Az egész magyar kortárstánc-szcéna nevében tiszteleg ma kuratóriumunk az iskolateremtő, sőt iskolaalapító mester és gondolkodó, Angelus Iván előtt azzal, hogy életműve elismerésének jeleként átnyújtjuk neki a 2021-es Lábán-különdíjat. Úgy érezzük, hogy a tizenöt év, amely az első Lábán-díj átadása óta eltelt,  nemcsak a díj presztízsét és ismertségét alapozta meg, de arra is feljogosítja a kuratóriumot, hogy ne csak aktuális produkciókat, de jelentős életműveket is elismerhessen. Kapóra jött nekünk az első ilyen összegző gesztushoz, hogy a Covid-járvány okozta kimaradások és egyenetlenségek miatt amúgy sem tudtunk volna tisztességesen megfelelni vállalt feladatunknak, az újabb éves kortárstánc-termés szemlézésének és értékelésének. Kézenfekvő volt, hogy az első különdíjakat olyan kiemelkedő személyiségeknek ítéljük oda, akik magának a szcénának a létrehozásában, megszervezésében, felfejlesztésében és működtetésében, az újabb és újabb táncos generációk kinevelésében játszottak kivételes szerepet.

Angelus Iván. Fotó: Szilágyi Lenke

Nem lehet vitás, hogy ha erről van szó, Angelus Ivánnak a legelsők között jár ki a nyilvános elismerés. Az ő esetében a szó szoros értelmében élet-műről van szó: aligha lehetne „szakmai” karrierjét leválasztani attól a megélt élettől és életúttól, amely az amatőr színjátszástól és a népművelő tanfolyamoktól az intézményesült táncoktatás professzionális gyakorlatáig, a BUTI-ig, a BKTF-ig, mára pedig az főiskolai rektorságig ívelt. Angelus egyszerre volt játszótárs és lélekvezető, művésztárs és mester, guru és szervezőzseni, filozófus és dörzsölt üzletember – de akármelyik szerepét játszotta is, mindig ugyanazt az életet élte és ugyanazt a művet formálta. Mint igazi, belülről vezérelt self-made-man, az életmű minden etapját maga találta-ötölte ki, maga építette-szervezte, maga vezényelte és maga is haladta meg. Angelus formális értelemben nem tanult senkitől, nem voltak mesterei, nem követett tekintélyeket: nem gondolkodott készentalált szabályokban, örökkön érvényes normákban, viszont hitt és bízott – önmagában. Fontos referencia egy Montaigne-idézet a pályája szellemi programját és életbölcsességét összefoglaló diplomamunkából: „…hogy művemnek jó végére járjak, egyedül az önmagamhoz való hűséget kellett éberen tartanom.”

A hosszú menetelés 1979-ben egy Thököly úti bérház pincéjében kezdődött: de az az Új Tánc Klub egyelőre inkább volt amatőrök önképzőköre. Következett Őrmező, a Cirmos utca, aztán a Lágymányosi Közösségi Ház a nyolcvanas évek elején, újfajta amatőrkurzusokkal, gyerek-, tini- és felnőttcsoportokkal – arra tanítva a résztvevőket, hogy ki-ki maga fedezze fel teste lehetőségeit és korlátait, a mozgások, gesztusok sajátos természetét. Játék volt ez, de tanulás és együttműködés is, mindinkább szakszerűségre törekedve és tehetségek felfedezésének bevallott célkitűzésével – és kezdettől fogva ott munkált benne a teremtés vágya, a saját művészi ambíció is. Jellemző, hogy Angelus, a self-made-man kezdettől fogva, egy akkor még gyanakvó és ellenséges környezetben is saját független egzisztenciát teremtett magának, tanfolyamaiból művészi út- és társkeresését is maga finanszírozta. A következő mérföldkő a Kreatív Mozgás Stúdió (KMS) létrehozása volt 1983-ban a Csanády utcai legendás pincehelységben: a tudatos bázisépítés kezdete, a saját hely létrehozása, ahol az amatőröké mellett egyre nagyobb szerepet kaphatott a professzionális jellegű művészi képzés is. „Nekem is keserves volt felismerni és elfogadni, hát még azoknak, akiknek be kellett látni, hogy a hivatásos tánc nem azonos a magas szintű amatőr tánccal” – írja ezekről az évekről. Angelus mindenesetre egyre tudatosabban szélesíti képzési programjának horizontját: nemcsak profi hazai és külföldi táncosokat hív vendégtanárnak, nyári és téli kurzusokat, versenyeket és ismeretterjesztő előadásokat szervez, de más művészeti területek szakembereit is mozgósító improvizációs tréningekkel és kreatív gyakorlatokkal kísérletezik. Nem csoda, hogy a KMS a nyolcvanas évek végére az egyre elevenebb magyar alternatív szcéna egyik ismert és meghatározó színtere, sőt fontos aktora lesz: Angelus és növendékei számos akkori kortársművészeti projektben, progresszív zenei, filmes és más produkciókban lépnek fel ill. működnek közre.

A rendszerváltás aztán újabb lökést ad az intézményesülésnek: a kilencvenes évek elején Budapest Tánciskola néven végleg önállósul a hivatásos kortárstánc képzés és leválik az amatőr szabadidős tanfolyamokról. Angelus eltökéltségét és szívósságát dicséri, hogy magániskoláját 1998-ban sikerül állami szakközépiskolaként is elismertetnie, azaz költségvetési támogatást szereznie az egyre professzionalizálódó oktatáshoz. 2004-től újabb szintlépés következik: létrejön és rövidesen MAB-akkreditációt is szerez a Budapest Kortárstánc Főiskola, amelynek portfóliójába nemcsak a legátfogóbb értelemben vett művészképzés, de már a tanár-utánpólás kinevelése is beletartozik. Angelusnak az évek során sikerült az ország legjobb szakirányú oktatóit és elméleti szakembereit megnyernie annak a művészeti és pedagógiai értelemben egyaránt roppant komplex műhelyprogramnak, amelynek célja egészséges, professzionális tánctudással, alkotókészséggel, érett önismerettel bíró, kommunikatív és együttműködő, ugyanakkor a kortárs élet és a társadalmi világ kihívásaival szembenézni kész, kritikus szellemű táncművészek útjára bocsátása. Iskolájából nőtt ki – és részben oda tért vissza oktatóként – a hazai kortárs szcéna ma meghatározó táncos-korográfus nemzedéke: Hód Adrienntől Fülöp Lászlóig, Bakó Tamástól Cuhorka Emeséig, Vadas Tamarától Vass Imréig vagy Hadi Júliáig – és a névsor hosszan folytatható.

Ha két szóval kellene jellemezni őt és vele azonos életművét, én egyrészt az organikusságról, másrészt a kreativitásról beszélnék. Két olyan kvalitásról, amelyek mindenekelőtt az alkotó személyiség kvalitásai. Hogy organikus, annyit  tesz: eleven szervezet, amelynek belső lüktetése van, sajátos belső természete és törvényei: amelyet nem lehet feldarabolni, csak ápolni, fejleszteni, tovább kerekíteni. Csak egy példa, hogy mit jelent ez konkrétan: Angelus tánciskolájában nincs külön táncos- és külön koreográfus-képzés. Számára torz, sebzett világ, ahol egyvalaki kreatív módon kitalálja a táncot, mások meg szolgaian letáncolják, amit készen kapnak. A táncos tehetség fokmérője az is, hogy miképpen tudja megalkotni önmagát a színpadon: kiismerve a saját testét, erőforrásait és képességeit, egészen szervessé tenni a maga számára mozgást. Aki jól táncol, az fogalma szerint kreatív alkotó is, ha tetszik, koreográfus – és a koreográfus sem teremthet táncművet sem anélkül, hogy saját táncos tapasztalataira építene. Mindannyian tudjuk, hogy a BUTI-ban a végzetteknek csak kisebb hányada csatlakozik már meglévő társulathoz táncosként: többen saját alkotói útra léptek és társulatszervezőként, pedagógusként is továbbviszik az iskola szellemiségét. Ezért is esik oly jelentős hangsúly Angelusnál az improvizációra, az önismeret és öntapasztalás legfontosabb módszerére, amely annál sikeresebb, minél organikusabban szervül benne az ösztönös és a tudatossal, a spontán a komponálttal, a saját az idegennel.

Érdemes felütni Angelus Iván 1998-ben publikált Táncoskönyvét, amelyben végül is pedagógiai filozófiáját, a játékról, a mozgásról, a színházról és a  személyiség egészéről való holisztikus gondolkodását foglalja össze, s amelyről maga mondja el:  „Ez a könyv rólam szól. Nem szándékosan. Így alakult. A gyerektánc tanítási módszerről akartam írni egy kézikönyvet, és önvallomásnak sikerült… nem sikerült elbújnom témám mögé.” A könyv annyiban szól róla,  amennyiben abból a pedagógiai meggyőződésből táplálkozik, hogy nevelni mindenekelőtt autonómiára kell, arra, hogy ki-ki megtalálja a maga útját, és vállalja is a vele járó felelősséget. Előttünk a példa: a Mester élet/műve, amely előtt most e különdíjjal tisztelgünk.


A Lábán-kuratórium tagjai 2021-ben: Artner Szilvia Sisso újságíró, kritikus, Bálint Orsolya tánckritikus, újságíró, Fuchs Lívia tánctörténész, tánckritikus, Komjáthy Zsuzsanna tánckritikus, Králl Csaba tánckritikus, szerkesztő, Rényi András esztéta, Százados László művészettörténész, Török Ákos tánc- és színikritikus, szerkesztő.

Facebook Comments