkor dönti el végleg, hogy szabadúszó lesz: „Tudatosan választottam a szabadúszó életformát… Ez az életforma azt is biztosítja, hogy megvalósíthassam, amit szeretnék, s mégse kelljen együtt úsznom azokkal, akiket a lekötöttségük fogva tart.”^[4] Évek hosszú sora alatt – eleinte diákként, majd tanárként vagy hivatalos látogatásokon – végigjárja Európa hivatásos táncművészképző intézményeit. És szűri le a tapasztalatokat. A pécsi szakközépben zajló oktatásról az ezredfordulón úgy fogalmaz, hogy ellentétben a „még a modern technikát is a balettre alapozó” hagyományosabb iskolákkal, itt „az egyéniségen van a hangsúly”, azt bontják ki, azt fejlesztik, és ez fontos és járható út.^[5] Amikor 2001-ben megbízzák a pécsinél konzervatívabb Győri Tánc-és Képzőművészeti Iskola tánctagozatának vezetésével, ami az ország egyetlen olyan intézménye, ahol 12 éven keresztül tanítják a gyerekeket táncra, legfőbb feladatának azt tartja, hogy – idézem – „a klasszikus és a kortárs egyaránt hangsúlyt kapjon, mert nagyon izgalmasnak tartom, hogy mit tud hasznosítani az egyik a másikból a gyakorlatban.”^[6] Klasszikus és kortárs, kortárs és klasszikus, egymás mellett, de nem egymás ellen kijátszva – ez az alapelv. A balettoktatás széles körben elterjedt, pedagógiai értelemben poroszos, a táncos adottságait nem figyelembe vevő, ezért egészségileg is káros mentalitásáról mindig megvolt a maga határozott véleménye. „Nem gyötrelemre kell tenni a hangsúlyt, arra, hogy fájjon, hanem hogy mindenki a saját testéből kiindulva, magához képest a legjobbat produkálja.”^[7] – nyilatkozta még 1999-ben. A követendő gyakorlatról pedig, amit a balettoktatáson túl, technikától, tudásszinttől, oktatási intézménytől függetlenül a táncoktatás egészére is igaznak vélt, eképpen summázta: „A vizsgák során láttam, hogy nagyon helytelenül kívülről a növendékekre húzunk valamit, ahelyett, hogy egyénenként néznénk meg, kinek mije hogyan működik, mire képes.”^[8] Lőrinc crédója, egy a növendékek fizikumára és alkatára szabott oktatás. Egy olyan, a tanár-diák partneri viszonyából kiinduló közös, kölcsönös és élményalapú tanulási folyamat, ahol nem az ember van a táncért, hanem a tánc van az emberért. Ezt a táncos személyét középpontba helyező és a tananyagot is a kor követelményeihez igazító szemléletet igyekezett meghonosítani akkor is, amikor különböző szerepkötökben a Magyar Táncművészeti Főiskolán, és jogutódján, a Magyar Táncművészeti Egyetemen oktatni kezdett. Bevenni a tradíció falait, lazítani az évtizedes berögzültségeken, persze nem egyik napról a másikra keresztülvihető program. De Lőrinc nem is híve a radikalizmusnak, az óvatos és lassú változtatásnak már sokkal inkább, mert egy biztonságosan megtett kis lépés olykor több és hasznosabb a tabula rasát hirdető öncélú forradalmiságnál. A táncoktatáshoz, még inkább a táncoktatás reformjához ugyanis a vízió és az elszántság mellett nagy adag bölcsesség is szükségeltetik, többek között annak felmérése is, amit Lőrinc maga is megfogalmazott egy interjúban, hogy „teljesen úgy, ahogy én szeretném, sosem fog működni az iskola.” Hogy miért? Mert – és újra tőle idézek –, „mentalitást változtatni sokkal nehezebb, mint egy-két formabontó előadást létrehozni.”^[9]

A Színház folyóirat szerkesztőjeként tavaly azzal a felkéréssel fordultam hozzá, hogy írjon egy esszét álmai táncművészeti felsőoktatási intézményéről. Nem kellett győzködni, egyből igent mondott. Komplex, nagyívű dolgozatából most csak egyetlen központi elemet emelnék ki, írása mottóját. „A jövő képzésének nem abból kellene kiindulnia, hogy mit tart jónak, hanem hogy a „képzendőnek” mi kellhet a boldoguláshoz. Ezért a jövő képzése folyamatosan kérdez, jelzésekre és impulzusokra reagál, a képzendőt egyenrangú munkatársnak tekinti egy közös útkeresésben. Ehhez a célhoz kell alakítani az oktatói attitűdöt/szemléletet, az oktatás formáit, tartalmait, és ehhez kell igazítani a strukturális kereteket is.”^[10]

Végezetül egy hányaveti gondolat az örök ifjúságról. Talán nem tiszteletlenség a részemről, ha azt mondom, Lőrinc Katalin így hatvanon túl is olyan, mint egy mindenre nyitott és minden lében kanál vagány huszonéves. Aki bármit megtesz ma is azért, hogy ne csak adjon, de kapjon is. Fogja magát és bekéredzkedik Grecsóékhoz Willany Leózni, mert még kell neki ez a pörgés. Vagy furtonfurt úgy parolázik volt moderntánc-szakos hallgatóival, mintha egy volna közülük. Nem fog rajta a kor, a lelke örök fiatal.

Tartsa meg a jó Isten ebben az örök fiatalságban továbbra is!

^[1] SZÉKELY Anna: Táncosnő, három apró gyerekkel. Meglepetés, 2000. február 23.
^[2] ALBERT Mária: Lőrinc Katalin, a Salome koreográfusa. Magyar Hírlap, 1994. április 13.
^[3] (w. i.): Lőrinc Katalin „kétlakisága”. Magyar Hírlap, 1988. január 7.
^[4] F. L.: Okos testek mestere – Beszélgetés Lőrinc Katalinnal. Magyar Nemzet, 1992. február 10.
^[5] HALÁSZ Tamás: A Pécs-Bécs-Győr háromszög – Beszélgetés az iskolák képviselőivel. Ellenfény, 2003/5., 22-24. o.
^[6] Ugyanott.
^[7] HANTHY Kinga: Testkontroll – Lőrinc Katalin az ízületek kopásáról, a kortárs tánc demokratizmusáról és Józsi bácsi lábáról. Magyar Hírlap, 2012. január 21.
^[8] WERNER Krisztina: Megkérdeztük Lőrinc Katalint, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola oktatásvezetőjét: hol tarta azon az úton, amelyen elindult? Táncművészet, 2001/6. sz., 16-17. o.
^[9] Átjárók – Lőrinc Katalinnal beszélget Sándor L. István. Ellenfény, 1996. tavaszi szám
^[10] LŐRINC Katalin: Jövőképzés. Színház, 2020/5-6. sz., 41. o.

A Lábán-kuratórium tagjai 2021-ben: Artner Szilvia Sisso újságíró, kritikus, Bálint Orsolya tánckritikus, újságíró, Fuchs Lívia tánctörténész, tánckritikus, Komjáthy Zsuzsanna tánckritikus, Králl Csaba tánckritikus, szerkesztő, Rényi András esztéta, Százados László művészettörténész, Török Ákos tánc- és színikritikus, szerkesztő.